Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-01-27 / 4. szám
4 2008. január 27. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS Krisztus-arcú koldusok közt Beszélgetés Visnyei Emőke utcai szociális munkással Bibliák a börtönben ► A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet 2007-ben hozták létre a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (Székesfehérvár) összevonásával. A Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet önmagában is az ország egyik legnagyobb intézete volt. A „nagykönyv” szerinti 848 férőhelyével a negyedik, de folyamatos ezerkétszáz-ezemégyszáz fő közötti feltöltöttsé- gével harmadik volt a nagyság szerinti sorban. 1953-ban, a szocializmus „csúcsra járatása” idején hozták létre, és sokáig a vallási-lelkiismereti okból becsukottak gyűjtőhelyeként volt ismert. A terület az intézet létrehozása előtt a székesfehérvári börtönhöz tartozott, és mezőgazdasági nevelő-mun- katáborként működött. Mezőgazdasági jellege máig megmaradt, a dolgozó fogvatartottak többsége ilyen munkát végez. Besorolása szerint „börtön és fogház”, vagyis a háromfokozatú rendszerben (fegyház, börtön, fogház) a közepes és enyhe szigorúságú intézetek közé tartozik. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában a börtön- lelkészi szolgálat felállítása óta református lelkipásztor szolgál... Szénási Jonathan Sándor lelkipásztor - Szé- nási Sándor esperes (költő, műfordító) és Szabó Judit lelkipásztor elsőszülött fia - 1995 óta „jár be” a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe, egyháza - az akkori intézetparancsnok kezdeményezésére - 2000 szeptemberében nevezte ki intézeti lelkipásztornak. Az intézményben folyamatosan figyeli a bekerülő embereket, és igyekszik segíteni saját felekezeti keretein túl is. így Ba- racskán a református istentiszteletek mellett rendszeresen van római katolikus mise, illetve evangélikus, baptista, adventista és Hit gyülekezetes istentisztelet, zsidó istentisztelet, valamint romá- ni khangéri (cigány) istentisztelet. A nem magyar fogvatartottakat szükség szerint látogatja a német és a szlovák evangélikus lelkész, a lengyel és a német plébános, a román, a szerb, az orosz és a görög pópa. (Az intézet a muszlimok számára is igyekszik biztosítani vallásuk gyakorlásának a lehetőségét, különösen is a ramadán megtartását.) A kezdeti bizalmatlanság után Szénási Jonathan Sándornak olyan jó kapcsolata alakult ki a dolgozókkal, hogy az intézet csoportos kimaradás keretében már évek óta kienged fogvatartottakat a csatkai búcsúra. De voltak kint presbiteri konferencián, gospelkoncerten és hanukai gyertyagyújtáson is. Tavaly is tartottak családi karácsonyi istentiszteletet, amelyre ötven fogvatartott családja kapott belépési engedélyt, és fogvatartottak játszották el - gyermekeiknek - a betle- hemes játékot. Az intézeti lelkipásztor a dolgozók lakótelepén is folyamatosan szolgál. Bár a felnőtteknek nem tud hetente istentiszteletet tartani, a gyermekeket minden szombaton foglalkozásokon várja; 2000 óta minden karácsonykor van betlehemes játék a lakótelepi kul- túrházban is. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma bibliatörténeti kiállítással kapcsolódott a Biblia évének programsorozatához. A börtön kápolnájában január 21-én Tímár Gabriella, a budapesti Bibliamúzeum igazgatója nyitotta meg azt kiállítást, amely a fogvatartottak és az intézet dolgozói számára egyaránt „emberközelbe” kívánja hozni a Szentírást. A kiállított anyagban papiruszra és pergamenre másolt bibliaszövegek éppúgy láthatók, mint mai nyomtatványok és digitalizált, ► Balatoni lánnyal beszélgetek egy budapesti kávézóban. Régóta ismerem, lénye harmóniát sugároz, szeme nevetős, pedig nehéz terepen dolgozik. „Az utca emberével” találkozva telnek napjai, őt szólítja meg bokrok alján, tereken, kapuk benyílójában. Az evangélikus Visnyei Emőke, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai szociális munkása fedél nélkül élőkkel foglalkozik. Azokkal az embertársainkkal, akiknek a télről nem a karácsony vagy a síelés, hanem a túlélés, a hideg és a fagy jut legelőször az eszükbe.- Amikor néhány évvel ezelőtt megismerkedtünk a budavári evangélikus gyülekezet fiatalfelnőtteknek tartott bibliakörén, épp főiskolai záróvizsgájára készült, diplomamunkájának témája a Johannita Lovagrend és Segítő Szolgálat tevékenysége volt. Akkor azt is elárulta, hogy ruházati bolti eladó végzettséggel került a szociális szférába...- Ez a váltás a „véletlennek” volt köszönhető. Balatonboglári vagyok, és épp kerestek valakit a helyi gyermekotthonba, így kerültem oda dolgozni mint gyermekfelügyelő. Az igazsághoz tartozik, hogy szakmailag nem voltam teljesen képzetlen, Kaposvárott korábban már elvégeztem egy alapfokú gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző tanfolyamot. Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, így nagy örömmel végeztem a munkám az otthonban.- De nem maradt sem ezen a munkahelyen, sem a szülővárosában, hanem egy kis idő elteltével Budapest felé vette az irányt.- Azért jöttem 2000 őszén a fővárosba, mert szerettem volna önálló életet élni. Egy évig a diakonisszák Maros utcai házában laktam, és a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban dolgoztam fogyatékosok és idősek között. Ezután a XII. kerület családterápiás központjába mentem, tudva, hogy ez az állás ideiglenes, egy évre vesznek csak fel, helyettesíteni. A munka mellett tanultam is; először a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat által indított szociálisasszisztens- képző tanfolyamon vettem részt, majd a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának Szociálpolitikai Intézete következett. Ott, Szekszárdon szereztem diplomát szociális munkás szakon.- Onnan került azután az utcára, a hajléktalanok közé. Ön akarta így?- Nem ismertem közelebbről a hajléktalanok világát, de szerettem volna megtapasztalni ezt a közeget. Mivel a Moszkva tér környékén laktam, és sok hajléktalan embert láttam, szerettem volna megérteni, miként kerülnek ebbe a helyzetbe, ezért elvállaltam egy átmeneti szálló éjszakai ügyeletét. Ahogy beleláttam az életükbe, meg is szerettem á fedél nélkülieket, és „itt ragadtam” közöttük.- A kívülállók az utcán élőkkel kapcsolatban hajlamosak az ilyesféle általánosításokra: „Ó tehet róla, hogy ide jutott, miért nem próbál meg munkát keresni?” De léteznek-e tipikusnak nevezhető hajléktalanproblémák?- A hajléktalanság kérdése nagyon összetett. Tény, hogy sok köztük a mentális betegségekkel küzdő, illetve az alkoholbeteg. Úgy gondolom, hogy ma sajnos - különböző okokból ugyan, de - bárki válhat fedél nélkülivé. Egyébként bennem is éltek sztereotípiák, ezért is volt jó, hogy közelebbről megismerhettem ezt a világot, és felszámolhattam a magam előítéleteit.- Közelebbről meg akarta ismerni a fedél nélküliek világát, még akkor is, ha veszélyes közegnek tűnik - például egészségügyi szempontból?- Azért annyira nem könnyű bármiféle betegséget összeszedni, emellett persze vigyázok is magamra. És különben is - mosolyog -, Isten vigyáz rám. Ez a munka - teszi hozzá most már komolyan - valamiképp „krisztusi”. Hiszen van, hogy a szó szoros értelmében - különösen ilyenkor, télen, a krízisidőszakban, a nagy hideg miatt -. életeket kell mentenünk.- Sikerült hozzászoknia az ezzel a munkával szükségképpen együtt járó kellemetlenségekhez, mint például a kosz és a kellemetlen szagok?- Nagyon nehezen bírom a rossz szagokat. De amikor például egy hajléktalant fürdetek, érdekes módon egyáltalán nem zavar az „illata”. Valahogy meg sem érzem. Ki tudja, talán azért, mert ezekben az esetekben mindig Dsida Jenő Békés mederben című versének a sorai jutnak az eszembe: „... megfürdettem egy öreg koldust, / akinek Krisztus-arc volt az arca...”- Beszél nekik Jézusról?- Etikai kódexünkben benne foglaltatik, hogy „direkt” módon nem lehet téríteni. A máltai szeretetszolgálatról általában azért tudják, hogy egyházhoz kötődő segélyszervezet. Én személy szerint igyekszem úgy jámi-kelni a hajléktalanok között, hogy a szavaim és a tetteim hitelesek legyenek, és megérezzék a mögöttes, „mennyei tartalmat” is.- Mindenesetre semmiképp sem lehet könnyű nap mint nap ezeknek az embereknek a sorsával szembesülnie. Mint minden segítő foglalkozásúnak, óvnia kell a lelke egészségét is...- Igen. Tisztában vagyok vele, hogy nem szabad teljesen magamra vennem a problémáikat, különben én is összeroppanok. A távolságtartás és önmagam védelme miatt például nem is tegezem egyiküket sem. Nem könnyű, az biztos; az embernek sok lelkierőre van szüksége. Nekem sokat segít a hit. És az is, hogy szabadidőmben fiatalokkal foglalkozhatom a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Mevisz Ladik szakcsoportjában.- A csoportnak Ön az alapítója. Milyen cél vezette, amikor létrehozta?- 2006 tavaszán azzal a céllal alakítot- tam-alakítottuk meg, hogy minél több kulturális értékkel ismertessük meg egyházunk fiataljait, elsősorban a középiskolás korosztály tagjait. Azért éppen őket, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy értékes életet élhessenek, minél előbb le kell fektetni az erkölcsi, kulturális alapokat. Munkánkhoz eddig a Mevisz mellett egyházunk gimnáziumaitól, valamint az I. Kerületi Népjóléti Közalapítványtól kaptunk segítséget. De a Ladiktól függetlenül is igyekszem fejleszteni az ifjabb korosztály szociális érzékenységét. Tavalyelőtt hívogattam először fiatalokat - a budavári gyülekezet tagjait - a hajléktalanok közé teát osztani. Nagy örömömre olyan sokan és szívesen jöttek, hogy ennek az akciónak tavaly is lett folytatása: az aszódi evangélikus gimnázium tanulói jöttek el a teajáratra. ■ Gazdag Zsuzsanna Egy tollforgató református püspök gondolatai - nem csak reformátusoknak Bogárdi Szabó István immár fél évtizede a Magyarországi Református Egyház Du- namelléki Egyházkerületének püspöke. Mint egyházvezető jól ismert közéleti személyiség, ám mondanivalója nem csak azoknak szól, akik rendszeresen hallgathatják igehirdetéseit a Budahegy- vidéki Református Egyházközség Böszörményi úti szószéke alatt. Nemcsak a szavakkal, hanem az írott nyelvvel, nemcsak a szóban elhangzott igehirdetéseivel, hanem az írásba foglalt prédikációkkal is megszólítja a 21. század emberét: az értelmiséget és az „egyszerű igehallgatót” egyaránt. Kevesen tudják, hogy az elmúlt két és fél évtizedben Bogárdi Szabó István feltűnően sok teológiai könyvet fordított le magyarra, többek között Paul Tillich háromkötetes Rendszeres teológiáját. A fordítók ugyanúgy hűségesek tárgyukhoz, mint a középkori kódexmásoló szerzetesek. Csak aki maga is fordított, tudja azt, hogy minden fordítás újraalkotás, ám a fordítók sohasem a saját nevüket kívánják fényezni, hanem alázatosan egy maguknál nagyobb tekintélyre mutatnak, amikor mások szellemi munkáját teszik közkinccsé. Ugyanakkor Bogárdi Szabó István négy „saját” könyvét tartom egymás mellett a könyvespolcomon. Az első a „teológiai sikerkönywé” lett, 1995-ben megjelent disszertációja: Egyházvezetés és teológia a Magyarországi Református Egyházban 1948 és 1989 között. Ezt ifi. Zászka- liczky Pál „Némi irigykedés református testvéreinkre” alcímmel recenzálta a Ke-. resztyén Igazságban (41. szám, 1999. tavasz, , 36-39. o.). A második könyve esszéiszti- kus tanulmányokat és igehirdetéseket tartalmaz: ezt a kiváló szerkesztésben megjelent keménykötésű könyvet az erdélyi Koinónia Kiadó adta ki Közelítések és közeledések címen 2003-ban. Bogárdi Szabó István nemcsak püspök, hanem a Pápai Református Teológiai Akadémia tanszékvezető professzora is; habilitációs értekezését 2003-ban Evangélikus Hittudományi Egyetemünkön védte meg. A harmadik kötetet a Pápai Református Teológiai Akadémia adta ki az Acta Theologien Papensia sorozat tizedik köteteként 2006-ban, s a címe így hangzik: Mondolat. Egyház és teológia - teológia és egyház. A kötetet Xeravits Géza gondozta. A negyedik - Szabó Eszter ízléses borítójába burkolt - kis kötet a Tíz címet viseli: a tudós lelkipásztornak a Böszörményi úton tartott igehirdetéseiből ad közre - éppen tíz prédikációt. A Mondolat huszonhárom tanulmánya többnyire alkalmi előadás. A jó előadások sohasem improvizatívak, hanem gondos előtanulmányok alapján készülnek, azzal az igénnyel, hogy akár azonnal nyomdába is kerülhessenek. Bogárdi Szabó István mindegyik előadása ilyen míves munka, akár a Pápai Református Teológiai Akadémián, a Théma Egyesületben, a Doktorok Kollégiumában, a ba- latonszárszói SDG értelmiségi konferencián vagy éppen Belgiumban, a Lou- vaini Katolikus Egyetemen tartotta. A könyv három szerkezeti egységből áll: az első rész rendszeres teológiai tanulmányokat tartalmaz: az amerikai Reinhold Niebuhr (akinek az ember természetéről szóló nagyszabású munkáját is lefordította a püspök) keresztény realizmusát tárgyalja, Paul Tillich Rendszeres teológiájából pedig az istentiszteletről írottakra összpontosít. Bogárdi Szabó teológiai „mesterei” a néhai Va'jyi Nagy Ervin, aki - bár csak rövid ideig kapott katedrát - hallgatóira mély szellemi hatást gyakorolt; mellette pedig Vályi Nagy egykori barátja, a kiváló bonni evangélikus teplógus, Gerhard Sauter a másik nagy „atyai” tekintély a szerző számára. Sauter az eszkatológia szakértője, ma is rendszeresen ellátogat Budapestre, s a főleg Vályi Nagy Ervin egykori hallgatóiból toborzódott teológiai műhelynek, a Théma (Theológiai élet - ma) előadója, s a hasonló című lap gyakori munkatársa. (Bár a Théma protestáns egyesület, e sorok szerzőjén kívül sajnos - egyelőre - nincs más evangélikus tagja.) A rendszeres teológiai tanulmányok között olvasható még Kecskeméthy Istvánnak, a két világháború között Kolozsvárott működő református professzornak a bibliafordításáról szóló írás, amelyben a szerző e fordítást eredeti módon a rendszeres teológia szemszögéből vizsgálja. A Mondolat szerkezeti és szellemi egysége az egyházról szóló tanulmányokat, tehát úgynevezett „ekkléziológiai” írásokat tartalmaz. Innen csak egyet emelünk ki, amely az egykori doktori disputájának egyik tézisét bontja ki, s ez így hangzik: „A »simul iustus et peccator« (egyszerre igaz és bűnös) mint megigazulás- tan aspektusa nem érvényesíthető az egyházra, noha az egyház valóban a megigazult bűnösök közössége.” Luthert idéző, mondhatnánk, veretes „lutheri” érveléssel találkozunk, s úgy véli, hogy az egyházra inkább a „simul sancta et profana” (egyszerre szent és profán) kifejezés alkalmazható. A harmadik szerkezeti egység a Magyarországi Református Egyház legújabb kori történetére vonatkozik: a szerző mérlegre teszi a rendszerváltozás utáni tíz évről szóló teológiai értékeléseket. Csak sajnálhatjuk, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház rendszerváltozás utáni tíz évéről igazán nem születtek olyan átfogó elemzések, amelyeket a szerzőhöz hasonlóan nekünk is mérlegre lehetne tennünk. Evangélikus szempontból szintén figyelemre méltó a megigazu- lásról szóló 1999. évi Közös nyilatkozattal foglalkozó írás, amely eredetileg a Magyarországi Luther Szövetség rendezésében tartott konferencián, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen hangzott el. (Sajnos a kötetben ebben az esetben elmaradt az előadás helyének megjelölése.) Végezetül - kedvcsinálóként - „mor- zsázzunk” a Tíz című prédikációs kötetből. Az írott szöveg mögött szinte halljuk az igehirdető hangját, aki hagyja, hogy Isten igéje megszólítsa őt, s ő - mintegy viszonzásképpen - megszólaltatja a partitúra dallamát, hogy a lélekben hallgató is dalra fakadjon: „Hiszen nem megtalálnunk kell az igében az egy-egy napra az üzenetet, hanem hagynunk és engednünk kell, hogy az ige elvezessen magához Istenhez és Isten akaratához.” (95. o., „Fogy-e az időnk vagy telik?”) ■ Fabiny Tibor
