Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-27 / 30. szám

‘Evangélikus Életéi mmmmmmsmmmmmmmmmgmmmmmmm. SZÉLRÓZSA-SZOMBAT/VASÁRNAP 2008. július 27. 9 AHOL JÓ BESZÉLGETNI KIE-kávéház Van-e, ki e nevet (a Szélrózsán) nem ismeri? ► Amint megtekintettük a kávéházi árlapot, láttuk, hogy igen alacsony árrés­sel dolgoznak. Rögtön gyanút fogtunk, hogy ez nem egy hétköznapi ven­déglátó-ipari egység. Miután a kötényben szorgoskodó fiatalok a pultnál ki­adták a reggeli kávénkat, már biztosan tudtuk, hogy nem egy profitorientált alvállalkozó által üzemeltetett kávéházban járunk. Nikodémusok órája Eszmecsere életkérdésekről, Az asztalon színes térítők és mécsesek, a falon vidám fényképek, a pulton málna­szörp, limonádé, répa és Túró Rudi. Ha úgy volt kedvünk, kikölcsönöztünk egy társasjátékot, mellyel elüthettük az időt. Az asztalokon napról napra újabb el­gondolkodtató kérdések vártak, de volt, aki rajzolt vagy gitározott. Kíváncsiak voltak az odalátogatókra, megkérdezték a véleményünket, és az asztalok fölé belógatott „vendégköny­vekbe” várták sorainkat. Naponta újabb kérdésekre válaszolhattunk egy-egy babszemmel, melyet a bejáratnál elhe­lyezett „igen”, illetve „nem" feliratú üvegbe kellett dobnunk. Nincsen Szélrózsa KIE-kávéház nél­kül, nincsen kávéház KIÉ nélkül. Ugyan­Nagyon vártam a vasárnapot, a rendhagyónak ígérkező záró istentiszteletet mint a találkozó csúcspontját. Vártam a színek változatosságát, a napraforgó mosolyát, a közös éneklés örömét, a bűnbánat csendjét, a feloldozáskor érezhető szabadságérzést és mindenekelőtt a Jézussal való találkozás lehetőségét. A programfüzetben kilenc órára meghirde­tett úrvacsorái felkészítőre negyedórás késéssel érkeztem. Néhányon már a nagyszínpad előtt énekeltek, de a résztvevők jelentős része még vagy a reggelizőasztalnál ült, vagy éppen sát­rat bontott, és a táskájába pakolta a holmiját. A felkészítőt vezető lelkész az énekek között meditációkat olvasott. A tévések még a kame­rát szerelték, a helyszínt szemlélték, közben pedig jöttek-mentek az emberek: fiatalok és idősebbek, civilek és lelkészek. Aztán egy felol­vasott szövegrész végén azt vettem észre, hogy lényegében egy gyónó imádság hangzott el. Mire felfogtam, hogy mi történik, már hirtelen szólt is afeloldozás. A mellettem állónak még megjegyeztem: lényegében ez gyónás volt, de majd méltó körülmények között, megfelelő el- csendesedés után, az istentiszteleten megval­lom bűneimet. Nem sokkal ezután megkaptam az istentisz­telet rendjét, melynek címe alatt ez szerepelt zá­rójelben: Jtz istentiszteletet úrvacsorái előkészí­tő előzte meg, gyónással ésfeloldozással." Gyor­san végiglapoztam a füzetet, hátha mégis talá­lok gyónást az istentisztelet liturgiájában. Végül csalódnom kellett: a gyónás zárójelbe került. Tíz órakor, a kezdőének alatt szembesültem igazán a problémával: gyónás nélkül úrvacso- rázhatom-e? Helyes-e, ha bűneim megyallása és feloldozás nélkül részesülök a szentségben? És ha még nem is zárja ki kőbe vésett teológiai is az itt dolgozó mosolygós fiatalok a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) tag­jai, a falon látható fotók és ismertetők el- árűlják, hogy az ő valódi céljuk nem a minél gyorsabb kiszolgálás, hanem hogy a betérőket olyan közösségbe gyűjtsék, ahol meghallgatják, elfogadják őket, és ahol Isten szavát hallják. A kávé­ház csupán egy a tevékenységeik közül, az-egyesület munkája igen sokrétű: bib­liaóra, gitároktatás, alkotókor, sportver­senyek, csendesnapok, kirándulások, tá­borok szervezése - és még sorolhatnám. A KIE-kávéháznak a Szélrózsával tör­ténő „eljegyzése” a kismarosi fesztivállal kezdődött: első alkalommal itt kérték meg a KIE-t, hogy ilyen formában vállal­jon szolgálatot. Azóta töretlen lelkese­tétel, méltónak találom-e magamat arra, hogy e számomra fontos cselekmény nélkül vegyem magamhoz Krisztus testét és vérét? A mellet­tem álló kedves ismerős próbált segíteni, fel­ajánlotta, hogy keres egy lelkészt egy személyes beszélgetésre, én azonban az istentisztelet kez­dete után már nem szívesen zavartam senkit. Bizonyára én is hibáztam: nem mentem oda időben az úrvacsorái felkészítőre. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a programban ko­rábban sehol nem szerepelt, hogy ott kerül sor a gyónó liturgiára is. A felkészítőt vezető lel­kész pedig sajnos nem érezte annak a súlyát, hogy csupán a résztvevők tíz százaléka volt jelen, amikor a bűnvallás liturgiája zajlott, és ők is csak testben, mert a körülmények nem voltak megfelelőek az elcsendesedéshez. Előző nap a kőszegi templom ajtaján is láttam a hir­detést: vasárnap a templomban nincs istentisz­telet, de mindenkit várnak 10 órára a találkozó helyszínére. Vagyis a kőszegiek, akik szép számban jelen voltak a záróalkalmon - ugyan­akkor a felkészítőről nem értesültek - biztosan gyónás nélkül éltek a szentséggel... Egy órán keresztül gondolkoztam, őrlődtem, ezért a kétségtelenül látványos és nagyon jól előkészített istentisztelet elsősorban emiatt ke­rült be maradandó emlékeim közé. Később egy instrumentális zeneszám alatt csendben, ma­gamban „pótoltam” az imádságot: „Vallom előtted, szent és igaz Isten, hogy vétkeztem elle­ned és embertársaim ellen...” Aztán pedig be­álltam a sorba azok közé, akiknek a döntő többsége csak 10 órára ért a színpadhoz. Nem tudom, jól tettem-e, hogy az úrvacsorái közös­ség utáni vágyam volt erősebb. Uram! Várom afeloldozást. ■ Jenő déssel vesznek részt a találkozókon, fo­lyamatosan megújuló munkatársi körrel.- Idén új nemzedék vette kézbe a kávé­ház szervezését - mondja Lupták Sára, a kávéház főmunkatársa. - Nagyon jó csa­patunk van, akikkel már a nulladik napon megérkeztünk, hogy mindent megfelelő­en elő tudjunk készíteni. Minden napot közös igeolvasással és imádsággal kez­dünk, majd együtt reggelizünk Egy-egy munkatárs naponta három órát dolgozik. Nagy öröm, hogy minden évben erdé­lyi IKE-sek - Ifjúsági Keresztyén Egyesü­let - is jönnek segíteni. Idén a nagyterem közelsége miatt sajnos nem tudtunk túl sok saját programot szervezni, de azért Jánosa Eszter zenés irodalmi estjének, Lup­ták György finnországi beszámolójának és Gregersen-Labossa György KIE-s áhítatának helyet adtunk. A KIE-kávéházban kezdtem és fejez­tem be minden napomat. Itt valahogy jobban ízlett a kávé és a beszélgetés, hangulatos fényei szép emlékképként rögzültek bennem. A Szélrózsa lelkisége Van-e a Szélrózsa találkozónak lelkisé­ge? Ha igen, akkor milyen? Nevezhet- jük-e például speciálisan evangélikus­nak? Ha nem, akkor miért nem? Egyálta­lán: kellene-e, hogy legyen sajátos spiri­tuális töltése a fesztiválnak? Az elmúlt hét során több emberrel beszélgettem erről a témáról, arról, hogy milyenek a programok e szempontból. A válaszokban leggyakrabban a „ve­gyes” szó fordult elő. Vagyis: vannak jó, tartalmas, lelkileg gazdagító programok a Szélrózsán, és - sokszor ezekkel egy­idejűleg - vannak olyanok, amelyek fel­színesek vagy haszontalanok, vagy csak a szórakozást szolgálják. Van, aki kifogásolja ezt a sokszínűsé­get, mert lehetőséget ad arra, hogy az ember kikerüljön minden komolyabb témával - Istennel, a hit dolgaival - való találkozást, konfrontációt. Van, aki örül a változatosságnak, mert így mindenki olyan programot állíthat össze magá­nak, amely a személyiségének, érdeklő­désének, lelkiállapotának a legjobban megfelel. Lehetséges-e egyensúly a két­féle hozzáállás között? Kérdés persze, hogy ki mit tekint a Szél­rózsa tulajdonképpeni céljának. A lelki növekedés és épülés elősegítését? A ke- gyességi irányzatok sokféleségének tükrö­zését? Az evangélikus kultúra bemutatá­sát és népszerűsítését? A közösség meg­élését? A találkozás, a kikapcsolódás, a pi­henés lehetőségét? Valószínűleg mindezt együtt tekinthetjük célnak, jóllehet a spiri­tuális töltekezésre látszólag csupán né­hány konkrét rendezvénytípus ad esélyt. Az úgynevezett „lelki alkalmakat” már a programfüzet alapján sokan azonnal meg tudnák nevezni: reggeli és esti áhítatok, a csendsátorban szervezett összejövetelek és így tovább. Utóbb azonban ide lehetne sorolni néhány elő­adást és fórumbeszélgetést is. A kérdés azonban talán nem is az, hogy elég-e ennyi. Minden esetben sokkal inkább az, hogy a találkozót - már az elő­készítéstől elkezdve - áthatja-e a Lélek. A kérdést megválaszolni mindenki csak magának tudja, de legyen szabad utalnom a záró istentisztelet központi gondolatára, amely talán irányt mutat­hat abban, mi lenne igazából az orszá­gos evangélikus ifjúsági találkozó célja. Jó lenne mindig annak átélésére töre­kedni, amit ezen a felemelő istentisztele­ten az oltárterítők színei - a narancs, a kék, a sárga és a lila - kifejeztek: az erőt, a mélységet, az életet adó Világosság je­lenlétét és a bűnbánatot. Ha számunkra ez megvalósult, akkor a Szélrózsa a lel­kűnknek bizonyosan jót tett. ■ A.M. Az éjszakai beszélgetéseknek mindig különleges hangulatuk van. Nem kell már sehova sem rohanni, minden azna­pi program véget ért. A fáradtságot le­gyűri a kíváncsiság. Kíváncsiság életün­ket érintő fontos kérdésekre és válaszok­ra, valamint kíváncsiság a másik ember­re, az ő véleményére és bölcsességére, másfajta nézőpontjára és a diszkusszió­ból megszülető tanulságokra. A Szélrózsa találkozó minden éjsza­káján - amikor már minden más prog­ram véget ért - összegyűltek fiatalok, hogy olyan kérdésekre keressék a vá­laszt, mint például: Igaz-e, hogy jobb ad­ni, mint kapni? Hol a határ egyedüllét és magány között? Miért engedi Isten a szenvedést? Kell-e imádkozni? Mi a kü­lönbség egy „jó ember" és egy keresz­tény ember között? Milyen a jó párkap­csolat? Felemelő élmény volt mindegyik éj­szaka egy-egy kérdés mentén elgondol­kodni és rácsodálkozni arra a sokszínű gazdagságra, amely elénk tárult, miköz­ben minden résztvevő elmondta a véle­ményét a kiválasztott témával kapcso­latban. Miután meghallgattuk egymás vélekedését, sor került az „igazi” beszél­getésre, érkeztek az egymáshoz intézett kérdések, ellenvélemények, vagy az egyetértés kifejezése, a valódi közös gondolkodás következett. Napjainkban gyakran átéljük azt, hogy nem szakértői állásfoglalásokra, ex cathedra kijelentésekre vagy erkölcsteo­lógiai fejtegetésekre van szükségünk, hanem egymás bölcsességére és beszélge­tésre. Arra, hogy megosszuk egymással élettapasztalatunkat - mindazt, amit Is­ten tanított nekünk eddigi életutunkon, családunkon, barátainkon, a Biblián és igehirdetéseken keresztül. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy milyen élénk, pergős, hajnalig tartó diszkusszió alakult ki a jó párkapcsolat és házasság témájában. Versidézetek, ké­pek, saját élmények elmondása segített minket abban, hogy megosszuk egymás­sal gondolatainkat. Bőven előkerültek rá­zós és provokatív kérdések is, melyekről volt lehetőségünk együtt gondolkodni, és válaszokat kereshettünk rájuk. A másik nagyon izgalmas beszélgetés az „Igaz-e, hogy jobb adni, mint kapni?” kérdéssel kapcsolatban alakult ki. Pró és kontra érvek, irodalmi képek, anyagi és lelki adok-kapok élmények és az izgal­mas beszélgetés után az egyik résztvevő így foglalta össze, hogy mit jelentett szá­mára az aznap esti beszélgetés: „Én azért jöttem, hogy kapjak - és kaptam. Köszö­nöm.” Úgy gondolom, hogy ez a mondat so­kunk élményét kifejezi - és nemcsak az­nap estére, hanem a Nikodémusok óráján elhangzó valamennyi éjszakai beszélge­tésre vonatkoztatva is. Valóban sokat ta­nultunk és kaptunk egymástól, és egy­mást lelkileg gazdagító beszélgetések­ben lehetett részünk. Köszönjük! ■ Gömböcz Elvira Részlet Gáncs Péter püspök zárszavából: „Ha hiszitek, ha nem, a Szélrózsán kívül, a Szélrózsa határain túl is van élet. Ha pe­dig úgy tapasztaltátok, hogy nincs, akkor ezután lehet, ha innen visztek belőle. Ez egy olyan hely, ahonnan vámmentesen minden kivihető - spirituális alapon gon­dolom -: jókedv, öröm, kreativitás, közösségi élmény, és hadd ne soroljam. Vigyé­tek, nagyon kérem, vigyétek, és éljétek át, hogy a határ túlsó felén is van élet, hisz ugyanaz a határtalanul szerető Isten ott is az Úr, aki itt minket annyiféle ajándéká­val elhalmozott. És olyan nagyszerű munkatársai voltak, akik valóban pazarló bő­séggel adták tovább azt, amit ők is kaptak. Most körülbelül kétszáz nevet kellene felsorolnom - ha ezt megteszem, akkor lekésitek a Szélrózsa-különvonatot. így engedjétek meg, hogy csak - ahogy közhelyesen szokták mondani — a jéghegy csú­csát említsem, a „tízeket”, akiknek a nevét ott találjátok a programfüzetben. És én most szándékosan csak a keresztneveket mondom, mert így nagyon sokan érezhe­tik, hogy nekik is köszönöm. Köszönöm, Gábor! És Gáborok. Nagyon köszönöm, Csaba! És Csabák. És tovább egy lendülettel mondom a többit: Zsoltok, Péterek, Balázsok, Tamások, Orsik, Vikto­rok, Zsófik és Mártik. Köszönjük, hogy valóban éjt nappallá téve dolgoztatok értünk, hogy nehéz legyen innen továbbmennünk. És jó, ha tudjátok, hogy ha ti nem is pi­hentetek, sokak számára ez volt az igazi nyaralás, igazi kikapcsolódás. Sokan már azt várják, mikor lesz legközelebb ilyen. Két év, ha Isten éltet minket. És hogy hol találkozunk legközelebb, az részben tőletek is függ, lehet javaslatot tenni a következő Szélrózsa helyszínére. (...) Addig pedig mivel is fejezhetném be mással, mint a Határ menti meditációk címmel e találkozóra megjelent Szélrózsa-brevi­árium záróimádságával.” // Őrizz az úton magunkkal visszük az áldást, szereteted csöndes érintését magunkkal visszük találkozások emlékét a sátraink fölött hunyorgó csillagokat magunkkal visszük a hegyek ölelését s azt a dalt a Határtalanról magunkkal visszük az élet színeit és fényeit a szelet és a harangkondulást magunkkal visszük a kitárult kapukat a felnyílt sorompókat, a széles horizontot magunkkal visszük egymás tekintetét az iskolát a határon s a park hallgatag fáit magunkkal visszük az áldást s az erőt a holnapok világába most hát boríts be minket, Istenünk, reményruhába őrizz az úton, és taníts szeretetedből szeretni legyen életünk a halálból életre támadás példázatává és minden értelmet meghaladó békességed amely mélyebb kétségeinknél erősebb hitünknél határtalanabb reménységünknél őrizze meg szívünket bátor bizalomban gondolatainkat őszinte nyitottságban tetteinket igaz mozdulatokban életünket, egész valónkat Krisztus Jézusban az értünk jött Kegyelemben (Varga Gyöngyi) ■ Sz.Á. Baranyayné Rohn Erzsébet helyi lelkész és Smidéliusz Gábor „Szélrózsa-atya" úrvacsorát oszt a találkozó záró istentiszteletén Meggyónom: nem gyóntam

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents