Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-27 / 30. szám

2 20o8. július 27. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP - iKor 12,1-11 János evangéliuma - spiritualitás A keresztények azzal a tanítvánnyal azonosították a negyedik evangélium szerzőjét, „akit Jézus szeretett” 0ánost többször is így nevezi az evangélium). Az evangélista azonban pontosan nem nevezi meg önmagát: „igaz tanúvallo­mása”, Jézusról adott beszámolója mögé rejtőzik. A mai kutatók ugyanakkor részben az evangélium többes számban megszólaló záradékából, részben az evangélium mellett a három levelet és a jelenések könyvét is magába foglaló úgyne­vezett jánosi irodalomból arra követ­keztetnek, hogy a szeretett tanítvány, a később Efezus püspökeként elhunyt Já­nos körül már életében egész tanítványi kör bontakozott ki, akik az evangélium megírásakor is mintegy szerzőtársai vol­tak az apostolnak. A lelki ^evangélium A negyedik evangélium szimbóluma a sas: a messzire és jól látás képességével felruházott madár, amely akár a napba is nézhet anélkül, hogy megvakulna. Való­ban, míg Márk evangélista Keresztelő Já­nos fellépésében, Máté és Lukács pedig a gyermekségtörténetekben látja Jézus Krisztus fellépésének kezdeteit, János messzebbre és mélyebbre lát: prológusá­ban az örök Igéről beszél, aki Istennél volt, de testet öltött, hogy megismertesse velünk az Örökkévaló legmélyebb titkait. János evangéliumát „lelki” vagy spirituá­lis evangéliumnak is nevezik, részben mert ebben van szó a legtöbbször Isten- Szendéikéről, részben mert Jézus gyak­ran idézett, hosszú beszédein átragyog valamilyen különleges „lelki látás”. A? evangélista úgy írja meg ezt a „spirituá­lis” töltésű beszámolót Jézusról, Isten egyszülött Fiáról, hogy mindvégig tisz­tában van azzal, mennyire könnyű félre­magyarázni, „elspiritualizálni” az ilyen lelki mondanivalót. Míg a kortársak kö­zött sokan vallották, hogy csak az a taní­tás lehet igazán lelki, amely elhatároló­dik mindentől, ami anyagi vagy testi, Já­nos evangéliumának Jézusa teljesen emberi - elfárad a hosszú úton, megéhezik, megszomjazik, vagy éppen könnyekre fakad szomorúságában -, ugyanakkor a legtisztább módon isteni. Isten vagy önmagunk keresése? Napjainkban a spiritualitás megnyilvá­nulhat a hívő ember vallásos életén belül is (ilyenkor protestáns szóhasználattal inkább „kegyességet” mondanánk), de azzal szemben is. Sok embert inkább ez utóbbi, az intézményesült vallásgyakor­lattal szembeforduló spiritualitás foglal­koztat. Talán az egyháznak - vagy még inkább a keresztény embereknek - a po­zitív példa felmutatásában vallott kudar­cai egyre többeket késztetnek arra, hogy önállóan vagy valamilyen „lelki vezető” segítségével megpróbálják felfedezni be­lülről fakadó energiáikat, sajátos lelki út­jukat, amely végre elvezetheti őket a ben­ső megnyugváshoz. János evangéliuma is ismeri ezt az egyéni utat, amelyet mindenkinek végig kell jár­nia a maga módján, másként a samáriai asszonynak, másként Nikodémusnak, és egészen másként a vakon született férfi­nak. A legfontosabb azonban, hogy az út végén mindannyiukra Jézus Krisztus várt. M Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA „Mert ha megtagadjuk a megigazulásról szóló tanítást, akkor az egész keresztyén tanítást megtagadjuk.” M Luther Márton: Előadások a galatákhoz írt levélről (Böröcz Enikő fordítása) A Lélek szempontjai „Pedig még nyelveken szólni is megta­nultam. .- mondta egy újdonsült isme­rősöm beszélgetésünk közben. Kereste a szavakat, gondolatokat, hogy feldolgoz­hassa kikerülését a „kisegyházból”, ahol nem tudta már fizetni a tizedet, lakására jelzálogkölcsönt vett fel, de az is elfo­gyott. Segítséget nem kapott senkitől a „testvérek” közül, csak azt a tanácsot, hogy rendezze a kapcsolatát Istennél, és akkor az anyagiak is rendben lesznek. A mai vasárnap a Szentháromság ün­nepe utáni tizedik vasárnapként minden évben Jeruzsálem elestének (Kr. u. 70.) az emléknapja. Rommá lett minden, ami korábban életteli volt. A vasárnap evan­géliuma (Lk 19,41-48) a síró Jézus isteni próféciáját állítja elénk a város szomorú jövőjéről, igénk pedig a sok problémá­val küszködő korinthusi gyülekezet éle­téről tudósít. Az egyik az összeomló kultikus életet láttatja, a másik pedig a burjánzó, sokrétű gyülekezeti lelki élet megnyilvánulásaival foglalkozik. Az ellentmondás csak látszólagos. Pál apostol azonnal szembeállítja a néma bálványokat az élő Istennel, akivel be­szélni lehet, aki jelen van mindenütt, aki nem ridegen méricskél, hanem mélyre, nagyon mélyre hajol a kereszten, és ön­magát adja az emberért. Itt nem valami „vallásos restaurációról” van szó, hanem merőben új helyzetről. Mindenki szá­mára világossá teszi: nem valami titkos, rejtett, megismerhetetlen erő adja az emberek cselekedeteihez a misztikus hátteret, hanem az Isten Lelke cselek­szik. A keresztényüldözés hitvalló vérta­núinak ez a Lélek adta az erőt, a bizton­ságot, a reményt. Ugyanaz a Lélek min­denkit másként szólít meg, mindenkit másként ajándékoz meg, hiszen a ke­gyelmi ajándékok tőle származnak. Sokszor kísérti meg a keresztény em­bert a gondolat, hogy a krisztusi úton haladva előbb-utóbb azért olyan „tulaj­donságokra” lehet szert tenni, amelyek egyre alkalmasabbá tesznek a Krisztus­követésre. Én egyre inkább azt látom, hogy Pál véleménye igazán helytálló: so­hasem szabad túllépni azon a „rácsodál- kozáson”, amely a kegyelmi ajándékkal szembesülőben először megjelenik az Úr iránt. A korinthusiak túlléptek ezen az álla­poton. Versengve sorolták a karizmá­kat, és rajtuk keresztül azonnal részekre is szabdalták a gyülekezetét. A maguk tetszése szerint elvárták a másiktól az általuk meghatározott képességek fel­mutatását. Az apostol ezt úgy értékeli már, hogy a kegyelmi ajándékokkal ön­célúan bántak, pedig nem „saját haszná­latra” kapták. Flasználni kell velük, épí­teni, bátorítani, békét teremteni. Ebben a munkában pedig nincs egyedül az em­ber, hiszen a gyülekezettel együtt vé­gezheti a kapott küldetést. Sokféle em­A VASÁRNAP IGÉJE bér, sokféle karizma: és mindez a gyüle­kezetben teljes, mondja Pál levelünk el­ső fejezetében. Ez tehát azt jelenti, hogy a különbözőségtől, sokszínűségtől nem megijedni kell, nem ellenfelet kell látni 9 másként látóban, hanem együtt kell működni vele. Van persze határ, hiszen a kegyelmi ajándékokat egyedül a Jézushoz fűződő kapcsolat hitelesítheti. Semmi emberi elvárás nem vezethet eredményhez. Ko­moly kísértésnek látom, amikor a ke­resztény ember a jobbítás szándékával megpróbálja a Szentírásra utalva ele­mezni, pontokba szedni az „élő, műkö­dő” gyülekezet ismérveit. Nem tehet mást ekkor ugyanis, mint hogy a maga látásával, tapasztalataival, hitével, ke­gyességével felállított szempontok alapján értékeli - a mutatott cselekede­teken keresztül - a közösség elkötele­zettségét. Persze lehet támogatókat to­borozni a saját szempontrendszer hangsúlyozásához, de ez mégis csak egyoldalú, csökevényes értékelés lehet. Ha nem a teremtett világ sokszínűségé­ből, a Lélek munkájának hihetetlen, el­képzelhetetlen gazdagságából indulunk ki, akkor letérünk arról az útról, amely­re azért kaptuk az isteni ajándékokat, hogy egymásnak használva, együtt ha­ladjunk. Mint ahogy a korinthusi gyülekezet életét, úgy a mi életünket is áthatja egy­fajta rejtett teljesítménykényszer, legyen szó akár hitről, akár a hit megéléséről. A teljesítményekről pedig megtaníttatja velünk az élet, hogy értékelés nélkül semmit sem érnek. Ezzel szemben áll­nak Jézus Nikodémusnak mondott sza­vai: ,A szél arra fúj, amerre akar, hallod a zú­gását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől szüle­tett." (Jn 3,8) Adja Isten, hogy soha ne kelljen kény­szeres emberi megnyilvánulások, elvá­rások mentén Krisztus népének egymás­sal szembefordulnia, hanem mindenki találja meg a maga szabadságát-szolga- ságát a Lélektől kapott kegyelmi ajándé­kai szerint. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! „Jövel, Szentlélek Úristen, / Töltsd be szíveinket bőven / Mennyei ajándé­koddal, / Szívbéli szent buzgósággal, / Mely­nek isteni ereje / Sok népet egy hitre vive. / Légy velünk is, te népeddel, / Hogy teljünk meg dicséreteddel! / Halleluja, halleluja!” Ámen. (EÉ 229,1) Oratio oecumenica Köszönjük neked, Urunk, Istenünk, hogy vezetsz ben­nünket a világban. Ahogyan népedet sasszámyon hor­doztad, úgy viseled gondunkat mind a mai napig. Kö­szönjük, hogy hívogatsz egyházad közösségébe, és megadod a lehetőséget arra, hogy időben felismerjük és meghalljuk hívásodat. Bocsáss meg nekünk, ha enge­detlenek voltunk! Bocsásd meg önfejűségünket és ma­kacsságunkat, hogy szívesebben járnánk a magunk út­jain. Köszönjük, hogy te időben figyelmeztetsz ben­nünket, nehogy elrontsuk az életünket. Hálát adunk neked, mennyei Atyánk, hogy úgy tekin­tesz ránk, mint tulajdon népedre, mint szent népre, ame­lyet Szentlelked által megszenteltél, és Jézus Krisztus ál­tal megváltottál a bűn, a halál és a pokol hatalmától. Hálás szívvel köszönjük meg neked, Úr Jézus Krisz­tus, hogy szíveden viseled a sorsunkat. Aggódsz ér­tünk, ha beszennyezzük azt, amit te megszenteltél. Szánakozol felettünk, ha úgy élünk, mintha pásztor nélkül való nyáj lennénk. Köszönjük, hogy időben fi­gyelmeztetsz bennünket, ha nem a te utadat járjuk. Ké­rünk, könyörülj rajtunk! Tisztíts meg minket drága vé­reddel, és szeress minket, hogy mindig bizalommal for­duljunk hozzád! Szentlélek, drága Vigasztalónk! Köszönjük, hogy ajándékaid által csodálatos és hatalmas dolgokat fedez­hetünk fel a világban és saját életünkben. Általad ismer­hetjük meg Jézust, megváltó Urunkat, és általad fordu­lunk bizalommal Isten felé is. Add, hogy ajándékaiddal mindannyian úgy éljünk, hogy használni tudjunk velük. Hadd legyen ez a világ gazdagabb hitben, szeretetben, bölcsességben, ismeretben, a gyógyításokban, hogy or­vosolni tudjuk a bajokat, betegségeket - a te erőd által. Imádkozunk mindazokért, akik testi-lelki gyötrel­mekkel küzdenek. Küldj hozzájuk megfelelő segítőket. Imádkozunk a nyaralókért, a pihenni vágyókért, hogy feltöltődjenek Lelked erejével. Segítsd meg, Urunk, a házasulandókat és a már házasságban élőket, hogy bol­dogságuk legyen tebenned, és a szeretet bennük mind­végig megmaradjon. Kérünk, adj jó időjárást, hogy betakaríthassuk a ter­mést, és mindennap hálát adhassunk tieked a kenyé­rért, a tiszta vízért és a jó levegőért. Ments meg minket, Urunk, minden gonosztól, ments meg az önhittségtől, hogy ne önmagunkban, ha­nem mindenkor csak benned bízzunk! Légy áldott, Urunk, hogy te mindenkor ugyanaz vagy, és ugyanazzal a féltő szeretettel veszel körül ben­nünket, mint népeddel tetted a pusztában. Add, Urunk, hogy hitünkben mindvégig megmarad­junk - Szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe ► A Szentháromság ünnepe utáni tizedik vasárnapon Jeruzsálem pusztulására emlékezünk. A nap lekciói különösen szorosan kap­csolódnak egymáshoz, és egészí­tik ki egymást. Az ószövetségi igében (2MÓZ 19,1-6) Iz­rael kiválasztásának történetét hallhat­juk: „...ti lesztek az én tulajdonom vala­mennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Pa­pok királysága és szent nép lesztek." Az evan­géliumi ige (Lk 19,41-48) azt idézi, ami­kor Jézus Jeruzsálembe vonulása után megjövendölte és megsiratta a város pusztulását, majd kiűzte a templomból az árusokat. Ez azt tükrözi, hogyan lett Jeruzsálem hűtlen Istenhez azzal, hogy nem ismerte fel meglátogatását, nem fo­gadta el a Megváltót, és kalmárkodással megszentségtelenítette az imádság há­zát. Ezzel magára vonta Isten ítéletét: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a bé­kességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől.” (42. vers) ■ ­Az epistola (iKor 12,1-11) a pogányok közül elhívottakhoz szól, akik, miután Krisztus megragadta őket, a Lélek egysé­gével és a kegyelmi ajándékok sokfélesé­gével szolgálhatnak egymásnak és a vi­lágnak. Ez az ige tehát kitágítja „Izraelt” minden népre, minden emberre, akit Krisztus elhívott. Elhívás, bűnbánatra való felszólítás, Isten megigazító tette, új életben mara­dásra biztatás és figyelmeztetés, nehogy megvessük Isten kegyelmét - ez kap­csolja össze a bibliai szakaszokat, és ez szólal meg Scholz László (1911-2005) jól ismert énekszövegében is: Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe (EÉ 460). Scholz László a II. világháború előtti, alatti és utáni években végzett Zuglóban gyülekezet- és templomépítő munkát. De munkája gyümölcsének beérését már nem láthatta, mert politikai okból áthe­lyezték. Még zuglói szolgálatának idején, 1945 novemberében egy fóti lelkészevan- gélizáción tartott előadásokat Jer 4,14 alapján, melyék Tisztítsd meg szívedet, hogy megtartassál címmel meg is jelentek. Itt ol­vashatjuk énekünket is. Az, hogy az ének elsősorban lelkészeknek szól, abból a versszakból világlik ki a leginkább, amely nem került be 1982-es énekes­könyvünkbe: „Tisztítsd meg szíved, Krisztus szentegyháza, / Urunk miattad pogány ne gyalázza, / S hogy megtartas­sál, nosza, újulj végre, / Szent papi népe!” Isten szolgái csak megtisztult szívvel tehetnek bizonyságot, máskülönben botránkozást okoznak. A megszentelő- dés Scholz előadásainak és az éneknek is egyik központi gondolata. így ír erről a tanulmányban: „...hinnem kell a Szent­lélek megszentelésében, s ugyanakkor minden erőmmel meg kell tisztítani szí­vemet, meg kell szentelnem magamat!” A lelkészi szolgálat felelősségére is mar­kánsan világít rá: „...hogy üdvözölj, hogy el ne vesszen kicsiny családod, hogy szét ne széledjen a gyülekezeted, hogy ki ne pusztuljon ez a drága evangé­likus anyaszentegyház, amelynek szol­gája vagy... Ez mind ott a téten!” A versben a gyülekezetéért küzdő lel­készre is ráismerhetünk, aki a rábízottak megtartásáért tusakodik. Ezt tükrözik a versszakok elején és végén az^erőteljes felszólító mondatok. Jeruzsálem tragi­kus sorsa elrettentő példa, nehogy Isten népe elmulassza a kegyelmi időt, és el- szalassza a meglátogatás alkalmát. Az ötödik versszakban az istentiszteletért, szent helyért való féltő aggodalom is ÉNEKKINCSTÁR C (-IffTl IÍTj „ feííJfeio Eged Illen diczeriinc. megnyilvánul, hiszen Ézsaiás épp prófé­tai szolgálata előtt nyer tisztulást az aj­kához érintett parázzsal. Az ének megjelent már a Keresztyén énekeskönyv új részében 1955-ben? A bap­tista énekeskönyv is felvette anyagába, Tinódi Lantos Sebestyén dallamával. Ebben a formában Nagy Olivér készített rá kó­rusfeldolgozást (Evangéliumi vegyes karok, 306.). De legjobban az eredetileg hozzá­kapcsolt dallam hordozza, amellyel gyü­lekezeteink ismerik. A Paradicsomnak te szép élő fája (EÉ 365) az 1744-es kolozsvári énekeskönyvből való, és eredeti, teljes formájában Krisztusnak a keresztfán mondott hét szavát idézi. A régi dallam a 20. századi szöveggel segíthet arra em­lékeznünk, hogy Krisztus mindent meg­tett értünk; ebből meríthetünk erőt ta­núságtételünkhöz, és ebben megmarad­va lehet örök életünk. ■ Finta Gergely LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EYELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ. í * 2 W -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents