Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-07-13 / 28. szám
Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2008. július 13. 5 Öt + egy párbeszéd egy asztalnál Új könyv, új kávéház, új beszélgetés meg sem nyitott, de már otthont ad egy ilyen fontos eseménynek, majd átadta a szót az est vendéglátójának, Oberfrank Pál színésznek, aki a kávéház egyik tulajdonosa. A színművész úgy vélte, hogy nem is lehetett volna jobban reklámozni sek Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke, az esték ötletgazdája és elindítója, valamint a könyvsorozat szerkesztője. Idén októbertől összesen nyolc helyszín ad majd otthont az Asztali beszélgetéseknek; a vidéki városok mellett (Balassagyarmat, Győr, Mosonmagyaróvár, Sop► Igazi eszmecsere igazi kávéházi környezetben. Mintha velünk beszélgettek volna; ahogyan a régiek, a „nagyok”. Szellemi párbeszéd méltó környezetben. Budapesten a most nyíló Pilinszky János irodalmi kávéházban július 3-án mutatták be a Luther Kiadó gondozásában megjelent Asztali beszélgetések... - Öt párbeszéd című könyvet. A sokak számára már jól ismert Asztali beszélgetések sorozatot 2004-ben indították azzal a céllal, hogy evangélikus lelkészek, teológusok korunk aktuális társadalmi, közéleti, kulturális, tudományos kérdéseiről folytassanak párbeszédet az említett területek jeles képviselőivel. Az elhangzott diskurzusokból válogatás készült, a kötetben öt olvasható. A beszélgetőpartnerek, Esterházy Péter író és Fabiny Tamás püspök az identitásról, Heller Ágnes filozófus és Jutta Hausmann teológiai tanár a Genezis könyvéről, Jeleníts István piarista szerzetes és Csepregi András teológus Isten törvényének mai értelmezéséről, Jókai Anna író és Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő az értelmiség küldetéséről és felelősségéről, Vekerdy Tamás pszichológus és Réz-Nagy Zoltán lelkész a „Tiszteld atyádat és anyádat!” parancsolatról és a családról folytatott eszmecserét; a könyv által most még szélesebb közönséggel oszthatják meg gondolataikat. Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója köszöntőjében elmondta: rendhagyó alkalom ez, mivel a kávéház még a kötetet, mint a könyvbemutató alkalmából szervezett újabb beszélgetéssel. Az est azért is volt különleges, mert a beszélgetőpartnerek nem gyakran ülnek le egy asztalhoz. Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? - ezekre a kérdésekre kereste a választ Heller Ágnes, Jókai Anna, Csepregi András és Fabiny Tamás. A kezdetben érdeklődő mintegy harminc fő mára már százötven-kétszáz fős közönséggé nőtte ki magát - nyilatkozta Galambos Adám, az Asztali Beszélgetéron) négy budapesti helyszínen várják a közönséget. Az esték pártpolitikától mentesek, a belépés díjtalan. Az alapítvány munkáját művészek és közéleti szereplők is támogatják. Azt nem árulta el a szervező, kiket szeretne meghívni a következő alkalmakra, mindenesetre hosszú listája van már. Egy azonban biztos: a vendégek közül ketten a Szélrózsán folytatják a disputát: Fabiny Tamás Heller Ágnessel beszélget. ■ Sz.Á. Pedagógia és Biblia Tanácskozás Orosházán ► Az idei országos evangélikus pedagóguskonferencia szakmai előadásainak fókuszában - a Biblia éve 2008 okán - a Szentírás állt. Egyházunk pedagógusainak közel negyven százaléka látogatott el június 30. és július 2. között Orosházára, az evangélikus általános iskolába és gimnáziumba.- Idén nagyon sok óvónő is eljött, és külön öröm, hogy szép számmal vettek részt a tanácskozáson iskolalelkészek, ezzel is bizonyítva, hogy a tanári közösséghez tartozónak érzik magukat - nyilatkozta lapunknak Mihályi Zoltánná, az Országos Egyházi Iroda Oktatási Osztályának vezetője. - Ez az egyetlen alkalom az év folyamán - fűzte hozzá -, amikor az oktatás-nevelés különböző területein dolgozó pedagógusok találkozhatnak egymással. Háromszázötven résztvevővel az eddigi legnagyobb létszámú konferenciát rendeztük Orosházán. A nagy távolságok ellenére évről évre többen jelentkeznek, hiszen a találkozás, a közösségi élmény, a szakmai és a lelki programok feltöltődést jelentenek egy nehéz tanév után.- Nagyon fontos, hogy kiváló előadókat hívjunk meg. Úgy érzem, ez idén is sikerült - mondta Mihályiné. A konferencia nyitó istentiszteletén Ittzés János elnök-püspök hirdetett igét. Ezt dr. Hoffmann Rózsa egyetemi docens előadása követte Biblia és nevelői felelősség címmel, majd szakmai megbeszélésekre került sor öt szekcióban. Az estét az evangélikus templom orgonájának hangjai köszöntötték. A második nap áhítattal - Lázár Zsoltnak, a szarvas-ótemplomi gyülekezet lelkészének szolgálatával - kezdődött. Délelőtt dr. Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense A Biblia és a nevelés, majd dr. Csermely Péter professzor Biblia és tudomány - Hogyan nevelhetünk hittel tudóst? címmel tartott előadást. Gtyllus Dániel előadóművész Énekelt Biblia címet viselő műsora alatt a szavak mellett a zenéé, a dallamoké és a közös éneklésé volt a főszerep.- Nagyon tetszett, hogy interaktív volt a program - mondta Mihályi Zoltánná -, tehát Gryllus Dániel bevonta az éneklésbe a hallgatóságot, s pedagógusaink azonnal csatlakoztak az örömteli dallamokhoz. A délutáni kirándulás után zenés áhítatot tartott Deák László helyi lelkész és a Credo együttes. Vacsora, tánc, valamint közös éneklés zárta le a szép napot. Másnap a záró előadásban Győri Gábor esperes, az orosházi iskola egyik alapító lelkésze a Létezik-e a bibliaolvasásnak módszertana? kérdésre kereste a választ. Ezután szakmai megbeszélések következtek. A záró istentiszteleten Rí bár János esperes prédikált.- Nagy szeretettel fogadott bennünket a helyi gyülekezet,' de a város is: a polgármester és helyettese is megtisztelte jenlétével a programokat - állapította meg az oktatási osztály vezetője. - Minden évben más iskola szervezi a találkozót, így igazán közelről és részleteiben is megismerhetjük az egyház oktatási intézményeit. Jövőre a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lesz a házigazda, amely egyfajta jubileumhoz ér: akkor lesz húsz éve, hogy újra egyházi kézben van. Az orosházi konferenciával egy időben országos szinten is szóba kerültek az egyházi iskolákat érintő kérdések.- Az Állami Számvevőszék vizsgálatát, mely szerint az elmúlt években kevesebb pénzt kaptak az egyházi fenntartású intézmények, az oktatási és kulturális miniszter kétségbe vonta - fogalmazott Mihályi Zoltánná. - Az Alkotmánybíróság június 30-i döntése megteremti az egyenlőséget az egyházi és önkormányzati fenntartású intézmények között, azonban a kiegészítő támogatás számítására vonatkozó új kormányrendelet hátrányosan érintheti az evangélikus intézményrendszert. A tárgyalások és egyeztetések folynak, ezért még nem érdemes részletekről beszélni, azt mindenesetre sejteni lehet, hogy egyes intézményeknek kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk jövőre - állapította meg. ■ Szeverényi Ágnes Domjánné Szólik Anikó, Martinovszky István és Gtyllus Dániel Langymelegség? Az elmúlt hét végén ismét „melegfelvonulást” tartottak Budapesten. Az ellentüntetők, miként tavaly, most is erőszakos cselekményeket követtek el. A miniszterelnöknél „betelt a pohár": Magyar Charta létrehozását kezdeményezi, hogy az erőszakos kisebbség ne tarthassa sakkban a békés többséget. Nekünk mi a véleményünk az eseményekkel kapcsolatban? Mint keresztények, mint evangélikusok, mint egyház hogyan gondolkozunk ezekről? Fél éve dolgozom az Üdvhadseregnél szociális munkásként. A munkanap mindig a dolgozók áhítatával, közös imádsággal kezdődik. Ezeken az alkalmakon az intézményvezető hetek óta rendszeresen imádkozott homoszexuális embertársainkért, világosságot kérve a számukra, hogy felismerjék hamis utakon járnak És imádkozott az ellentüntetőkért, hogy ne erőszakkal fogadják afelvonulókat. Biztatott arra, hogy elvegyülve, osztogassunk felvilágosító anyagokat, kezdeményezzünk beszélgetéseket. Ezek a gondolatok nekem meglehetősen újnak hatottak Egyházunkban jobbára a Sziget- rendezvényen működik hasonló. Istennek legyen hála minden bizonyságtételért, amely a szub- kultúrkörben élők között elhangzik! A homoszexuálisok között egyházunkban végzett ilyen misszióról nem hallottam. Országosan sem, de a Lutheránus Világszövetség részéről sem. (Elnézést, ha mégis van...) Nagy szükség lenne pedig ilyen misszióra is, mert - sokszor jogosan - vetik a szemünkre, hogy langyosak vagyunk vagy jóval az események után ballagunk Hangozzék szilárdan a prófétai szó! Az a szó, amely eligazít, irányt mutat. Szeretettel, mint egyik bűnös ember szava a másiknak ■ Görög Zoltán Igehirdetés fehér ing nélkül Keresztény könnyűzenei fesztivál Orosházán ► Egy hét alatt két este is keresztény könnyűzenétől volt hangos az orosházi főutca. Július 3-án a helyi evangélikus gyülekezet Credo zenekara adott szabadtéri koncertet az Orosháza fesztivál részeként, két nappal később pedig az I. keresztény könnyűzenei találkozót rendezték meg a viharsarki városban, szintén a kulturális program- sorozat részeként. Orosháza város sem hagyja, hogy a településen és térségében élők nyara csendesen teljék. A tizenöt napos fesztivál programján számos színvonalas kulturális esemény szerepelt: zenés esteket, színházi előadásokat és kiállításokat kínáltak a szervezők. Fellépett többek között a Muzsikás együttes, és az idén először szabadtéri keresztény könnyűzenei koncertekkel is találkozhattak a fesztivállátogatók. Somogyiszínpadon zenéljenek. Műsorukra - amelybe kifejezetten keresztény zeneszámok mellett például Kormorán-da- lok is bekerültek - megtelt az utca. Két nappal később pedig egy minifesztivál keretében öt együttes lépett a pódiumra, széles keresztmetszetben mutatva be ezáltal a keresztény könnyűzenét. Először a budai Tandem együttes csapott a húrok közé. Az akusztikus dalokat játszó zenekar már csaknem húszéves. Nevüket azért kölcsönözték a többszemélyes kerékpárról, mert hiszik, hogy amikor teszik a dolgukat, nem magukban „tekernek”, hanem Istennél van a kormány. ’92-ben, ’94-ben és 2000-ben jelent meg lemezük. Orosházi koncertjük kellő felütése volt a szombat délutánnak. Őket az Apostagról érkezett, rockzenét játszó Ladik együttes követte, mely nemcsak a Duna-parti település katolikus közösségének, hanem az egész falu kulturális életének hamar motorja lett. A szegedi Ösztön rapegyüttes tagjai A Tandem együttes Tóth Dániel fiatal orgonaművész pedig az evangélikus templomban tartott jótékonysági koncertje előtt kiállításon mutatott be válogatást légi felvételeiből. D$ák László helyi evangélikus lelkész elmondta, hogy a városvezetés és a fesztivál szervezői részéről nyitottságot tapasztaltak, amikor felvetették a koncertek ötletét. „Célunk elsősorban az volt, hogy megszólítsuk az orosháziakat, azokat is, akik nem ülnek ott vasárnaponként a templomban. Másrészt azt szerettük volna demonstrálni, hogy a keresztény fiatalok külsőleg ugyanolyan felszabadultak és vidámak, mint kortársaik. Nem frissen vasalt fehér ingben, hanem ugyanolyan lazán öltözve tesznek bizonyságot hitükről, mint akik hétköznapokon ugyanezen a téren gördeszkáz- nak” - fogalmazott a lelkipásztor. A Credo zenekart 2007-ben alakították meg az orosházi lutheránus fiatalok abból a célból, hogy igényes zenével színesítsék a gyülekezet életét. Most ők is kijöttek a templomból, hogy a művelődési ház mellett felállított szabadtéri koncertjük előtt elmondták, hogy a missziót azzal kellene kezdenünk, hogy észrevegyük: többen vannak a templomon kívül, mint belül, ezért fontos, hogy ezeknek a kívülállóknak a nyelvén szólaljon meg az üzenet. A fesztivál másik szegedi fellépője az öt évvel ezelőtt alakult Via Stellis zenekar volt. Színpadra lépett a fesztivál ötletgazdája, az orosházi Immánuel együttes is. A többségében evangélikusokból álló, összességében ugyanakkor ökumenikus formáció dallamos rockzenét játszik funky, pop, soul és R&B elemekkel színesítve. A fellépő zenészek által megénekelt gondolatok kis igehirdetésként szóltak a bűnről és a szabadulásról, a fájdalomról és az örömről, a hétköznapokról és az ünnepekről. És azt, hogy a kezdeményezés sikeres volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a két nap alatt a rekkénő hőség ellenére is több százra tehető azoknak a száma, akik legalább néhány percre megálltak a színpadnál, és belehallgattak legalább egy-egy dalba. ■ László Jenő Csaba mmmmmmm—»—a——m A Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség nagy örömmel vette tudomásul, hogy a gyülekezetében hetven éve kántori-főorgonási tisztségben szolgáló Bencze Istvánt a XX. kerületi önkormányzat gyémántoklevéllel és -diplomával tüntette ki a kerületben végzett - több mint hatvanéves - pedagógiai munkásságáért. Isten áldását kérjük életére és orgonamuzsikájára!