Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-07-06 / 27. szám
‘Evangélikus Élet®? EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. július 6. 3 Fébé-konferencia Piliscsabán Hetven év Örömmel szolgáltam az Úrnak - Endrefjy Mária (92), a konferencia legidősebb résztvevője — Nyíregyházán születtem, 1939-ben lettem diakonissza. Az egyesület 1951-ben történt feloszlatása után visszatértem szülővárosomba, ahol egyházunk idősotthonát vezettem harminc esztendőn keresztül; innen mentem nyugdíjba. Gyönyörű, boldog életem volt, mindvégig éreztem, ahogy tenyerén hordozott Isten. A formaruhát nagyon szerettem, fájt, amikor meg kellett válnom tőle, de tudtam, hogy az elhívás, amelyet kaptam, ettől még változatlan marad, és örömmel szolgáltam az Úrnak. Az a bizonyosság vezetett, és adott erőt egész életemben, hogy „az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok" (Róm 11,29). Segíteni másoknak - a Fébé-díjas Garai Szilvia (i6), A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület választmánya idén harmadik alkalommal ítélte oda a 2006-ban alapított Fébé-díjat öt középiskolánk egy-egy tanulójának. Egyikük az Ácsa melletti Erdőkürtön élő Garai Szilvia, az aszódi evangélikus gimnázium tizedikes tanulója, aki részt vett a Fébé legutóbbi konferenciáján.- A díj nagy meglepetést jelentett számomra. Szívesen segítek diáktársaimnak a tanulásban, és örömmel hívogatom őket istentiszteletekre éppúgy, mint azokra az előadásokra, amelyeket idén az aszódi gyülekezeti házban tartanak a Biblia éve alkalmából. Nagyon jólesett ez az elismerés - a szerény pénzjutalom, valamint a Fébé nyolcvan évéről szóló könyv -, amelyet Taschner Erzsébet főnök asszony a (főtt át a június 21-ei tanévzárón. Hatására a jövőben igyekszem még többet tenni, például szeretnék részt venni abban a karácsony előtti gyűjtőakcióban, amelynek keretében régi játékainkat és könyveinket adhatjuk le az iskolában. Gyülekezetünk életébe is szeretnék aktívabban bekapcsolódni, bár ezt nehezíti, hogy Aszódon kollégista vagyok. a legfiatalabb es a szivárvány Lelkésziktatás Zalaistvándon Folytatás az i. oldalról Madocsai Miklós nyugalmazott lelkipásztor A test feltámadása című referátumában, amelynek igei alapja iKor 15,35-57 volt, azt hangsúlyozta, hogy a korinthu- siaknak Pálhoz intézett kérdése - Miként támadnak fel a halottak? - „rossz” kérdés, a lényeg nem a hogyan, hanem maga a feltámadás ténye. Dr. Zsigmondy Árpád nyugalmazott lelkész Jel 14,14-15,4 alapján arról szólt, hogy az Emberfia ítéletet tart, azaz bíróként jön el erre a földre, hogy a teremtő Istent képviselje. Győztes voltát az aranykorona jelképezi, felhőn ül - ez arra utal, hogy művét elvégezte, és most jogosan él hatalmával. Az igehirdetések alapigéinek mindegyike a Jelenések könyvéből származott, a konferencia témájához illően az eljövendő korra és az Eljövendőre irányítva a jelenlévők figyelmét. Boldogok a hivatalosak címmel dr. Blázy Árpád kelenföldi lelkész Jel 19,9 alapján tartott igei elmélkedésében arra ösztönözte a résztvevőket, hogy gondolkodjanak el: ők vajon hivatalosak-e? Isten kezében van-e már az életük, mert ha még esetleg nem, akkor tart még a kegyelem ideje, még megtérhetnek az Úrhoz. Szívbemarkoló személyes példákkal színesítette prédikációját Tóth Melinda ózdi lelkész. Jel 14,13 alapján arról beszélt, hogy Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, hiszen ők ahhoz térnek haza, akit már itt a földön is követtek és Urukként szerettek. És Boldogok az üdvözítitek is, emelte ki a Jel 7,13-17 alapján szóló utolsó igehirdető, Veperdi Zoltán Fébé-lelkész is, hiszen olyan Úr mond majd ítéletet felettük és mindenki felett az utolsó napon, aki meghalt és feltámadt értünk. A konferenciát záró istentiszteleten Markku Kettunen finn lelkész hirdette Isten igéjét, szavait Baranyai Tamás nyugalmazott lelkész fordította. Siilinjarvi vezető lelkipásztora Máté evangéliuma 16. fejezetének versei alapján tartott igehirdetésében a kulcsok hatalmáról szólt, amelyet Péter kapott Krisztustól. Az apostolt ez feljogosította arra, hogy Jézust képviselje, és az ő nevében tanítson; ezt a megbízást kapta később a többi tanítvány, és ez a mai egyház feladata is. ■ Gazdag Zsuzsanna képes összeállítása ► A zalaistvándi gyülekezet tagjai közül is csak a legidősebbek emlékezhetnek arra, hogy lelkésziktatás volt templomukban, ugyanis Kutas Elek 1939-ben történt beiktatása óta nem volt ilyen ünnep. Az azóta hosszabb-rövidebb ideig ott működő pásztorok helyettes, illetve segédlelkészként álltak a gyülekezet élén. A közgyűlés egyhangúlag választotta az egyházközség lelkipásztorának a tavaly nyár óta a gyülekezetben szolgáló Koczor Györgyöt; beiktatására június 28-án került sor. Szemerei János esperes - a meghívón is szereplő - Jn 6,68 alapján hirdette Isten igéjét. Az ember örök kérdése: menni vagy maradni? Ezt éljük át nap mint nap. Ezt élik át a gyülekezeti tagok is. Van-e megélhetés, vagy nincs? Maradni- e a hitemben, vagy menni, és nem részt venni a gyülekezet életében? Az elmúlt években a gyülekezet és a lelkész kapcsolatában is sokszor felmerült ez a kérdés. Istennek legyen hála, hogy a mostani egymásra találásban a „maradni” válasz hangzott el. Nem egyszerű döntés ez. Péter vallástétele - „Örök élet beszéde van nálad” - azonban mutatja a helyes választ. Az apostol a legjobbat találja meg és a legbiztosabbat. Az örök élet beszédét. Ma is az a fontos,-hogy hangozzon ez az evangélium. Ehhez adjon erőt és világos látást Krisztus gyülekezetnek és lelkészének egyaránt - hangzott a prédikációban. Koczor György igehirdetésének alap- igéjéül az özönvíz utáni szövetségkötést (iMóz 9,11-13) választotta. Kiemelte, hogy a gyülekezet akkor is bízhat Isten ígéretében, ha a világban történő események másképpen mutatják. Szövetségének jele, a szivárvány jól szemlélteti különbözőségünket, ugyanakkor jele a folyamatosságnak is. Isten most saját Krisztus-prizmájával gyűjt össze bennünket, hogy egyek lehessünk vele. így gyűjt ma is asztalához az úrvacsorái közösségbe. Az ünnepi közgyűlésen többen köszöntötték a gyülekezet beiktatott lelkészét. Az egyházmegye lelkészi kara nevében Deme Dávid, a lelkészi munkaközösség elnöke beszélt arról a szeretetről, mellyel Koczor Györgyöt fogadták, és kérte, hogy a saját „színével” gazdagítsa az egyházmegye munkáját. Roszík Gábor a régi emlékeket felelevenítve fejezte ki örömét, és kérte Isten áldását az utódra. Loós Csabáné (Kutas Gyöngyi) a Kutas család imádságos üdvözletét hozta, Horváth Zsolt plébános pedig a katolikus testvérek áldáskívánását. Petőfi Lászlóné polgár- mester a község és a gyülekezet közös feladatáról szólt. A köszöntéseket Szemerei János esperes zárta, aki testamentumként helyezte a lelkész szívére, amit ő is így „örökölt” idős lelkészétől: „Szeresd a gyülekezetét!”' A beiktatott lelkész így kezdte válaszát: „Szeretett Gyülekezet! Ezzel a köszöntéssel, azt gondolom, megválaszoltam az összes köszöntésre...” A továbbiakban beszélt arról, hogy a gyülekezetnek - melynek a lelkész is tagja - az ünnepe csak akkor hosszabbítható meg, ha Krisztussal egy közösséget alkot. Az istentisztelet és a közgyűlés után bőségesen terített asztal várta további ünneplésre a gyülekezet távolról és közelről jött tagjait. ■ -Z. I. d — Uhuru na Umoja LVSZ-tanácsülés Tanzániában Tanzánia szuahéli nyelven megfogalmazott nemzeti mottójával köszöntőm Olvasóinkat a déli féltekéről, a Kilimandzsáró tövéből, Arushából. „Uhuru na Umoja” (magyarul: szabadság és egység) - ez Tanzánia jelmondata. Ha az idézett mottónak esetleg hazai aktualitása is lenne - csupán véletlen... De vajon mit is tudunk erről a keletafrikai országról? Talán nem felesleges néhány alapvető adat felidézése. 1961- ben nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól, és 1964-ben, Tanganyika és Zanzibár egyesüléséből született meg a ma ismert Tanzánia. Területe hazánkénak a tízszerese, lakossága közel 38 millió. Ebből 36% keresztény, 35% mohamedán, akik példás békességben élnek egymás mellett - a többiek különböző törzsi vallásokhoz tartoznak. A 19. században kezdődő keresztény misszió gyümölcseként 1938-ra már 7 (!) evangélikus egyház működött az országban. Ezek egyesüléséből született 1963-ban a tanzániai evangélikus egyház, amely 4,6 millió taggal napjainkban a fekete kontinens második, a világ negyedik legnagyobb lutheránus egyháza. Nem véletlen, hogy ez az egyház rendezhette meg a Lutheránus Világ- szövetség (LVSZ) első afrikai nagygyűlését 1977-ben Dar es-Salaamban „Krisztusban új közösség” mottóval. Itt választották meg a világszövetség első afrikai elnökét Josiah Kibira tanzániai püspök személyében, akit hazánkban is köszönthettünk a következő nagygyűlésen 1984-ben. Tőle vette át az elnökséget Káldy Zoltán püspök. De térjünk vissza a múltból a jelenbe! Soraimat a tanzániai „télből” írom, amely nálunk kellemes tavasz lenne, 20- 22 fok az átlaghőmérséklet az 1400 méter magasan fekvő Arushában. Hivatalos statisztikák szerint ez az ország negyedik városa mintegy 380 ezer lakossal, de kedves buszsofőrünk szerint több millióan élnek itt. Afrikában meglehetős nagyvonalúan kezelik a számokat... Az viszont tény, hogy itt található az evangélikus egyház központja. Az arushai nemzetközi kongresszusi centrum ad otthont az LVSZ tanácsülésének. A konferencia mottója egyaránt utal a földrajzi és a globális kontextusra: „A Kilimandzsáró olvadó hósapkája - a szenvedő teremtettség tanúságtétele”. ÉGTÁJOLÓ Afrika legmagasabb hegycsúcsa.(5895 méter) fenyegető szimbólumává lett a globális felmelegedésnek. Szakértők számításai szerint ha nem sikerül megfékezni a klímaváltozást, pár éven belül véglegesen eltűnik a hegyóriás hósapkája, aminek további beláthatatlan környezetkárosító következményei lesznek: szárazság, éhínség. Mark Hanson amerikai püspök, az LVSZ elnöke témafelvezető előadásában egyenesen blaszfémiá- nak, istenkáromlásnak minősítette mindazt, amit a teremtett világ ellen vétkezünk, főleg a fejlett, gazdag, úgynevezett „keresztény” országokban. Bár nemzetközi színvonalú szállodában lakunk, és a kongresszusi központ is megfelel az igényeknek, az utcára lépve nem lehet nem észrevenni, hogy a világ egyik legszegényebb országának vendégei vagyunk. Az egy főre jutó GDP alig huszada a magyarországinak, sokan napi egy dollárból tengetik az életüket. A lakosság 44%-a 14 éven aluli gyermek, akiknek jelentős része a szó szoros értelmében az utcán lakik, és kéregetéssel próbálja elkerülni a fenyegető éhhalált. Itt bizony nyomasztó aktualitást kap az LVSZ következő nagygyűlésének mottója, a Miatyánk gazdag tartalmú kérése: „Add meg a mi mindennapi kenyerünket”. Az LVSZ tizenegyedik nagygyűlésének 2010 nyarán Stuttgart ad majd otthont; ezzel - a már említett 1984-es budapesti nagygyűlés után immár huszonhat évvel - újra az öreg kontinens fogadhatja majd a világ evangélikusság nagy családját. Nyilvánvaló, hogy a mindennapi kenyér egészen mást jelent a „túlsúlyos” Európában, mint az éhező Afrikában. Lelki értelemben viszont igazán bővelkedő egyházat, gyülekezeteket ismerhetünk meg itt Tanzániában. Már a megnyitó istentisztelet felejthetetlen élményt jelentett. A szállodától ünnepi menetben, szinte karneváli hangulatban, fúvószenekar és dobok kíséretében vonultunk a város evangélikus templomába, ahol ujjongó gyülekezet, alkalmi kórusfesztivál fogadott minket. Igazi örömünneppé vált a máskor más helyütt szokványos, sablonos megnyitó. A gazdag termést kínáló banáncserjékkel díszített templomban Thomas Laiser, az arushai egyházkerület püspöke Mt 5,13-15 alapján „só és világosság” küldetésünkről prédikált. Az istentisztelet atmoszférája remekül illusztrálta, hogy az evangélium valóban ízt, zamatot, fényt és örömet hozhat a ma emberének életébe is, bárhol, bármilyen nehéz körülmények között éljen. Mindig rohanó, gyakran befelé forduló európaiak számára megkapó az itteniek nyitott barátsága, vendégszeretéte. Afrikai testvéreink egy szellemes mondatban így summázzák a köztünk lévő mentalitásbeli különbség lényegét: „Nektek órátok van, nekünk pedig időnk.” És tegyük hozzá: szívük is van, nem is akármilyen! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület Az LVSZ tanácsülésének nyitó istentiszteletére vonulva Arushában
