Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-29 / 26. szám
Evangélikus diákÉlet | 2008. június 13 Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ Cím: 9025 Győr, Péterfy S. u. 2. Igazgató: Hallgatóné Hajnal Judit Iskolalelkész: Ócsai Zoltán Honlap: http://www.peterfy.hu/ http://myluther.hu/iskolak/gyor Evangélikus sziget a városban Magyarországról jöttünk... Kalácska Nóra A győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, illetve elődintézményei több mint négyszáz éves múltra tekinthetnek vissza; a gyökerek a reformáció elterjedésének időszakáig nyúlnak. Ez azt bizonyítja, hogy iskolánknak méltó helye van a világban. A tavalyi év különösen fontos volt intézményünk történetében. Tizen- .öt éve annak, hogy hosszú idő után újból megkezdődhetett az evangéliumi szellemű nevelő-oktató tevékenység 1992. szeptember 1-jén. Erre a meghatározó napra emlékezünk minden év áprilisában, és tisztelgünk a „tanítók atyja", Péterfy Sándor mellszobra előtt. Névadónk napja azóta is az ő szellemi örökségének Szabó Réka - Bende Tamás Második éve tanít iskolánkban. Az amerikai Wisconsin állam Menomonee Falls nevű városától egészen Győrig sodorta az élet, Anna Mautitz pedig most már második otthonának tartja Magyarországot és Győrt. A kezdetekről és hazánkban eltöltött éveiről kérdeztük.- Kezdjük az elején. Mi volt az első lépés a Magyarország felé vezető úton?- Nos... Minden az utolsó egyetemi évemben kezdődött. Részt vettem egy előadáson, amelyen arról volt szó, hogy külföldön, templomokban és iskolákban lehet missziós szolgálatot teljesíteni. Nagyon sokan nem szerettek volna egy másik országban dolgozni, de én igen. így kerültem három évvel ezelőtt Németországba. Itt megismertem két magyar diákot, s nagyon jó barátok lettünk. Ez volt az első élményem Magyarországgal kapcsolatban. 2005-ben voltam először itt, az előbb említett társaimmal. Budapesten és Pécsett voltunk abban a pár napban. Igen, azt hiszem, így kezdődött minden.- 2006-ban érkeztél Győrbe. Miként találtál rá városunkra?- Miután értesültem a külföldi munka lehetőségéről, egy internetes oldalon megkerestem a programban részt vevő országok listáját, és rátaláltam Magyarországra. Eszembe jutottak a németországi magyar barátaim, s arra gondoltam: miért ne? Jelentkeztem, és sikerült. Azt mondták, hogy Győrben van üres állás egy evangélikus iskolában, menjek oda. Most pedig itt vagyok.- Légy szíves, mesélj az első benyomásaidról. Milyen érzés volt, mikor két évvel ezelőtt megérkeztél Győrbe, és nem ismertél senkit?- Első pillanatban kicsit meg voltam illetődve, ugyanis teljesen idegen környezetbe csöppentem. Annyi minden felfedeznivaló várt rám! De rögtön úgy láttam, hogy ez egy nagyon nyitott és fényes ország. Úgy értem, sokat süt a nap, az emberek igazán barátságosak, és mindenki jóindulatúan fogadott. Pont a ti osztály- főnökötök, Gabi néni - Illés Csabáné évenkénti megújulását jelenti tanárnak, diáknak. Iskolánkhoz szorosan kapcsolódik az evangélikus óvoda működése is. Az iskola újraindítása előtt már egy éve folyt a kisgyermekek fejlődését szolgáló óvodai nevelés. Alapját a keresztény biblikus életmód és gondolkodás képezi. Az „evangélikus sziget" harmadik darabja az Evangélikus Szeretetház, az idősek otthona. A benne élők szívesen vesznek részt az iskolai ünnepélyeken, élvezettel hallgatják a diákok előadásait. Ez az együttélés jellemző tehát ránk, „péterfysekre": több korosztály egyaránt közösségünkbe tartozik, a pici ovisoktól kezdve a gimnazistákon át a szeretethá^ lakóiig - s jellemző a mindent átható hit, a segítőkészség, felkészültség.- volt az első tanár, akivel találkoztam, azóta pedig jó barátok lettünk. Például nagyon élveztem a közös biciklitúrákat. A nyelv sem volt akadály, mert - mint tudjátok - ó angolt tanít. Az pedig lenyűgöző volt számomra, hogy a magyarok mindig a szemembe néztek, ha beszélgettünk. Ez sajnos nálunk nem szokás. De fantasztikus érzés.- Ha már a magyar embereknél tartunk: mit gondolsz arról az állításról, hogy mi, magyarok sokszor komorak és pesszimisták vagyunk?- Talán valamilyen módon pesszimistábbak vagytok, mint mondjuk mi, amerikaiak, de mégsem jelenteném ki, hogy túlságosan komorak lennétek. Sok vidám arcot látok naponta az iskolában és az utcán is, de azt hiszem, ez személyfüggő. Meg persze az időjárás is nagy .befolyásoló tényező. Viszont teljesen érthető a magyarok bizonyos mértékű pesszimizmusa, hiszen a történelem során annyi szomorú dolog történt veletek...- Igen, ez így igaz... Mennyit tudsz a magyar történelemről?- Sokat hallottam az 1848-as forradalomról és 1956-ról. Nagyon fontosnak érzem, hogy mindkettőről évről évre megemlékeznek a magyarok. Március 15-én a belvárosban voltam. Lenyűgözött a sok színes program, legjobban a néptáncosok előadása tetszett. Fantasztikus, ahogyan őrzitek a nemzeti hagyományt. Van egy kissé vicces élményem október 23-áról. Akkor volt az első szünet a tanévben, és Illés Csabáné megkérdezte, elmegyek-e vele a városi megemlékezésre; az osztályával virágokat tesz az '56-os emlékműre. Természetesen igent mondtam. Kicsit furcsán éreztem magam, mikor megérkeztünk, és mindenki öltönyt, ünnepi ruhát viselt, én pedig farmerben és pulcsiban jelentem meg - nevet.- Ahogy tudjuk, ez az utolsó éved Magyarországon. Várod már, hogy visszatérj Wisconsinba?- Igen, igen, ez az utolsó tanévem köztetek. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian nagyon fogtok hiányozni. A nyarat otthon töltöttem Amerikában, de mint tudjátok, ősszel visszajöttem, és most borzasztóan furcsa lesz, hogy nemsokára hazamegyek, és már nem jövök vissza. Nagyon jól éreztem magam Győrben.- Tehát úgy gondolod, hogy otthon lesz honvágyad?- Száz százalékig biztos vagyok benne, igen... Úgy érzem, hogy Magyarország a második otthonom lett. Nagyon sok élményben volt részem, és igazán otthon éreztem magam köztetek. Most, a második év végére már magyarul is elég jól értek, így a legtöbb helyzetben tudom, hogy miről beszélnek körülöttem. Persze ez nem volt mindig így... (Nevet.)- Köszönjük szépen, hogy megosztottad velünk gondolataidat, érzéseidet. Jó volt hallani, hogyan lát minket egy külföldi.- Kedves tőletek, én köszönöm. Szabó Réka - Bende Tamás 2007 áprilisában nyakunkba vettük a világot, hogy két kontinenst átszelve tíz napot az Egyesült Államokban töltsünk. Az iskola és a kaliforniai Concordia Egyetem többéves kapcsolatából adódóan vehettünk részt ezen a nem mindennapi utazáson. Nagy szervezés előzte meg indulásunkat. Az egész tanári kar és a családjaink is tudtak mindenről, csak mi ketten nem. Végül egy hétfő reggelen az egész iskola előtt hangzott el a nagy hír. A nevünket hallva hirtelen fel sem fogtuk, mi folyik körülöttünk. Mikor már minden tekintet ránk szggeződött, akkor kezdtük elhinni, hogy tényleg a mi nevünk hangzott el. Alig egy hónappal később pedig már repülőgépen ültünk. S a közel húszórás út után, hajnali két órakor nagyon fáradtan és elgémberedett tagokkal támolyogtunk le a fedélzetről. Amerika valóban olyan, mint amilyennek a filmekben látjuk. Az iskolai folyosóktól a hatalmas felhőkarcolókon át a rengeteg autóig szinte minden az ismert hangulatot idézte. Viszont van, ami más: az emberek. Ugyan ott is mindenki rohan, siet mindenhova, mégis kicsit másképp, mint itthon. Nem látni annyi gondterhelt arcot, annyi szomorú embert. Mindenki mosolyog. Segítőkészek, Molnár Eszter Érdekes ez a nap, mert végül is - nem is fordított. Nem folyik máshogy a tanítás rendje, mint máskor, nem futunk tornaórán hátrafelé, és nem is mi tanítjuk a tanárokat. Érdekes ez a nap, kampánycsend van az egy hét plakátragasztás, süti- osztoga tás, „ tanármegvesztegetés " kedvesek és nagyon optimisták. Szeretettel fogadtak minket mindenhol, annak ellenére, hogy sokuk nem tudta, hol is van Magyarország. Nagyon sok helyre elvittek minket. Többek között láttuk a Concordia Egyetemet, az ottani diákszállót - ahol mi is laktunk ebben a tíz napban -, Disneylandet, Hollywoodot, a Hollywood Boulevardot, rengeteg strandot s az óceánt is. A húsvétot is Los Angelesben töltöttük, s ezt a hétvégét családoknál ünnepeltük. Olyan élményeket és tapasztalatokat szereztünk - mind a családi körben, mind a templomban -, melyekre egész életünkben emlékezni fogunk. S nem csupán ezen élmények azok, melyek maradandóak számunkra. Van valami más is, valami megfoghatatlan. A szeretet. Hihetetlen volt átélni azt, hogy mekkora lelkesedéssel fogadtak minket kint a reptéren, a családoknál és még az utcán, a boltokban is. Ez végigkísért minket egész Amerikában. Olyan pluszt, feltöltődést kaptunk ezzel az úttal, és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyeket soha nem leszünk képesek meghálálni azoknak az embereknek, akik kiválasztottak minket, és főleg annak a tanárnőnek, aki végig ott volt mellettünk, és vigyázott ránk. Köszönjük a lehetőséget, a támogatást, a bizalmat!-v után. Végre egy kicsit megnyugodhat a diákság, de épp csak annyira, hogy fel tudjon készülni a délutáni megmérettetésre, ahol az osztályoknak komoly feladatuk van: egy utolsó esély, hogy meggyőzzék a jelen lévő tanulókat, tanárokat, hogy az ő jelöltjükre szavazzanak. Jelöltet minden gimnáziumi osztály indíthat, már ha az osztály elég összetartó, és mindannyian ki tudnak állni emberük mellett. Már az első plakátból kiderül, hogy melyik jelöltnek van esélye. Akit a csapata megszavaz és indít, általában olyan nebuló, aki a tanárok és a diákok szemében egyaránt igazi egyéniség, jó tanuló, és aki részt vesz az iskola életében, sportrendezvényeken. A kampányban vicces videókat, reklámokat veszünk fel, gépeket készítünk, vagy épp egy hatalmas betűt (ami a jelölt nevének kezdőbetűje) lógatunk fel az iskola közepén, hogy ezzel is felhívjuk rá a figyelmet. A végzős osztály - ők már nem versenyezhetnek - és a tanárok szavazataiért folyik elsősorban a küzdelem, mivel az ő vok- suk adja azt a minimális különbséget, amellyel egy osztály nyerhet. A nyertes pénzjutalomban részesül, valamint az osztályával kiránduláson vehet részt. De talán nem is ez az, amiért indulnak ezen a versenyen, hanem magáért a szórakozásért, a video- forgatásokért, a játékért, és hogy még inkább összekovácsolódott csapat lehessenek. Magyarország amerikai szemmel Interjú Anna Mauritzcal Talán mégsem fordított az a fordított nap
