Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-06-22 / 25. szám

"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. június 22. 9 íWg®§ Útlevél egy örök életre Tudunk-e rangsorolni? m Tóth Vivien Bátran merem állítani: ez a húsvét min­den bizonnyal az egyik legszebb ünne­pem volt minden eddigi közül. Nemcsak azért, mert húsvét hajnalán még a nyu­szit is meg tudtam előzni a korán kelés­ben, hanem azért is, mert egy életre szó­ló ajándékkal lettem gazdagabb, ez pe­dig minden piros tojásnál... bocsánat, kölnivíznél többet ér! Hogy mit éltem át azon a hajnalon? Őszintén szólva nem tudom megfogal­mazni. Mint egy gyermek, akit örökbe fogadtak; egy eltévedt juh, akit hosszú keresés után végre megtaláltak; egy zör­gető, akinek megnyílt az ajtó... És sorol­hatnám még oldalakon keresztül. Fél­éves várakozás után egyszer csak ott ál­lok a keresztelőkút előtt, a nevemet hal­lom, és érzem, ahogy végigfolyik arco­mon a megváltás frissítő vize... Szerin­tem ez leírhatatlan érzés. Valami olyan megnyugvás töltötte el egész énemet, amely útlevélként szolgál most már, amíg csak élek. Szívből tudtam énekelni, s minden énekben éreztem, hogy őszintén tudok hálát adni mindenért annak az Istennek, akit most már nyugodt szívvel nevezhe­tek Atyámnak is. Talán akkor tudatosult bennem a ke- resztségem, amikor az úrvacsorára ke­rült a sor. Amikor már nem áldást kap­tam, hanem Jézus testét és vérét, ezáltal hasonlóvá válhattam őhozzá, és végre teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy elhívása, kegyelme az úrva­csorán keresztül engem is elért. A sok gratulációra, köszöntésre csak mosolyogni tudtam, mert talán még ak­kor sem fogtam fel igazán, hogy mi is történt. Ez majd jön magától, szép las­san, de biztosan. Ami még útravalóul szolgált a konfir­máció előtti napokban, az egy elég vá­ratlan. próbatétel volt: a gyász. Hogy mi értelme volt, még nem tudom, de min­den bizonnyal ráfogok jönni előbb- utóbb. A szomorú leginkább az volt a gyászban, hogy épp az az ember nem le­hetett ott velünk vasárnap hajnalban, aki nélkül tán nem is érkeztem volna el ehhez a mérföldkőhöz. Nehéz volt meg­értenem, hogy miért nem tudott várni négy rövidke napot... De Istenünk talán ezt is próbatételnek szánta nekem. Ké­pes vagyok-e hitben tovább menetelni az ő útjain? Vagy esetleg megrendülve megfutamodom az ajándéka elől? Szerencsére ez utóbbi eset nem követ­kezett be. Kiálltam a próbát, s ráadásul az eltávozott lélekről is tudom, hogy ott volt azon a hajnalon, nagyon is ott volt. Reménységben növekedtem: az örök élet reménységében, és ez igen fontos; fontos, hogy a konfirmáción én is remél­ni tudjak. így tehát a próbatétellel még növekedhettem is a hitben és a remény­ségben; ezek nélkül lehet, üresebb let­tem volna a keresztelés pillanatában! Lassan aztán elmúlt ez a vasárnap is. Az emléke nem veszhet el sosem; büsz­ke voltam magamra, hogy Isten gyer­mekévé fogadott. Luther egykor így mondta: „Meg vagyok keresztelve.” Ná­lam ez a mondat ehhez hasonló fontos­sággal így hangzott és hangzik ma is, és még holnap is, meg azután is, meg azu­tán is: „Evangélikus vagyok!” Tudom, hogy a felekezetek a hit nélkül semmit sem érnének, de én akkor is örülök, hogy evangélikus lehetek. Ha minden­áron pontosítani akarnék előbbi mon­datomon, így is megfogalmazhatnám: „Isten gyermeke vagyok!” Folyamatosan erősödő hitben, egy nekem kijelölt úton haladva, az elhívásra hallgatva Isten gyermeke vagyok, és igyekszem úgy él­ni, hogy méltó lehessek erre az ajándék­ra, méltó lehessek Jézus Krisztusra. Megsúgok egy kicsiny titkot is, el­mondok egy apró csodát, amely az em­lített istentiszteleten esett meg velem. Lehet, hogy furán hangzik, de én nem csodálkozom Atyánk mérhetetlen aján­dékain. Ami tény: a világ látványaiból, szépsé­géből, valóságából pár éve már nem cso­dálhatok semmit sem. Fényt sem igen, pedig mint vasárnap is hallottuk, a fény legyőzi a sötétséget, mint ahogy Jézus is legyőzte a halált. Talán pár perc volt, és nem is igen tö­rődtem vele, de ezen az alkalmon a gyertya szikrázó fényében én is meglát­tam Jézust: a fényt. Nem tudom, ho­gyan, mi módon történt, hogy meglát­tam azt a lángocskát, de megtörtént. A csodákat nem kell kiérdemelni, ezek Is­ten ajándékai. Az ő útjai pedig kifür- készhetetlenek! Azóta sem láttam a fényt, főleg nem gyertyák lángjait - de Jézust nem is kell látni. Őt érezni kell, itt belül. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sö­tétségben, hanem övé lesz az élet világossága." így tehát egy életre emlékként véstem a szívembe 2008 húsvét hajnali istentisz­teletét. Pár nappal később a népszokásokra célözva sokan kérdezgették tőlem: „No, téged is meglocsoltak húsvétkor?” Mit is lehetne erre válaszolni? „Ó, ha tudnád! Húsvétkor én olyan locsolást kaptam ajándékba Atyámtól, hogy elég lesz egy örök életre, sosem fogok elhervadni!” Erős vár a mi Istenünk! Kedves Gyerekek! ► A nyári szünet beköszöntével új, ötrészes sorozat indul a Gyermekvár ro­vatban. Ezúttal Gedeon történetét ismételhetitek át, amely a Bibliában a Bí­rák könyvében olvasható. Minden alkalommal megoldhattok egy-egy rejt­vényt is. A megfejtésként kapott öt szóból a sorozat végeztével egy monda­tot olvashattok össze; ezt kell majd elküldenetek szerkesztőségünknek (Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. GYERMEKVAR I. Nem sokkal azután, hogy az Egyiptom­ból kivonuló zsidó nép letelepedett új földjén, elfelejtették mindazt a jót, amit az Úrnak köszönhettek. Nem tartották meg Isten törvényét, és sok rosszat elkö­vettek. Az Úr büntetésül a midjániták kezébe adta őket, ezért a kiválasztott népre nagyon nehéz idők jöttek: elsze­gényedtek, sokat éheztek, és az állataikat is elvették tőlük. Amikor már nagyon elkeseredtek, az Úrhoz imádkoztak, hogy segítsen rajtuk. Megbánták engedetlenségüket és azt, hogy annyit vétkeztek. Az Úr pedig elhatározta, hogy megszabadítja őket ellenségeiktől. Kiválasztotta ma­gának a fiatal Gedeont, és elküldte hozzá angyalát. Gedeon a présházban épp búzát csé­pelt titokban, mert nem akarta, hogy a midjániták elvegyék tőle a learatott ga­bonát. Az angyal így köszöntötte őt:- Az Úr veled van, erős vitéz! Gedeon nem ismerte fel, hogy egy an­gyallal beszél, ezért így válaszolt:- Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, akkor miért történik ez a sok rossz? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyá­ink beszélnek nekünk abból az időből, amikor az Úr csodálatos módon kihozta népünket az egyiptomi szolgaságból? Most Midján szolgái vagyunk...- Menj, és szabadítsd meg Izráel népét a fogságból! Én küldelek el téged! Gedeon nagyon elcsodálkozott, ami­kor ezt hallotta, és azt kérdezte:- Hogyan szabadítsam meg népemet? Hiszen az én nemzetségem a legszegé­nyebb Manasséban, én pedig a legifjabb vagyok a családban. Az Úr azonban ezt mondta neki az angyal segítségével:- Én veled leszek! és úgy megvered Midjánt, mintha nem is egy nép lenne, hanem csak egy ember.- Kérlek, Uram, mutass jelet, hogy va­jéban te beszélsz velem! Ne menj el, várj meg itt, amíg idehozom neked az aján­dékomat! Az angyal megígérte, hogy ott fog ül­ni, amíg a fiú vissza nem tér. Gedeon pe­dig elfutott, levágott egy kecskegidát, fi­nom ételt készített belőle, sütött hozzá kovásztalan kenyeret. A húst kosárba tette, a levét pedig fazékba, majd min­dent kivitt vendégéhez a cserfa alá.- Tedd a húst és a kenyeret erre a szik­lára, majd öntsd rá a levét! - parancsolta az angyal. Miután Gedeon megtette, amit kért tő­le, az Úr követe a kezében levő bottal megérintette a húst és a kenyeret. Abban a pillanatban tűz csapott ki a sziklából, a láng pedig megégette a sziklán lévő ételt. Gedeon e csoda láttán felismerte, hogy vendége nem más, mint az Úr követe, az angyal azonban máris eltűnt a szeme elől.- Jaj nekem, jaj nekem! Az Úr angya­lát láttam az előbb! Biztosan meg fogok ezért halni... Mialatt úrrá próbált lenni ijedségén, Isten szavát hallotta.- Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg! Amikor a fiú látta, hogy nem fenyege­ti őt veszély, hálából oltárt épített az Úr­nak. Ha függőleges irányban kihúzzátok az alábbi szavakat, és helyes sorrendben összeolvassátok a megmaradtokat, megtudjátok, hogyan ne­vezte el Gedeon az oltárt. (Mindegyik betű csak egy szóhoz tartozik.) A megmaradt szavak közül az egyik kétszer szerepel - jól jegyezzétek meg, mert ez lesz a rejtvénysorozat egyik megfejtése! oltár, ez, kenyér, épít, Gedeon, csodák, angyal, búza, hála, a, hegy, tűz, mi, jó Hogy mi fontos egy ember életében, és mi nem, az sok mindentől függ. Napja­inkban nagyon fontos tényező a pénz, a vagyon. Sok ember életét a meggazda­godás vágya határozza meg. Úgy tűnik, erről szól ma az egész világ. Mi is kell ahhoz, hogy rádöbbenjünk, mennyi érték van az életben, ami bol­dogságot, örömet, békességet ad? Egyé­nileg kell megélni sok-sok tragédiát, bajt, nehézséget, hogy rangsorolni tud­juk, mi lényeges, mi értékes, mi fontos egy emberibb élet megéléséhez. Ha például az ember megbetegszik, s úgy tűnik, bele is halhat, akkor csak egy dolog fontos számára: az egészség. Sok minden, amiért hosszú évekig küzdött, elenyészik, semmivé válik. Ki ne örülne a sok pénznek, amelyről azt gondolja, általa mindent elérhet? Egy televíziós vetélkedőben sok mil­lió forintot lehet nyerni, ha úgy hozza a szerencse. Láttam egyszer, amint a nye­rő páros egymás nyakába borulva sírt a hatalmas összeg hallatán. Biztosak vol­tak abban, hogy ez életük leghatalma­sabb élménye. Láttam az arcukat közel­ről, s azon gondolkodtam, van-e más is az életükben, ami ekkora megrendülést tud okozni. Kicsit sajnáltam is őket, mert lehet, hogy kifelé menet máris összevesztek azon, mi legyen a pénz sorsa... Ha rálelünk az igazi kincsre, az örök­re a mienk marad. Ez a kincs: Istennel való kapcsolatunk, Isten felénk áradó szeretete. Aki ezt egyszer megtapasztal­ta, soha nem cserélné fel semmilyen nyereményre. Minden, ami pénzért megvehető, el­romlik, elvész, megsemmisül. S akkor ott maradunk „kifosztva”. Aki szereti Istent, benne bízik, az tud sírni valakinek a vállán örömében azért, hogy övé a milliókban soha ki nem fe­jezhető kincs, s azt tőle senki el nem ve­heti. Ezt a szeretetet megoszthatjuk em­bertársainkkal is, s akkor ennek a „vetél­kedőnek” mindenki nyertese lehet. „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel 21,7) ■ Csaba Piroska Jonathan Edwards öröksége Jonathan Edwards öröksége címmel könyv- bemutatóval egybekötött konferenciát rendeztek a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karának exhortációs termében június 12-én. A ta­lálkozót dr. Fabiny Tibor (képünkön), a KRE Hermeneutika Tanszékének vezetője szer­vezte az Amerika teológusa - Bevezetés Jo­nathan Edwards gondolkodásába című kötet megjelenése alkalmából (Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 2008). Az érdeklődők két előadást hallgathat­tak meg a konferencián: Jonathan Edwards teológiai öröksége címmel dr. Szűcs Ferenc, az egyetem rektora foglalta össze a hazánk­ban ismeretlennek számító 18. századi amerikai teológus munkáinak sajátos ma­gyar recepciójával kapcsolatos megfonto­lásokat, és felhívta a figyelmet Edwards te­ológiájának és fogalomkészletének sok­irányú nyitottságára. Dr. Békési Sándor, a hittudományi kar dékánja Jonathan Ed­wards esztétikai öröksége címmel tartott refe­rátumában Edwards gondolkodásának mélységeibe vezette be hallgatóságát. Be­mutatta azt az egyedülálló sajátosságot, HETI ÚTRAVALÓ Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten ta­núságtételre hív. „A Szentlélek önnön- maga tanúságot tesz majd arról a mi lel­kűnknek, hogy az Isten fiai vagyunk.” (GyLK 687) S csak ezután tehetünk bizonyságot arról, hogyan változtatta meg az Úr életünk irányát, miként Péterét a csodálatos halfo­gást követően. Mesterétől új megbízást kapott: ,JŰefélj, ezentúl emberhalász leszel!" De előbb minket is az Úr Jézusnak kell meg- vagy visszatérítenie; ne küldjük el - ,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!"-, hanem kövessük őt! (Lk 5,10.8) S kérhetjük: „Te vagy az én segítségem, ne hagyj el engem, üdvözítő Istenem!” (Zsolt 27,9b; LK) A misszió lénye­ge: az emberek élve kifogása, kimentése a lelki halálból az örök evangéliummal; mert úgy „tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket”.'„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözölünk, Istennek ereje." (iKor 1,21.18) Mezei beszéde előtt az Úr Jézus „Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett...” (Lk 6,12-13) Keresztelő János születésének ünnepén a vőlegény barátjának e tanúskodását idézzük: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30; LK) Fia születésekor Zakariás így énekelt: „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait...” (Lk 1,76) Ezékiel prófétai küldetése is tanú­ságtétel a lázadó és hűtlen nép között: „Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ez 2,7) Az első jeruzsálemi apostoli gyűlésen Péter utolsó szavaival lezárta a pogányokból kereszténnyé lettek körülmetéléséről ki­robbant vitát. A szíveket ismerő Isten nekik is megadta a Szentlélek ajándékát, és hit által megtisztította a szívüket, ezért „abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üd­vözülünk. Éppen úgy, mint ők" (ApCsel 15,11) Luther is így gondolja: „Aki hisz - legyen zsi­dó, pogány, úr, szolga, nő, avagy férfi egyenlőképpen Krisztus országának bűntől, haláltól üdvösségre megváltott gyermeke; mert Isten előtt nincsen személyválogatás.” A megtért, hívő keresztény tanúságtételének célja: „...erősítsd atyádfiáit..." bizonyság- tételének hiteles alapja pedig Jézus kijelentése: „...én könyörögtem érted, hogy el ne fogyat­kozzék a hited... ” (Lk 22,32) Pált is megragadta Krisztus Jézus, s belé vetett hite által van igazsága Istentől, hogy eljusson a halottak közül való feltámadásra. Mennyei polgár­ként csak egyet tesz, s ebben követhetjük: „.. .futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívá­sának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fii 3,14) Heti igénk és Speratus Pál e gyönyörű éneke egyaránt a páli megigazulástan summázata: „Eljött hozzánk az üdvösség, / Mely kegyelemből árad; (...) Dicsőség légyen Istennek / E drága ajándékért...” (EÉ 320,1.6) ■ Garai András hogy műveiben a teológus Edwards lé­nyegét tekintve egy teológiai és morálesz­tétikai rendszert hozott létre. Teológiájá­nak forrása ugyanis a szép kategóriája, amely a szeretet célja, egyenlő a szentség­gel; a megváltott ember az isteni szépség­gel találkozott ember, Isten pedig maga a szépség és minden szépség forrása. ■ Petri GÁBOR/elvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents