Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-01-20 / 3. szám
'Evangélikus Éltó KULTÚRKÖRÖK 2008. január 20. >► 5 Színpompás születésnap Kollázsinterjú Schéner Mihály képzőművésszel John Q - Végszükség ► Schéner Mihály nyolcvanöt éves. Az evangélikus képzőművész január 9-én ünnepelte születésnapját. Hatvánesztendős művészi pályafutása elismeréseként ez alkalomból vehette át a minap a parlament arany emlékérmét az Országgyűlés elnökétől. Szili Katalin előzőleg személyes látogatásával tisztelte meg otthonában az idős mestert, akinek szobájába lépve számos tárgy árulkodik alkotói sokoldalúságáról. Velem szemben, a szekrény tetején harminc kerámiafigurája, hátam mögött egy szobrának kicsinyített mása. A zongora mellett az általa írt könyvek néhány példánya. De a legszembetűnőbb természetesen a falaknak támasztott számos festmény, Templomok című sorozatának képei.- Miért épp szakrális helyeket örökített meg a vásznon?- Hadd idézzem a latin mondást: habent sua fata libelli, azaz a könyveknek megvan a maguk sorsa. így van ez a festményekkel is. Több mint száz templomos képet alkottam, ezekből legutóbb 2006-ban nyílt kiállítás Kiskőrösön. Könyv is készült belőlük, tavasszal megjelenik. * * * A művésznek legutóbb 2006-ban - Festés közben címmel - jelent meg kötete. Ebben alkotás közben született gondolatai olvashatók Ladányi Zsuzsa újságíró szerkesztésében. A templomokat ábrázoló képekről így vall benne: „Körülbelül egy éve elkezdtem templom-tájképeket festeni. (...) A templomok közelében, a stációk tövében az isteni békesség csendje hat rám, és megnyugszik a szívem. (...) A templomok, még a legegyszerűbbek is, sokkal többet mondanak a mai, kocka alakú épületeknél. Mindig úgy festettem meg őket, hogy ott legyen körülöttük a park is, a bokrok és a szép fák környezetében, a pádon vagy a fűben magam is szívesen megpihennék. A templomok közelében találkozom Istennel, beszél hozzám a Csend. Gondolatokat ébreszt, megnyugtat és feltölt energiával, reménységgel.” (A templomos tájképekről és a lelki megüresedésről) * * *- A felülről kapott energia számtalan alkotásban -festményben, kerámiafigurában, kollázsban, szoborban vagy épp egy írásművében - manifesztálódik: számomra, a laikus szemlélő számára a képeken leginkább a varázslatos színekben van jelen.- Mások mondják a képeimről, hogy a színeim sugárzása az, ami leginkább megragadja őket. Pedig nem sok színt használok. Véleményem szerint a kiválasztásukon és használatukon múlik minden, de ez a képesség Isten ajándéka. * * * „Pályám hatvan évével a hátam mögött világosabb színekben látok, s világosabb színeket keresek. A virágokat is világosabb, vidámabb színekben festem. Másképpen festem a tájképeket is. Mostanában mindenekelőtt hangulatképek kerülnek ki a kezem alól.” (A sárga tájképekről és a giccses ízlésről) * * *- Mely napszakban alkot a legszívesebben?- Korán reggel, pirkadatkor, amikor még nem látom pontosan a színeket. * * * „A hatvanas, hetvenes években este, a kötelezettségek elvégzése, a baráti találkozások után, gyakran éjszaka festettem. Tíz, tizenöt éve viszont korán reggel, öthat óra körül kezdek hozzá, nyolc körül befejezem, és azzal a nyugodt érzéssel fekszem vissza az ágyba, hogy már ez a nap sem múlik el anélkül, hogy létrehoztam volna valamit. (...) Azért mindez nem jelenti azt, hogy ma már egyáltalán nem festek este. Dehogynem! Sőt az is előfordul, hogy éjjel felébredek, nem tudok aludni, és festeni kezdek.” (A festés idejéről, időtartamáról és mikéntjéről) * * *- Megtisztelt azzal, hogy megmutatta a műtermét. Körbenézve jó néhány festékei tubust láttam, ecsetet azonban egyet sem...- Csak egy ecsetet használok, és a képeket gyakran simítom el a kezemmel. * * * „Maximum egy ecsettel és a tíz ujjammal festek. Amikor például magyar pipacsos rétet festek, hogy gyorsabban menjen a munka, egyszerre tíz ujjhegyemet húzom végig a horizont alatt, ahol a magyar Alföldön a pipacsok nyílnak, és szép kis fejecskéjükkel kibólintanak Isten szabad egére, keresik a napsütést. (...) A magyar pipacsos rét és tarló mezei virágait diákkorom óta szeretettel festem, odaadásom mit sem apadt az idők során.” (A festés idejéről, időtartamáról és mikéntjéről) * * *- Bár szép, kertes házban lakik, innen azért távol esnek az említett pipacsos rétek. De gondolom, ezt Ön - aki egyszer azt nyilatkozta, hogy útközben szeret élni - annyira nem bánja, hiszen ez alkalmat adhat arra, hogy ismét felkerekedjék...- Mindenki, aki él és lélegzik, úton van, hiszen maga az élet egy nagy utazás. Az enyém nem volt csupa boldogság és öröm, részem volt sok próbatételben és nehézségben is. De az a nézetem - ha tetszik, „hitelvem” -, hogy minden réggé) „fel kell támadni”, elölről kell kezdeni. Én is ezt teszem újra meg újra, Isten kegyelmében bízva. * * * „Hiányoznak az ifjúkor boldog napjai. Szervezetem gyakorta figyelmeztet, hogy többet kellene pihennem, nekem mégis a munka a legigazibb feltámadásom: amikor alkotok, nem is érzem magamat fáradtnak. Emellett egyre inkább élvezem a csendet, és lelki megüresedés- re törekszem. Még sok mindentől meg kellene szabadulnom, hogy elérjem az igazság és a békesség csendjét. Egyre jobban vágyakozom a csendre, hogy meghalljam az isteni csodák hangját, és közelebb kerüljek Istenhez.” (A művészetről, a művészi magányról és a feltámadásról) * * * A beszélgetés után színek, formák, képek emlékével gazdagodva távozom, és az autóbuszon, útban a szerkesztőség felé Schéner Mihály könyvét lapozgatom. Az első oldalon ez áll benne: „Mi kell még nekem? Bona venta újból és mindennap, hogy újrakezdhessem, amit évtizedek óta mindig újra kell kezdenem. Irgalmas az Úr hozzám, erőt ad kezemnek és szívemnek, hogy megvalósítsam a földit és az égit, hogy mint a kettő közötti vándor, munkám örömével kivédjem a rossz csapásokat, és alkotásaimmal felemelkedhessek. Fáradozásom célja legyen továbbra is a szép és az igaz keresése!” (Invokáció) ■ Gazdag Zsuzsanna ■ Frenkl Róbert Nehéz lenne elhinni, hogy véletlenül került főműsoridőben a piacvezető kereskedelmi tévécsatorna programjába mintegy két hete a John Q - Végszükség című, 2002-ben készült amerikai film. Inkább revideáljuk a kereskedelmi adókkal kapcsolatos előítéleteinket, és ismerjük el, hogy ebben az esetben a film jelentős segítséget nyújtott mindnyájunknak, akik aggódunk, illetve fenntartásokat fogalmazunk meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a film nekünk is szóló erőteljes üzenetét jól értsük, ki kell zárnunk néhány tényezőt. Az a szisztéma, amelyet nálunk az új törvénnyel be kívánnak vezetni az egészségügy finanszírozásában, sehol a világon nem létezik. Ettől még persze lehetne akár jó is. Az Egyesült Államokban működő rendszer is egyedi, üzleti alapú, úgynevezett több-biztosítós. Mégis, vagy talán éppen ezért - ahogy a filmben is elhangzik - negyvenmillió amerikainak egyáltalán nincs biztosítása. A kapcsolópontot az üzleti alap, a magánbefektetőknek az egészségbiztosítási piacon való megjelenése jelenti. Nem az amerikai modellt vitatjuk - tudjuk, nem ezt kívánja átvenni a hazai törvény -, hanem a társadalombiztosításban az üzleti érdekeltség megjelenését. Fenntartásunk lényege: a szolidaritás elve és a magánérdekeltség az alapbiztosítás szintjén nem elegyíthető. Ezért támogatjuk, gondjai ellenére, az úgynevezett egybiztosítós modellt, amely jól, valódi biztosítóként működhet - szolidaritásalapú társadalombiztosítás -, ha az állam képes lemondani a kézi vezérlésről, és jól érvényesül a civil és a szakmai kontroll. De mi a film üzenete? Anyagi gondokkal küzd egy rokonszenves afroamerikai család. Az apa részmunkaidőben dolgozik, az anya bolti eladó. Váratlanul súlyos probléma zúdul rájuk: serdülőévei elején lévő fiuk egy baseballmeccsen összeesik. Kiderül, hogy súlyos szívbeteg, legfeljebb hónapjai lehetnek hátra, hosszú távon csak a szívtranszplantáció segíthet. Hiába van az apának biztosítása, megdöbbenve szembesül azzal, hogy ez csak húszezer dollárig fedezi a költségeket, a műtét viszont kétszázötvenezerbe kerül. Mindenüket pénzzé teszik, sok segítséget kapnak, jelezve, hogy létezik társadalmi szolidaritás, de az összeg messze elmarad a szükségestől. A helyzet akkor válik drámaivá, amikor a keA Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány az idén tizennyolc, az oktatás, a kultúra vagy a tudomány területén kiemelkedő munkát végző személyiséget tüntetett ki. Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át múlt szombaton - mások mellett - Novotny Zoltán újságíró, a Mamény anya kiabál a törvénytisztelő, jámbor férjével, hogy tegyen valamit, mert a gyerek kórházi ápolását be akarják fejezni. Ekkor az apa először túszul ejti a szívsebészt - akinek nincs döntési, „csak” szakmai kompetenciája -, majd az ambulancián várakozókat, és követeli, hogy gyermekét vegyék fel a transzplantációra várók listájára. Erre nem volt hajlandó a kórház igazgatónője. A túszdráma számos, önmagában is érdekes epizódja végén az apa elhatározza, hogy ő adja át szívét a fiának. Korábbról tudjuk, hogy gyakorló keresztény a család, ez pedig krisztusi motívum. Az ön- feláldozásra azonban - ez Amerika - mégsem kerül sor, az utolsó pillanatban megérkezik egy balesetben elhunyt fiatal nő alkalmas szíve. A kórház igazgatónője elengedi a költségeket. Az egész film, közvetlenül és közvetve, a biztosítási rendszerről, ennek korlátáiról, a pénz hatalmáról, az álszent társadalomról szól. Az egészségügyikölt- ség-robbanás miatt nem lehetséges árverseny a biztosítási piacon, illúzió az „alacsonyabb díjért magasabb minőség” elképzelés. Fokozott állami szerepvállalás szükséges, a közpénz azonban valóban a közt, nem pedig a magánérdeket kell, hogy szolgálja. Jól működő országban és társadalomban - ez a fő üzenet - nem állhat elő olyan helyzet, amilyenről a film szól. Ez a helyzet vezet oda, hogy egy törvény- tisztelő polgár, kétségbeesett apaként, olyan útra lép, amely nem fogadható el, teljesen idegen tőle. Magunk döbbenten észleljük, hogy akárcsak a kórház előtt összegyűlt tömeg, mi is a „terroristával” azonosulunk. Ebben jelentős komponens az apát alakító zseniális Denzel Washington játéka. Amerikában a liberális tradíciók, nálunk egyrészt az olykor már szinte abszurd pártpolitikai kompromisszumok, másrészt a pártpolitikai csatározások teszik szinte reménytelenné a helyzetet. Nem vitatva az Országgyűlés jogát és felelősségét az optimális biztosítási rendszer törvénybe iktatásában, talán mégis vissza kellene adni a szakértőknek a feladatot, komolyan véve a köztársasági elnök halasztást jelentő lépését. Akár egészen új jogszabályt kidolgozva, akár legalább alternatívákat is előterjesztve. Netán segítene, ha a Parlament zárt ülésen megnézné a John Q - Végszükség című filmet. A kultúra segíthetne az egészségkultúrának. gyár Rádió főmunkatársa, egyházunk sajtóbizottságának elnöke: a Pázmány Péter felsőoktatási díj egyik kitüntetettje pedig Kiss Jenő nyelvész, akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, a Deák téri evangélikus gyülekezet tagja. M EvÉlet-infó Kitüntetett evangélikusok A hazai kereszténység történetében sok esetben kis települések is igen nagy fontossággal bírnak. Ennek tipikus példája a Dunához közeli, 2200 lakosú Bács-Kis- kun megyei település, Apostag. Már önmagában az is sokatmondó, hogy a községben mind a négy történelmi egyház temploma-imaháza megtalálható: a katolikus istenháza 1777-ben emeltetett, református temploma 1806- ban épült, a második világháborút követően gazdátlanná vált zsinagóga 1820 körül készült el, evangélikus temploma pedig 1827-es építésű. A település keresztény gyökerei azonban ennél sokkal régebbre, több mint ezer esztendőre nyúlnak vissza. A köz- vélekedés szerint hazánkban a kereszténység megjelenése, a keresztény egyházszervezet létrehozása a Szent Ist- ván-i állam megalapításához kapcsolódik. Kevésbé ismert azonban az a tény, hogy a krisztusi vallás százötven esztendővel korábban a szláv hittérítők (Cirill és Metód), az államalapítás előtt ötBizánci rítusú rotunda Apostagon ven évvel pedig a bizánci egyház befolyása révén, többek között Bulcsú horka és Tormás, Árpád vezér dédunokája, illetve Géza fejedelem feleségének, Saroltnak az apja, az erdélyi Gyula megkeresztel- kedése révén gyökeret vert a magyarság körében. Az eleink között végzett térítésnek hivatalos megbízottja is volt a lánglelkű Hierotheos missziós püspök személyében. Az első magyarországi keresztény templomok is ebben az időszakban emeltettek. így 950 és 955 között épült fel az apostagi tizenkét szögű rotunda, vagyis centrális elrendezésű templom. A görög rítusú, román stílusú körtemplom falfülkéiben a tizenkét apostol szobra állt. A tízméteres belső átmérőjű istenháza 1318-ban országos jelentőségre is szert tett, mivel az érsekek, püspökök, a befolyásos gyülekezetek papjai itt tartották az egyházi zsinatot, melyen a Károly Róbert által összehívott országgyűlésen a király ellenében képviselendő politikáról tárgyaltak. Az épület nyolc és fél évszázadon át szolgálta a keresztény híveket. A reformáció időszakától, majd a török kiűzését követő újratelepítések után a református hívek használták hitéleti célokra. Sorsa 1805-ben pecsételődött meg, amikor az akkori új kálvinista lelkész megelégelte az épület állaga megkövetelte folyamatos javítgatást, és elbontatta. Alapjaira, illetve anyagainak - köztük görög feliratú köveinek - felhasználásával épült 1806-ban az említett, ma is álló református templom. Az új épület megtartotta a rotunda középkorban csillagászati módszerekkel kijelölt, kis pontatlansággal keletre néző irányát (Keszthelyi Sándor és Sragner Márta mérése alapján). A templom mellett a millennium évében, 2000-ben a rotunda szerkezetét idéző rekonstruált bizánci templomalapot emeltek emlékhelyként és turisztikai látványosságként (képünkön). ■ Rezsabek Nándor
