Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-15 / 24. szám
„Luther szerint alapvetően Istent illeti az ítélet, és a földön csak azok ítélhetnek, akiknek Isten ezt tisztüknél fogva jogukká és kötelességükké teszi: szülők, tanítók, bírók. Mindenki más Isten hatáskörébe avatkozik, ha ítél.” !►' Kiszakad a zsák - 2. oldal „A tevékenység jogi értelemben - paradox módon - rongálásnak minősül, ám az esetek nagy részében a hatóságok jól reagáltak, és eddig még egyetlen esetben sem büntették meg a fiatalokat.” Zöld vadművelet -/. oldal „Nem nagy hiba, ha egy missziói lelkész felhívja a figyelmet arra is, hogy a létszám mellett fontos az evangéliumi tartalom is. Értékes minden ilyen program, de a prioritásra figyelni kell.” !► Szeretetlen intolerancia vagy halálos szeretet - 7. oldal Esperesi kollégium a hűség városában ^ 3. oldal 60 éve államosították az egyházi iskolákat ^ 3. oldal Missziós koncertek a főváros tetején ^ 4. oldal A presbiteri szolgálat régi/új útjai 6. oldal Mellékleteink: Útitárs - magyar evangéliumi lap és Híd - evangélikus magazin Iskolapélda ■ koRÁNYi András Ismét véget ért egy tanév. A bizonyítványosztás után néhány hétig némák lesznek az iskolák folyosói. Nem kell tovább drukkolni érettségizőinkért, a kilépők most már a továbbtanulás miatt izgulhatnak, a szeptemberben belépő kicsik pedig kezdhetik a készülődést. A hittanórák helyén is kitör a táborszezon, és mindenkin eluralkodik a nyári szünetek szokásos, laza rutinja. Ezt a tanévet azonban senki sem zárhatja komoly számadás nélkül. Ki ne emlékezne a médiát széltében- hosszában bejárt hírekre a bántalmazott és fenyegetett pedagógusokról? Ki felejthetné az iskolatársak által megvert, kirabolt, rendszeresen zsarolt és fenyegetett diákokról sz'óló beszámolókat? Ki kezdheti el közömbösen vagy felhőtlen örömmel a nyári vakációt, ha a nemrégen összevert és vízbe fojtott iskolás fiú tragédiájára gondol? Ez a szomorú krónika talán már azokat is meggyőzi a'sorozatos jelzések mögött megbúvó válságról, akik eddig azt remélték, hogy csupán mindig előforduló, sajnálatos véletlenekről van szó. Mi, akik hittanóráink kapcsán rendszeresen találkozunk az iskola világával, és gyakran beszélünk a pedagógus kollégákkal is, nem csak a jéghegy mindenki által látható egy tizedét ismerjük. Tartós, akarva-akaratlanul felgyorsított folyamatokat tapasztalunk: a családi háttér, de legalábbis a szükséges családi figyelem és gondoskodás nélkül felnövő gyerekeket, az internetről, a médiából és a családi környezettől eltanult agresszivitást, a lelkűk fájdalma és elhanyagoltsága miatt korlátozott képességű kicsinyeket és fiatalokat látunk. Ez is a mindennapi iskolai valóság része. Elhivatott, de hajszolt és megfáradt tanároknak vagy éppen elhivatás nélküli, kiégett és nevelői munkára nem képes pedagógiai szakmunkásoknak kellene mindezt helyrehozniuk, az osztályba kívülről hozott rossz példa bomlasztó erejét és hatását megfékezniük. S közben mi, a társadalom tagjai gyakran ölbe tett kézzel várjuk a - meg nem érdemelt - csodát. Iskolát csak a jövőre gondolva lehet építeni. Ám látjuk a családi életre képtelen fiatal felnőtteket - gondoljunk csak a házasságkötések alacsony vagy a válások nagy számára! -, a fokozódó erőszakot a közösségi élet minden területén: mindez az elmúlt húsz-harminc év otthoni és iskolai nevelőmunkája utáni valóság. Mivel pedig mindenkinek csak egy élete van, s csupán egyszer koptathatja az iskolapadot is, az oktatás-nevelés nem lehet sem politikai ideológiák kísérleti laboratóriuma, sem az énközpontú fogyasztói idiotizmus janicsárképzője. Mert ahogyan ma építjük az iskolát, úgy fog kinézni a világ néhány évtized múlva. Evangélikus iskoláink eredményeit is” mindig örömmel vesszük számba június közepe felé. Többségükben jó vezetői kézben levő, legalább valamivel az átlag felett teljesítő intézmények ezek, amelyek közül néhány országos szinten is helyt tud állni. Nem véletlen, hogy ebben az esztendőben evangélikus egyházunknak a személyi jövedelmadó i%- ának felajánlására mozgósító óriásplakátja is erre irányította az adózók és a közvélemény figyelmét. Azt üzentük ezzel a külvilágnak, hogy az evangélikus nevelés és oktatás „jó befektetés”. Ez persze csak akkor igaz, ha iskoláink, kollégiumaink evangélikus egyházi jellege valóban azt a garanciát jelenti, hogy elhivatott, nemcsak a maguk, de a rájuk bízottak és az egész társadalom jövője iránt elkötelezett pedagógusok és munkatársak munkája áll mögötte'. Azt a garanciát, amely az evangélikus keresztény hittel az életre - a mindennapi s igen, az örök életre - tervezhető, kősziklára alapozott pálya, emberi és családi kultúra időtálló pedagógiai titkát sem felejti el. Ebben áz értelemben is felbecsülhetetlen lehetőség, hogy egyházunk jövőjének oktathatunk és nevelhetünk iskoláinkban, hiszen enélkül aligha lehet és volna indokolt fenntartani őket. Egyházi felelősségünk, hogy továbbra is támogatnunk kell evangélikus diákjainkat és szüleiket, hogy élhessenek az egyházi nevelésre vonatkozó alkotmányos jogaikkal. E tekintetben is aggodalommal zárjuk a tanévet a minap elhangzott kormányzati tervek miatt, hogy ebbe központi intézkedésekkel bele akarnak avatkozni... És végül nem feledkezhetünk meg az elmúlt évben végzett hitoktatásról sem. Tudjuk, tapasztaljuk, hqgy sokszor milyen sok lelkészi, hitoktatói, szülői, nagyszülői, keresztszülői küzdelem áll amögött, hogy egy-egy hittanos feltűnik óráinkon. Ismerjük, milyen nehéz az egyházi oktatás intézményes órarendjén túl valamikor délután kipréselni egy sokadik órát kisebb-nagyobb csoportoknak, olykor csupán egy-két diáknak, hogy találkozhassunk egymással. Szomorúak vagyunk, hogy rátermett hittanszakos tanáraink közül többen még ma sem kaphatnak egyházunkban alkalmazást vagy kellő megbecsülést - bár az egyház képezte ki őket erre a feladatra. Ha valaki evangélikusként ad magára valamit, akkor gondoskodik gyermekei hitoktatásáról, figyelemmel kíséri és anyagilag is segíti gyülekezetében a hittanos munkát (például tankönyvek, játékok beszerzésével, hitta- nosok fuvarozásával és így tovább). E téren talán mindennél nagyobb mulasztások terhelnek bennünket. Pedig egy jó hittanóra életet formálhat, egy jó hitoktató életet menthet. Nem feledhetjük tehát, hogy csak az hordozza felelősen egyházunk jövőjét, aki komolyan veszi a hittant, akár a huszonnegyedik órában is... Iskolapélda - példa, amelyet ott kell megkapnunk, amelyet ott nem szabad elrontatnunk, amely elkísér egészen a sírig és (gyermekeinken keresztül) még azon is túl. Iskolapélda - amelyet 2008 felemás számadásán elodázhatatlanul nekünk kell megoldanunk. A hit közös, a többi ráadás... fitíjLuther [ www.myluther.hu ] Evangélium a törvényhozóknak Bibliaosztás a Parlamentben ► A maga nemében rendkívüli esemény járult hozzá június 9-én a Biblia éve 2008 elnevezésű magyarországi rendezvénysorozat - már eddig is várakozáson felül sikeresnek bizonyult - programjához. A törvényhozás utolsó tavaszi plenáris ülésének délutánján - a Parlament delegációs termében - a Magyar Országgyűlés elnöke, Szili Katalin nyitotta meg képviselőtársai számára azt az alkalmat, amelyre az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bi- zottságánák elnöke, Balog Zoltán invitálta három hazai történelmi egyház lelkészi vezetőjét. Erdő Péter római katolikus bíboros, valamint Bölcskei Gusztáv református és Ittzés János evangélikus püspök először a Biblia évének, illetőleg magának a Szentírásnak a jelentőségéről beszélt a tisztelt ház érdeklődő tagjai előtt, majd - az ezt igénylőknek - egy-egy példányt nyújtott át a könyvek könyvéből. A szép számban megjelentek között éppenséggel akadhatott olyan országgyűlési képviselő, aki ebből az alkalomból kapta meg élete első Bibliáját, de a többség vélhetően a különleges alkalomra való emlékezés miatt tartott igényt az illusztris kötetek valamelyikére. A kiosztott példányoknak egyébként mintegy kétharmada volt Isatolikus és mintegy harmada protestáns kiadvány; ezeket katolikus részről a Szent István Társulat, protestáns részről pedig a Magyar Bibliatársulat ajánlotta fel. A Szentírás mellé a honatyák emléklapot kaptak, de legtöbbjük kérte azt is, hogy a püspökök a Bibliákat is lássák el aláírásukkal. Jóllehet az előzetesen „r-endelt” százharminc a Biblia meghatározó szerepéről. Az őt ■követő Bölcskei Gusztáv református püspök azt hangsúlyozta, hogy a Szentírás túléli az embert. Az egyházvezetők közül harmadikként lépett a mikrofonhoz az evangélikus elnök-püspök. Ittzés János előrebocsátotta: a kivételes lehetőséget arra szeretné felhasználni, hogy a benne élő reFon t Sándor evangélikus országgyűlési képviselő vesz át emlékbe egy Bibliát Ittzés János elnökpüspöktől ménységről tegyen tanúbizonyságot a jelen lévő törvényhozók előtt. Arról, hogy a világmindenség Isten kezében van. De reményét fejezte ki a tekintetben is, hogy az ajándékba hozott Szentírások a képviselők otthonában nem dísztárgyak, hanem valóban olvasott könyvek lesznek. A rendezvény hivatalos részét az „ötletgazda”, Balog Zoltán zárta. A Magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta: noha a parlamenti pártok álláspontja számos kérdésben gyökeresen eltér, ahhoz nem férhet kétség, hogy a Biblia mindenkihez szól. Mielőtt a képviselők átvehették volna a Bibliákat, Kobzos Kiss Tamás énekmondó lantművész egy 1508-ban írt Tízparancsolat-parafrázis megzenésített változatát adta elő. ■ Menyes Gyula Szentírás túlnyomó többségét ellenzéki pártfrakciókhoz tartozók igényelték, a „parlamenti bibliaosztás” jelentősége nem utolsósorban abban állt, hogy az eseményhez pártbéli hovatartozásuktól függetlenül adták nevüket és arcukat a képviselők. A meghívott egyházvezetőket a találkozó előtt dolgozó- szobájában fogadta Szili Katalin, majd együtt vonultak át a delegációs terembe. Itt az Országgyűlés elnök asszonyának köszöntője után elsőként Erdő Péter bíboros szólt (képünkön)
