Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-06-08 / 23. szám

IO 2008. június 8. KRÓNIKA "Evangélikus ÉletS Évfolyam-találkozó - születésnapon Egy már egyedül élő évfolyamtársunk hívott meg bennünket, ötvennégy évvel ezelőtt végzett nyugdíjas lelkészeket. Maga az időpont is rendhagyó volt, mert egy már régen kijelölt dátumhoz kötő­dött. A „sátoros ünnepek” után, a zajló konfirmációi ünnepségek kellős köze­pén, méghozzá a - mindhárom egyház- kerületben megrendezett - misszió na­pon került sor a találkozóra, amely még csak nem is „aranydiplomás’’ összejöve­tel volt, mert ezen is túl voltunk már négy éve. Említett évfolyamtársnőnknek születésnapja volt éppen, sőt az évfolya­mon belül három születésnapot is egy­szerre ünnepelhettünk. Ezért ragasz­kodtunk ehhez a naphoz. A nap tartalmát és jelentőségét így foglalhatjuk össze: visszatekintés, talál­kozás, hálaadás a szolgálatért és előrete­kintés. Egészségünk már itt-ott meg­romlott, de reménységünk és egymás­hoz tartozásunk öröme megmaradt. Tí­zen voltunk együtt: volt közöttünk nyugdíjas angliai püspök, már ugyan­csak nyugdíjas német lelkész; ők 1956 után jelentős munkát végeztek a kül­földre menekült magyarok között. S volt közöttünk olyan is, aki itthon került vezető egyházi szolgálatba. Ott volt még három évfolyamtársunk özvegye és „két fiú meg három leány", akik itthon fejez­ték be a szolgálatot. A „fiúk” persze meg­nősültek, a „lányok” pedig mindhárman papnék és papnők is lettek. Mi volt ebben különös és rendhagyó? Először is az, hogy közülünk legtöbben a múlt század negyvenes éveinek a nagy ébredéséből indultak. 1954-ben végez­tünk, nehéz politikai helyzetben. Sokan lemorzsolódtak útközben, hiszen hu- szonhatan indultunk, hárman pedig már előrementek. Az is rendhagyónak számított mai szemmel nézve, hogy az évfolyamban hét leány volt; az ő egyhá­zi jövőjük annyira bizonytalan volt, hogy sokáig ordinációban sem részesül­tek, helyüket is maguknak kellett meg­keresniük. Mégis, Isten szeretetéből me­rítve reménységgel és lelkesedéssel in­dultak, és az öt teológiai év alatt együtt is maradtak. Hogy miért is írtuk le ezt a pár sort er­ről a - nagyobb egyházi események kö­zött jelentéktelennek tűnő - összejöve­telről? Egyszerűen át akartunk adni vala­mit a találkozásunk öröméből, és az egyre gyérülő idős nemzedék képviselő­iként arra szerettük volna biztatni a mai generációkat, hogy keressék egymást, és ápolják a testvéri és szolgálati közössé­get, amíg idejük van rá, mert - ahogy egy kortársunk mondta - „a barátságot eről­tetni kell”. ■ Keveházi Lászlóné és SÁRKÁNY TlBORNÉ Nyugdíjas lelkészeket köszöntött a közelmúltban a Veszprémi Egyházmegye Somló- szőlősön tartott tavaszi közgyűlésén Polgárdi Sándor espereshelyettes, Herrn László egy­házmegyei felügyelő és Nagy EÖrs másodfelügyelő. Varga György nyugalmazott espe­res (Pápa) a nyáron tölti be a 80. évét, és ugyancsak 80 éves Veto Béla lelkész (Veszp­rém); Görög Zoltán homokbödöge-gecsei lelkész pedig júniusban lesz 65 éves. A meg­emlékezés keretében a felköszöntött pásztorok újra bizonyságot tettek az Úr megtar­tó szeretetéről. A közgyűlés a figyelmesség gesztusán túl ajándékokkal is meglepte az idős lelkészeket. ■ Polgárdi Sándor felvétele ISTENTISZTELETI REND / 2008. június 8. Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 15,1-10; iPt 5,6-11. Alapige: Ez 18,1-4.21-24.30-32. Énekek: 382., 422. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. n. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András: Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Balogh Éva; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás: Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 7. (Bach-hét, Magnificat) Gáncs Péter; VII., Városügeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. Benkóczy Péter; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) dr. Joób Máté; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván: Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 4. (úrv., ifjúsági) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévzáró) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula: Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Balogh Melinda; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Balogh Melinda; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (tanévzáró, családi) dr. Fabiny Tibor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár (református templom) du. 2. Donáth László; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. 11. Magassy Sándomé. ■ Összeállítottá: Vitális Judit Te magad vagy a küldetés! Bátorítás egy késő tavaszi konferencián ► Asszonyhétvégét rendezett május 22-25. között a Női Missziói Szolgálat Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az idén már tizedik alkalommal megszervezett konferenciára ismét szép számmal gyűltek össze a nőtestvérek. Sokuknak nem kis távolságot kellett leküzde- nie: Békéscsabától Tatabányáig, Arnóttól Győrig hazánk szinte minden ré­gióját képviselte valaki. A hétvége összefoglaló témáját már ko­rábban megismerhették újságunk figyel­mes olvasói: „Szótlan rábeszélés - az élet igehirdetése". Péter bátorító soraira utal a cím; az apostol levelében arról ír, hogy a feleségeknek engedelmes magavisele­tükkel, „szavak nélkül” is módjuk lehet megnyerni férjüket az evangélium ügyé­nek (iPt 3,1). Az asszonyhétvége előadásai arra ke­resték a választ, hogy a 21. században va­jon változott-e a nők küldetése. Radosné Lengyel Anna rádióriporter, szerkesztő, a Déli Egyházkerület felügyelője leplezet­lenül tárta a hallgatóság elé a mai ma­gyar társadalom képét, ahol - ahogyan „ fogalmazott - „a mindennapok gondjai ölik meg az emberek lelkét”. Bizony nehéz feladata a ma egyházá­nak, hogy a reménységről tudjon bi­zonyságot tenni a reménytelenség köze­pette. Isten népe azonban gyakorta volt kilátástalan helyzetben a történelem fo­lyamán. S milyen gyakran épp asszo­nyokra bízta, hogy szótlanul - vagy ép­pen nyílt bizonyságtétellel - hitet tegye­nek a gondviselő Úrba vetett reménysé­gükről! A Szentírásban való elmélyülést Cson­ka Zsuzsanna ambrózfalvai lelkésznő se­gítette rendkívül átgondolt, színvonalas bibliatanulmányaival. Közreműködésé­vel sikerült újra rácsodálkozni egy-egy ószövetségi nőalak - aki tetteivel népét bátorította - példamutató szolgálatára. Gergely Emese pedig saját élete példáján keresztül szemléltette, hogy az Úristen ma sem hagyja magára a reménység nél­kül élő, bátortalanul őt kereső embert. A Tatabányán élő Emese a népszerű író, Paulo Coelho könyvének olvasásakor kapott késztetést arra, hogy végigjárja a napjainkban már-már divatba jött za­rándokutat, a Szent Jakab útját. Amikor elindult, még belső nyugtalansága haj­totta. Amikor megérkezett a végcélhoz, Santiago de Compostellába, már a bé­kesség töltötte be a szívét. Közben talál­kozott a gyermekkorában már ismert, ám felnőttként elfeledett, de most Sza­badítójaként felismert Krisztussal. Mind­ez másfél esztendeje történt. Emese az­óta a tatabányai gyülekezet tagja, részt vett az első gyülekezetimunkatárs-kép- ző tanfolyamon, és élete első áhítatát tarthatta az asszonyok között, Révfülö­pön. Krisztus szeretetének első tüze ég benne, amely - lelkesítő igei szolgálata nyomán - a hallgatóság szívében is lán­gokat gyújtott. Kreatív módon, a résztvevőket játékra invitálva mutatta be Heinemann Ildikó kórházlelkész, hogy még a mai társada­lomban is számtalan hamis előítélettel kell szembesülniük az asszonyoknak. A pasztorálpszichológia szakot is végzett lelkésznő ügyesen vezette rá a hallgató­ság tagjait, hogy női voltukban Istentől kapott lehetőséget és feladatot lássanak. Többször hangzott el a hétvégén a la­ikusok által is jól ismert teológiai kifeje­zés: imago Dei. A fogalom arra utal, hogy a teremtésben valamennyien - nőként, férfiként - Isten képmására lettünk al­kotva. Ez adja a méltóságunkat, és ez ad­ja a küldetésünket is. Ez utóbbi gondolat már Hecker Frigyes nyugalmazott meto­dista szuperintendens szájából hangzott el. O adta meg a választ az asszonyokat napok óta feszítő kérdésre, hogy végül is mi a keresztény ember küldetése. „Te ma­gad vagy a küldetés!” - hangzott Hecker Frigyes egyszerű és mélyen igaz kijelen­tése. Isten képmásának ez a szolgálata: felhívni a figyelmet az Alkotóra, belesi­mulni a terveibe. A körülmények nem számítanak. Az ember még a nyomor- negyedben vagy akár bénultan egy be­tegágyon is Isten képmása marad. Maga a léte a küldetés. „A partitúrát végig kell énekelni” - folytatta Hecker Frigyes, utalva arra, hogy szolgálatát néhány év­vel ezelőtt még feleségével együtt végez­te. Hitvese halála után meg kellett érte­nie, hogy ha „egy szólamban is”, de ját­szania kell az Isten által rendelt „zene­művet”. Hiszen a küldetés az utolsó lé­legzetvételig szól! ■ B. Pintér Márta Szeniczey Géza, az asztonómus felügyelő Életútfürkészés Dömény Gábor csillagászati ismeretterjesztővel ► Százötven éve született Szeniczey Géza, az egykori dunántúli evangélikus egyházkerület tolna-baranya-somogyi egyházmegyéjének felügyelője. A földbirtokos egyben műkedvelő asztronómusként is működött: paksi la­kóházán, majd birtokán csillagvizsgálót épített. Életének főbb állomásai­ról, egyházi kapcsolódásairól és természettudományos tevékenységéről kérdeztük életrajzíróját, munkásságának kutatóját, Dömény Gábor csilla­gászati ismeretterjesztőt.- Szeniczey Géza népes, paksi köz­birtokos család hetedik, legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot. A fényes Donati-üstökös megjelenésé­nek évében, 1858. június 7-én született. Életéről sajnos keveset tudunk, de ez jellemző az egész Szeniczey családra is. Annyi bizonyos, hogy nem tartoztak a megyei elit közéleti szerepet is vállaló famíliái közé. Származási helyük a Nyitra megyei Szenicz (Szénásfalu). Géza kései gyerek volt; miután „kire­pült” a családi fészekből, idős szüleitől nem messze, a paksi Petőfi utcába köl­tözött. Ma is áll a háza, ahol - harminc­négy éves korában - felállította drága pénzen vett távcsövét. Egyedül élt, nőt­len volt. Miután szülei meghaltak, a kö­zeli Hegyes-pusztán lévő kis kúriában rendezkedett be. Kétlaki életet élhetett, mert a Petőfi utcai házat megtartotta. Viszonylag fiatalon, utód nélkül halt meg 1912-ben.- Milyen egyházi kötődése volt?- A dunántúli ágostai evangélikus hi­tű egyházkerület Tolna-Baranya-So- mogy megyei esperességének a felügye­lői tisztségét viselte. Ez kiterjedt az isko­lák, egyházi könyvtárak ellenőrzésére, tanítási utasítások kidolgozására. Nagy tudású, igen művelt ember volt. Tagja volt a Királyi Magyar Természettudomá­nyi Társulatnak is.- Ha jól tudom, rokoni szálak fűzték „a ha­za bölcséhez”, Deák Ferenchez...- Szeniczey Géza anyja, Nemeskéri Kiss Katalin Deák Ferenc nővérének, Jozefának a lánya volt. Jozefa Paksra ment férjhez, hamar megözvegyült, s miütán Katalin lánya férjhez ment Szenicz^ Ferenchez, hozzájuk költözött. Ez az oka Deák Fe­renc gyakori paksi látogatásainak. Joze­fa 1853-ban bekövetkezett halála után sem maradt el a híres vendég, mert a gyermektelen Deáknak a népes Szeni­czey família volt tulajdonképpen a csa­ládja. Géza egyik nővérének, Cecíliának a szubjektív hangvételű visszaemlékezé­séből van tudomásunk e látogatások hangulatáról. Deák Ferenc szívesen töl­tötte idejét a Szeniczey gyerekek köré­ben, például gyakran társasjátékozott a két kisfiúval, Gézával és Ákossal. Miután a lányok férjhez mentek, ez az idilli álla­pot természetesen felbomlott. Deák Fe­renc paksi látogatásai 1868 után meg is szűntek. Hajlott kora és megromlott egészségi állapota sem tette már lehető­vé az utazásokat. Szeniczey Géza tehát tízéves koráig találkozhatott a „haza bölcsével”.- Mit tudunk paksi csillagvizsgálóiról?- Egy korabeli újság szerint Petőfi ut­cai házán „csillagvizsgálóhoz szüksé­ges tornyocskát emeltetett" 1892-ben. Egy nemrégiben előkerült fényképen viszont a háza mellett látszik egy kerek épület, csonkakúp-tetővel. Ez lehetett a csillagvizsgálója, amely szemtanúk szerint a II. világháború táján még meg­volt. Pár évvel később a paks-kölesdi országút melletti Hegyes-pusztán, kú­riája mellett építette föl véglegesen a csillagvizsgálóját. Az igen értékes, öt­hüvelykes Reinfelder-refraktor Hegyes­pusztára került. Szeniczey Géza másik szenvedélye a vadászat volt, nem csoda, hogy idejének nagy részét a pusztán töltötte. Tevé­kenységéről éppen a születésnapján, 1900. június 7-én így számolt be a Tolna­vármegyei Közlöny: „Csillagda Tolnavár­megyében. Még kevesen tudják, hogy Tolnavármegyében is van csillagda, melyben pünkösd napján volt . szeren­csénk a felállított csillagászati távcsővel a szende hold vulkanikus eredetű hegye­it betekinteni. A minden szükséges opti­kai műszerrel ellátott kis csillagdát Sze­niczey Géza állította fel Hegyes pusztá­ján, mely a paks-kölesdi országút men­tén fekszik. A földesúr nagy barátja a ter­mészettudományoknak, és különösen előszeretettel foglalkozik a csillagászat­tal, melyben szép jártassággal bír.”-Mi lett a Szeniczey-hagyatéksorsa? — Szeniczey Géza, mint említettem, 1912-ben utód nélkül halt meg. Idős test­vérei árverezés útján értékesítették ingó­ságait. Távcsövét minden tartozékával együtt távoli rokona, Posztoczky Károly vet­te meg. Posztoczky a Komárom megyei Erdőtagyoson lakott. A távcső elszállítá­sának körülményeiről egy szemtanú visz- szaemlékezéseiből tudunk. Gőzsy Tibor, aki szintén távoli rokon, a szomszédos Alsóhencse-pusztán lakott. O látta kis­gyerekkorában - 1914-ben -, hogy nagy faládákba csomagolva visznek valamit a birtokukon keresztül ökrös szekérrel a nagydorogi vasútállomásra. Valószínű, hogy a távcső lehetett, hiszen vasúton Székesfehérváron át igen jól megközelít­hető a Kömye melletti Erdőtagyos. Sajnos a hegyes-pusztai kúria és a hozzá tartozó csillagvizsgáló ma már romjaiban sem látható. A kúriát az 1960-as években lebontották, de a helye nagyon jól beazonosítható. A csillag- vizsgáló helyével kapcsolatban viszont csak feltételezéseim vannak a terepvi­szonyok alapján. Úgy gondolom, az'utókor számára megnyugtató, hogy Szeniczey távcsöve jó kezekbe került. Posztoczky Károly 1963-ban bekövetkezett haláláig hasz­nálta ezt a remek műszert. Jelenleg pedig kissé „megkopasztva”, de igen szépen helyreállítva Tata város bemutató csil­lagvizsgálójának főműszereként szol­gálja a csillagászati ismeretterjesztés ne­mes ügyét. ■ Rezsabek Nándor

Next

/
Thumbnails
Contents