Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-25 / 21. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. május 25. 3 Szűkebb időkeretben is érdemi munka a zsinaton ► Az előre tervezettnél szű­kebb időkeretben tanácsko­zott egyházunk zsinata az el­múlt hét végén a Budapest- Fasori Evangélikus Gimnázi­um dísztermében. A három egyházkerületi missziói nap miatt csak 16-a, péntek állt a zsinati tagok rendelkezésé­re, hogy a napirenden sze­replő beszámolókat, jelen­téseket és törvényjavaslato­kat meghallgassák és megvi­tassák. A nyitóáhítatot Ittzés István, az ér­di gyülekezet lelkésze tartotta Jer 2,11-13 alapján. Az előző ülés­szak jegyzőkönyvének elfogadá­sa után a zsinathoz érkezett be­adványokat ismertették, közöt­tük ár. Hidas Jánosét és Smidéliusz Zoltánét. Mindketten eddigi tiszt­ségükről való lemondásukat je­lentették be: előbbi az országos ügyészi, utóbbi pedig a zsinati lelkészi elnöki tisztétől, ezzel együtt zsinati tagságától válik meg. Elhangzottak az elnökségi és bizottsági beszámolók, végül a zsinati küldöttek jóváhagyták a hetedik ülésszak napirendjét. Munkaválasztásokkal folyta­tódott a tanácskozás programja. Egyrészt az országos számvevő- szék megüresedő helyeire kellett új tagokat állítani, másrészt az újonnan megalakuló Evangéli­kus Szolidaritási Alap vezetőjét és két vezetőségi tagját kellett megválasztani. Az országos számvevőszék elnöke dr. Zsugyel János lett, tagságot pedig Laki Gá- bomé, Kránicz József és dr. Szlobod- nyik András kapott. Az Evangéli­kus Szolidaritási Alap vezetőjé­nek iß. Zászkaliczky Pált, két el­nökségi tagjának pedig dr. Dúl Udo Endrét és dr. Szentpétery Kál­mánt választották. A következőkben Lackner Pál tábori püspök számolt be az elő­ző évben végzett, több békefenn­tartó misszióra is kiterjedő szol­gálatáról. Ezután dr. Fabiny Tamás püspök terjesztette a zsinat elé azt a határozati javaslatot, hogy egyházunk létesítsen a piliscsa­bai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen - félállásban - egye­temi lelkészi státust. A Magyar- országi Evangélikus Egyháznak jelenleg három egyetemi város­ban, Budapesten, Debrecenben és Miskolcon van egyetemi lel­készsége. A zsinat úgy határo­zott, hogy a piliscsabai egyetemi lelkészi feladatok ellátására Kézdy Péterrel, a településen alakuló egy­házközségbe kiküldött lelkésszel létesít határozatlan idejű, félállá­sú szolgálati jogviszonyt. A következő napirendi pont­ban a lelkészi szolgálat végzését és megítélését károsan befolyá­soló lelkészi válások témája ke­rült elő. E problémakör áttekin­tésére egyházunk időszakos eti­kai bizottságot hozott létre, amely feladatául kapta, hogy teo­lógiai alapvetést adjon, ezentúl pedig állítson össze egy olyan szempontrendszert, amelynek alapján elkészíthető lesz egy tör­vényjavaslat e tárgyban. A bizottság egyetértett annak a ténynek a rögzítésében, hogy a házasság a teremtő Isten rendje, amellyel egy férfit és egy nőt ren­del élethossziglan egymáshoz, hogy egymás segítőtársai legye­nek. Elsőrendű közegyházi fel­adat a lelkészi házasságok fenn­tartása. Ezért a bizottság javasol­ta, hogy egyházunk hozzon létre házassági tanácsadó és házassá­got segítő szolgálatot. Kérje to­vábbá az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem vezetőségét, hogy vegye fontolóra, miként kaphatna nagyobb hangsúlyt a teológiai képzésben a házasságra való felkészítés, különös tekin­tettel a lelkészcsaládok speciális helyzetére. A házassági válsággal küszködő lelkészek vegyék igény­be valamely egyház házasságot segítő szolgálatát. Aki a püspöke és a közössége vezetői előtt val­lást tesz bűnéről, és kijelenti, hogy továbbra is az élethosszig­lani monogám házasságot tekin­ti Isten rendjének, attól ne von­ják meg a további lelkészi szol­gálat lehetőségét. A válással azonban szűnjék meg a lelkész alkalmazása - nem büntetésből, hanem az érintett gyülekezetek védelmében - abban a közösség­ben, gyülekezetben, ahol szol­gált. A zsinat az etikai bizottság jelentését és javaslatait elfogadta. A zsinati munka Profi le Gergely országos felügyelő és Ittzés János elnök-püspök éves jelentésének meghallgatásával és megvitatá­sával folytatódott. A zsinat elfo­gadta mindkét jelentést, amelyek - a hagyományoknak megfelelő­en - az Evangélikus Közlöny követ­kező számában lesznek teljes terjedelmükben olvashatók. Ezt követően határozatot hoztak ar­ról, hogy az egyházban folyó if­júsági és gyermekmunka újbóli önállósítása érdekében - a missziói bizottság februári ülé­sén megfogalmazódott javaslat alapján - létrehozzák az orszá­gos gyermek- és ifjúsági munka­ági bizottságot. Elfogadta továb­bá a testület, hogy egyházunk költségvetési törvénye egészül­jön ki egy állománytáblával, majd jóváhagyták a küldöttek a Magyarországi Evangélikus Egy­ház 2007. évi zárszámadását. A zsinat hetedik ülésszakának utolsó ülésén hallgatták meg a grémium tagjai egyházunk tény­feltáró bizottságának jelentését. Mivel a zsinat kötelességének tartja, hogy egyházhoz méltóan, keresztényi lelkülettel tudja vé­giggondolni, milyen következ­ményei vannak a feltárt történe­lemnek, a jelentésben szereplő információkat bizalmasan kí­vánta kezelni. Ezért az ülést leve­zető elnök ennek az utolsó napi­rendi pontnak a tárgyalására zárt ülést rendelt el. A tényfeltáró bi­zottság 2008. évi jelentését - meghallgatása és megvitatása után - a zsinat tagjai elfogadták. ■ Kiss Miklós Gyarapodó gyülekezet Parókia- és kerítésszentelés Répcelakon gélikusai láthatóan tudják ezt, nem szűntek meg könyörögni, és a gyülekezet épült mind fizikai, mind lelki értelemben. Egyéni és az egyházközséget érintő vágya­ikkal Istenhez fordultak, mert ő az, aki naponta erősíti övéit. Mer­jünk kérni mi is Fia nevében, még akkor is, ha kívánságaink lehetet­lennek tűnnek, mert az Atya megadja mindazt, amit Jézusért kérünk, vagyis ha olyasvalamiért fohászkodunk, ami egyezik Isten akaratával. Engedjük, hogy az imán keresztül is formáljon az Úr, kiáraszthassa ránk áldásait. Az istentiszteletet követő köz­gyűlést Gömböcz Róbert felügyelő nyitotta meg. Az elmúlt időszak­ról szólván kiemelte, hogy - a gyülekezet épülését szem előtt tartva - milyen sokan fogtak össze, és dolgoztak együtt öröm­mel. A „Honnan indultunk, és ho­vá jutottunk?" - kérdésre Verasz­okozott benne, hogy le kellett bontani. Az új parókiát 1967-ben építették; belső felújítására 2006- ban került sor. Külsőleg 2007- ben kezdték el szépíteni az épü­letet, s ezzel párhuzamosan rend­be tették az udvart és a már düle- dező kerítést is. Az építkezés nem valósulha­tott volna meg ár. Németh Kálmán polgármester és a képviselő-testü­let ötmillió forintos támogatása, valamint az evangélikus egyház­nak és a gyülekezet tagjainak a se­gítsége nélkül. A Vasi Egyházme­gye egymillió, a Nyugati (Dunán­túli) Egyházkerület négyszázezer, a gyülekezet - első templomépítő lelkészéről, Kund Sámuelról elneve­zett - alapítványa szintén négy- százezer forintot adományozott. Körülbelül ötmillió forintot tett ki továbbá az egyházközség tagjai­nak ingyen, önkéntes adomány­ként végzett munkája. ► A-keresztelési imádság alatt a harang is megszólalt a rép- celaki evangélikus templom­ban, jelezve, hogy egy új kis­testvérrel gyarapodott a gyülekezet. Azonban nem­csak létszámának bővülésé­ért adhatott hálát a helyi evangélikus közösség Szent- háromság ünnepének vasár­napján, hanem az immár kí­vülről is megszépült lelkész­lakásért (képünkön), a rende­zett parókiaudvarért és az ezt körülölelő új kerítésért is. Ez utóbbit - hazánkban egyedülálló módon - Luther- rózsák díszítik. A templomi együttlét után a szentelés szolgálatát Rostdné Piri Mag­dolna esperes végezte. Az Evangélikus Elet krónikása még a vasárnapi istentisztelet kezdete előtt megcsodálta Gecsei Miklós­nak, a szomszédos Páli település kovácsának és munkatársainak az alkotását, és a mestertől azt is megtudta, hogy a helyi lelkész, Verasztó János által megálmodott kerítés hét-nyolc mázsa vasból készült. A Luther-rózsás mintá­zatot lézertechnológia segítségé­vel vágták ki fémlemezből, ezt követte a kézi munka. A rövid beszélgetés után ideje volt a pa­rókia mellett álló templomba in­dulni, ahol a Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközség lelké­sze az Útmutató igéjével köszön­tötte a gyülekezetei. A közösség új tagja - Varga Do- mán - megkeresztelése után Ros- táné Piri Magdolna hirdette Isten igéjét. A Vasi Egyházmegye espe­rese Mt 7,7-12 alapján egyebek mellett arról beszélt, hogy folya­matos, meg nem szűnő kérésre van szükség ahhoz, hogy való­ban méltók lehessünk keresz­tény, azaz Krisztus-követő ne­vünkhöz. A hívő élet nem marad­hat pusztán megértett elmélet, mindennapos gyakorlattá kell válnia. Répcelak és Csánig evan­tó János lelkész adta meg a vá­laszt: rövid számítógépes prezen­táció segítségével tekintett vissza a parókiaépítés történetére. Megtudhattuk, hogy a mosta­ni helyén állt első lelkészlakás­nak helyet adó házat 1866-ban vásárolták meg, de 1965-ben egy helyi árvíz olyan súlyos károkat Az istentisztelet záróakkordja­ként köszöntéseket rögzíthetett a gyülekezet és hetilapunk „jegyző­könyve”: Sztrókay Attila egyház- megyei és Szabó György egyházke­rületi felügyelő, valamint a város polgármestere szólt az ünneplő gyülekezethez. ■ -GAZDAG­Lélekjelenlét Az elmúlt napok híradásai szörnyű ka­tasztrófákról, tragédiákról és bűnesetek­ről szólnak. Kínában borzalmas földren­gés pusztított; mintegy ötvenezren meg­haltak, és kétszázezren megsebesültek. A mentőosztagok, ahogy ilyenkor lenni szokott, emberfeletti erővel küzdenek az emberi életek megmentéséért, aminek következtében még négy-öt 'nappal a földmozgás után is élőket tudtak a ro­mok alól kiásni. Még súlyosabb a helyzet Mianmarban, az egykori Burmában, ahol a hónap ele­jén irtózatos ciklon pusztított. Nehezíti a katasztrófa következményeinek felszá­molását, hogy az országot irányító kato­nai junta nem engedi be a külföldi men­tőalakulatokat és segélyszállítmányokat, jóllehet a Nargis ciklonnak hivatalos - azaz vélhetően kozmetikázott - adatok szerint is 78 ezer halálos áldozata van. Tudósítások szerint az utcákon hetek óta felpuffadt holttestek hevernek, emiatt azonnali járványveszély fenyeget. Ha­zánkból is útnak indultak keresztény se­gélyszervezetek képviselői, ám egyelőre távoli repülőtereken kell rostokolniuk, bebocsáttatást remélve. Nagyságrenddel kisebb, ám minket legalább annyira megrázó tragédiákról is szólnak a hazai hírek. Csak az elmúlt hétvégén öt ember lett gyilkosság áldo­zata, közülük Makón egyszerre három embert öltek meg. Egy borsodi faluban a mentőautóban ütlegelték azt a főorvost, aki éppen megmentette egy epilepsziás kislány életét. Két tizenéves fiatal a Ti­szába fulladt. Ezekhez képest szinte kis színesnek számít az a tudósítás, hogy Er­délyben egy anyamedve bocsával együtt egy brassói házba tévedt, és a második emeletén törtek-zúztak. Távol áll tőlem a szándék, hogy az Ég­tájoló rovatot a bulvár irányába vigyem. Sokkal inkább azt kérdezem, hogy mit is tudnak az egyházak tenni ilyen termé­szeti katasztrófákat és emberi tragédiá­kat követően. Az egyházi segélyszerve­zetek - a maguk kiterjedt hálózata segít­ségével - példamutató módon teszik ilyenkor a dolgukat. A kisebb közössé­gekben azonban rendkívül sok megol­datlan feladat áll még az egyházak, ben­nük a lelkészek és munkatársaik előtt. Azért is gondolkodom minderről, mert a héten ünnepeltük meg annak a szerződésnek a tízéves jubileumát, amelynek keretében a Nógrád megyei védelmi tanács és a megye egyházai ka­tasztrófahelyzetben és veszély esetén együttműködnek. Külföldi tapasztala­tok mutatják, hogy a keresztény szolida­ritás mennyi áldás forrása lehet. Távoli példával kezdem. Amikor 2001. szeptember 11-én terror- támadás következtében leomlottak New York híres ikertornyai, csodálatos módon épen maradt a felhőkarcolók tövében ál­ló kis templom. Ez a hely volt a tűzoltók és a mentőalakulatok főhadiszállása. Mindenki természetesnek vette, hogy a megszentelt épület nagyon is világi célo­kat szolgál azokban a drámai napokban. Talán emlékeznek az olvasók arra, ÉGTÁJOLÓ hogy 2006. augusztus 20-án micsoda szörnyű vihar vetett véget a budapesti tűzijátéknak. Az akkori beszámolók szerint a Szilágyi Dezső téri református templomot megnyitották a kétségbe­esetten menekülő, bőrig ázott sokaság előtt. A gyülekezet vezetői nem féltek attól, hogy rendetlenség lesz Isten házá­ban, ellenkezőleg, forró teával és taka­rókkal fogadták a bajbajutottakat. Ezzel szemben sok belvárosi szálloda - és te­gyük szomorúan hozzá: templom - ajtaja zárva maradt a sokaság előtt. A fent említett nógrádi együttműkö­dés keretében ma már természetes, hogy például kánikula idején megnyitjuk templomainkat, és hideg ásványvízzel fogadjuk az oda érkezőket. Az egyházi épületeket is sújtó viharkárok idején pe-* dig gyors és hathatós támogatásra szá­míthatunk a védelmi tanács és a kataszt­rófaelhárítás munkatársai részéről. • Együttműködésünkben még sok tarta­lék rejlik. További külföldi példákat ho­zok ennek érzékeltetésére. Amikor Nyu- gat-Éurópában vasúti vagy közúti ka­tasztrófa történik, nemcsak a mentők, a tűzoltók és egyéb szakemberek sietnek a helyszínre, hanem pszichológusok és lel­kigondozók is. A sérülteket, a hozzátar­tozókat ugyanis ilyen vészhelyzetben fo­kozottan empatikusán kell segíteni. A trauma, a sokkhatás feldolgozása szak­szerű segítséget igényel. Sőt a tapasztala­tok azt mutatják, hogy a mentésben részt vevőknek is lelki támaszra van szüksé­gük. Aligha lehet ugyanis napirendre tér­ni afölött, hogy amikor valaki egy baleset után ki akar menteni valakit az autóbusz­ból, csak egy kart tud kihúzni, a szétron- csolódott test odabent marad... Norvégi­ában találkoztam Peterrel, aki úgy végzi gyülekezeti lelkészi szolgálatát, hogy mellette - bizonyos beosztás alapján - katasztrófaügyeletet tart. Ilyenkor éjjel­nappal elérhető kell, hogy legyen, s ha ér­tesítést kap, azonnal a baleset helyszínére siet, vagy éppen egy édesanyához, akivel gyermeke halálhírét kell közölnie. Evekkel ezelőtt a bajorországi Neuen- dettalsauban töltöttünk családommal néhány hónapot. Egyszer az éjszaka kö­zepén hívtak fel a helyi evangélikus kór­házból. A közeli autópálya lehajtóján szörnyű baleset történt: egy kamion le­tarolt két szabálytalanul álló, román rendszámú autót. A szülők meghaltak, a nagypapa és az unoka sérülten kórház­ba került. A mentőket egy szolgálatban levő katolikus lelkész kísérte. Amikor a főnővér - családi ismerősünk - a sérül­tek nevéből rájött, hogy erdélyi magya­rokról van szó, azonnal telefonált, hogy siessek a helyszínre. Nekem kellett meg­mondanom, mi történt a házaspárral, én próbáltam nekik további lelki segítséget nyújtani. Idehaza még messze vagyunk attól, hogy az egyházakat és a lelkigondozókat bevonják az ilyen vészhelyzetek kezelésé­be. Őszintén szólva magunk sem vagyunk minderre felkészülve. Ez a szolgálat igazi lélekjelenlétet igényel, a szó minden értelmé­ben. Felkészülten, higgadtan és bölcsen kell tudni cselekedni, szólni vagy éppen hallgatni. Az összetett szó azonban annak a Léleknek a jelenlétére is utal, aki emberi­leg megoldhatatlannak hitt helyzetekben is segíteni, tanácsolni, vigasztalni tud. Közeli és távoli katasztrófákról hallva átéljük az emberi lét és a teremtett világ törékenységét és veszélyeztetettségét. Ugyanakkor elismeréssel adózunk azok példája előtt, akik önzetlenül és bátran segíteni tudnak. Halkan megfogalma­zom azt a reményemet, hogy idővel az egyházak is - krisztusi lelkülettel és kel­lő szakmai felkészültséggel - többet te­hetnek a környezetükben bajba jutottak érdekében. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents