Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-11 / 19. szám

io 2008. május a. KRÓNIKA 'Evangélikus ÉletS Az „Isten-részecskék” nyomában „...hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek." (ApCsel 2,2) Hetekkel ezelőtt egy rövid MTI-híradás ragadta meg figyelmemet: „Sötét anyag a világűrben. A világegyetemben valaha ta­lált legnagyobb sötétanyag-struktúrát fe­dezte fel egy nemzetközi kutatócsoport a Hawaii szigetén levő teleszkóppal. A vi­lágűr 75%-nyi sötét energiából, 21%-nyi sötét anyagból és csak 4 (!) százaléknyi közönséges anyagból áll. A sötét anyag olyan részecskéket tartalmaz, amelyeket nem ismerünk, és keresztülhalad a Föl­dön anélkül, hogy nyomot hagyna.” Azóta sem hagy nyugodni a gondolat. Megdöbbentett, hogy mennyire nem is­merjük sem az univerzumot, sem a köz­vetlen környezetünkön, így a rajtunk is átáramló anyagokat, energiákat. Az Isten által teremtett világ csupán 4%-a áll olyan anyagból, amelyet és amelynek kölcsön­hatásait hellyel-közzel megismerte az év- századok-évezredek folyamán a homo sapiens - s lám, máris mily rátarti és mily Istentől elrugaszkodott lett. Különösen azok, akik magukat büszkén materialistá­nak és ateistának nevezik. Holott természettudományos gon­dolkodással már azt sem tudjuk felfogni, miképpen maradhatott meg az ősrobba­nás (angolul: big bang) után az egyre tá­guló univerzum, hiszen a félszabaduló, elképesztő nagyságú energia azonos mennyiségben kellett, hogy létrehozzon anyagot és antianyagot. S e kettőnek szükségszerűen ki kellett volna oltania, Elhallgatott Döbbenten néztem - gondolom, sokak­kal együtt - a Duna Tv-n a Katyn című fil­met, Andrzej Wajda alkotását, mely a len­gyelek II. világháborúban elszenvedett tragédiájának egyik szörnyűséges feje­zetéről szól. A torokszorító döbbenet­ben a fotel karfáját szorongatva újra saj- gott a felismerés: mennyi mindent el­hallgattak előlünk! Mert mi oly korban nőttünk fel, amikor fontos tényeket ha­zudtak el iskolai tankönyveink. Akkor még a múltbéli igazságot is a hatalmon lévők alakították. Persze azért az ember nem maradt tel­jesen információk híján. Titokban hall­gattuk a Szabad Európa Rádiót, halkan, hogy a szomszéd meg ne hallja a jól is­mert szünetjelet. Az evangélikus finn nép iránti szeretet­tel beoltott családomban édesapám me­sélt a finnek „téli háborújáról”, melyről akkor mélyen hallgattak a történelem- könyvek. Sokan ma sem tudják, hogy a II. világháború kitörését követően a fasiszta Németország és a kommunista Szovjet­unió szépen felosztotta egymás között Európa egy részét. Azt ugyan tanultuk, hogy 1939. szeptember i-jén a német had­sereg megtámadta Lengyelországot, de azt már nem, hogy pár nappal később ke­letről ugyanezt tette a nagy Szovjetunió is a lengyelekkel, úgymond „megvédendő az ukránokat és a beloruszokat”. És arról sem szólt a fáma, hogy Sztálin a kis balti államokat elfogyasztotta reggelire, vagyis „segítségnyújtás” címén pár nap alatt megszállta őket a Vörös Hadsereg, és ott is felejtette magát vagy ötven évre. Ponto­sán ezt a sorsot szánták a finneknek is, de ez a falat már megakadt a torkukon. A finneket 1939. november 30-án tá­madta meg a Szovjetunió, és 1940. már­cius 13-án ért véget ez a külön háború. Ebben a háborúban Finnország ugyan elveszítette területének mintegy tíz szá­zalékát, de kétszázötvenezer finn kato­na megállította az egymilliós Vörös Hadsereget, és a finnek megőrizték füg­getlenségüket. Büszkék lehetünk rá, hogy - sok más nemzet katonáival együtt - háromszáznegyvenhat magyar önkéntes is a finnek megsegítésére sie­tett; emléküket ma is tábla őrzi Lapua városa püspöki templomának falán. És most itt van Katyn. Egy újabb csont­váz, amely kizuhant a szekrényből. Tud­meg kellett volna semmisítenie egymást. Azaz most üres lenne a világegyetem... A teremtett világ 96%-át alkotó, álta­lunk ismeretlen sötét energiáról és sötét anyagról ugyanúgy szinte semmit nem tudunk, holott ezek nemcsak a világűr távoli pontjain léteznek, hanem itt a Föl­dön is. Franciaország svájci határán található egy Crozet nevű kis település, amelynek közelében egy gigantikus méretű föld alatti kutatóbázist létesítenek - több mil­liárd eurós beruházással - az úgynevezett sötét anyagot alkotó részecskék kimuta­tására. Ezeket Leon Lederman, a Nobel-díjas fizikus eredetileg „Isten-részecskéknek” hívta, később azonban - Isten tudja, miért - mások átkeresztelték őket, és azóta Higgs-részecskék néven ismertek. Létezé­sük elméletileg bizonyított, tömegük a proton tömegének száz-kétszázszorosá­ra tehető. A tudósok legfőbb törekvése, hogy ezeket a részecskéket kimutassák, és természetüket tanulmányozzák. Azt hiszem, mi, keresztények óriási lépéselőnnyel rendelkezünk, hiszen már közel kétezer éve tudjuk, miként áram­lik folyamatosan felénk az-égből Isten Szentlelke. Tudományos bizonyítékok nélkül is hisszük és valljuk a Szentlélek mindent betöltő voltát. Adja Isten, hogy minket is betöltsön - és az egész házat, az Isten házát is, ahol ülünk. És ne csak pünkösdkor, hanem minden napon a vi­lág végezetéig. Hogy ne csak keresztül­haladjon rajtunk s a Földön, anélkül hogy nyomot hagyna... ■ Dr. Szerdahelyi Péter történelem tunk róla, ennek ellenére ez a film sokkol. Mert mi mást tanultunk a felszabadítók­ról, akiket évről évre április 4-én piros nyakkendős úttörőként ünnepeltünk. He­lyesbítek: akiket ünnepeltettek velünk... Ünnepeltük a „magyar-szovjet nép örök és megbonthatatlan barátságát”. Időköz­ben az örök barátokról persze sok min­den kiderült, tudunk az éhen halasztott sok millió orosz parasztról, a gulágokra száműzött és ott halálra gyötört milliók­ról is, értelmiségiekről, tanárokról, papok­ról, bezárt templomokról, lefejezett, föld alá kényszerített egyházról vagy a ciniz­musból az ateizmus múzeumává züllesz- tett Ieningrádi templomról. Szóval kide­rült itt közben sok minden, az akkori isko­lai történelemkönyveinket szépen a sze­métbe lehet hajítani, ott a helyük. De most itt van Katyn. Csak a szikár tények: 1940 áprilisában és májusában a szovjetek lemészároltak mintegy hu- szonkétezer lengyel katonatisztet, tanárt, professzort, orvost, mérnököt. És ezeket a szerencsétleneket hántolták el tömegsí­rokba Katynban. Berija azt írja 1940 már­ciusában kelt, szigorúan titkos jelentésé­ben Sztálinnak, hogy ezek a lengyelek „a szovjethatalom engesztelhetetlen és megátalkodott ellenségei" voltak. Amúgy szabályos hadifoglyok, akik az utolsó pillanatig bíztak a hadifoglyoknak kijáró nemzetközi jogok betartásában. Katyn ugyanis egy szörnyű násznak a jelképe. Itt borult egymás nyakába fasiz­mus és kommunizmus; halálos ölelke­zésük következményeként jeltelen sírok milliói borítják azóta is a világot. Telje­sen mellékes, hogy később egymás ellen is fordultak - ez mondhatni várható két diktatórikus hatalom esetében. Katyn megmutatja, mire megy az em­ber Isten nélkül. A totálisan elistentele- nedett ember - nem tisztelve életet, érté­ket, erkölcsöt - rombol és pusztít népet, közösséget, családot és egyént. Már sem­mi sem szent a szamára. Csak egy a fon­tos: az őrült eszme és a hatalom min­denáron való megtartása. Katyn intő jel. Az elhallgatott, eltit- ■ költ történelem, az idő múlása, az áldo­zattá lett generációk lassú elfogyása ki­termelheti az újabb korok gátlástalanja­it. Isten óvjon tőlük. És ezért kell újra és újra fejet hajtanunk és emlékeznünk... ■ Lupták György Evangélikus iskolai könyvtáros tanárok szakmai napja ► Az Evangélikus Pedagógiai Köz­pont szervezésében első alkalom­mal április 23-án rendezték meg Budapesten, az Országos Egyházi Iroda Üllői úti épületében az evan­gélikus iskolai könyvtáros tanárok szakmai napját. A programot ala­pos munka előzte meg: a pedagó­giai központ az Evangélikus Or­szágos Könyvtár segítségével fel­mérte az evangélikus iskolai és kollégiumi könyvtárak helyzetét és állományát. A felmérés egy nagyszabású projekt része: kap­csolódik a Gyűjteményi Tanács ál­tal elindított egyházközségi gyűj­teményi felméréshez. A szakmai nap programjának alapját és vezérfonalát a felmérés összegzése után megfogalmazott eredmények, valamint problémák, hiányosságok és egyben fel­adatok megbeszélése adta. Az iskolai könyvtárak az 1990-es évek óta részei újra az evangélikus gyűjteményi hálózatnak, és gyarapít­ják jelentős értékekkel egyházunk könyvállományát. A huszonegy egy­házi iskolában mintegy 331 000 köte­tet őriznek, melyek jelentős része mu­zeális értékű. Az iskolák vezetésének, az egyházközségeknek és a könyvtáros tanárok áldozatos munkájának hála az elmúlt évek során több könyvtártér megújulhatott. A szakmai nap Brebovszkyné Pintér Már­ta lelkész áhítatával kezdődött, majd Mi­hályi Zoltánná, a Magyarországi Evangéli­kus Egyház Oktatási Osztályának veze­tője, az Evangélikus Pedagógiai Központ igazgatója köszöntötte a könyvtároso­kat, illetve üdvözölte az egybegyűlteket Kákay István országos irodaigazgató is. Elsőként dr. Hubert Gabriella, az Evan­gélikus Országos Könyvtár (EOK) tu­dományos munkatársa beszélt a gyüle­kezeti könyvtárak, levéltárak (irattá­rak), műtárgyak felméréséről, az őrzés- feltárás nehézségeiről, valamint bemu­tatta az Evangélikus Gyűjteményi Ta­nácsot. Reményét fejezte ki, hogy a kü­lönböző gyűjteményi szakterületek a jövőben szorosabban összekapcsolód­hatnak, és segíthetik egymás munkáját. Kérte az iskolai könyvtárosokat, hogy minden iskolai kiadványukból - példá­ul évkönyvükből, iskolai újságjukból - vagy az evangélikusokat érintő helytör­téneti kiadványokból küldjenek pél­dányt az EOK-ba, ugyanis egyik fő fel­adata, hogy összegyűjtse a magyar evangélikusság múltjára és jelenére vo­natkozó, nyomtatásban megjelent do­kumentumokat. A következő előadó, dr. Mányoki János, az EOK igazgatója röviden ismertette az evangélikus könyvtári ágazat történetét, az iskolai könyvtárak történeti szerepét és az EOK kialakulását. Az iskolai könyvtárak között külön­leges helyet foglal el az Evangélikus Hit- tudományi Egyetem könyvtára; az igaz­gató erről is szólt, majd vezetésével a résztvevők érdekes „kirándulást" tehet­tek az EOK-ban. Itt megismerkedhettek a könyvtáros kollégák a könyvtár gyűj­teményével, az egyes állományrészek bekerülésének történetével és azzal a gondos napi munkával, mely mindezek kezelésével jár. Találkozhattak Selmeczi Pálma könyvtárossal is, akinek eddig is szívügye volt az iskolai könyvtárak múltja és jelene, és aki felajánlotta segít­ségét a kollégáknak. Az ebédszünetet követően a délután folyamán a szorosan vett szakmai mun­káé lett a főszerep. A résztvevők - e so­rok írójának, az EPK szakértőjének irá­nyításával - áttekintették azokat a fel­adatokat, amelyeket a következő évek­ben a napi munka mellett meg kell olda­niuk. Többek között megbeszélték, hogy a jogszabályi változásoknak és a változó helyi adottságoknak megfelelő; en ki kell egészíteni és módosítani kell az iskolai könyvtári szabályzatot. Rend­szeresen munkateryet kell készíteni, to­vábbá pontos intézkedési tervet az isko­lai könyvtár állományának karbantartá­sával, feltárásával, apasztásával, állo­mányrevíziójával kapcsolatos munka szakszerű elvégzése érdekében. El kell jutni oda, hogy a könyvtár valóban el tudja látni szolgáltató feladatait, és ne az órarend szerinti tanítás céljára ve­gyék igénybe - a sajnálatos helyszűke miatt -, hanem könyvtári szakórák helyszíne legyen. A résztvevők célul tűzték ki a folya­matos kapcsolattartást és a további szak­mai összejövetelek megszervezését is. Körvonalazódott egy olyan kezdemé­nyezés is, hogy a könyvtáros tanárok minden évben rendezzék meg a könyv­tárhasználati versenyt az evangélikus is­kolák tanulói között is. Az első verseny témája a Biblia évéhez kapcsolódik majd. A megbeszélés jó hangulatban zá­rult. A résztvevők elhatározták, hogy legközelebb a június 30. - július 2. kö­zött Orosházán megrendezendő orszá­gos pedagóguskonferencián találkoz­nak ismét. ■ Balogh KriszTa Hittel és íjjal Lezajlott az első magyar keresztény íjászverseny ► Hamisítatlan majálishangulat, lán- gos és kávé fogadta az első magyar keresztény íjászversenyre érkező­ket május 3-án Ersekcsanádon. Az ország minden részéből több mint hetven íjász nevezett a megméret­tetésre, de a vendégekkel - család­tagokkal - együtt a kétszázat is meghaladta a jelenlévők száma. A bemelegítő lövészetet követő nyitó­áhítatot Vasadi Lajos baptista lelkipásztor tartotta Fii 3,12-14 alapján, amelyre az Úrtól tanult imádság volt a válasz, s már útnak is indulhattak a tízfős csapatok a hat-nyolc kilométeres pályán. A szokványosnál enyhébb előírások várták a résztvevőket, így nyugodtan vállalkozhatott a mezei sétára és a tíz cél leküzdésére az is, aki kevésbé járatos az ősi magyar fegyver forgatásában. Sze­rencsére akadtak is ilyen vállalkozók, hi­szen nem a győzelem volt az igazi cél. A verseny ötletgazdája, szervezője, rende­zője és egyben finanszírozója, Szőke Ta- más így nyilatkozott: „Keresztény íjász­versenyt hirdettünk, de nem csak ke­resztényeket várunk. Mindenkit szere­tettel fogadunk, aki baráti közösségre, szeretetteljes légkörre és egy kellemesen eltöltött napra vágyik.” Sokan tanúsít­hatják, hogy e célok maradéktalanul megvalósultak: a, véletlenszerűen össze­állított csapatok szinte baráti társasággá, összetartó közösségé formálódtak a te­repen való négyórás gyaloglás, lövészet során. A célok is rendhagyóak voltak. A vesszőfogókon olyan figyelemfelkeltő képek, ábrák szerepeltek, amelyek kihí­vást, bűnt - kinek-kinek mit - jelente­nek a keresztény emberek életében. így a résztvevők lőttek egyebek közt alko­holosüveg és cigarettásdoboz fényké­pére, a túlzott motorizáció, médiafo­gyasztás vagy a mobilkommunikáció szimbólumaira. A célok között járva pedig ismerkedtek egymással, célokról és fegyverekről, íjászatról és a civil éle­tükről beszélgettek. Igazi különlegesség fogadta a pályát teljesítő, fáradt versenyzőket. A „helyi specialitás” pörkölt tartalmának bemuta­tását terjedelmi okok miatt inkább mel­lőzném, annyit azonban érdemes megje­gyezni, hogy gyakorlatilag csaknem minden olyan állati és növényi eredetű összetevőt tartalmazott, amely egy ilyen jellegű étel elkészítésénél egyáltalán szá­mításba vehető. Nem csoda tehát, hogy laktató volt, s igazán ízletesre sikeredett. A rendezők - tapintatosan — ugyan nem tették fel azt a kérdést, hogy ki mi­lyen felekezetből érkezett, de a sebtében végzett saját felmérés alapján megálla­píthattuk, hogy igen vegyes volt az összetétel. Hiszen a történelmi egyhá­zak képviselőin kívül jöttek pünkösdi gyülekezetekből, sőt volt résztvevő ka­rizmatikus katolikus közösségből is. Ám mindenki mosolyogva tekintett a másikra, drukkolt, amikor az „ellenfele" célzott, vagy segített neki, ha a szükség úgy hozta. Együtt áztak, izzadtak és da­coltak a széllel, de az is természetes volt, hogy - igaz, kevés eredménnyel, de - közösen, kitartóan keresték egymás célt tévesztett nyílvesszőit a mező dús nö­vényzete között... „Szeretnénk, ha évente kétszer meg­rendezhetnénk ezt a versefiyt, s jó lenne, ha mások is vállalnák, így mindig más és más helyszínen találkozhatnánk. Szeret­nénk, ha mozgalommá szélesedne a kezdeményezésünk, igazi baráti, testvéri közösséget formálnának a résztvevők” - mondta búcsúzóul Szőke Tamás. Igaz Levente történész, fasori öregdiák, a magyar íjászok ismert, jellegzetes fi­gurája - aki szintén részt vett a verse­nyen - az alábbi értékes gondolatokat fogalmazta meg: „A verseny szó itt alap­vetően mást jelentett, mint megszok­tuk, hiszen elsősorban magunkkal kel­lett versenyeznünk, és nem feltétlenül az íjászat technikai oldaláról nézve. Az időjárás pedig ugyancsak nem könnyí­tette meg a helyzetet. A terület bejárása azonban elsősorban némi edzettséget, kitartást igényelt. Szó sem volt tehát egoépítő, egyéni dicsőséget halmozó vagy arra hajtó versenyről; ezt jól szim­bolizálta a csapatok közösségi pontozá­sa és a kategóriák egyesítése is. Sokkal inkább a »belső út« keresésének irányá­ba mutatott az együttlét. S jó volt látni a nyílt tekintetű, mosolygós embereket, úgy a szervezők, mint a versenyzők vagy a vendégek között." Mit is tehetnénk hozzá a fentiekhez? Testmozgást, természetet kedvelők, ér­telmes programra vágyók, jó közösség­be igyekvők, közös családi programot keresők, figyelem! Lehet jönni megpró­bálni! • ■ Gyarmati Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents