Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-04-20 / 16. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. április 20. 3 Második esély a Második Esélynek Északi „látókörbővítés” ► Jeruzsálem vagy Antiókia? Tekintély vagy misszió? Egy helyben maradás vagy lépés? A két újszövetségi modell ma is aktuális kérdéseket vet fel, amint ez elhangzott egyházunk missziói stratégiáival kapcsolatban az Északi Egyházkerület április 11-én megrendezett közgyűlésén. Folytatás az 1. oldalról Babák Mihály, Szarvas polgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a népfőiskolái projekt révén egy olyan, gondokkal és feszültségekkel teli időszakban tudtak reménységet és hitet adni az embereknek, amikor a pesszimizmus és a kilátástalanság fokozódó érzése nyomja rá a bélyegét az egyre növekvő számban a társadalom perifériájára szoruló tömegek közérzetére. A polgár- mester személyes büszkeségének is hangot adott a népfőiskolái projekttel kapcsolatban, és kiemelte, hogy az intézmény - akárcsak egykor névadója, Tessedik Sámuel - azt tudja nyújtani az embereknek, amire a legnagyobb-szükségük van: praktikus, mai szóval kompetenciaalapú tudást ad, méghozzá azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Babák Mihály köszönetét fejezte ki a projektet megvalósító partnerszervezeteknek a sikeres együttműködésért. Az első előadást Kertai Katalin programvezető, az OFA Equal Nemzeti Programiroda munkatársa tartotta Bevállalják, vagy sem? címmel. Rendhagyó s a végére a költészet magaslataiba emelkedő előadásának mottója így hangzott: „Szarvason számosán szívósan szorgosan...” A referátum érdemi része a tízmilliárd forintból gazdálkodó Equal program keretei közé illesztette be a szarvasi népfőiskolái projektet, s azt próbálta érzékeltetni, hogy egy ilyen jellegű uniós pályázat vállalása és megvalósítása - ráadásul egy kísérleti projekt esetében - mekkora kihívást jelent gazdasági, szervezési és adminisztrációs szempontból. A szarvasiak az igen komoly nehézségek ellenére sikerrel vették az akadályokat. Mint végül kiderült, a mottó az első sora volt egy többstrófás versnek, amelyben az előadó a szarvasi projekt történetét és sikerét öntötte lírai formába. Lázár Zsolt projektvezető, a Szarvas- Otemplomi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, a népfőiskolái program fáradhatatlan „motorja” Szakmai-lelki erősítő módszer mint a projekt innovációja címmel tartott előadásában a népfőiskolái program újításaira összpontosított. Illusztrációként Dobos József cukrász- mester példáját hozta fel, aki a Dobostorta megalkotása során ugyan csupa ismert összetevőt használt a recepthez, de olyan módon, ahogyan ő tette, még senki nem rakta össze a hozzávalókat. A szarvasi népfőiskola innovációinak is ebben rejlik a titka. Az induláskor nem kész „receptet” követtek; menet közben, folyamatosan alakult ki a módszer, amelynek alakító és motiváló tényezője az a cél volt, amelyet mindvégig maguk előtt láttak: tud-e az egyház hatékonyan segíteni a mai embereknek és megoldást találni a gondjaikra? A felnőttképzésben ismerős módszerek újfajta összefételé- ből alakult ki az oktatási gyakorlatban a szakmai-lelki erősítő módszernek elnevezett metodika, amely holisztikus szemlélettel az egész embert veszi figyelembe, s nemcsak a szakmai oktatási módszertanra koncentrál, hanem a szocializációnak, a problémamegoldásnak, az önsegítésnek, a kulturális igényszint növelésének, az önismeret fejlesztésének és a kulcskompetenciáknak a területét is integrálja. A projekt vállalt célja az volt, hogy a hallgatók harmincöt százaléka találjon munkát - ehhez képest a végzettek ötvenkét százaléka dolgozik. Gaál Roland szakértő, a Szarvasi Ifjúságért Akciócsoport Egyesület alelnöke Hiszünk benned! Hiszel bennünk? címmel tartott személyes hangú beszámolójában nem szakmai kérdéseket boncolgatott, és nem is a projekt adataival terhelte a hallgatóságot. Ehelyett egészen közel hozta a résztvevőkhöz azoknak az embereknek a személyes sorsát, akik a képzésben részt vettek. Megtörtént eseteket, iskolai szituációkat, párbeszédeket mesélt el, s ezáltal életszerűvé, átél- hetővé tette a nehéz sorsú emberek gondjait és örömeit. A délelőtti szekciót Németh Tamásnak, a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara szakmai képzési koordinátorának Esélyteremtés a felsőoktatásban - lehetőségek és kihívások népfőiskolánk szakmai képzésében címmel megtartott előadása zárta. A délutáni program még három előadást tartogatott az érdeklődők számára. Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolái Egyesület szakmai koordinátora a programon belüli kompetenciaképzés innovációit tárta fel a hallgatóság előtt. Hodálik Pál, a Középhalmi Evangélikus Misszió Alapítvány foglalkoztatási koordinátora A segítő kéz lassú elengedése - az utógondozás módszertana címet adta prezentációjának, amelyben nemcsak az utógondozás folyamatát lehetett figyelemmel kísérni, hanem a népfőiskolái közösségépítés megmaradó gyümölcsei is láthatóvá váltak. A záró előadást a Svédországból érkezett Kristina Blixt projektvezető tartotta A nemzetközi együttműködés tapasztalatairól címmel. ■ Petri Gábor Múlt pénteken a budahegyvidéki^evan- gélikus gyülekezet temploma adott otthont az északi kerület tavaszi közgyűlésének. Az idei ülés fókuszában a misszió és a pályázatfigyelés állt. A nyitóáhítatot Lajtos János nagybörzsönyi lelkész tartotta Mk 6,34 alapján. Püspöki jelentésében dr. Fabiny Tamás a jeruzsálemi és az antiókiai missziói modell mai kihívásait és aktualitásait elemezte a frissen feldolgozott népmozgalmi adatok tükrében. A felügyelői jelentésben Benczúr László a diakóniai és oktatási intézményeinkben végzett missziói munka fontosságára hívta fel a figyelmet (képünkön). Kiemelte, hogy az egyetemekre és főiskolákra készülő fiatalok kikerülnek a gyülekezetek látóköréből, ezért fontos az egyetemi lelkészségekkel fenntartott szoros kapcsolat, illetve a fiatalok követése. A norvég és a svájci alap pályázati lehetőségeiről, valamint az országos projektgyűjtés jelenlegi állapotáról adott tájékoztatást Végh Szabolcs, az Északi Egyház- kerület gazdasági és pályázati referense. Kramer György esperes, püspökhelyettes az egyház missziói stratégiájának újragondolását kérte a közgyűléstől. Ez ügyben két határozati javaslatot nyújtott be, melyet a közgyűlés elfogadott és továbbít az országos presbitériumhoz. A javaslat egy országos szociológiai felmérés elvégzését és egy három-öt évet átölelő missziói koncepció elkészítését sürgeti. A kerületi küldöttválasztáson eldőlt, hogy a közgyűlés Bozorády András lelkészt a miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola, Lőrincz Csaba lelkészt pedig a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatótanácsába delegálja. ■ Czöndör István Hétköznapi nagyünnep Pusztaszentlászlón Folytatás az i. oldalról A közeli domb tetején kaptak telket a falutól. Sajnos a gyülekezet utolsó helyben lakó pásztora 1981-ben zárta kulcsra utoljára a parókia ajtaját; azóta - rövi- debb időszakokat kivéve - a Zalaegerszegen lakó lelkészek gondozzák a pusztaszentlászlói híveket. Az épületen az utolsó teljes renoválást 1992-ben végezték el. 2005-ben az európai uniós SAPARD-pályázat'on nyert összeg felhasználásával felújították a gyülekezeti házat, majd egy évvel később a helyi evangélikus vállalkozó támogatásával a templombelső is megújulhatott. Talán a sikeres pályázat és az annak nyomán nyíló lehetőségek adták az indíttatást, hogy lelkészük, Szabóné Piri Zsuzsánna az AVOP Leader+ programhoz is pályázatot nyújtson be. Az el- „ nyert 1,9 millió forintos támogatással - valamint a társadalmi munkának és az országos egyház által biztosított önrésznek köszönhetően - megújulhatott a templom külseje. Egyházmegyei finanszírozással pedig azt is megoldották, hogy az épületet - amelyhez hatvanhat lépcső vezet fel - mozgáskorlátozottak is megközelíthessék. Az április 14-i hálaadó istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdetett igét a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéje - iKor 1,18-25 - alapján. A templom fontosságáról szólva hangsúlyozta, hogy e ház létének értelmet és célt ad az, ami másoknak bolondság, de számunkra zarándokhely, ahol nyitott szívvel fogadhatjuk a keresztről szóló beszédet. Az istentisztelet után, mielőtt az összegyűltek megtapasztalhatták a helyiek vendégszeretetét - a szíveslátás felért egy lakodaloméval a közgyűlésen jegyzőkönyvbe vitetett, hogy lezajlott a pusztaszentlászlóiak nagyünnepe - hétköznap. ■ Menyes Gyula Közgyűlések évadján Nem titkolózom, azonnal színt vallók. Ezzel az írással az a fő célom, hogy megkíséreljem felébreszteni egyháztagjaink - láthatólag nagyon is szunnyadozó - érdeklődését, felelősségét közös ügyeink iránt. Az adja az apropót ehhez a tervemhez, hogy a közelmúltban - ahogy ez esztendőről esztendőre ilyenkor kora tavasszal szokás - minden egyházközségünkben, majd egyházmegyéinkben is megtartották a közgyűléseket. Ezekben a hetekben pedig'az egyházkerületek zárják a sort. Nem véletlenül említettem az egyházmegyéket és az egyházkerületeket sem, de a hangsúlyt most mégis a gyülekezeti szintre helyezem. Nemcsak egykori gyülekezeti lelkészi szolgálatom emlékei motiválnak ebben, hanem a püspökként szerzett tapasztalataim és a hozzám érkezett beszámolók adatai is erre késztetnek. Sohasem titkoltam, úgy emlékszem vissza egykori kőszegi szolgálatomra, hogy a közel két évtized alatt - bízom benne, hogy nemcsak én, hanem kedves kőszegi testvéreim is így gondolják - semmi komoly zavar nem volt a gyülekezet és a lelkész közötti kapcsolatban. De mivel akkor az érdekelteknek, a gyülekezet tagjainak is elmondtam, nem is egyszer, ezért talán most, országos nyilvánosság előtt is megemlíthetem: a közgyűlések iránti érdeklődést sehogyan sem sikerült felébreszteni, mindig csekély maradt. Bizonymég az is előfordult — s biztosan tudom, nemcsak Kőszegen, hanem sok más gyülekezetünkben is így van -, hogy amikor istentisztelethez csatlakozó közgyűlést hirdettünk meg, akkor azon a vasárnapon még az isten- tiszteletre is a szokásosnál kevesebben jöttek el. Bízom benne, hogy a ma Kőszegen szolgáló lelkész testvéreimnek sikerült megváltoztatniuk ezt a gyakorlatot. De hallottam olyan - nem a mi egyházkerületünkben lévő - nagyvárosi gyülekezetről is, ahol már fel is hagytak a próbálkozással, hogy a közgyűléseket istentisztelethez csatlakozóan tartsák meg. Ahogy tudom, szombatra hívják össze őket. Sajnos folytatni is lehet a sort. Elgondolkodtató — bár helyesebb elszomorítónak, aggasztónak, mondani -, hogy nemcsak a szokásos évi közgyűlések esetében tapasztalható ez az érdektelenség, hanem gyakran még a lelkészválasztó közgyűlések szavazatszámláló bizottsági jelentései is erről tanúskodnak. Egyházunk törvénye is alkalmazkodik ehhez a helyzethez, amikor például a határozatképességről a következőképpen rendelkezik: „Az egyházközségi közgyűlés határozatképes, ha szabályszerűen, a közgyűlés napját megelőző két egymás utáni ÉGTÁJOLÓ vasárnap az istentiszteleten történő -kihirdetéssel vagy az ülés előtt tizennégy nappal kiküldött meghívóval írásban hívták össze, és azon az egyházközség választói névjegyzékében szereplők legalább a presbitérium létszámával azonos számban jelentek meg.” (A választásokról és szavazásról szóló 2005. évi VII. tv. 47. § 1. bek.) Nem kezdek el különféle rejtvényeket felállítani, de azt kérem a kedves olvasótól, számítsa ki, hogy saját gyülekezetében mit jelent ez a szabály. Ha egy - mondjuk - négyszázhatvan lelkes gyülekezet presbitériumának a létszáma huszonhárom, akkor huszonhárom közgyűlési tag már határozatképes, és dönthet az egész közösséget érintő legfontosabb kérdésekben, akár egy új lelkész megválasztásáról is. Távol álljon tőlem, hogy a törvényalkotót, azaz egyházunk zsinatát célozzam meg következő mondatommal, a hegyét ugyanis egyházunk minden felnőtt tagja felé szeretném fordítani: Testvérek, nem jól van ez így! A zsinat a közügyeink iránti általános érdektelenség miatt kényszerült arra, hogy ilyen minimumszabályozással teremtse meg egyházközségeink működőképességének a feltételeit. Ez kényszer szülte jogszabály, és nem igazolja, nem menti a jelenlegi gyakorlatot. Említhetem persze az egyházmegyei, egyházkerületi közgyűléseket is, hiszen azok is nyilvános alkalmak. Egyházkerületi elnökségünk nem mulasztja el, amikor közzéteszi — például itt, az Evangélikus Életben is ^ a közgyűléseinkre szóló meghívót, hogy jelezze: az ülés nyilvános, melyre minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk Nagyon tapintatosan fogalmazok, ha azt mondom: még sohasem volt gondunk helyhiány miatt, tudniillik mert oly sokan meghallották 'Wilna ezt az invitálást. Nem tudok nem gondolni arra, hogy ennek általában csak egy oka lehet, mégpedig a közügyeink iránti közömbösség. Hacsak nem érinti az éppen aktuális kérdés a zsebünket (például az egyházfenntartói járulék esedékes összege), akkor nem igazán törődünk gyülekezetünk életének számos fontos kérdésével. Nem szeretnék általánosítani. Tudom, vannak tiszteletre méltó kivételek is. De ahhoz túlságosan is jól ismerem általános helyzetünket, hogy ezeket az üdítő kivételeket ne kelljen valóban nagyon ritka, sajnálatosan ritka kivételnek neveznem. Van-e remény arra, hogy megváltozzék a helyzet? Hiszem, hogy van. Az okokat, a magyarázatot azonban mélyebben kell keresnünk. Mindannyian tudjuk, hogy egyházi közéletünk minden jelensége összefügg személyes és közösségi lelki, hitbeli állapotunkkal. Ezért a változtatási, jobbítási szándéknak sem pusztán ezeket a külső jelenségeket kell megcéloznia. Elkötelezett hit, az életünk részévé vált egyházszeretet nélkül nem remélhetünk változást. Ahol Isten igéje a legfontosabb, ott megtörténhetnek ezek a változások is. Mert itt is, így is áll, amit Luther mond A zsinatokról és az egyházról című írásában: „Ecclesia verbo Dei generatur, alitur, nutritur, roboratur” - azaz: ,Az egyházat Isten igéje szüli, tartja, táplálja, erősíti.” Hozzátehetjük: ez így igaz! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
