Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-04-13 / 15. szám

‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2008. április 13. !► 7 Kommentár a kommentárhoz Beszélgetés dr. Cserháti Sándor teológiai tanárral A pokol tornácán Konferenciát rendezett az EPMSZ Erdélyi Köre ► Réges-rég várt ajándékkal szolgál egyházunk és minden bibliaszere­tő olvasó számára dr. Cserháti Sán­dor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszéké­nek nyugalmazott professzora: na­pokon belül kézbe vehető Pál apostol Első korinthusi leveléhez írott kommentárja. Nagy mű. Nagy munka. Sok személyes megpróbál­tatás is meghúzódik mögötte. Hit­próbák - s a megtapasztalt isteni szeretet, amely a szerzőt erővel, derűvel, kitartással ruházta fel.- Professzor úr, már a kommentár keletke­zése is „kész regény”... E sorok írója jó tíz éve, még a teológia padjában ülve, évfolyamtársai­val egyetemben rendre kérdezgette a Ko­rinthusi levelet magyarázó professzorát: hogy áll a munka, vajon az év végi szigorlatra megjelenik-e már? Hány év munkájának az eredményt tarthatjuk most kézben?- Nem ez az első kommentár, amelyet Pál apostol egy-egy leveléről írtam: a Fi- lippi-, a Kolosse'-, a Galata-levélhez írt ma­gyarázatom az az előzmény, ami után - mintegy húsz évvel ezelőtt - Káldy püs­pök megkért, hogy a korinthusi levele­ket vegyem elő, mivel ő is úgy értékelte - s én is úgy láttam -, hogy ezek a legfon­tosabb levelei Pálnak. Olyanok, ame­lyeknek nagyon sok közük van minden­napjainkhoz, keresztény életünkhöz, szolgálatunkhoz. Hogy ilyen régóta készül ez a könyv, annak számos oka van - személyes pró­batételek is -, de az Úristen mégiscsak úgy akarta, hogy kikerüljek egy nagyon nehéz szituációból. Ezért hálás vagyok; éreztem, hogy ha életet adott még ne­kem az Úristen, akkor ezt kamatoztatni kell, felhasználva azt, ami az én lehető­ségem, adottságom. Az biztos: sokat je­lentett, hogy teológiánkon, az újszövet­ségi tanszéken oktatva többször is elő kellett adnom, magyaráznom évről évre ezt a levelet, így benne van az a munka, amelyet a hallgatókkal végeztünk - a kérdéseik is -, és mindaz, amiről úgy lát­tam, hogy tovább kell adnom az utánam következő nemzedékeknek.- A próbatételek a könyv első oldalán, na­gyon diszkräen, finom utalásszerűén, benne is vannak pár rövid kis szóban: „munkám minden akadály ellenére is nyugvópontra juthatott".- Igen, és tudom, nemcsak nekem vannak ilyen próbás időszakaim, hanem mindannyiunknak. De hogy ezen túl let­tem, az hatalmas lendületet és kitartást is adott. Kellett is, hiszen sok aprólékos munka is volt vele - titkárnőm sem volt, aki segített volna a komputerhasználat­ban, a hibák keresésében. Elsősorban a magam erejére voltam utalva. De meg­kaptam'Istentől az egészséget és a ked­vet is - és különösen szerető hozzátarto­zókat -, hogy ezt a munkát elvégezzem.- Izgalmas kérdés, hogy mi ennek a levélnek az aktualitása 2008-ban. Mit üzen, hogyan ragadható meg a mában ez a levél? Az előszó­ban professzor úr így fogalmaz: az írásmagya­rázófeladata a szerző, Pál és az olvasó mint két pillér között kiépíteni a megértés hídját...- Az a tapasztalatom a Korinthusi levél­lel, hogy pásztorlevél, s olyanoknak szól, akik már döntöttek Jézus Krisztus mel­lett. Akik az ő gyülekezetében, az általa létrehozott közösségben éltek, de hoz­zánk hasonló, botladozó emberek vol­tak. Pásztori szolgálatra szorulók, akár­csak mi. Olyan közösség volt a ko­rinthusi- gyülekezet, amely el volt telve egy kicsit a maga adottságaival, a maga kereszténységével, az új élet sajátossága­ival, ami aztán kísértéssé is vált, s amit „helyre kellett tennie” az apostolnak. Az első levél különösen is telve van ilyen gyülekezeti problémákkal, teljes egészében a gyülekezetre koncentrál. A második inkább Pál saját szolgálatáról, annak értelméről szól - de itt a gyüleke­zeti gondok jönnek elő. Olyanok, ame­lyek mind a polgári, mind a keresztény életben ma is visszaköszönnek. Nagyon aktuális ez a levél. Négy fejezet is foglalkozik azzal a pár­toskodással, amely azt a kis közösséget megosztotta: a hátterében személyi kul­tusz volt. Szó van a környezet hatásáról, olyan magatartásformákról, bűnökről - főleg erkölcsiekről amelyek a korban általánosan elterjedtek voltak, de a gyü­lekezetben már nem lehetett elfogadni őket. Valaki például a saját mostohaany­jával élt együtt... Pál kénytelen világossá tenni, hogy aki Krisztushoz tartozik, an­nak a tiszta élet szerint kell élnie. A sza­badosság kérdése itt kerül elő. Idézi a ko­rinthusi jelszót: „Minden szabad ne­kem.” Ám hozzáteszi: „.. .de nem minden használ.” A keresztény szabadság mellett any- nyira elkötelezett Pál rámutat, hogy ez a szabadság nem szabadosság, hiszen mindig annak a függvénye, hogy kötve vagyunk Krisztushoz. A Krisztushoz kö­töttség nem korlát, de fegyelmező erő. Sokat beszél a gyülekezetről magáról. Az igét várjátok, a kegyelem igéjét, a ke­resztről szóló beszéd igazságát - mond­ja. És hogy a legfontosabb fejezetet se fe­ledjük: a feltámadás kérdéséről szóló részben az elbizonytalanodottaknak ad vigasztalást, tanítást. Ráébredünk: eb­ben a levélben rólunk van szó, ha jól ért­jük, ha felfedjük az apostol mondaniva­lóját.- Mennyiben formálta, árnyalta az Ön is­tenképét, Krisztus-képét az elmélyült tanulmá­nyozás?- Benne van az a fiatal korom óta ben­nem lévő izgalom, hogy miként ragad­hatja meg az ember a maga véges lényé­vel Isten valóságát. Pál segített abban, hogy „megforduljon a dolog”: nem mi ra­gadjuk meg őt, hanem Isten ragad meg bennünket! Nem feltétlenül igazságok közlésével, hanem a személyes kapcsolat révén. Isten megszólítja az embert, és az ember megszólíthatja őt! Ebben a szemé­lyes kapcsolatban nyílnak meg a dolgok - marad egynéhány még homályban, de a lényegen ez nem változtat. Ahogy az apostol írja: a Szentlélek által mondjuk a szívünk mélyén, hogy „abbá, Atyánk!”. A kölcsönös bizalomnak ezt a személyes jellegét, az Istennel való kapcsolatnak a lényegét így fejezi ki Pál. Nem tétel, hit­vallási mondat, dogma, hanem a te és az én kapcsolata.- Az 1Kor 13, a szeretethimnusz még azok számára is ismert és beazonosított bibliai fejezet, akik nem szigorlatoztak újszövetségi írásmagya­rázatból. Talán a csúcspontja ennek a levélnek Hogyan találkozott professzor úr személyes élete és ez a himnusz a kommentár írása során?- Nem véletlenül van a levélnek azon a helyén a szeretet himnusza, hiszen Pál ezt nevezi a „kiváltképpen való útnak”. Beszél- a gyülekezeti közösség minden­napi életéről, benne az egyes keresztény törekvéséről, s világossá teszi, hogy együtt élni másképp nem lehet, csak ezen a kiváltképpen való úton. Megma­gyarázhatatlan indítás, amely Istentől árad felénk, és amely Isten felé és az em­bertárs felé is odasodor bennünket, nem kényszerből, hanem belső meggyőző­désből. A szeretet a megoldás kulcsa...- Mit érez akkor, amikor az új kötetet, ezt a szeretett gyermekét” végre kezében tartja? Megkönnyebbülést, hogy „akkor hát kész”?- Mindig nehéz szülés egy kötet meg­írása, és viccesen azt szoktam mondani, hogy aztán elfogja az embert a „szülés utáni depresszió”. Hogy már megvan, és szinte rá sem tud nézni... A szerző érzi, hogy nagy munka volt, de arra is gondol, hogy mégsem tökéletes. De mindenekfe- lett a hála érzése van bennem, hogy kap­tam erőt, kedvet a megírásához. Talán a Második korinthusi levél magyarázata is ha­marosan következik, hiszen már készen van, csak a végleges formába öntésre vár.- Tehát akkor tulajdonképpen ikerszülésről beszélhetünk...- Igen, csak az ikerre még egy picit várni kell, másodszorra jön, ahogy az lenni szokott.- Hogyan épül fel a kötet? És professzor úr kiknek ajánlja? A nem teológus olvasókat ugye ne „riassza el" az a tény, hogy például nem dip­lomáztak az Újszövetségből?...- Azt a feladatot tűztem ki magam elé, hogy a kommentár egyszerre legyen se­gítség a teológusnemzedék számára, és az Isten igéje után vágyakozó gyülekeze­ti tagok is találjanak benne a maguk szá­mára eleven mondanivalót. Tudomá­nyos és népszerű magyarázatot szeret­tem volna írni. Aki kézbe veszi a könyvet, látni fogja, hogy következetesen betartok bizonyos lépéseket a magyarázat során. Ez tükrö­zi az írásmagyarázatról kialakult meg­győződésemet: elsősorban is maga a szöveg dönt. Ezért nem fogadtam el a meglévő fordításokat, hanem az eredeti görög szövegből fordítottam. Ezt követi a szöveg értelmezése, ami ahhoz szüksé­ges, hogy jól értsük a kétezer évvel ez­előtt leírt sorokat. Ez azoknak szól, akik tovább tanulmányozzák majd a szöve­get - mert remélem, lesznek ilyenek. A levél kibontása jön ezután: mi az, amit Pál mondani kívánt az akkori gyüleke­zetnek, s mi a mai olvasónak is élő, ele­ven lelki táplálék. Röviden összefoglal­va: Bibliát megismerni, igével töltekezni vágyó olvasóknak ajánlom könyvemet.- Árulja el, kérem, mi lesz a következő! Mert olyan nincs, hogy ha professzor úr befejez vala­mit, akkor ott ne motoszkálna a fejében már va­lami újnak a terve, a következő kitűzött cél, ugye?- Egy élményemet hadd mondjam el. Egyszer Nyíregyházán jártam, kerestem a szemüvegemet a vonaton, s benyitot­tam a kocsi-felülvizsgálókhoz. Hát mit látok az asztalukon? A Kolossé-levélhez írt kommentárt Cserháti Sándortól... Meg­kérdeztem tőlük: „Ezt is a vonaton felej­tette valaki?” „Nem - felelték -, egyik kollégánk olvassa.” Tehát nem tudja az ember, hogyan gyűrűzik tovább egy olyan munka, amely nem regény, nem bestseller, hanem egy régi keresztény gondolkodónak a fölelevenítése - nem hiábavaló hát a belefektetett energia... A következő, ha testi-lelki-szellemi erő­vel megajándékoz az Úristen, egy újszö­vetségi teológia lesz, ennek is megvan már az alapja.- Köszönetét is írt könyve elé - mintegy de- dikációt. Kikhez, miért?- Hálával gondolok a szüléimre. Édes­anyám mindig azért imádkozott, hogy a második fia Isten szolgálatába lépjen. Ez nem volt természetes, mégis megtör­tént. Azután nem volt könnyű a tanul­mányi időm: a Rákosi-korszakra esett; a kor külső-belső nehézségeit talán nem kell részleteznem. Később a szolgálatban is megmarad­tam, bár ott sem voltam soha kedvezmé­nyezett, de Isten vezérelt - a szegedi gyülekezet különösen nagy segítség volt, hálás szívvel gondolok rájuk. Elő­ször mindig ők hallották a bibliamagya­rázataimat a szószékről, s ők vásárolták meg előszóra könyveimet is. Lelki bizta­tó hátteret képeztek. De a teológián a hallgatóimmal is így voltam. S a családom tagjai: talán szenvedtek is, amiért a szabadidőmet írással töltöm. Végül az operáló orvosomnak is sokat köszönhetek, aki nagyon lelkiismeretes és őszinte volt hozzám, aki visszahozott az életbe, minden ellenkező esély ellené­re... Mennyi ilyen mozzanat van, ami Is­ten eszközeiként embereket állított mel­lém, mögém... Pali öcsém lábadozásom idején végig mellettem volt és biztatott. Azt hiszem, mindannyian elmondhat­juk: ha viszi az ember valamire, nem egye­dül viszi, hanem emberek támogatásával, akik helytállnak mellette, segítik. Hogy megszületett ez a könyv, az is közös mun­ka eredménye - és Isten nagy kegyelme. ■ Kőháti Dóra Verespatakról, az aranybányászat gran­diózus tervéről, települések romba dön­téséről sokat hallottunk. Sokan látták az Új Eldorádó című dokumentumfilmet is. így voltak ezzel az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre tavaszi, múlt hétvégi konferenciá­jának a résztvevői is. Pénteken a délutáni program végén láthattuk a filmet Ko­lozsvárott, szombaton pedig Verespa­takra vezetett az út. Átéltük az élményt. Más dolog tudni valamiről, más dolog akár hiteles film alapján tájékozódni róla, és egészen más látni a valóságot. Főleg ha olyan avatott idegenvezető segít a megértésben, mint Pálfi Árpád unitárius lelkész, aki har­minckét esztendeje szolgál Verespata­kon. Amint elmondta, ötvenhatról ti­zenkettőre csökkent a helyi gyülekezet lélekszáma, a reformátusok már csak ketten vannak. Hozzájuk havonta egy­szer jön lelkész Abrudbányáról. Az egy­házak megfogadták: amíg egy hívük is van, ellátják a szolgálatot. A négy egyház - a protestánsok mel­lett az ortodoxok és a római katoliku­sok - példás egységben tiltakozik a rombolás ellen. A tervek szerint nem­csak sok száz ház, hanem tizennégy templom és tizenkét temető is áldozatul esne az aranybányászatnak. Verespa­takhoz ugyanis tizenhat falu is tartozik - az arany, no meg a sokak szerint még értékesebb egyéb nemesfémek a telepü­lések alatti földben rejlenek. Onnan akar­ják kibányászni, a ciános technológia al­kalmazásával, a falvak helyén hatalmas tavat létesítve. Egyes számítások szerint annyi cianidot használnának fel a prog­ram megvalósítása esetén, amennyi a tel­jes emberiség hatszorosának elpusztításá­hoz is elegendő lenne. Ma kísértetváros Verespatak, amely egykor virágzó település lehetett. Erről tanúskodnak az elhagyott, de hajdani szépségüket sejtető emeletes épületek, köztük a Jókai-ház - ahol az író a legen­da szerint a Szegény gazdagokat írta - és több más műemlék épület. Mintha a jó és a gonosz harcát szem­lélnénk. A házak többségén van egy kis zöld tábla, amely azt jelzi, hogy az épü­let már a Gold Corporationé, tulajdono­sa eladta a kanadai cégnek. Az épületek egy része viszont műemléki védettséget élvez - kérdés, mire lesz ez elég -, szá­mos ház tulajdonosa pedig kitart, ők semmi pénzért nem adják el portájukat. Sok a kétarcúság. Verespatak virágzá­sa idején is bányaváros volt, hagyomá­nyos mód.on zajlott a munka, a tárnák ma is megtekinthetők. Néhány éve az ál­lam megszüntette a kitermelést, elbo­csátottak négyszázötven embert. Ez akarva-akaratlanul hozzájárult a jelen­tős elvándorláshoz, hiszen az emberek­nek meg kellett-kell élniük valamiből. arany hatalmát, a természet szolgálata helyett annak pusztítását. Eligazított Pásztori Kupán István teológiai tanár elő­adása A teremtett világ védelmének bibliai pa­rancsa címmel. „Hitről szól a fő üzenet” - mondta az előadó. Hittel állíthatjuk meg a rombolást. De lelkünk mélyén nem hi­szünk ebben. Inkább a teológia tudomá­nyát versenyeztetjük a geológiával, csil­lagászattal, fizikával, más tudományok­kal a jelenségek értelmezésében. Ezzel szemben ezek előtt a hitnek kell, hogy prioritása legyen. Jellemző - állapította meg a professzor -, hogy ma, ha erről beszél új hallgatóinak, •egy részük egy­szerűen nem érti, más részükön látszik a riadalom: „Hová kerültünk?” A vitában még egy igen emlékezetes dolgot mondott. Az egyház lényegét egykor Péter apostolnak a sántához in­tézett szavai fejezték ki: Ezüstöm és ara­nyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!" Ma az egyház azt mondja, ara­nyom és ezüstöm van nékem, és igyek­szik részt venni a segélyezésben, a szo­ciálpolitikában, racionálisan. Közben elvész az evangélium lényege, a hitből való élet - hívta föl a figyelmet Pásztori Kupán István. Az ökológia apokaliptikus problémá­ival szembesülhettünk Mócsy Ildikó pro­fesszor asszony egyszerű címet viselő - A környezetvédelem Romániában -, de gran­diózus előadásában. Csak egy témát emelek ki mondandójából: a csernobili katasztrófáról soha ilyen pontos, reális ismertetést nem kaptunk. 1986. április 26-tól kísérhettük figyelemmel, hogyan mozogtak a széljárás függvényében a ra­dioaktív felhők Európa különböző ré­szei, majd a távolabbi kontinensek felé. De megdöbbentő volt az is, hogy kide­rült: a sérült blokkot beburkoló szarko­fág is megrepedt, szivárog a radioaktív anyag, újabb szarkofággal készülnek kö­rülvenni, a biztonságról gondoskodni. A program harmadik előadását Varga Gábor államtitkár tartotta a szellemi ja­vak védelméről. O aktív egyházi ember, korábbi főgondnok; márciusban, nem­zeti ünnepünk alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjé­vel tüntették ki. A programot hagyományosan spiri­tuális szolgálatok keretezték. Pénteken, a nyitóáhítaton Baczoni Sándor szovátai lelkész arról szólt, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjele­nését. Vasárnap délelőtt Kolozsvárott vettünk részt a Farkas utcai - imponáló­an teli - református templomban isten­tiszteleten: Fazekas Zsolt hirdette az igét a jó pásztorról. Nagy volt a kontraszt a nagyvárosi gyülekezeti alkalom és a verespataki unitáriusok templomában zajlott 'Sze­rény agapé között. De mindkettő hozzá­Verespatak látképe Most Románia magyar nemzetiségű környezetvédelmi miniszterében, Korodi Attilában bíznak, abban, hogy ő egyértel­mű megálljt mond a gonosznak. A lát­vány alapján azonban sokan szkeptiku­sak. Lassan vissza nem fordítható lesz a folyamat. A Soros Alapítvány irodát lé­tesített, amely a rendelkezésére álló for­rásokból - kiegészítve pályázati pénzek­kel - turisztikai célponttá fejlesztené Ve­respatakot, római kori emlékeivel, mú­zeumával, a helyreállított tájjal. Mindenesetre élőben láthattuk a meg­elevenedett Szentírást: a mammon, az tartozik a mai izgalmas erdélyi élethez, a változásokhoz. Akárcsak a svájci anyaegyesületben, az EPMSZ Erdélyi Körében is úgy ala­kult, hogy református testvéreinké a ve­zető szerep, de természetesen minde­nütt vannak evangélikus résztvevők is. Kívánom, hogy növekedjék a szerepük. Mert igencsak úgy látszik, hogy a „hiva­talos” egyház és a civil szerveződések együtt tudnak a leginkább hatékonyak lenni napjaink sorskérdéseiben, így az ökológiai drámákban is. ■ Frenkl Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents