Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-09 / 10. szám
‘Evangélikus Éltó EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. március 9. 3 Kiadónk a Biblia évében Villáminterjú Kendek K. Péterrel ► A gyülekezeti könyvterjesztők és keresztény könyvesboltok Könyv / Misszió 2008 címmel megrendezett harmadik szakmai napján és konferenciáján a szervezők egyikeként volt jelen a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója. A 2008 - a Biblia éve programsorozatban egyházunk kiadója is aktívan részt kíván venni. A Lónyai utcai könyvvásár forgatagában Kendeh K. Péter megbízott igazgatót a Biblia évével kapcsolatos tervekről és elképzelésekről kérdeztük.- Milyen könyvek kiadásával készül hozzájárulni a Biblia évéhez a Luther Kiadó?- 2008 folyamán elsősorban a bibliai könyvekhez írt kommentárok sorozatát szeretnénk bővíteni, hiszen a Biblia évének nemcsak a Biblia rendszeres olvasásának népszerűsítése, hanem a Szentírás könyveiben megfogalmazott üzenet, a kérügma megértése, megértetése is az egyik fő célja. Újonnan készült el dr. Cserháti Sándornak az Első, illetve a Második ko- rinthusí levélhez írt kommentárja, e kötetek nyomdai előkészületei már folyamatban vannak. Cserháti professzor úr Galata-le- vélhez írt magyarázatának második, javított kiadása is a könyvespolcokra kerül. Emellett a német nyelvű szakirodalomból is szeretnénk meríteni: a Mózes második könyvéhez, valamint a Deutero- és Tri- to-Ézsaiásnak tulajdonított könyvrészekhez készült kommentároknak a fordítását is ebben az évben tervezzük kiadni.- Születtek-e a Biblia évéhez kötődő egyéb kiadói kezdeményezések?- Február 16-án rendezték meg a' D. Szebik Imre nyugalmazott püspök által életre hívott gyülekezetimunkatárs-kép- ző kurzust Piliscsabán. Kiadónk ezen a rendezvényen hirdette meg először a Luther Könyvklub megalakulását és elindítását, mivel a gyülekezeti munkatársak lehetnek azok, akik az egyházi élet szervezése mellett az egyházközségi könyv- és iratterjesztésben is jó eséllyel a legaktívabb szerepet vállalhatják. Ok lettek a könyvklub első regisztrált tagjai. Most pedig - e rendezvényhez és a Biblia évéhez is kötődően - lapunk olvasói számára is megnyílik a Luther Könyvklubba való belépés lehetősége. A könyvklub elsődleges célja a gyülekezeti terjesztőkkel és az olvasókkal való közvetlen kapcsolat kiépítése. A klubtagok sorszámmal és vonalkóddal ellátott tagsági igazolványt kapnak, amely a vásárlás során árkedvezményt nyújt. A klubba való belépéssel járó előnyöket és kedvezményeket a kiadó elsősorban az Evangélikus Életben és a nagyobb egyházi rendezvényeken kívánja hirdetni az év során. A klubtagok emellett rendszeresen kapnak értesítést a kiadó új és előkészületben lévő kiadványairól könyvajánlók, szóróanyagok, plakátok és e-mailes marketinganyagok formájában.- Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgató- helyettese hangsúlyozta, hogy a programsorozat keretében a kiadványoknak nemcsak a parókiákig, hanem a gyülekezeti tagok kezéig - s még azon túl - is el kell jutniuk. Vannak-e tervei a Luther Kiadónak a helyi könyvterjesztés hatékonyságának növelésére?- Az iratterjesztésben a kiadó korábban leginkább a gyülekezetek lelkészeire támaszkodott, ők azonban sok esetben túlterheltek, s nem tudnak kellő energiát fordítani a kiadványok helyi szintű terjesztésére. Ahhoz, hogy egyházunkban jól működő könyvterjesztői hálózat épülhessen ki, a Luther Kiadó 2008-ban elkezdi keresni a gyülekezetekben azokat a kapcsolattartókat, akiken keresztül egy-egy közösség kisebb-nagyobb régióban közvetlenül szervezheti a terjesztést. A 2008 tavaszára vagy nyarára tervezett gyülekezeti iratterjesztői hétvége lenne az első alkalom, ahol - a könyvklub tagtoborzásának keretében - a helyismerettel rendelkező munkatársakkal lehetne kialakítani a gyülekezeti terjesztés leghatékonyabb formáit. ■ -TRILuther Könyvklub TAGSÁGI IGAZOLVÁNY Név: Szívsebész ■ a csendesnapon ► A győri Öregtemplom adott otthont az elmúlt szombaton a Győr-Mosoni Egyházmegye presbiteri csendesnapjának. A viharos időjárás ellenére több százan - nem csak gyülekezeti tisztségviselők - töltötték meg a templom padjait. A nagy érdeklődés annak is betudható volt, hogy az egyik előadónak dr. Papp Lajos pécsi szívsebészprofesszort sikerült megnyerni. A csendesnap nyitóáhítatát Jánosa Attila győri lelkész tartotta. Ezután következett Papp Lajos, aki Szívvel - lélekkel címAz ambónál dr. Papp Lajos szívsebész mel tartotta meg előadását. A professzor a hívő tudós, kutatóorvos szemszögéből tett szép bizonyságot arról a meggyőződéséről, hogy Isten teremtette a világot és az embert, de nemcsak megteremtette, hanem azóta is fenntartja, tenyerén hordozza. A délutáni előadáson Hutßesz Mihály pályázati szakértő beszélt a gyülekezetek rendelkezésére álló európai uniós pályázatokról. Az előadó három pillérre ahhoz, hogy a pályázat jó eséllyel sikeres legyen, a pályázó elnyerje a támogatást. Végül azokról a konkrét pályázati lehetőségekről szólt, amelyek most nyíltak, vagy a közeljövőben fognak nyílni. Az egyházmegyei presbiteri csendesnap úrvacsorái istentisztelettel fejeződött be, amelyet Koháry Ferenc lébényi lelkész, egyházmegyei missziói felelős tartott. ■ Kiss Miklós Megkezdte munkáját az új országos irodaigazgató Kákay István személyében új országos irodaigazgató áll március elsejétől a Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti adminisztrációs központjának élén. A tisztségre pályázók közül a zsinat 2008. február 16-i döntése értelmében a következő hatéves ciklusra Kákay István, a Magyar Állami Operaház főtitkára, műsorigazgatója kapott megbízást. Az új egyházi vezetőt február 28-án, az Országos Egyházi Iroda székházában Ittzés János elnök-püspök mutatta be az iroda dolgozóinak. Kákay István március 3-án, hétfőn kezdte meg országos irodaig'azgatói szolgálatát. . M Forrás: Evangélikus Hírlevél Tempora mutantur Tempora mutantur, et nos mutamur in illis - változnak az idők, és mi is velük együtt változunk. Néhány éve még megdöbbenve, értetlenül olvastam az olyan kellemetlen hírekről, mint hogy Magyarországon egyes politikusok, közéleti személyiségek, ilyen-olyan jogvédő civil szervezetek a tolerancia és a demokrácia nevében megkérdőjelezték az egész felekezeti oktatás létjogosultságát. Sőt itt-ott sikerült pedagógusokat, diákokat, szülőket nyílt tiltakozásra bírni, csak hogy egy-egy egyházi oktatási intézmény ne kezdhesse meg működését. Akkor sem értettem, ma sem értem, miért bűn az, ha az egyház iskolát szervez és működtet. Miféle kárát látja ennek a magyar társadalom? Miért gond az, ha az egyházak, visszakapva törvénytelenül elkobzott épületeiket, visszaadják ő- ket eredeti rendeltetésüknek? Hogy annak idején Magyarországon miért kavart akkora port ez az iskolaügy, nemigen értettem, de nagyon bíztam benne, hogy ez Erdély magyar társadalmában egészen másként lesz. Megértettem, hogy míg az anyaországban a felekezeti oktatás - mint szinte minden - nem más, mint hatalmi és pozícióharc, amelyben nagy előszeretettel alkalmaznak különféle félrevezető elvi és elméleti szempontokat, addig ez Erdélyben számunkra létkérdés, vitán felüli igazság. Mert amíg Magyarországon - úgy- ahogy - teljes értelemben vett magyar életet lehet élni, addig ideát érvényes a bibói megfogalmazás, hogy az erdélyi magyar „kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik". Ebben a „lehetetlen állapotban” csakis nagy, értelmes és pragmatikus kohézió segíthet kompenzálni helyzetünk ellentmondásait. Meg voltam győződve róla, hogy ennek a sorshelyzetnek köszönhetően sok mindent másként értékelnek és élnek meg Erdély magyarjai. Reméltem, hogy az elmúlt nyolcvanhét év történelme megtanított minket gondolkodni, másként vélekedni olyan alapvető értékeinkről, mint az anyanyelv, nemzet, hit, égyház, közösség, szolidaritás... Lassan-lassan itt is megmozdult a föld, és nyitogatni kezdték kapuikat a régi, nagynevű egyházi-iskolák, diákkollégiumok. S mit ad Isten, a kezdeti, amolyan exlex állapotban, az új tanügyi törvény társadalmi vitájának elején, amikor minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a magyar kisebbségi oktatás helyzete megnyugtató módon, hosszú időre rendeződjék, mint derült égből a villám- csapás, a magyarországihoz hasonló, egyház- és felekezetioktatás-ellenes uszító kampány kezdődött el az elektronikus és az írott médiában. Ebben az a legszomorúbb, hogy nem az „ellenséges” román nyelvű média kezdett felhevített gyűlöletkampányba, féltve, óvva az adófizetők pénzét, hanem az a magyar sajtó, amelyik „áldásos nemzetépítő és -megtartó” tevékenységet folytat. Nem kétséges, hogy a széles társadalÉGTÁJOLÓ mi vitára szükség van. Az építő dialógus, az elvek, elméletek, elképzelések ütköztetése nemcsak helyénvaló dolog, de a fejlődés elengedhetetlen feltétele is. Nem szükséges mindenben egyetérteni, egy húron pendülni, hogy megtaláljuk a konszenzust - de itt sajnos nem vitáról, eszmecseréről, hanem primitív rágalmakról van szó, amelyekben az egyház minden rossz megtestesítője, a maradi- ság, a totalitarizmus, a szellemi sötétség fellegvára, amolyan állami költségvetésen és jobbágymunkán tollasodó középkori relikvia. A felekezeti oktatás pedig egyenesen személyiségromboló, tudományellenes, a fejlődés gátja, a hitoktatás lelki kényszer, tudatdeformáló káros tényező. A „nagy ívű” okfejtés szerint három-négyszáz éve kizárólag a szekularizált, világi oktatás volt az egyetlen civilizációs, fejlődési faktor, a kibontakozás és a haladás intézménye. Egyértelműen ugyanazt a vulgáris, szürke, sablonos szöveget láttam visszaköszönni, amelyet valamikor mély undorral tanítottak - mi pedig ugyanolyan mély undorral tanulgattunk - „történelmi dialektikus materializmus” címen. Amint mondják, nincs új a nap alatt... Nem is folytatom a dilettantizmus iskolapéldájának beillő „racionális” érvelés ismertetését. Egy tény: a hangnem, az érvkészlet, a módszer, az egész jelenség analóg a néhány évvel ezelőtti magyar- országival. Persze kilóg a lóláb, semmi sem véletlen, van itt egy kis politikai közjáték, álcázott megrendelés, főleg jó adag „sajtó- és szólásszabadság”. Itt a jól bevált recept - végy néhány féligazságot, fűszerezd meg bőségesen demagógiával, mesével, hazugsággal, nevezd el szólásszabadságnak, és megvan az eredmény. Ha egy politikai alakulat képes a zsarolás, lejáratás, zavarkeltés szándékával felhasználni bármilyen gátlástalan, neurotikus, beteg személyt, csak hogy közvetlen célját elérje, akkor nagyon nagy baj van a mi demokráciánkkal. De minden rosszban van valami jó is. A lejárató kampány nem maradt válasz nélkül, sőt méltó választ kapott: értelmiségiek - pedagógusok, egyetemi oktatók, közéleti személyiségek - tucatjai szólaltak meg tisztességesen, hitelesen, kijózanító szakszerűséggel a kérdésről. Megnyugtató tudni, hogy az erdélyi magyar megőrizte józan eszét, egészséges, mértéktartó, értékorientált gondolkodását. Jó megállapítani, hogy itt még nem sikerült a „globalizációs” agymosás, tudatrombolás. Világ'osan meg kell fogalmaznunk egyházi oldalról is, hogy mind a világi, mind az egyházi oktatásnak megvan a maga helye, értelme és létjogosultsága. Az iskolaválasztás szabadsága legyen az emberek természetes joga, hogy érvényesülhessen a nemes versenyszellem, a fejlődés dialektikája. A kétfajta iskolának adott a maga egyformán fontos szerepe és értelme a nemzetiségi oktatásban. A lényeg, hogy biztosítsuk oktatásunk, nevelésünk jó minőségét. Az egyházi és a világi oktatásnak semmiképpen sem szabad szembekerülnie egymással, mert nem kizárják, sokkal inkább kiegészítik egymást. A vallási és a szekuláris szemlélet pozitív szimbiózisa többre visz, mint szubjektív antagonizmusuk. Márton Áron püspök írta a Hitel című kolozsvári folyóirat 1939. évi 3. számában: „Iskoláink hivatása, hogy a gondjaikra bízott gyermekeket úgy neveljék, hogy a feladatokra alkalmasak legyenek, ami erős jellemmel, munkakészséggel, a hivatás szeretetével és eleven közösségi tudattal párosul. A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi igazi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk.” Adorjání Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület építette fel mondanivalóját. Először általánosságban beszélt a pályázatokról, majd sorra vette, mi minden szükséges
