Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-03-02 / 9. szám

8 2008. március 2. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS ► Éljük az Igét Bemutatták Chiara Lubich új könyvét Johannes Rau igehirdetései magyarul Bensőséges, kedves alkalom színhelye volt február 21-én a Magyarországi Re­formátus Egyház Zsinatának üléster­me. Ekkor került sor a Johannes Rau (1931-2006) egykori észak-rajna-veszt- fáliai (szociáldemokrata) miniszterel­nök (1977-1998), majd német szövetsé­gi elnök (1999-2004) igehirdetéseit, bibliamagyarázatait tartalmazó kötet bemutatójára. Az eseményre rövid lá­togatásra Budapestre érkezett özvegye, Christina Rau, Matthias Schreiber, az egy­kori titkár, a kötet szerkesztője és ki­adója, illetve Christian Drägert, a Rajna- vidéki Egyház alelnöke. A bemutatón jelen voltak a magyarországi egyházak vezetői és képviselői, közöttük Ittze's Já­nos evangélikus elnök-püspök. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a református zsinat lelkészi elnöke házi­gazdaként köszöntőjében elmondta: idén Magyarországon a Biblia évében - amelynek mottója: „Boldog, aki olvas­sa..." (Jel 1,3) - különösen is jelentős egy ilyen kiadvány, amely mindnyájunkat érdeklő kérdésről szól, és amely által láthatjuk, hogy a döntő az, ami össze­köti a különböző felekezeteket. Felidézte a könyvből mindjárt az első elmélkedés bevezetését a pap és a rabbi esetéről, akik egy konferencián közös szobába kerültek. „»Tegnap késő este, re­mélem, nem zavartam, és jól el tudott aludni - bár a lámpát sokáig nem kap­csoltam le« - így kért bocsánatot a pap a rabbitól. »Szóra sem érdemes, egyáltalán nem zavart« - válaszolta a rabbi. Ámde a pap így folytatta: ’«Tudja, ha esténként legalább fél óráig nem olvasom a Bibliát, nem bírok nyugodtan aludni.« »Milyen érdekes - jegyezte meg a rabbi -, én pon­tosan fordítva vagyok ezzel. Ha estén­ként fél óráig Isten igéjét olvasom, nem tudok jól elaludni.«” (9. o.) Christina Rau felidézte férje élményét, amely meghatározó volt abban, hogy harcba szállt az igazságtalanság ellen: egyszer a villamoson látott egy férfit, aki maga elé tartotta az aktatáskáját; az ak­kor még gyerek csak akkor vette észre az addig eltakart sárga csillagot, amikor a férfi leszállt... Johannes Rau gyakran járt különböző delegációkkal Magyarországon, és fon­tosnak tartotta az egyházakkal, elsősor­ban a saját felekezetével való kapcsola­tot is. 1985-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli dokto­rává avatta. Felesége is szívesen emléke­zett vissza az Ökumenikus Tanulmányi Központ 1997. évi közgyűlésén, a Buda- pest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban A keresztyénség és a politika címmel tartott előadásra, amelynek szövege a könyv­ben is olvasható (126-134. o.). Szövetségi elnökként viszont úgy látta jónak, hogy nem tart igemagyarázatokat. Matthias Schreiber, az egykori titkár és a kötet szerkesztője ezt az alkalmat ragadta meg, hogy átadja az özvegynek a könyv már korábban megjelent japán fordítását. A kötet témájával kapcsolat­ban felidézte az ismert dilemmát: sza­bad-e imádkozás (eredetileg tóraolva­sás) közben dohányozni? Azt nem, de fordítva annál inkább. Vagyis a keresz­tény embernek nem a legfőbb célja a po­litikában való részvétel, de politikusként is megmaradhat kereszténynek. Christian Drägert egyházi alelnök emlékeztetett arra, hogy Rau ismert po­litikusként is megmaradt a zsinat és az egyházi vezetés egyszerű tagjának (1965-1999). 1999-ben, búcsúzásakor a zsinat felállva, szűnni nem akaró tapssal ünnepelte, aminél nagyobb megtisztel­tetést elképzelni sem lehetett. Tóth Károly nyugalmazott dunamelléki református püspök, az Ökumenikus Ta­nulmányi Központ elnöke, a kötet fordí­tója elmondta: nagyon örül, hogy a Biblia éve alkalmából megjelenhetett ez a kötet. Szándékosan nem az eredeti címét adta a magyar fordításnak (Wer hofft, kann handeln - Aki remél, az cselekvőképes [röviden: Cselekvő reménység]), hanem inkább a két, egymástól látszólag távol álló főnevet helyezte egymás mellé. Meghatottan idéz­te fel az egykori, mindig segítőkész és sze­retetteljes jó barát alakját. Befejezésül hadd idézzünk egy hosz- szabb részletet a Potsdamban 1993-ban tartott igehirdetésből (38-42. o.), amely azóta csak még aktuálisabb lett: „Isten országa eljövetelének kérése végigvonul minden korban az egész világon és az egyházakban. Még akkor is, ha minket, keresztyéneket már nem érdekel, és az sem, hogy el kell jönnie. Az emberek pe­dig újra meg újra megkísérlik a menny­országot ezen a földön megvalósítani. Látjuk, hogy az emberek mindenütt szüntelenül megpróbálják, hogy a ma­guk mércéje és elképzelése szerint hatá­rozzák meg, mi az, ami az embereket boldoggá teszi. Hát nem így alakultak ki a nagy ideológiák? És a hírhedt diktatú­rák? Ezekben valakik kitalálták, hogy mi­ként kell kinéznie ma a földön Isten or­szágának. Emiatt alkottak emberek ideo­lógiákat, hogy a népek életét ezek szerint formálják. Néha az a benyomása az em­bernek, hogy a keresztyénektől elpártolt a reménység, és a másik oldalra állt, át­pártolt a világnézetekhez és az ideológi­ákhoz. Míg korábban az egyház történe­te során szólalt meg a reménység, addig ma már azt akarják, hogy a földön való­suljon meg az Isten országa. Különösen az elmúlt évtizedekre volt ez jellemző, pedig mindenütt kudarcot vallott a kísér­let. Némelykor az a benyomása az embe­reknek, hogy a keresztyének azért olyan szomorúak és kedvetlenek, mert nem hisznek többé abban, hogy eljöhet a föl­dön az Isten országa. Mégis nagyon is szükséges lenne készülni a fogadására.” ■ SZENTPÉTERY PÉTER D. Johannes Rau: A Biblia és a politikus. Pré­dikációk, meditációk, igemagyarázatok. Öku­menikus Tanulmányi Központ, Budapest, 2008. Ára: 950 forint. „Az Evangélium nem a vigasztalások könyve, amihez kizárólag fájdalmas pillanatokban menekülünk válaszért, hanem az élet törvénye­inek kódexe, mely minden életkörülményre vo­natkozik. Ne csak olvassuk, hanem »emésszük meg« lelkűnkkel e törvényeket, hogy minden pillanatban Krisztushoz tegyenek hasonlóvá minket.”(Chiara Lubich) 1943-ban Chiara Lubich és első társnői újra fölfedezték az evangéliumot, és el­kezdték együtt megvalósítani. Szemé­lyes és közös életük nemsokára jelentő­sen megváltozott. Az első kis csoport nagyon hamar mozgalommá szélese­dett. A Fokoláre azok közé a virágzó egyházi mozgalmak közé tartozik, me­► Az evangélikus sajtót figyelemmel kísérők számára nem ismeretlen a nyíregyházi származású evangéli­kus Bálint család. Dr. Bálint Zoltán és felesége, Beáta gyermekeikkel jó néhány éve élnek és dolgoznak a világ távoli pontjain: hat évet töl­töttek Zimbabwében, négyet Pá­pua Uj-Guineában, néhány eszten­deje pedig a Kelet-Airikában, az Egyenlítő mentén fekvő Kenya fő­városa, Nairobi az otthonuk. Az el­múlt húsz évben sokszor beszá­moltak szolgálatukról különböző fórumokon: rádióban, televízió­ban, a Misszió magazin hasábjain éppúgy, mint gyülekezeti szeretet- vendégségeken vagy a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági talál­kozókon, avagy Tamás-misén. Az Evangélikus Élet ez alkalommal Beá­tát szólította meg kérdéseivel.- Csaknem három évvel ezelőtt egy újabb afrikai ország lett az otthonuk. Ezúttal hogyan kerültek a harmadik világba?- Másként történt, mint az első két esetben. Most a FAO-nak, az ENSZ Élel­mezési és Mezőgazdasági Szervezetének a megbízásából .vagyunk itt. Férjem, Zoltán egy Szomáliában zajló nagysza­bású projekt vezetője, melynek feladata "az ország domborzati, vízrajzi, éghajlati, talaj- és növényzeti viszonyainak feltér­képezése. Ez az adatbázis más fejlesztési projektek, a mezőgazdasági termelés, ál­lattartás, élelmiszer-biztonság megte­remtésének alapjául szolgál.-Január első heteiben aggódva hallgattuk a kenyai tudósításokat...- December 27-én parlamenti válasz­tások zajlottak az országban. Korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a har­madik világban a választásokat kisebb- nagyobb csetepaték kísérik, de ami itt az eredmény kihirdetését követte 29-én, ar­ra senki nem számított. Valóságos törzsi háború robbant ki egy szempillantás alatt a kikuyuk és a luók között, néhány város és Nairobi nyomornegyedei szó szerint csatatérré váltak. Mi január 2-án érkeztünk vissza a ka­rácsonyi szabadságunkról, a harcok kel­lős közepén. Egy csendes kertvárosi ré­szen lakunk, ahol nem történt semmi; csak annyit tudtunk, hogy nem szabad az utcára menni, a belvárost körülvette és lezárta a rendőrség, hogy a pusztítást megakadályozzák. Az üzletekben nem volt élelem, mert a dolgozók nem jutot­tak el a munkahelyükre, és a szállítók sem mozdulhattak. Ijesztő helyzet volt. Az összecsapások szomorú „eredmé­nye” több száz halálos áldozat, mintegy kétszázezer, otthonából elkergetett em­ber, leégett városrészek, templomok és az ország gyenge gazdaságában bekö­vetkezett mérhetetletj kár. Mára nagy­részt visszaállt a béke, de most, február közepén sincs megnyugtató megoldás, folynak a tárgyalások. A nemzetközi közvélemény is nagy figyelmet fordít Kenyára, senki sem szeretné, ha Szomá­lyekről II. János Pál pápa úgy nyilatko­zott, hogy az a Szentlélek válasza ko­runk drámai kihívásaira. Egy meghívóval együtt kaptam a fenti idézetet, könyvbemutatóra szólót és egész életre elfoglaltságot adót. Valósítsd meg az evangéliumot - így foglalhatjuk össze felhívásukat. Megértettük, hogy a vb lágnak az evangélium gyógyító erejére van szük­sége, mert csak az Örömhír képes visszaadni számára azt az életet, amely hiányzik belőle. Ezért éljük mi az Elet Igéjét." (Chiara Lubich) A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának díszter­mében február közepén bemutatott kötet az Éljük az Igét címet viseli, szerzői pedig a következőképpen olvashatók a kötet címlapján: Chiara Lubich és más keresztények lia, Uganda vagy Zimbabwe sorsára jut­na. A keresztények pedig világszerte kö­nyörögnek a békéért.- Bárhol élnek is, az Ön egyik feladata nyil­vánvalóan a biztos családi háttér megteremté­se. De emellett, úgy tudom, részt vesz egy pro­jektben is...- Önkéntesként aktívan bekapcsolód­tam a gyülekezetünk által létrehozott alapítvány munkájába. Ennek célja a nyomornegyedekben működő evangéli­kus gyülekezetekhez tartozó árvák, öz­vegyasszonyok, utcagyerekek megsegí­tése. Hihetetlen körülmények között, nélkülözésben és betegségben élnek itt az emberek. Sok az alultáplált, éhező, ár­va gyermek. Az ő testi-lelki fejlődésüket igyekszünk elősegíteni. Kenyai kisiskolások között Néhány hónapja a magyar evangéli­kus testvérek és az Evangélikus Kül- missziói Egyesület anyagi támogatásá­nak és imahátterének köszönhetően fel­pezsdült a munka: erre az egyik példa, hogy tavaly heti két alkalommal adhat­tunk napi egyszeri meleg ételt harminc árva gyermeknek, az idén pedig a hét öt napján van lehetőségünk erre. Nagy ter­vünk megvalósításába, az utcagyerekek rehabilitálásába is belekezdhetünk. So­kat tudnék erről mesélni, Isten nagyon a szívemre helyezte ezt az ügyet.- Evangélikusok Kenyában? Mit kell róluk tudnunk?- Kenyában együtt élnek protestán­sok, katolikusok, iszlám és törzsi vallá- súak. Egymás hitének tiszteletben tartá­sa a jellemző, a keresztényeknek sem kell félniük. Az evangélikus egyház nem nagy, mintegy százezer főt számlál. A lelkészek többsége helyi, de néhány misszionárius lelkész is szolgál.- Magyarország közel hatezer kilométerre van Nairobitól, mégis egyre több evangélikus gyülekezet számára válik természetessé, hogy segít...- Az utóbbi években időmet és szíve­met megosztom Kenya és Magyarország között. Évente kétszer hazamegyek; ilyenkor a gyerekeinkkel vagyok, ügye­ket intézek. A múlt év november-de­cemberét is otthon töltöttem. Az adven­ti időszakban alkalmam volt számos gyülekezetben beszámolni itteni éle­tünkről, munkánkról, gyülekezetünkről és legfőképpen az alapítvány tevékeny­- A könyvbemutatón jelen volt többek között Bíró László kalocsa-kecskeméti se­gédpüspök, a Központi Papnevelő Inté­zet rektora; D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának el­nöke - mindketten méltatták is a kötetet -, illetve Vale Ronchetti és Giuseppe di Giaco­mo, Lubich közvetlen munkatársai. A méltatásokat, hozzászólásokat ze­ne kötötte össze és a Fokoláre Mozga­lom néhány magyarországi tagjának ta­núságtétele egészítette ki. Végül egy személyes élmény: amikor ezek között az emberek között járok - s ezt már nem’először tehettem -, mindig több leszek. ■ Muntag András ségéről. Elmondhatom, hogy halló fü­lekre és érző szívekre találtam. A támogatás egyik módja az volt, hogy magyarországi evangélikusok olyan kéz­műves tárgyakat vásárolhattak, amelye­ket szegény emberek, főként özvegy­asszonyok készítettek. Ezekből saját poggyászomban vittem haza jó néhá­nyat, és egyes gyülekezetek, könyvter­jesztések árusították őket. Mivel otthon sok örömöt szereztek az érdekes afrikai tárgyak, ékszerek, az itteni emberek éle­tén pedig jelentősen könnyít az ebből származó bevétel, ennek folytatása is lesz.-Mikor hallhatunk legközelebb a bádogvá­rosokban folyó diakóniai munkáról?- Március végén ismét hazautazom néhány hétre; több gyülekezettől is kap­tam már meghívást, hogy ez idő alatt tartsak náluk beszámolót. De a legna­gyobb lehetőség júliusban a Szélrózsa lesz, amelyen a külmissziói egyesület Sátrat és időt kap; erre érdekes beszámo­lót, képeket készítünk Kenyáról. Annyit elárulhatok, hogy a sátorban maszáj ru­hás fiatalok várják majd az érdeklődő­ket, és bőven lesz megvásárolható ék­szer, zebra, elefánt...- Izgalmas két évtized van a család mögött. Első útjuk óta agyermekek felnőttek, és úgy tű­nik hogy a pályaválasztásukat illetően édesap­juk nyomdokaiba lépnek...- Első utunkra háromtagú családként indultunk az akkor egyéves Anikóval, az­tán Zimbabwében megszületett Marci fi­unk. Ők gyakorlatilag harmadik világbeli országokban nőttek fel. Nemcsak otthon érzik magukat, nemcsak minden szabad percüket igyekszenek itt tölteni, hanem ismerik is és átérzik az itteni emberek éle­tét. Kisgyermekként és serdülőként végig­nézték, hogy édesapjuk vízépítő mérnök­ként mennyi szenvedő, nélkülöző embe­ren tudott segíteni azzal, hogy élelmet nyújtott az éhezőknek és vizet a szomja- zóknak. Mikor pályaválasztásra került a sor, nem álltak nehéz döntés előtt: ma a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomá­nyi Egyetem Építőmérnöki Karának hall­gatói. Mindketten vízépítő mérnökök lesznek. De nemcsak szakmailag készül­nek édesapjuk nyomdokaiba lépni, ha­nem életszemléletükkel és - ha lehetősé­gük lesz rá - életmódjukkal is. ■ Horváth-Hegyi Olivér HIRDETÉS . I Pályázat lelkészi állásra Megüresedett a Vecsési Evangélikus Egyházközség lelkészi állása. A lelkészvá- laszfást előkészítő folyamat a meghirdetés szakaszába lépett. Az egyházközség várja azoknak a lelkészeknek a jelentkezését, akik szolgálatukat szívesen folytat­nák Vecsésen, illetve a Gyálon és Üllőn levő szórványokban. Az elvégzendő szolgálatról, a körülményekről és a díjlevélről részletes infor­máció kérhető a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperesi hivatalában (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 34.). E-mailt a gyorgy.kramer@lutheran.hu címre ké­rünk; személyes kapcsolatfelvétel a 20/824-2966-os egyházi mobilszámon vagy a 30/626-8309-es telefonszámon lehetséges. A pályázatokat - önéletrajz pálya­képpel, a motiváció ismertetésével, a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó tervek­kel, elképzelésekkel - postai úton 2008. március 31-ig (postabélyeg kelte) a Dél- Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperesi hivatalába kell megküldeni. A gyülekezet presbitériuma fenntartja magának a jogot arra, hogy a pályáza­tokat előzetesen értékelje. Az új lelkész megválasztásáról a törvényben meghatá­rozott eljárás szerint a gyülekezet közgyűlése dönt. Enyhíteni Kenya kínjain Beszélgetés Bálintné Kis Beátával r

Next

/
Thumbnails
Contents