Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-02-11 / 6. szám
ÉLŐ VÍZ 2007. február 11. 9 ‘Evangélikus ÉletS MM Útra készen HETI ÚTRAVALÓ Vacogott. És nemcsak azért, mert ahhoz, hogy az erkélyen álldogáljon, túl vékony volt a köntös, amelyet magára kapott. Didergett a szavak miatt is, amelyeket Ágoston a konyhában az előbb a fejéhez vágott. A férje felkelt, mint máskor. Leült az asztal mellé; és mint mindig, komótosan kortyolgatta a kávéját, mint minden vasárnap reggel. De a rádiót nem kapcsolta be, ahogy szokta. Csöndes volt. Túl csöndes. Nem mintha valaha is nagyon beszédes lett volna. De most valahogy olyan vészterhes volt minden. Szinte tapintani lehetett a feszültséget. Szavai - „Beleszerettem valakibe. Elhagylak” - belehasítottak a levegőbe, és még sokáig ott lebegtek kettőjük között. Pillanatok telhettek csak el, míg meg tudott szólalni, ez az idő mégis örökkévalóságnak tűnt Klára számára. „Ki az?” - hallotta a saját hangját végtelen messziről. Mintha nem is hozzá tartozna. „Nem mindegy? Egyébként Éva az, a könyvelésről. Nem tudom, hogy történt. Nem tudom, miért. Mi már úgysem voltunk boldogok régóta...” Klára sírni szeretett volna. Kiabálni, toporzékolni. De nem jött ki hang a torkán. Csupán belülről üvöltött a fájdalomtól. A hálóingére felkapta vékony köntösét, cigaretta és öngyújtó után nyúlt, majd kiment az erkélyre. Lassan, komótosan gyújtott rá, mélyen letüdőz- ve a füstöt. Kihallatszott, ahogy Ágoston előkereste a nagy koffert, és pakolt. Kapkodva. Gyorsan, találomra dobálta be a holmijait. Klára csak állt és tűnődött. Nem voltak boldogok? Nem is vette észre. Sőt egyenesen meg volt győződve róla, hogy minden a legnagyobb rendben van. A napok a megszokott rendben teltek. Reggel ki-ki elindult a munkahelyé^ re. Este vacsora, aztán egy film, és alvás. Egyébként meg mindenkinek megvolt a maga dolga. A bevásárlást vagy együtt intézték, vagy ő szaladt el a boltba, a piacra. Az ő reszortja volt még ezenkívül a főzés, a mosás és a vasalás is, a mosogatásba és a takarításba azonban Ágoston gyakran besegített. Gyerekük nem volt. így éltek évről évre, napról napra, és ő nem érezte, hogy számára bármi is hiányozna. Azt hitte, a férje is így van ezzel. Most csak állt, merengett, és csodálkozott. Nem is értette, miért nem érzett valódi dühöt. Valahogy most minden éles és kristálytiszta lett. Megértette: amiről addig azt hitte, hogy jó, hogy elég, valójában nagyon is kevés volt. Fájdalmas volt erre rádöbbennie. A pillanat törtrésze alatt megérteni, mi is hiányzott az életükből. Az élet... A közös nevetések, a nagy beszélgetések, mint egykor, kapcsolatuk kezdetén. Mikor még nemcsak egymás mellett, hanem valóban együtt éltek. Mikor és miért romolhatott el minden? És hogyan lehetne jóvátenni a dolgokat? Fájdalmasan felszisszent, a cigaretta a körmére égett. Bement a szobába. Ágostont már nem találta ott. Megmosta az arcát. A tükörből egy kisírt szemű, idegen, középkorú asszony nézett vissza rá. Érdekes. Nem is vette észre, mikor kezdtek el folyni a könnyei. Mindegy, az élet megy tovább, Ágostonnal vagy nélküle... „Mégis beszélni kellene valakivel, az biztosan jót tenne” - ötlött fel benne, ahogy tanácstalanul álldogált az előszobában. „De kit hívjak? Kit is hívhatnék?” - tette fel magának a kérdést. „Anya suhant át az agyán. Nem tartotta a legjobb ötletnek, de azért tárcsázott. Végül is már vagy egy hónapja nem beszélt vele. Röviden, tényszerűen ismertette a történteket. Érzelmek nélkül. Csak a lényeget. És akkor történt valami, amire egyáltalán nem számított. Az anyja nem kezdte el szidni Ágostont, és őt sem hibáztatta. Kedves szavakkal vigasztalta. Erőt adó bátorítása úgy melengette a testét és a lelkét, akár egy jótékony balzsam. Aztán egyszer csak arról kezdett beszélni szelíden és szeretettel, hogy neki mindig mindent elmondhat, de van valaki, akivel bátran megoszthat olyan gondokat és érzéseket is, amelyekről úgy érzi, más nem hallgatná és nem értené meg őket. Persze, az Isten... Mert anyja - vele ellentétben - hisz. Most egyszerre nagyon irigyelte őt azért, hogy neki mindig minden körülmények közt van kihez fordulnia. Talán ha ő is megpróbálná... Esetleg neki is segítene az Isten? Összefogta a haját, gyorsan letusolt, és felöltözött. Rövid idő alatt útra készen állt. Indult az anyjához, mert megígérte neki, hogy elkíséri a templomba. Ha siet, még épp odaérnek az istentiszteletre. És ki tudja? Talán valóban igazi vigaszra, kiútra és megoldásra lel a távoli, ismeretlen Istennél... ■ Gazdag Zsuzsanna Vétettem a Szentlélek ellen? ► „Kedves lelkésznő! Hajnali három óra elmúlt, de nem aludtam még egy szemhunyásnyit sem. írnom kell önnek, hogy a segítségét kérjem. Lehet, hogy nem is fogom postázni ezt a levelet, de legalább rendezem a gondolataimat. Feleségem szerint én halálos bűnt követtem el, amire nincs bocsánat. Vétettem a Szentlélek ellen, mert keményfejű vagyok, és nem hiszek el mindent, ami a Bibliában van. Pedig hiszek én Istenben, de csak olyan hitetlenül, a magam módján. Néha előfordul, hogy káromkodom, de istenkáromlásra sohasem vetemednék, hiszen annyiszor segített már rajtunk. Kérem, írja meg, hogy mit jelent pontosan a Szentlélek káromlása!” Kedves Valér! Nagyon helyesen tette, hogy elküldte nekem a levelét! A dátumokból látom, hogy a megírása és a feladása között azért jó néhány nap eltelt. Ugye sokat vívódik, töpreng a feltett kérdése felett? Nagyon jó! Jaj, ne gondolja, hogy gúnyolom, csupán annak örülök, hogy az Úristen munkába vette a szívét. Édes gyümölcsei lesznek még azoknak az átvirrasztott éjszakáknak! Ezért ne orroljon kedves feleségére se, biztos vagyok benne, hogy nem vádaskodni akar, csupán a mentő szeretet beszél belőle. Hiszen óriási különbség van aközött, hogy elismerem Isten létezését, és aközött, hogy az én Uram és Istenem lett Jézus Krisztus által. A családban pedig bizonyára nyilvánvaló, hogy a hitves, a családapa még nem adta át az életét Megváltójának. Pedig ahogy kedves levélíró testvérem soraiból kiderül, felesége és nagyobbik leánya bizonyságtételei sürgetik ezt már régóta. Mégis szeretném megnyugtatni afelől, hogy ez a kérdés nem az „Isten háta mögött élők” speciális kérdése. Gyakran előfordul, hogy hívő testvérek még több EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné' Bakay Beatrix évtizedes Krisztus-követés után is bizonytalanok abban, hogy elkövették-e a Szentlélek elleni bűnt, vagy sem! Ezért szeretettel javaslom, kutassuk az írást együtt, hogy kielégítő válasz kapjunk: „Bizony, mondom nektek, minden bűn megfog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentleiket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” (Mk 3,28-29) Az idézett igeszakasz szövegösszefüggése elárulja nekünk, hogy az Úr Jézus akkor jelenti ki mindezeket hallgatósága előtt, amikor kritikusai odáig merészkednek, hogy őt Belzebub küldöttjének nevezik. Tudatosan elutasítják tehát a Messiást, Isten fiát. Azt a Megváltót, akin az Úr Lelke nyugszik, aki szemtől szemben látja az Atyát, aki az egyetlen ajtó a mennybe. „És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem... ” (Jn 16,8-9) Akinek az eljövetelét itt Jézus ígéri, az nem más, mint a Pártfogó, a Szentlélek. O az a drága harmadik személy a Szent- háromság egy Isten egységén belül, aki meggyőzi a világot a bűnről. Nem egyszerűen bűnös tettekről van szó, hanem a hitetlenségben való makacs megmaradásról. Arról, amikor valaki felé szüntelenül árad Isten hívogató kegyelme, de ő mégis kitartóan megmarad elveszett állapotában. A Szentlélek káromlása tehát az, amikor valaki tudatosan megtagadja Isten Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatását, szívének ajtaját bereteszeli a Szentlélek megtérésre indító szava, a küldötteiben megnyilvánuló ereje és munkája előtt. Amikor az ember szinte megöl- dökli magában a Lélek újjászülő munkáját! Tehát nem valamilyen rendkívüli, különösen is elvetemült cselekményről van szó. És nem is a káromkodást, a csúnya beszédet vagy egyenesen az Isten nevével való káromkodást értjük rajta. Hanem a testté lett Igének és a benne munkálkodó Léleknek, a bűnbocsánatnak és az üdvösség egyedüli útjának a határozott elutasítását. Jó lenne tudni, Valér mire gondol konkrétan, amikor azt írja, hogy „és nem hiszek el mindent, ami a Bibliában van”. Nem hiszi el a szűztől való fogantatást, vagy a feltámadás hitével van baj? Esetleg a csodák vagy a Szentlélek kegyelmi ajándékai okoznak Önben kételyeket? Reménykedem abban, hogy a Szentírás tekintélyét azért elfogadja, ezért bátorítom, hogy olvassa többet! Az írás saját magát magyarázza! Legyen őszintén kérdező „hitetlen Tamás”! Az semmiképpen sem a Szentlélek ellen való bűn, ha „keményfejűek” vagyunk, no meg kissé földhözragadtak és persze nyakasakis! Az Úr Jézus nem haragudott tanítványára azért, mert még nem nyíltak meg lelki szemei. Újra megjelent a kis tanítványi csoportnak feltámadása után, csak azért, hogy Tamás saját érzékszerveivel is meggyőződhessen arról, hogy ő él! (Jn 20,24-29) Valér! Isten nem személyválogató. O minden embert szeret, és mindenkinek felajánlja országa polgárjogát! De tiszteletben tartja szabad akaratunkat, nem kényszerít a megtérésre. Ezért el lehet utasítani szabadító kezét is. Nem hiszem, hogy kedves levélíró testvérem ezt akarná. Gondoskodó Atyaként már ismeri az Urat. Ragadja meg őt Üdvözítő- jeként is! Imatámogatásra számíthat! ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. (Zsid 3,15) Hatvanad hetében az Útmutató reggeli és heti igéi Isten szent szavának sorsáról villantanak fel többnyire negatív képeket, hogy eljuthassunk a lelki süketségből az ige meghallására. „Isten sokszor és sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig az őFia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1.2; LK) Nem mi ítélhetjük meg az igét, hogy mi az, amit el tudunk fogadni a Szentírásból, hanem az ige ítél meg minket: „Mert Isten igéje élő és ható... (...), és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4.12) A gazda nem személyválogató; Isten a mai napig hirdetteti igéjét minden teremtménynek. A „tékozló” magvető példázatában Jézus önmagáról is szólt, mert számolatlanul és mindenhová vetette az ige magvát; az Úr „városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát”. Isten igéjének a sorsa e világban sohasem „sikertörténet", de némelyik mag „pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott" (Lk 8,1.8). Luther megállapítása: „Bizony, kevés az igazi keresztyén. Nem lehet mindazoknak hinni, kiknek keresztyén a nevük, s az evangéliumot hallgatják. Ez még nem elég ahhoz, hogy valóban keresztyének legyenek.” A folytatás csak a folyamatos gyümölcstermést jelentheti. Itt gondolhatunk a Lélek gyümölcsére (lásd Gál 5,22.23) is. Mózes a törvény igéinek megtartására kérte népét: „Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket...” „Mert (...) életet jelent nektek." (5MÓZ 32,46.47) Ez lett az Isten igéjének sorsa Mózes és Áron csodás közreműködése ellenére: „A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk...” (2MÓZ 7.13) A názáreti Jézus zsinagógái tanítása után „megbotránkoztak benne. (...) Csodálkozott is hitetlenségükön." (Mk 6,3.6) A gyümölcs minősíti a fát, az embert pedig a tettei és a beszéde. Nem elég Jézus igéjét hallgatni, ő teljes engedelmességet kíván - cselekedjünk szavai szerint! Alapozzuk életünket Krisztusra, mint a bölcs házépítő, „aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, (...) nem tudta megingatni" (Lk 6,48)! Isten igéje mindig egyidejűleg vált ki hitet és hitetlenséget az emberekből, megosztva őket, mert nem maradhat senki közömbös Isten cselekvést, történést és létezést munkáló szavával szemben. „Noha ennyi jelt tett előttük [az Emberfia], mégsem hittek benne...” Ugyanakkor „a vezetők közül is sokan hittek benne”, pedig az Isten Fia valamennyiünknek mondta: „.. .higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” (Jn 12,37.42.36) Jézus több példázatot is mondott a mennyek országáról, köztük a magvetőről, a mustármagról és a kovászról. Mindezek közös vonása, hogy a parányi kezdettől juttatnak el a beteljesedésig. Jézus beteljesítette a próféta szavát: „Példázatokra nyitom meg számat, és a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki." (Mt 13,35) „Jézus, a te beszéded / Teremjen jó gyümölcsöket, / Szent igéd és Szentlelked / ítélje meg bűneinket...” (EÉ 283,3) ■ Garai András Túlélési gyakorlat Egész életünk túlélésből áll. A középiskolás évek alatt előbb egy-egy felelést vagy témazáró dolgozatot szeretnénk túlélni, később már az érettségi vizsgát. Az egyetemen-főiskolán a kollokviumokon és a gyakorlati tárgyakon szeretnénk sikeresen túl lenni, majd az államvizsgán. Ezért nem is meglepő, ha az ember nem kapja már fel a fejét azt hallva, hogy egy rendezvény neve túlélőtúra keresztény iskolásoknak. Vajon tudják-e a szervezők még olyan feladatok elé állítani a tizenéveseket, amelyeket ne tudnának megoldani? Sokkal jobb elnevezése lehetne e stratégiai csapatversenynek az, hogy szimulációs gyakorlat. Hiszen egy napig a négy-öt fős csapatoknak támogatniuk kell egymást; az erősebbnek segítenie kell a gyengébbet; rá kell találniuk a helyes útra - még akkor is, ha azelőtt sosem jártak rajta... A résztvevők egy közösségben versenyeznek hasonló érdeklődésű és korú társaikkal. Jóllehet eddig csak a keresztény iskolások túlélőtúrájára szóló meghívó alapján asszociáltam, számos hasonlóságot találok a túra kiírása és a keresztény ember mindennapjai között. Mi is gyakran letérünk az útról; sokszor jólesik egy hitben erősebb ember támogaSZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Győré Balázs tása. Gyakran nem tudjuk pontosan a helyes utat, nem vesszük észre pezsgő hétköznapi életünkben a jelzéseket a fákon; csak a célt ismerjük, afelé szeretnénk menni. Azonban ez nem mindig olyan egyszerű. Aki maga is bóklászik, keresi a helyes utat, és szeretné megérezni, hogy milyen nagy öröm rátalálni, jelentkezzen a május végére tervezett csapatversenyre! A Pepita Bakancs Turisztikai Egyesület húsz év alatti, keresztény iskolába járó vagy gyülekezeti kötődésű fiatalokból álló csapatok jelentkezését várja. Legutóbb kétszer is a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjai vihették magukkal a vándorserleget. Jó lenne ezt a hagyományt- tovább folytatnunk! A túráról részletesebben a http://www.pepitabakancs.hu oldalon olvashattok. Gyülekezeti ifjúságok, egyházi iskolák diákjai, útkeresésre fel! S Győré Balázs
