Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-12-02 / 48. szám

‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. december 2. 3 Társgyülekezetek közös öröme ► A Veszprém megyei Dabrony környékén Mátyás király 1482-ben birtokot adományozott Kinizsi Pálnak, aki - az egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint - fel­építtette a falu templomát. Ide vezethető vissza az a le­genda, hogy az egykori hadvezért a templomban te­mették el. Az épület teljes felújításának végeztével ez továbbra is legenda marad... A munkák befejeztével ünnepi hálaadó úrvacsorái istentiszte­letre gyűltek össze a hívek és a faluból elszármazottak - zsúfo­lásig megtöltve a templomot - november 25-én, vasárnap dél­előtt. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke ez alkalommal szentelte fel az alapoktól a toronysisakig telje­sen megújult épületet. Igehirdetését a püspök Lk 12,32 - az alkalomra szóló meghí­vón szereplő igevers - alapján tartotta. Mint mondotta, Dab- ronyban is fogyó evangélikus közösség él, ezért fontos, hogy itt is hangozzék Jézus vigasztaló üzenete. Nagy Zoltán, a Nagyalásony-Dabrony-Nemesszalóki Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze az istentisztelet utáni köz­gyűlésen elmondta, hogy a presbitérium tavaly januárban dön­tött a renoválás elindításáról. Az országos egyház három rész­letben összesen 14 millió forint támogatást nyújtott, a helyi ön- kormányzat pedig közel kétmillió forinttal támogatta a munká­kat. Az egyházmegye 1,7 millió forinttal állt ügyük mellé. For­ráshoz jutottak a Nemzeti Kulturális Alap és a megyei önkor­mányzat által kiírt pályázatokon is, ezenkívül a gyülekezet tag­jai társadalmi munkával, az elszármazottak pedig adományaik­kal járultak hozzá a templom megújulásához. A beruházás tel­jes költsége mintegy huszonhét és fél millió forint volt. Beszámolója végén Nagy Zoltán kérte a híveket, hogy a nagy munka után vasárnapról vasárnapra tartsák fontosnak, éljenek a lehetőséggel, hogy ilyen nagy múltú és gyönyörűen felújított templomban hallgathatják Isten igéjét. * * * Dabrony és Nagyalásony evangélikussága társgyülekezeti kö­zösségben él egymással, ám nemcsak a két település jelenében, hanem a múltjában is van közös pont: már az 1380-ból való oklevelek is együtt említik őket („Dobron al nőm. Alasun”). Ugyanaznap délután, amikor a dabronyiak megújult temp­lomukat ünnepelték, Nagyalásonyban visszakapott iskolaépü­letük gyülekezeti házzá való átalakításáért adtak hálát családi­as, bensőséges ünnep keretében a gyülekezet tagjai. Ittzés János püspök itt a vasárnap igéje, 2Pt 3,8-14 alapján hir­detett igét. Prédikációjában megemlékezett a dabronyi társgyü­lekezetben aznap délelőtt zajlott templomszentelésről, kiemel­ve: az egyház test, melynek tagjai mindenben osztoznak. így a mai nap örömei is kölcsönösek. Majd hozzátette: Az új gyüle­kezeti ház jobb feltételeket kínál a gyülekezetnek a világban végzett szolgálatához - de az ige azt mondja, az élet múlandó. Tehát ne erre az életre rendezkedjünk be. Ne feledjük, hogy Is­ten napja, az ígéretek beteljesülésének napja felé haladunk. Ne a mi erőtlen hitünk, hanem Isten nagysága legyen reménységünk fundamentuma - zárta igehirdetését a püspök. Nagy Zoltán lelkész az istentiszteletet követő közgyűlésen elmondta, hogy a régi iskolaépület gyülekezeti házzá való át­építésének költsége közel hétmillió forint volt, amelyet kár­pótlásként kapott összegből, valamint az önkormányzat tá­mogatásából fedeztek. Az ünnepi alkalom végén a gyülekezet átvonult a gyüleke­zeti ház elé: Ördög Endre esperes megáldotta az épületet, majd szeretetvendégség keretében azonnal birtokba is vehették azt a nagyalásonyi evangélikusok. ■ Menyes Gyula Intézményvezetői konferencia Révfülöpön ► Az evangélikus oktatási intézmé­nyek vezetői tartottak háromnapos konferenciát november 22-24. kö­zött a révfülöpi Ordass Lajos Evan­gélikus Oktatási Központban. Ha­gyománynak számít már, hogy éverfte kétszer összegyűlnek az óvoda-, iskola- és kollégiumveze­tők szakmai tapasztalatcserére és lelki töltekezésre. Az idei konferen­cián ötven pedagógus vett részt az ország különböző pontjain műkö­dő, összesen negyven oktatási in­tézményünkből. Nagyon sokszínű szakmai program várt a tanácskozás résztvevőire, tizenöt óvo­da, hét általános iskola, tizenkét középis­kola és hat kollégium vezetőjére. Csütör­tök délután a konferencia megszervező- jeként és házigazdájaként Mihályi Zoltán­ná, egyházunk országos irodája oktatási osztályának vezetője köszöntötte a részt­vevőket, majd Bartha Miklósáé, az osztály gazdasági referense ismertette a várható változásokat a 2008. évi költségvetés végrehajtásával, a normatív hozzájáru­lás, valamint a központosított, kötött tá­mogatásokkal kapcsolatosan. Este pezsgő hangulatú fórumra került sor. Ennek keretében egyházunk vezetői­nek - Ittzés János elnök-püspöknek, dr. Fabi- ny Tamásnak az Északi Egyházkerület püs­pökének, Hafenscher Károly országos iroda­igazgatónak és Szabó Györgynek, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjének - tehették fel kérdéseiket a konferencia résztvevői. A kérdések nagy része az isko- lalelkészi szolgálat pillanatnyi helyzetére, küldetésére, jövőbeli lehetőségeire és az eddigi tapasztalatokra irányult. Nagyon sokan mondták el véleményüket, javasla­taikat ebben a fontos és aktuális témában. Mindebből nyilvánvalóvá lett, hogy az in­tézmények vezetői továbbra is sok segítsé­get várnak az iskolalelkészektől. Az óvo­dák vezetői is megfogalmazták, hogy mennyire fontos lenne a kisgyermekek, kollégáik és saját maguk számára is az óvodában a lelkész jelenléte. Meg is szüle­tett az elhatározás, hogy a legközelebbi konferenciát intézményvezetők és iskola­lelkészek közösen fogják tartani. Az esti program bensőséges ünnep­séggel zárult. Gflflí Jánosáé, a Magyaror­szági Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumainak igazgatója kapta az egy­házunkban az oktatás területén kiemel­kedő és példamutató munkát végző pe­dagógusoknak járó Péterfy Sándor-díjat. A konferencia bibliai tematikája a hí­vő gyermek téma köré épült fel, János és Máté evangéliumából vett textusok alapján. A tanácskozás második napján Smidéliusz András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza a hívő gyer­mekről teológiatörténeti megközelítés­ben tartott érdekes előadást, Mesterházy Andrea pszichológus pedig a gyermeki gondolkodás fejlődésével párhuzamo­san, valláspszichológiai szempontból mutatta be a hit, a vallásosság és az egy­házhoz való kötődés fejlődésének állo­másait. Mindkét előadást számos kérdés és hozzászólás követte. Ezután kitekin­tés következett a külmissziós tapasztala­tokra. Mesterházy Balázs, a soproni Berzse­nyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimná­zium, Kollégium és Szakképző Iskola is­kolalelkésze ismertette az Indiában (Ko- daikanalban) három éven át végzett isko­lai szolgálatának tapasztalatait. Előadá­sát egy harmincperces - 2004 nyarán fe­leségével együtt készített - filmmel is ki­egészítette. Lassú Tamásné, a várpalotai Evangéli­kus Keresztyén Óvoda vezetője A hívő gyermek az óvodában címmel tartott elő­adásában szép példákkal illusztrált, saját tapasztalatain alapuló ízelítőt adott a résztvevőknek az óvodában való hitre nevelés, az óvodáskorú gyermekek hitre segítésének fontosságáról. A harmadik nap délelőttjén került sor a közoktatási törvény változásait bemu­tató előadásra, melyet Mihályi Zoltánná osztályvezető tartott. A Középiskolai Igazgatók Kollégiuma mellett megalakult az Általános Iskolák Igazgatói Kollégiuma is, melynek fon­tosságát és időszerűségét hangoztatták iskoláink vezetők Mindezek mellett azonban módot ta­lálhattak a konferencia résztvevői arra is, hogy kevésbé formális keretek kö­zött is megoszthassák egymással gon­dolataikat. ■ Balogh Kriszta Fapadoson, hazafelé 1957. december 4-ét írunk. Az egyik bu­dapesti pályaudvaron egy törékeny, szemüveges férfi száll fel a 14 óra 25 perckor Győrbe induló vonatra. Egysze­rű csomagját és kalapját elhelyezi a poggyásztartón, fekete kabátját a fülke sarkába akasztja, majd gondolataiba merülve elfoglalja helyét a fapados ülé­sen. Ő Túróczy Zoltán. Néhány órával ezelőtt még az evangé­likus egyház északi kerületének püspö­ke volt. Most piacozó asszonyok, eltávo­zásra igyekvő sorkatonák és vizsgára ké­szülő egyetemisták között üldögél fázó­san a szinte futetlen kupéban. Végiggon­dolja magában az elmúlt tíz hónapot. Február 6-án Budavárban iktatták be püspöki szolgálatába, immár harmad­szor. Nyíregyházi működésének 1945- ben a börtön, dunántúli püspökségének pedig 1952-ben az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) önkénye vetett véget. Februárban még annyira bizakodó volt! Az országban ugyan rendkívül nyo­mott hangulat uralkodott, ám az egyházat néhány hónapig a szabadság levegője jár­ta át. Korábban félreállított lelkészek és es­peresek kerülhettek vissza hivatalukba, ki­virágzott a sajtó, és megelevenedtek egyéb munkaágak. Aztán egyre-másra mutat­koztak a visszarendeződés jelei, és fogyni kezdett körülöttük a levegő. Azért fogal­maz magában többes számban, mert püs­pöktársára, Ordass Lajosra is gondol. Akivel korábban nem értettek mindenben egyet, de ezekben a hónapokban kiválóan együtt tudtak működni. Úgy véli, Ordass félreállításához még erőt gyűjt a hatalom, egyebek mellett oly módon, hogy keresi a vele szövetkezni hajlandó szolgalelkű egyházi embereket. Az egyházügyi hivatal egyre több követeléssel áll elő, az egyházi sajtóra fokozatosan hangfogó kerül. Utastársai a kezdeti visszafogottság után egyre hangosabban beszélgetnek. Eleinte még mindenki óvatosan fogalma­zott, de most már mind gyakrabban használnak olyan szavakat, mint „disszi­dált”, „börtön” és „Szabad Európa”. O azonban nem kapcsolódik be a beszélge­tésbe, hanem azon töpreng, mikor is for­dult ennyire rosszra az egyház sorsa. Tör­ténelmi ismeretei birtokában azt nem tartja különlegesnek, hogy a kommunista hatalom nem tartotta be a szavát. Mert mézesmázos beszéddel kezdődött. Az ÁEH vezetői többször hangsúlyozták, hogy ama 57/22-es számú törvényerejű rendelet őrá és Ordassra nem vonatkozik, őket az új hatalom is elismeri püspöknek. Persze hogy nem így történt. Az viszont nagyon fáj neki, hogy egy­házi emberek gerinctelenül viselkedtek. A forradalom utáni megtorlás megtalál­ja a maga egyházi segítőit. Van, aki nevét adja ehhez, van, aki a háttérben szervez­kedik. Azokra a lelkészekre gondol, akik ezekben a hetekben szó szerint a másik oldalra kerültek. Az egyház és az állam közötti sorsdöntő tárgyalásokon ugyan­is nem a legitim egyházvezetés, hanem az az ellen működő állami küldöttség ol­dalán foglaltak helyet. Mások szorgosan körmölték ügynöki jelentésüket. Zsebéből néhány papírlapot vesz elő. Titkárától kapta, akire a pecsétet és a ÉGTÁJOLÓ kulcsokat bízta. Az indigóval sokszoro­sított - névtelen - pamflet egyebek mel­lett Scholz Lászlónak, a MELE (Magyarho­ni Evangélikus Lelkészek Egyesülete) „bánom” beszédét próbálja nevetséges­sé tenni. „Hogy is fogalmazott akkor Laci?” - tűnődik magában. Szinte szó szerint fel­színre törnek benne azok a katartikus mondatok: „Akinek van megbánnivaló- ja, menjen oda a társához vagy a püspö­kéhez, vagy álljon a lelkészi munkakö­zösség elé, és könnyítsen a lelkén. Visszatekintve az elmúlt hat-nyolc évre, ilyesféle vallomásoknak kell hangozni- okr »Besúgó voltam, följelentettem lel­késztársaimat, befeketítettem őket: bá­nom.« »Pozíciót, hatalmat szereztem, ki­használva a konjunktúrát: bánom.« (...) »Nem mondtam igazat, és tudtam, hogy nem mondok igazat, de nem mertem másképp szólni: bánom.«” Keserűen állapítja meg magában, hogy a pamflet a lelkészek közösségéből oly módon űz csúfot, hogy a mozaikszó ilyen feloldásait adja: „Már Egyszer Leég­tek Egyenkint” és „Megint Esztelenül Le­égnek Együtt”, valamint „Mindig Esztele­nül Lefetyelnek Együtt”. A katartikus ha­tást pedig ezzel a hazugsággal próbálja kioltani: „A gyónást (...) kizárólag a püs­pöknek lehet elrebegni, aki ezeket a tit­kokat nyolc éve várja.” A tábori lelkész­ként a Don-kanyart is megjárt Schulek Ti­bor szájába pedig így adja a BÁNOM szót: „Bús Álnok Nácikkal Osztozom Megint”. Dühösen elteszi a gépelt szöveget. Ar­ra gondol, hogy hasonló rosszindulat ve­zérelte azokat, akik visszavonulását kí­vánták, mondván, hogy személye és ma­gatartása zavarja az állam és az egyház viszonyát. Ezzel egyidejűleg ki is mond­ták, hogy újra Vető Lajost akarják püspök­nek, aki pedig, évtizedes szervilizmus után, ezt írta 1956. november i-jén kelt le­mondó levelében: „Magyar népünk és különösen hős ifjúságunk világraszóló dicsőséges küzdelemmel leverte magáról a bilincseket, s most függetlenül és sza­badon rendezi hazánk ügyeit. Egyhá­zunkról is lehullottak a rabság bilincsei, melyekkel az elmúlt évtizedben céltuda­tosan, az egyházi vezetők segítségével akarták elsorvasztani. (...) Az említett démonikus erők uralma népünk és egy­házunk felett ezekben a napokban szem­mel láthatóan megszűnt.” Alig több mint egy évvel e nyilatkozat után Vető Lajos elfogadta az állam aján­latát, és késznek mutatkozott a visszaté­résre. „Ennek érdekében most már végér­vényesen el kellett mozdítani engem” - gondolja Túróczy keserűen. Majd felidé­zi magában, ahogyan az előző héten - november 29-én - Gmák Károly az Állami Egyházügyi Hivatal megbízásából, mi­niszteri biztosként viselkedett az egyház Üllői úti irodáiban. Leveleket csak az ő je­lenlétében volt szabad felbontani, válasz csak az ő ellenjegyzésével volt küldhető. Gmák egyébként derék cipészinas volt, mielőtt az ÁEH szolgálatába szegődött volna. A két püspök, Túróczy és Ordass teljes passzivitást jelentett be. Győrhöz közeledik a vonat. Élénken élnek benne a délelőtt eseményei. Mihály- fi Ernő egyetemes felügyelő a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Művelődési Minisztériumába hívta, ahol is közölte vele: az állam nem őt, hanem Vető Lajost tekinti az Északi Egyházkerület püspöké­nek. Ezzel immár harmadszor is félreállí­tották. Jelezte Mihályfinak, hogy az in­tézkedést súlyos egyházi sérelemnek tartja, ám ellene nem lázit, és jogfenntar­tással elhagyja a püspöki hivatalt. A gőzmozdony fújtatásai is jelzik, hogy a vonat a győri állomáshoz érke­zett. Szedelőzködni kezd. Az ablakon kinézve megállapítja, hogy már teljesen besötétedett, és mindent sűrű köd borít. Éppen ötven évvel ezelőtt történt, ne felejtsük el. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents