Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-11-25 / 47. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. november 25. 3 // . Őszintén Isten előtt A szeretet otthona t ► A hűvös, késő őszi időben meleg, szeretetteljes fogadtatás várta no­vember 17-én Hévízgyörkön az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Nagybaráti Kör által szervezett csendesnap résztvevőit. Több mint félszázan gyűltek össze a községi kultúrház nagytermében. Nemcsak a helyi gyülekezetekből, hanem Buda­pestről és az ország több más váro­sából is érkeztek vendégek az Őszintén Isten előtt témacímmel meghirdetett alkalomra. A csendesnap nyitányaként Lindákné János Zsuzsanna helyi lelkész és Bobál István, a Hévízgyörki Evangélikus Egyházközség felügyelője - aki egyben a község polgár- mestere - köszöntötte a résztvevőket. Rövid összefoglalójukban ismertették a község és a gyülekezet múltját és jelenét. Amint a jelenlévők hallhatták, nemcsak gondjaik, hanem sok örömük is van: élő gyülekezet és élhető, fejlődő falu. (A tö­rök idők után újratelepült község többfe­lekezetű lett - jelenleg katolikus, evangé­likus, református és baptista gyülekezet pl itt testvéri együttműködésben.) Szeverényi János országos missziói lel­kész az EBBE, Zászkaliczky Pál nyugalma­zott lelkész pedig a Nagybaráti Kör meg­alakításának előzményeiről, céljáról, te­vékenységéről számolt be. Dr. Korányi András Bűnösként Isten előtt cí­mű előadása - egy ószövetségi ige, Dán 9,1-19 alapján - evangélizációs jellegű szolgálat volt. Dániel imádságában meg- vallja a fogságba hurcolt nép régi bűneit, de ez a bűnvallás nem válik reménytelen búsongássá, mert közben jövőt lát, és an­nak fényében pillantja meg a múlt hibáit, bűneit is. Úgy látja, hogy a nép nem képes újat kezdeni, mert akadályozza a múlt, a hetven évvel korábbi bűnök még mindig élnek. Mi, távlat nélküli emberek, csalá­dok, gyülekezetek, ország sem vagyunk készek újat kezdeni. Erőtlenek vagyunk, de nem ez a döntő - fejtette ki az előadó -, hanem az, hogy Isten cselekvésre kész, és az a kérdés, van-e Istentől kapott jövőké­pünk, vagy csak álmaink vannak A múltat mindenestül be kell vallania az egyháznak és a társadalomnak is. Dá­niel megértette, hogy helyre kell állítani az istentisztelet méltóságát, nem lehet azt pogány kultuszokkal pótolni. Mi va­jon mit értünk meg az írásokból? Tud-e az Úr tanácsolni, vezetni bennünket, fi­gyelünk-e szavára? Jeruzsálem története legyen élő prédikáció számunkra. Amint Dániel írja, „ránk szakadt az eskü átka”, Jeruzsálemet lerombolták, több­ször is, de ott áradt ki az áldás és a kegye­lem is. Az Úr tudja, hogy mit cselekszik, és terve végbe fog menni, ne legyünk en­nek akadályozói, Jézus legyen az életünk ura - figyelmeztetett Korányi András. Felrázó, erőteljes evangélizáció volt Szeverényi János Új lappal, küldöttként az em­berekért címmel a Római levél 12. fejezete alapján tartott szolgálata. Megszabadí­tott emberek vagyunk? Halljuk hát meg a szabadulás evangéliumát! Hogyan tu­dunk küldöttek lenni? Új lappal, de az új lap azt jelenti: tiszta lap, nem a piszkos ré­ginek a tisztítgatása, hanem egészen új. Nem szolgálhatunk úgy, hogy „szeretet­tel” elnézzük, elfedjük, kimagyarázzuk egymás bűneit. Nem igazodhatunk úgy a világhoz, hogy bármit is feladjunk az Úr­tól kapott küldetésünkből - szögezte le az országos missziói lelkész. Nem válha­tunk úgy „szalonképessé” a társadalom számára, hogy magunkévá tesszük an­nak életellenes törvényeit. Éppen ember­társaink, a társadalom érdekében kell né­ven neveznünk a bűnt és megtagadnunk az örök halálba vezető utat. Durkó Albert Küldetésünk belső, külső aka­dályai címmel igazi pünkösdi lendülettel biztatott arra, hogy fel kell készülnünk az ébredésre. Talán észrevette sokak ar­cán a kételkedést, mert számos hazai példát említett gyülekezetek - főként ci­gány gyülekezetek - ébredéséről, alaku­lásáról, életújulásokról. Munkájának na­gyobb része a cigányok között végzett misszió, és nagy örömmel számolt be az evangélium terjedéséről. Különböző nemzetiségűek és felekezetűek lehe­tünk, de a hívők egysége Jézus keresztjé­ben van - mondotta. Mindenki azzal szolgáljon, amilyen ajándéka, karizmája van. Az Úr Jézus lábnyomába lépve mi is segíthetünk másoknak az Úr útjára talál­ni, ha csak egy lépéssel járunk is előttük. Gyakran attól félünk, hogy kigúnyolnak bennünket, és sikertelen lesz a szolgála­tunk. Jézusra kell hagyatkoznunk, mert a félelem: hitetlenség: a teljes, krisztusi szeretet azonban kiűzi a félelmet. A nap úrvacsorái istentisztelettel zá­rult. Lindákné János Zsuzsanna igehir­detése méltó befejezése, pimtegy össze­gezése volt a tartalmas programnak, melynek szünetében a jelenlévők - kel­lemes séta keretében - megtekintették a község legrégibb templomát, a szaksze­rűen helyreállított Árpád-kori, román stílusú kis templomot. ■ Dr. Győri József Gáncs Péter püspök, a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) Kárpát-medencén kívüli magyar evangélikusokkal való kapcsolattartásért felelős alelnöke Bernhardt Bélának, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK) főesperes elnöké­nek a meghívására november 16-28. között látogatást tesz az amerikai magyar evangélikus gyülekezetekben. Kint tartózkodása alatt Gáncs Péter szolgál mind­két clevelandi magyar egyházközségben, és A történelmi egyházak mai helyzete Ma­gyarországon címmel előadást tart az amerikai magyarok 47. kongresszusán. Az évente megrendezett tanácskozás idei programjának keretében november 23-án, pénteken 15 órai kezdettel rendezi meg szokásos - kétévenként esedékes - közgyűlését az 1941-ben alakult Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia is. Gáncs Péter püspök hivatalos programjának részeként találkozik és tárgyalásokat folytat Elizabeth Eatonnal, az Északkelet-ohiói Evangélikus Egyházkerület püspökével. Harmincöt éve az Üllői úton a Kakas Lídia Szeretetotthon ► Az Isteni színjáték kezdősorai - „Az emberélet útjának felén / egy nagy, sö­tétlő erdőbe jutottam” - szállóigévé lettek, gyakorta idézik életük harminc- ötödik esztendejéhez érkezett embertársaink. Dante Alighieri szavai jutot­tak eszébe a krónikásnak is november 17-e délutánján, jóllehet nem egy sze­mély, hanem az egyházunk Üllői úti központjában működő Kakas Lídia Sze­retetotthon „születésnapja” alkalmából rendezett ünnepi istentiszteletre indult. A józsefvárosi egyházközség templomában tartott megemlékezésen Gyári Gábor esperes prédikált, az otthon történetére az igazgató lelkész, Széli Bulcsú tekintett vissza. Énekkel a zuglói gyülekezet kórusa, versekkel az otthon lakói szolgáltak az ünnepi együttléten. Az intézmény Kakas Lídia felajánlásának köszönhetően jöhetett létre, aki 1915- ben a Deák téri magyar evangélikus egyházra hagyta józsefvárosi, Balassa utca 9. szám alatti lakását. Szeretetott­honként történő hasznosítására D. Raf­Amint a Kakas Lídia Szeretetotthon vezetőjétől, Darabosné Szénási Ágnestől megtudhattuk, az otthonban ma húsz idős ember él, gondozásukat tizenegyen látják el. A legifjabb lakó hetvennégy, a legidősebb kilencvenegy éves. Az otthon mai lakóinak egy csoportja fay Sándor püspök 1929-ben tett javasla­tot. Az ingatlanban azonban csak 1932- ben kezdte meg működését a szeretet­otthon huszonkét lakóval, amikor özv. Kendeh-Kirchknopf Gusztáváé elvállalta a gondnoki teendőket. A létszám növeke­désével felmerült egy új otthon létesíté­sének gondolata. A Balassa utcából 1942-ben költözhettek egy új házba, Zuglóba. Az egyházvezetés 1972-ben úgy döntött, hogy ezt az épületet vir szont a teológiai akadémiának adomá­nyozza, ekkor költözött huszonegy la­kó - ideiglenesnek mondott megoldás­ként - az Üllői úti bérházba. Az ünnepi istentiszteleten Győri Gábor Jn 14,1-3 alapján hirdette Isten igéjét. Szólt arról, hogy lakók és dolgozók hálát adhat­nak Isten hűségéért, a múltért és a jelenért s azért is, hogy Krisztus előre ment, hogy hajlékot készítsen követőinek az Atya há­zában. Az igehirdető utalt arra, hogy az otthon jövője jelenleg ismét bizonytalan, de ebben a helyzetben is értéket és erőt je­lent a családias légkör, a szeretetteljes kö­zösség. A lakók és dolgozók feladata az - emelte ki -, hogy elsőként Isten országát és az ő igazságát keressék, és akkor min­den szükségük betöltetik. ■ G. Zs. Nyolcvan esztendő ÉGTÁJOLÓ Ismét egy fontos évforduló! Nyolcvan évvel ezelőtt kezdődtek a finn-magyar ösztöndíjas kapcsolatok. A jubileum al­kalmából október 20-án a Finn Evangé­likus Egyház szervezett ünnepi, családi­as hangulatú fogadást Helsinkiben. Egy­házunkat - dr. Jukka Paarma érsek meghí­vása alapján - hárman képviseltük ezen az alkalmon: e sorok írója, az 1983-84- ben ösztöndíjasként Helsinkiben tanuló Koskai Erzsébet egyházaskozári lelké­szünk, és közöttünk volt a jelenleg finn­országi ösztöndíjas tanulmányokat folytató dr. Mézes Zsolt végzett teológiai hallgatónk is. Szép számmal vettek részt a találkozón az elmúlt évtizedekben ösztöndíjasként nálunk járt finn lelké­szek. Összesen - a meghívott vendégek­kel együtt - mintegy negyvenen lehet­tünk együtt. A vendéglátók nevében dr. Risto Can- tell, a külkapcsolatokért felelős egyház­főtanácsos, majd Paarma érsek köszön­tötte az egybegyűlteket. Hangsúlyosan szóltak arról, hogy a nagy finn egyház számára mennyire fontos volt a velünk való kapcsolat, és így értékelik az ösz­töndíjascsere mai lehetőségét is. Ünnepi köszöntőmben hálával emlé­keztem meg azokról, akik annak idején úttörői voltak a finn-magyar kapcsola­toknak, átadtam egyházunk testvéri üd­vözletét és áldáskívánását, és röviden fel­idéztem az egyházaink közötti kapcsola­tok - időnként feszültségektől sem men­tes - történetét. Ebben nagyrészt mások beszámolóira, helyzetértékeléseire kel­lett támaszkodnom, többek között azért is, mert én magam most első ízben vol­tam Finnországban (hacsak azt nem szá­mítom, amikor úton Norvégiába egy al­kalommal a helsinki-vantaai repülőtéren kellett átszállnom). Most is mindössze talán hatvanöt órát töltöttem finn föl­dön, de e rövid idő és a közben átélt talál­kozások, beszélgetések is megértették velem, miért is lettek Finnország és a finn egyház igaz barátai azok, akik az elmúlt évtizedek folyamán ösztöndíjasként él­vezhették finn testvéreink szeretetét. Az ünnepi találkozón a finn ösztön­díjasok nevében dr. Paavo Két tunen szólt, aki jelenleg a joensuui egyetem teológiai fakultásán a gyakorlati tanszék pro­fesszora. Kettunen professzor 1976-77- ben volt nálunk ösztöndíjas. Emlékezé­sét az tette különösen is izgalmassá, hogy az akkor írt naplója alapján idézte fel budapesti ösztöndíjas évének fontos eseményeit. Számomra - ennyi év távo­lából is - rendkívül érdekes volt hallani, hogy akkori hazai és különösen is egy­házi viszonyainkat hogyan látta, értékel­te - a kritikus szolidaritás jegyében -a szabad Finnországból érkezett ösztön­díjas. Szavait minden jelenlévő részéről nagy érdeklődés kísérte. Koskai Erzsébet lelkész testvérünk is felidézhette ösztöndíjas emlékeit. Időn­ként derültséget is kiváltott a figyelmes hallgatóságból, amikor az utazása körü­li bonyodalmakról, akkori tapasztalatai­ról és az azóta is hűségesen ápolt testvé­ri kapcsolatairól szólt. - Itt is megköszö­nöm neki, hogy a pár napos finnországi út alatt pontos tolmácsolásával nagy se­gítséget jelentett számomra. De hogyan is kezdődött ez az immár nyolcvanesztendős történet? Azt is mondhatnánk - ha lennének véletle­nek -, hogy véletlenszerűen. A World Al­liance szervezet egy hollandiai konferen­ciáján „futott össze” dr. Raffay Sándor püs­pökünk dr. Jaakko Gummerus finn püspök­kel. Találkozásaik a konferencia későbbi ülésein megismétlődtek, levelezés bonta­kozott ki közöttük. Majd Gummerus püspök meghívására Raffay Sándor Pod- maniczky Pál teológiai professzorral együtt 1924-ben részt vett a tamperei Jinn egyházi napokon és az ehhez kapcsolódó, számára tervezett programokon: többek között a körtti ébredési mozgalom alkalmán is. Tulajdonképpen így kezdődött... Bár a lendületes első lépések után mintha mégis megtorpant volna az ügy. Ahhoz, hogy a két egyház történetében első ösztöndíjasként Dedinszky Gyula 1927- ben útra kelhessen, az is kellett, hogy Schulek Tibor, aki német ösztöndíjas éve alatt egy hónapos finn útra is vállalkozott 1926-ban, finn testvéreinknél „beajánlja” őt. Ettől kezdve aztán - a háborús évek kényszerű szünetét leszámítva - egészen 1949-50-ig magyar részről tizennyolcán, finn részről pedig tizenketten indultak az első fecske nyomán a mindnyájukat gaz­dagító ösztöndíjas útra. Az ötvenes években és a hatvanas évek első felében szünetelt ez a kapcso­lat, csak 1966-ben nyílt meg újra a lehe­tőség. Majd ismét lendületet kapott, és - kisebb-nagyobb zökkenők mellett - ele­ven kétirányú forgalom zajlott, zajlik ezen az úton. A lassan alkonyba hajló utat járva is fájlalom, hogy annak idején számomra nem volt lehetséges, hogy a stipendiáns elődök nyomában - nem is tudom, hányadik fecskeként - magam is útra keljek Suomi felé... Az Egtájoló lehetőségeit meghaladná az alapos és részletes történeti áttekin­tés. Itt csak utalhatunk arra, hogy a kez­detektől számos lelkészünk kapott meg­határozó élményeket, indításokat finn ösztöndíjas idejében, és szinte mind­annyian „megfertőződtek” finn testvére­ink őszinte szeretetétől. A sok közül egy nevet és a kapcsolatoknak egyik vonását mégis hangsúlyosan meg kell még emlí­tenem. T úróczy Zoltánra gondolok, aki először győri lelkészként, majd püspök­ként is - amíg tehette - elkötelezett és lelkes építője és ápolója volt egyházaink kapcsolatának, benne az ösztöndíjascse­re ügyének is. Sokan kaptak tőle indítást a finn-magyar kapcsolatok ápolására. Amikor pedig a kapcsolatok egyik fontos vonására utaltam, különösen az első időszaknak azokra a meghatározó lelki hatásaira gondoltam, amelyek a finn ébredési mozgalomban - elsősor­ban a körttiek („felébredtek”) és a laesta- diánusok között - érték akkori ösztön­díjasaink többségét. Meggyőződésem, hogy az elsősorban az ő szolgálatuk nyomán kibontakozó, hazai egyházun­kat is gazdagító evangélizáció és ébredés volt Istennek az az ajándéka, amellyel felkészített bennünket a diktatúra idején átélt megpróbáltatások elhordozására. Nyolcvan esztendő - életkorban, test­véri kapcsolatok történetében is - szép idő. Adja Isten, hogy ez a szép korú kapcso­lat az évek, évtizedek múlásával se fárad­jon meg, hanem nemzedékről nemzedék­re kölcsönösen gazdagodhassunk általa! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Balról jobbra: Risto Cantell egyházfőtanácsos, Fábián Pál, a Magyar Köztársaság nagykövetségé­nek tanácsosa, Jukka Paarma érsek, Ittzés János elnök-püspök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents