Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-11-25 / 47. szám
2 -4Í 2007. november 25. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ (ÖRÖK ÉLET) VASÁRNAPJA - 2 Pt 3, (3-7)8-14 Annyi, mint - de nem egyenlő! Gyermekimák Válogatás az egyházunk gyermek- és ifjúsági osztályának imádságpályázatára beküldött imádságokból. Én Istenem, köszönöm, hogy gyermeknek születtem. Azt is, hogy nem rovarnak, növénynek vagy bármelyféle állatnak teremtettél engem. Ámen. Istenem, kérlek, vigyázz magadra, mert nagyon nagy baj lesz a világgal, ha Te lebetegszel. Ha érzed, hogy fáj a fejed, akkor igyál mézes-citromos teát. Én ma sokat gondolok rád, ne félj, minden rendben lesz. Azért kérlek, vigyázz a Fiadra, hogy ebben az évben ne kelljen meghalnia nagypénteken. És légy a rosszakkal, hogy ne legyenek rosszak. Hálát adok neked, hogy megvédesz ezen a napon, és a továbbiakban is védjél meg, és védd meg családomat, barátaimat, barátnőimet és rokonaimat és mindenkit, aki csak él a világon. És hálát adok neked, hogy itt lehetek ezen az órán, és hogy okosodhatok, és majd ha nagy leszek, akkor meg fogom hálálni, hogy segítettél-nekem, és azt is megfogom hálálni, hogy ezeket a szép napokat adtad nekem. Ámen. Mennyei Atyánk!- Köszönöm Neked, hogy segítettél, hogy utadon járhassak.- Bocsásd meg, hogy néha nem törődtem veled, és eltávolodtam tőled.- Kérlek, fogadj tanítványoddá, és azokat is fogadd be, akik az én osztályomba járnak.- Köszönöm, hogy meghallgattál. Ámen! Vannak, akik a világ végéről és az ítélet napjáról szóló jövendölést a mesék világába utalják. És vannak, akik komolyan veszik, és az idejét számolgatják. Megoldóképletként használják Péter második levelének igéjét: .....az Úr előtt egy nap annyi, mi nt ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap." Úgy végzik számításaikat, mintha ebben a mondatban az „annyi, mint" a matematikai egyenlőségjel helyett állna. Nem okulnak azok kudarcán, akik különböző korokban így jártak el, de számításuk hibásnak bizonyult, hiszen a világ még fennáll. A számításokban ejtett hibát keresik, és újabb terminust állapítanak meg, ahelyett hogy jézusnak az evangéliumokban olvasható szavaira és az apostol erre való hivatkozására (10. vers) figyelnének, mely szerint az Úr napjának ideje kiszámíthatatlan, mint a tolvaj érkezése. Jézus úgy beszélt dicsőséges második eljöveteléről, a világ végéről és az ítéletről, mint amelynek pontos ideje még előle is rejtve van. Nem azért, mert titok - az Atya semmit sem titkol a Fiú előtt -, hanem mert kiszámíthatatlan, hogy a feltételek mikor érnek be. Amikor az Atya úgy látja, hogy megérett az idő, akkor jön el a vég és az utolsó ítélet. Isten szótárában az idő nem mennyiségi fogalom! Isten számára az idő múlásának nincs jelentősége, hiszen Isten ideje - szemben a miénkkel - sosem jár le. Mindössze ezt, és nem többet jelent Péter kijelentése: „...az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap." Isten számára az időnek minősége van. Isten úgy tekint az időre, mint egy kozmikus anyaméhre, amelyben megfogan valami, aztán érlelődik, végül megszületik. Isten nézőpontjából az események nem spontán történnek. Ha valami megtörténik, az csak azért következhet be, mert valamikor elvetették a magját, ez pedig a rá jellemző idő alatt kicsírázott, majd kihajtott, szárba szökkent, kivirágzott, és végül termést hozott. Ha mi sokszor nem vesszük is komolyan, Isten látja, hogy minden cselekedetünkkel valaminek a magját vetjük el. Előre látja, hogy mi lesz a cselekedetünk termése. Azoknak a cselekedeteinknek a csírázását, majd érését is figyelemmel kíséri, amelyekről mi már megfeledkeztünk, vagy amelyekre nem akarunk emlékezni. Isten jól látja, hogy cselekedeteink fáján - akár belátjuk, akár tagadjuk - ítéletet hozó gyümölcs- termés érlelődik. Isten éppen ezért maga is beleszánt az életünkbe. Kétféleképpen is megteszi: nyíltan és rejtetten. Nyíltan akkor, amikor igéjének magját veti el a szívünkben. Rejtetten pedig életünk nem kívánatos fordulataiban munkálkodva. Bizonyosak lehetünk abban, hogy semmi sem a sors kiszámíthatatlan szeszélyéből ér bennünket, hanem minden kereszt és szenvedés, amely nem tetteink következménye, Isten magvetése az életünkben. És Isten türelmes magvető: megvárja minden termés beérését. Ezért nemcsak cselekedeteink keserű gyümölcseit kell megízlelnünk, hanem Isten magvetésének gyümölcséből is részesülhetünk. Érdemünk ugyan nincs benne, mert a jót - keresztek és szenvedések által - maga Isten viszi véghez bennünk, de ő a maga munkájának minden gyümölcsét - kegyelemből - nekünk tulajdonítja. így minden előtte is érvényes jó cselekedetünk valójában az ő műve. Az ítélet napján mégis ezekért a cselekedetekért sorol az üdvözülők közé. Mi oly nagynak láthatjuk bűnös cselekedeteinket, hogy megkísérthet a gondolat: ezek megakadályozzák Isten magvetésének beérését az életünkben. De nem így van! Luther joggal kérdezi: mi-' csoda a mi cselekedetünk, hogy Isten cselekvésének akadályává Lehetne? Mit ér a mi erőnk Isten hatalmával szemben? A bűn tetteinkben megnyilvánuló ereje kevés ahhoz, hogy Istennek az idők teljességében a Golgota keresztjén, az időben pedig - Lelke által - bennünk és rajtunk, a mi üdvösségünkért véghezvitt művének gátat vessen! Ne kételkedjünk: a legelhibázottabb cselekedetünk is kevés ahhoz, hogy Isten magvetésének A VASÁRNAP IGÉJE gyümölcsétől, az üdvösségtől és az örök élettől megfosszon. De nem így a hitetlenségünk! Igaz, a hitetlenség sem képes Isten cselekvésének gátat vetni. Nem is Isten , elé állít akadályt, hanem elénk. Bennünket akadályoz abban, hogy elfogadjuk mindannak gyümölcsét, amit Isten értünk cselekedett. Ha hitetlenség lakik a szívünkben, Isten hiába kínálja ingyen az ő beérett magvetésének gyümölcseit, mert nincs szemünk, amellyel meg tudnánk látni, és nincs kezünk, amelyet ki tudnánk nyújtani értük, hogy megragadjuk. Nem téved Pál apostol, amikor azt vallja, hogy az üdvösség független a cselekedeteinktől, és csak hit által nyerhető el! Ezért amíg Isten hitet lát, türelmesen vár az ítélettel, nehogy olyanokat is elítéljen, akik még megmenekülhetnének. Ezt erősíti meg Jézus talánynak tűnő kérdése: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Uram, tetteim halált érlelnek. Te elszenvedted tetteim következményét, hogy a te műved gyümölcsében részesíts. Tarts meg mindvégig ebben a hitben. Amen. Oratio cecumenica Istenem, kérlek, oldozz fel bűneim alól, mert már nem bírom el ezt a terhet, a lelkem összeroppan e nagy súly alatt, nem tudom ezt elviselni, nem bírom, hogy ne mondjak igazat a szeretteimnek. Kérlek, oldozz fel, hogy mindent elmondhassak tiszta szívvel, a büntetést megér- demlem, el nem kerülöm, de ha ez a súly tovább nyomja vállam, én beleroskadok. Könyörgők, Istenem, oldozzfel, hogy tiszta szívvel élhessek tovább. Ámen. Édes jó Istenem! Köszönöm, hogy egyetlen szent Fiadat adtad értünk. Még azt is nagyon köszönöm, hogy vigyáztál a családomra, rám és a barátaimra. Köszönöm azt is, hogy jó tanuló lettem, és szépen tudok énekelni. Azért is köszönetét mondok, hogy mindennap vigyázol ránk. Drága jó Istenem - bocsásd meg minden rossz cselekedetemet, amit eddig tettem, de mostantól igyekszem csak a jót tenni. Kérlek, drága Istenem, adj erőt, egészséget és hitet nekem és az egész családomnak. Ámen. [Lelkész:] Istenünk! Köszönjük, hogy türelmed és jóságod mindeddig megtartotta életünket. Kérünk, irányítsd figyelmünket ezen a napon arra, hogy hálával és megelégedéssel éljünk. Ne zúgolódjunk és ne panaszkodjunk, amikor terheket kell hordoznunk. Akkor sem, ha éveink haladtával erőtlenségünket érezzük. Segíts minket úgy visszatekinteni, hogy meglássuk életutunkon a tőled kapott áldásokat. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért az embertársainkért, akik nehezen indulnak el követésedre. Sokszor elmondott hívásodra is új és új kifogásokkal válaszolnak. Alakítsd úgy szolgálatunkat, hogy eredményesebben tudjuk megszólítani az embereket környezetünkben. Adj nekünk több kezdeményezőkészséget és bátrabb lépéseket, hogy a vigasztaló evangélium közelebb kerüljön sok útitársunkhoz ezekben a napokban. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik most néznek szembe igazán az elmúlással és a földi élet végső kérdéseivel. Különösen is eléd hozzuk az elesett, beteg és idős emberek sorsát. Adj bizodalmát és reménységet a szívükbe. Ébreszd bennük az örök élet evangéliumának erejét. Ne lássák céltalannak és sötétnek az életalkony napjait és óráit, hanem hallják meg a te mindeneket megújító végső napod hírét. Segíts nekik, hogy meg tudjanak szabadulni a mulasztások, kudarcok és eredménytelen próbálkozások terhétől. Adj gyógyító világosságot életükbe. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházunkért, hogy az utolsó idők próféciáit és az eljövendő örök élet evangéliumát hitelesen tudja megszólaltatni. Vedd el a könnyelmű és felelőtlen beszédet a nevedben megszólalóktól, és adj aktuális, életerős és gyógyító üzenetet. Taníts minket újrafogalmazni hitünk tartalmát és bátran megszólalni, ha kell, meghökkentő és ébresztő gondolatokkal! Őrizz meg attól, hogy emberek tetszésére formáljuk szavainkat és életünket úgy, hogy a te egyedül jogos és tökéleAKI TITEKET HALLGAT... tes elvárásodról megfeledkezzünk. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk! Emeld fel tekintetünket, hogy örök napod igazi fényét meglássuk. Mutasd meg minden emberi élet páratlan értékét. Láttasd meg velünk az életünk feltételeit biztosító bolygónk szépségét és törékeny voltát. Add meg, hogy az eljövendő teljes tisztaság és fényesség arra is indítson minket, hogy körültekintőbb, odaadóbb és felelősségteljesebb életet éljünk itt a földön. Embertársainkra és a minket körülvevő világra pedig úgy tudjunk tekinteni, mint a te akaratod szerinti kincsekre és értékekre. Ezen a vasárnapon különösen is add meg nekünk a felfelé tekintés készségét, és adj tág perspektívát. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Istenünk, köszönjük, hogy szeretetedben, jóságodban és türelmedben lel otthont imádságunk a testvérünkké lett Fiad, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. IGE+HIRDETŐ Én - a szószéken Én Istenem, kérlek, segíts a tanulásban és abban, hogy béke legyen a földön. Megpróbálok a legjobb lenni, és nem csinálok rosszat. A templomban megpróbálok jól viselkedni, és remélem, a segítségeddel, Isten, meg is tudom tenni. Köszönöm, hogy meghallgattál. Amen. Istenem! Köszönöm, hogy eddigi életemet megáldottad, és megőriztél engem, de legjobban azt köszönöm, hogy idén nagypénteken egy ismeretlen lelkész prédikációját hallottam. Tisztán és érthetően beszélt, úgy, hogy én is megértettem. A templomban lévő kereszt egyszer csak megingott előttem, s éreztem, hogy valami egészen új kezdődött bennem. Eddig nem volt mély a hitem, most se az, de valamit megérez- tem Isten végtelen szeretetéből, s új utat kezdtem talán járni, ha ez nem is nagyon látszott meg rajtam. Köszönöm, Uram, hogy Szentlelked munkálkodni kezdett bennem, és kérlek, hogy folytathassam az utat hozzád. Amen. Édes Istenem! Köszönöm szépen, hogy ilyen csodálatos világban élhetek. Minden napom vidáman kezdődik, amikora nap sugarai rám sütnek. Nem győzök gyönyörködni a sok szép virágzó fában, a szivárvány minden színében pompázó virágokban. Köszönöm, hogy olyan sok érdekes állatot teremtettél, köztük olyanokat, amikkel mi, gyerekek, olyan szívesen játszunk. Kérem, adj bölcsességet az embereknek, hogy meg tudjuk őrizni a gyönyörű természetet. Ámen. ► „Félre kell-e tennie” önmagát az igehirdetőnek, avagy sem? - ez volt az alapvető kérdés, amelyre rovatunk múlt heti számában választ kerestünk. Ha ő a megszólalni kívánó Úristen szája - „aki titeket hallgat, engem hallgat” -, akkor miként jelenik meg az ő egyénisége, mit jelent az ő személye? „A lelkész nem önmagáról szól, nem saját mondanivalóját hirdeti, hanem Isten igéjét, de személyét az Úristen fel tudja használni arra, hogy létrejöjjön a csoda: az ige testté, hanggá lesz. Az »én« nem tűnik el, csak átalakul. Átalakulva azután hatféle formában szólal meg ez az »én«...” - ezekkel a sorokkal zárult cikksorozatunk legutóbbi része. Melyik ez a hatféle forma? Ennek bemutatásához - mint már többször e rovat hasábjain - Manfred jos- uttis gondolatmenetét hívom segítségül. Igazoló én. Amikor a lelkész megszólal, és Isten szavát „teszi közzé”, akkor mondataiba belefonódik az a személyes tapasztalat, amely igazolja: nem csupán elméletről, kitalációról, szép vagy meseszerű gondolatokról van szó, hanem az élet valóságáról. „Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirddjük nektek is...”- olvassuk János első levelében (1,3). Hiába csitítja Jézus a meggyógyított embert, hogy ne mondja el senkinek, az megy és elhíreszteli, mit tett vele az Úr (Lk 5,14; 8,56). „Láttuk az Urat!”- kiáltanak fel a tanítványok húsvét után (Jn 20,25), és nem tudnak többé hallgatni: hirdetik Krisztus halálát és feltámadását. Amikor megszólal az igehirdető személyes hangja, az egyben igazolása mindannak, ami számára nem csupán tanult tudomány, hanem eleven valóság. Hitvalló én. Nem lehet, nem kell, nem szabad kiszűrni az igehirdető megszólalásából a hitvallás motívumát. Az igehirdető szavaiban, stílusában, mozdulataiban, hozzáállásában megvallja a hitét, Istenhez való kapcsolatát. A bizonyságtevők fellege, az igehirdetők több ezer éves népes tábora tanúskodik Isten nagy tetteiről. Ebbe a sorba áll bele az, aki a szószéken áll, s nem személytelenül, hanem Isten iránti bizalmával, nem szégyellt hitével tesz bizonyságot, erősíti a rábízottakat. Isten azután gondoskodik arról, hogy ebben a hitvallásban megszólaljon az örök ige. Én az élettörténetemmel Ez sem lényegtelen része a nagy egésznek. A közösség többnyire ismeri lelkészét. A gyülekezet nagy család, amelybe mindenki hozza a maga élettörténetét. Mindenkinek van előélete, s mindenkinek zajlik a jelen élete. Ez kicsiben és nagyban összefonódik Isten népe életének történetével, integrálódik abba a történelembe, amelynek Ura a mi mennyei Atyánk. Amikor a lelkész a szószéken megszólal, ott van mögötte élete eseményeinek sora — a hallgatók által ismerten vagy ismeretlenül -, és ez hat minden mondatban. Benne van Isten teremtő akarata, naponként megújuló szeretete, gondoskodó kegyelme, bűnbocsánata, az újrakezdés Isten által nyújtott lehetősége, utat mutató jósága. Isten szolgájának élettörténete nem független az elhangzó igehirdetéstől. Gondoljunk csak az ószövetségi próféták szavára, történeteire. Nem mentesek a személyes vonatkozásoktól, mégis, nem azt érezzük, hogy a próféták önmagukról szólnak. Inkább azt, hogy életükön - annak szép és árnyoldalai által is - Isten mutatja meg cselekedeteit. Képviselőén. Az, aki megszólal, nem egyszerűen önmagát, még csak nem is a munkaadóit (az egyházat) képviseli, hanem az élő Igét, a beszélő Istent. Ez adja az igehirdető méltóságát, ez adja az igehirdető felelősségét is. Az istentisztelet elején nem kegyes óhajként, hanem ténybejelen- tésként szerepel a mojidat: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” Amikor megszólal a prédikátor, akkor a személyes szavával is képviseli a mindenható Istent. Az egyedi én. A páratlan, senkihez sem hasonló teremtmény Isten kezében páratlan, különleges szerszám lehet. Ha Isten ennek az embernek a hangján szól, másként szól, mint egy másik szolgája által. így az igehirdető személyes hangja Isten gazdag fantáziájának jele lehet. Fiktív én. Sokszor hallani ilyesmit a prédikációban: „Én úgy látom...” Én úgy vélem...” Korábban zavart az ilyen. Mi köze ennek az igehirdetéshez? Nem az igehirdető gondolatait, hanem az örök igét akarom hallani. Miért akar a lelkész a helyébe lépni? Jobban belegondolva azonban átértékeltem ezt a vélekedésemet. Valójában egy kifejezési fordulatról van szó, amely által nem a magángondolatok jelennek meg, hanem Isten személyes hangja - reménységünk szerint. Az én nem tűnik el, csak átalakul... - Isten formáló kezében, áldott használatában. ■ Hafenscher Károly (ifj.)
