Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-11-11 / 45. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2007. november 11. m- 11 SPORTOLÓ LELKÉSZEK EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL A hegymászó ► Sportoló lelkészeket bemutató so­rozatunkban beszélgettünk már fu­tó, labdarúgó, kerékpározó lelki- pásztorral. Most egy nem minden­napi sport, a hegymászás, sőt a sziklamászás művelője következik. Dr. Bácskai Károly volt budahegyvi- déki lelkész, aki e tanévtől az Evan­gélikus Hittudományi Egyetem Új­szövetségi Tanszékének adjunktu­sa fiatalkora óta szerelmese a „füg­gőleges birodalomnak".- Mi indította arra, hogy éppen ebbe a so­kak által egzotikusnak tartott sportba kezd­jen bele?- Nem is tudom... Mindig áhítattal töltött el a hegyek látványa, zord és még­is vonzó világuk. Gyermekkorom óta úgy tekintek a hegymászókra, mint akik otthon vannak e fenséges és különleges környezetben. Kamaszként ösztönzött a találkozás az akkori legjobbakkal, Krajft Walterral, Neidenbach Ákossal, Singer János­sal, Babosán Gáborral, Sárközy Andrással, Szendrő Szabolccsal és másokkal. Végső el­határozásra, úgy emlékszem, a Csomo- lungma meghódítója, Sir Edmund Hillaiy Kockázat nélkül nincs győzelem című köny­vének elolvasása után jutottam.- A hozzá nem értő csak annyit tud a szik­lamászásról, hogy a nagyon jó egyensúlyérzé­ken kívül sokféle eszközre is szükség van hozzá: kötelekre, jégcsákányra, hágóvasra... No meg sziklafalra. Helytálló-e ez a vélekedés?- Az elmúlt évtizedek a legmesszebb menőkig viszonylagossá tették, mit ér­tünk hegymászáson. A talaj közelében végzendő gyakorláshoz - akár a szabad­ban, akár az edzőteremben, valódi szik­lákon vagy műfalon - elég egy erre alkal­mas mászócipő; a teljes európai válasz­ték fellelhető a hazai szakboltokban. Ko­molyabb túrákhoz elengedhetetlenek a sisak, a kötél, a beülő, a különböző biz­tosító- és ereszkedőeszközök. A hegy­mászás nem olcsó sport, egyes külföldi kereskedésekben azonban diszkontáron juthat az ember jó minőségű felszerelés­hez. A gyakorláshoz viszont nem szük­séges határainkon túlra utazni: a budai hegyektől a Bükkön, a Zemplénen át a Pilisig, sőt a Balaton-felvidékig találha­tók sziklamászásra alkalmas területek. Egy, az idén tavasszal megjelent kalauz bemutatja az összes ismert magyaror­szági helyszínt.- Hogyan jellemezhető ez a sport, és mi a vonzó a mászásban?- A sziklamászás összetett tevékeny­ség. Tetőtől talpig igénybe vesz, javítja az egyensúlyérzéket, a mozgáskoor­dinációt, az összpontosítóképességet. Nem elhanyagolható a lélekre, a pszi­chére gyakorolt hatása, és egy jól kivite­lezett mászás során a fizikai értelemben megoldandó feladatnál nem kisebb a mentális kihívás sem. Éles helyzetben a sziklamászó kikapcsolja a külvilágot, az előtte magasodó falra és a teljesítendő útra figyel.- Megint csak a hétköznapi ember kérdése: bokros teendői mellett milyen gyakran jut ideje a hegymászónak arra, hogy hódolhasson szen­vedélyének, és budapestiként hol teheti?- Bármilyen meglepő, nap mint nap; ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Bogdányi Mária E-mail: ararat@lutheran.hu többnyire „lopott időben”, ebéd után egy-két órában. A fővárosban - és ma már a nagyobb vidéki városokban is - több mászóterem elérhető, de nincs messze tőlünk a budapesti mászók Mek­kájává Fenyőgyöngye fáitól takart Fran­cia-bánya sem.- Ez egy kicsit illúzióromboló a laikus szá­mára: hegyet mászni teremben? Én biztosan csak a szabadban másznék... Ezek szerint a szenvedélyes műszónak semmi sem akadály, még a nagyvárosi lét sem. Gátolhatja-e egyál­talán valami e sportág művelőit?- A sérülések gátolnak a leginkább. Most éppen egy lassan gyógyuló sarok­csonttöréssel bajlódom. A baleset a sportban hosszabb időre „parkolópályá­ra” kényszerít; örülök, ha tisztességgel el tudom látni a napi munkámat. Várom az órát, amikor sziklamászóként is újra mozogni tudok.- Bizonyára sokak szemében felcsillant az érdeklődés, amikor meghallották, hogy mivel foglalkozik Sikerült-e fellelkesítenie a barátait, az ismerőseit, hogy belekóstoljanak a mászás örömeibe és nehézségeibe?- Mindig igyekeztem népszerűsíteni a hegymászást, azzal együtt, hogy sok kitartást, lemondást és edzést igényel. Az idők során megannyiszor kihunyt mellettem a hirtelen fellobbanó lelke­sedés szalmalángja... Ismerek azonban valakit, aki ma már elismert oktatóként vizsgáztatja a hegyeket kezdőként kós- tolgatókat, és amint mondja, annak idején jómagam üzentem meg neki a bátyjával, hogy Budán merre találja a sziklákat...- Mit tanácsolna azoknak akik úgy hatá­roznak hogy belevágnak? Mire figyeljenek a kezdetekkor?- A mászni vágyókat mindenképpen arra intem, hogy ügyeljenek a fokoza­tosságra. Való igaz, hogy kockázat nél­kül nincs győzelem, nincs megmászott út és meghódított csúcs. A sziklák, a he­gyek között azonban csak alázatosan és körültekintően szabad kockáztatni. Me­részségre és szerénységre, más szóval kellő öntudatra és önismeretre van szükség a hegyi ösvényen megtett első lépésekhez. A „függőleges birodalom” kapuja csak a realitások talaján állók előtt tárul fel. ■ Bogdányi Mária Vanyarc - ahol mindenki énekelt A Cserhát lankáin fekvő Vanyarcot nemcsak a Dessewßyek Veres Pálék és Mikszáth ked­velték, hanem ma a haluskafesztivál, sztrapacskafőző verseny és folklórrendezvé­nyek pompás helyszíne is. Ide érkezett október 28-án regionális énekkari találkozóra mintegy tucat evangélikus kórus Nógrád és Pest megyéből (Rád, Vác, Penc, Ácsa, Er­dőkürt, Iklad, Domony, Aszód - gyülekezeti és gimnáziumi kórussal - Egyházas- dengeleg, Mende, Vanyarc). Több éve összeszokott nagyobb kórusok és számypróbálgató kisebb együttesek éne­keltek Crüger- és Bach-korálfeldolgozásokat, spirituálékat, régi evangélizációs énekeket, Kodály-dallamot és különböző kórusműveket. (A kórustagok színes sálakkal jelezték összetartozásukat, némelyek azonban - mivel több énekkarban is szerepeltek - váltogatni voltak „kénytelenek” őket.) Hallhattunk „háromgenerációs kórusokat” is éne­kelni, és több lelkész, illetőleg lelkészfeleség is énekkari tagként vonult az oltár elé. Az egyik lelkészcsaládnak hét tagja is énekelt az est folyamán. Az aszódi evangélikus gimnázium és a vanyarci gyülekezet közös kórusa - idősek és fiatalok együtt Nyolcéves korom óta magam is számos kórusban énekeltem, szép élményeket őr­zök lelkemben, s tudom, hogy nagy áldozatvállalást jelent a kórustagság. Sokan meg­tapasztaltuk az énekkar közösségépítő erejét, ezért is biztatom azokat a gyülekezete­ket, ahol még nincsen kórus, hogy ez ügyben tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Kovács László dunakeszi lelkész vidám légkört teremtett összekötő szövegével. Bab­ka László ikladi lelkész pedig nagy szeretettel és lelkesedéssel hozta közénk előadásá­ban a négyszáz éve született Paul Gerhardt énekszerző lelkész viszontagságos életét és évszázadok távolából is hitvalló munkásságát. Áhítatában D. Szebik Imre nyugalmazott püspök Kol 3,16 alapján szólt: „Intsétek egy­mást zsoltárokkal, lelki énekekkel!” Arról a reformáció hajnalán történt különös esetről is említést tett igehirdetésében, amely szerint Bajorországban a régi és az új hit hívei lelki csatát vívtak egymással. A település polgármestere elküldte a templomba a jegyzőjét az­zal a céllal, hogy figyelje meg, mennyien énekelnek az istentiszteleten. Híradása így szólt: „Itt mindenki énekelt!” Ez nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy győzött a reformáció. Luther ugyanis mintegy „beleénekelte” a reformáció üzenetét a hívek szívébe. (Korábban a misén nem volt gyülekezeti éneklés.) Ahogy egykor Bajorországban, úgy most itt, Vany- arcon is győzött a reformáció a valamennyi kórusból toborzott összkar bizonyságtevő éneklésében: „Mely igen jó az Úristent dicsérni, / Felségednek, ó, Uram, énekelni...” (EÉ 47) Köszönet és hála a vanyarci gyülekezetnek a vendégszeretetért, a sok fáradozásért, Szabó András esperesnek és feleségének, Zsuzsának pedig a találkozó rendezéséért és három kórus vezényléséért. Viszontlátásra jövőre Ikladon! Szebik Imréné (Budapest) HIRDETÉS A 2006-ban készített személyijövedelemadó-bevallások során tett i%-os felaján­lásokból a Kelenföldi Evangélikus Templomépítő Alapítvány részére az APEH 557 219, azaz ötszázötvenhétezer-kétszáztizenkilenc forintot utalt át. Ebből az összegből a határon túliak támogatására 300 000 forintot, egyházi épületek fel­újítására 257 219 forintot fordítottunk. A felajánlásokat ezúton is köszönjük, és kérjük az alapítvány további támogatását. HIRDETÉS A Mezei József Evangélikus Alapítvány (2120 Dunakeszi, Verseny u. 2.) kuratóri­uma szeretettel megköszöni a 2006. évi szja i%-okat az adományozóknak; a be­folyt összeg 196 531 Ft volt. Az eddigi összegeket az alapító okiratban foglaltak szellemében a dunakeszi evangélikus templomba történő orgonavásárlásra for­dítottuk. A továbbiakban is az alapító okirat szellemében fogjuk felhasználni az adományokat. Támogatásukat megköszönve jövőre is számítunk felajánlásukra. Adószámunk: 18678637-1-13. Életfák Baranyában ► Az utóbbi hónapokban a Baranyai- Hegyhát mind a huszonhét telepü­lése életfát áhított egy uniós pályá­zati program keretében. Mivel a Dombóvár-Kaposszekcső-Csikós- t ott ős Társult Evangélikus Egyház- község négy szórványában is sor került erre, e helységekben áldás­kérés is kísérte az életfák felállítá­sát. Az ünnepségek résztvevői egy­úttal a falvakban egykor élő német evangélikusságra is emlékezhettek. Hogy mi is az az életfa? Erről hadd írjon a gödreszentmártoni fafaragótábor szer­vezője, Milkovics Jenő fafaragómester: „Öt-hat méter magas, két-három ágú tölgyfa képezi az alapanyagot, amelyből a Kárpátaljáról, Erdélyből érkezett és ha­zai fafaragók megalkották ezeket a köz­téri alkotásokat, hogy hirdessék az élet­be, a gyarapodásba, a magyar állam és nemzet fennmaradásába vetett hitünket. Az életfa igen ősi motívum. Számos nép, így a nyugati germánok, az egyipto­miak és különösen a sztyeppéi népek mitológiájában is szerepel; meghatároz­za az istenek, a földi ember és az alvilág viszonyrendszerét. A Biblia is többször említi. A magyarok istenfának ismerték; a Krisztus Urunkat megelőző időkben a mindennapok része volt. A most avatott életfák már nem azok, melyeket őseink kultikus tárgyként tisz­teltek. Motívumszobrok inkább, melyek azért nevezhetőek életfának, mert a rájuk vésett jelek, szimbólumok mind az életet, az élethez köthető fogalmakat jelentik. A települések életfái még speciálisab­bak, hiszen az adott helység történelme, etnikai, felekezeti összetétele is leolvas­ható róluk. A magyar díszítőművészet - hála Istennek - oly gazdag és oly sokszí­nű, hogy még ez is kifejezhető a külön­böző szimbólumokkal. Tulipánok, szí­vek a nő és a férfi jelölőjeként hirdetik az életet, az élni akarást. A kereszt, a Lu- ther-rózsa, a zászlót tartó bárány pedig a felekezeti hovatartozást jelöli az életfá­kon. A különböző növényi díszítőele­mek a minket körülvevő növény- és ál­latvilág, egyszóval a természet megjele­nítéseként kerültek az életfákra. A ma embere nemigen ismeri ezeket a fákra vésett jeleket, nem érti jelentéstar­talmukat. Azonban amennyiben »csak« esztétikai élményt nyújt, és díszéül szol­gál egy-egy településnek, már nem dol­goztunk hiába.” A szóban forgó négy település - Tar- rós, Gerényes, Tékes, Ág - egykor a csi- kóstőttősi gyülekezet szórványa volt. Tarróson augusztus 25-én tartották az ün­nepet. Itt egy kis közösség, evangéliku­sok és katolikusok együtt emlékeztek a múltra, és néztek előre a jövőbe értékei­ket számba véve. Gerényesen szeptember 22-én nem csak életfát avattak: emlékmű épült az Tarrósi életfaavató egykor lebontott templom helyén. Ez az ünnep azonban többről szólt, szól ma, és fog szólni az utánunk jövő nem­zedékeknek is, mint életfaavatás és em­lékműállítás. Szók a könnyes szemű visszaemlékezésről, a kitelepítésről, a 2000-ben lebontott templomról, a he­lyén a falu és a gyülekezet példamutató összefogásával közösen épített emlék­műről, amely az elbontott épület téglái­ból épült az egykori templom egyik sa­rokkövére, és szólt a jövőről, az életfá­ról a jövő nemzedékének. Tékesen ugyancsak nagy ünnep volt szeptember 30-án. Az életfaavatás mel­lett a jelenlévők hálát adtak a száz évvel ezelőtt épült templomért is. „Áldva légy házadért, jó Atyánk...” - szólt az ének az ünnepi istentiszteleten (EÉ 317,4). Tudjuk, hogy a tolna-baranyai falvak­ban a második világháború utáni kitele­pítések mély nyomot hagytak, hatásuk ma is érezhető ezen a vidéken. Könnyes szemmel emlékeztek meg a régi időkről az itthoni és a külhoni tékesiek, és vették kezükbe az őseik családfáit is feldolgo­zó, Tékes című könyvet. Végül Ág zárta az életfaavatások sorát október 27-én. Itt a jövőre nézve határo­zott tervei vannak a falunak és a gyüle­kezetnek: egyetlen templomukat akar­ják megmenteni, melyet szintén az 1780- ban bevándorolt német eleink építettek 1891-ben. A múlt emlékei, értékei között Isten közöttünk munkálkodó szeretete ele­venedik meg mindannyiunk számára ma is. ■ Rózsai György és Aradi András Evangélikus életfa” Ágon T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents