Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-11-11 / 45. szám
6 <G 2007. november 11. PANORÁMA “Evangélikus Élet®? Magyarok? Szentek? ■ Dr. Korányi András Az Evangélikus Élet újabb, ökumenikus kitekintésű panorámaoldalának a „magyar szentek” közelgő, november 13-i emléknapja adja meg a témáját. Mint evangélikus keresztények aligha érezhetjük magunkénak ezt a hagyományt, hiszen mi nem osztjuk a katolikus egyház felfogását és gyakorlatát szentjeiknek - sok esetben közös egyháztörténetünk hithőseinek! - liturgikus tiszteletében, nem kérjük mennyei közbenjárásukat, és természetesen nem állítunk nekik szobrokat sem a templomainkban. Bár augusztus 20-án toleráns tisztelettel tekintünk államalapító István királyunk szentként való ünneplésére, mégsem lett s nem is lehet igazán a miénk az ünnepnek ez a mozzanata. Miért is kerül akkor hetilapunk hasábjaira ez a történelmi körkép? Mindenekelőtt abból a protestáns hagyományból kiindulva, hogy számunkra Magyarország történelme mindenkor a megmaradás, a közösségi túlélés egyik legfontosabb forrása volt. Hőseink gyakran származásukra tekintet nélkül lettek a közös örökség részévé - bizonyítják ezt jellemző példaként éppen a magyarság önazonossága szempontjából máig is meghatározó olyan „szentek” is, mint az itáliai Gellert és Kapisztrán János. Mi ugyan nem a szentek karának tagjaiként őrizzük példájukat, de aligha lehet olyan, magára valamit is adó, művelt protestáns gondolkodó, aki ne ismémé legalább életük legfontosabb mozzanatait. így az emléknap kapcsán olyan személyeket válogattunk ki a magyar történelemből, akikről közösen emlékezhetünk meg ökumenikus körben is. Történelmi „szentjeink” első köre a középkorba vezet vissza bennünket. László király 1083-ban a pápa beleegyezésével vezette végig a magyar történelem legnagyobb szabású kanonizációs sorozatát: András és Benedek remeték, Gellért mártír püspök, Imre herceg és végül István király szentté avatását. Mindebben nem csupán - s talán nem is elsősorban - kegyes szándékok vezették, sokkal inkább politikai megfontolások. László király - 1077-ben elhunyt bátyjával, Gézával együtt - erőszakkal állította félre Salamon királyt és záratta őt a visegrádi vár egyik tornyába (ma is Sala- mon-toronyként ismerjük). Az uralkodásra alkalmatlan fogoly helyett 1077- ben a rátermett László lett a király, aki megszilárdította az István halála után oly gyakran megtépázott országot. Ennek a nagyszabású folyamatnak volt része az is, amit a szentté avatottak életművének tiszteletével kívánt hangsúlyozni: mindenekelőtt a folytonosságot István uralkodói rátermettségével, valamint személyes és politikai elkötelezettségét a kereszténység és a keresztény egyház mellett. így kerülhetett a kiemelkedő családtagok mellé a remeték tisztelete is, akiknek vezeklőövét bátyja, Géza király is testén viselte olykor. Ehhez hasonlóan iktatták a szentek sorába magát László királyt is 1192-ben. Utódja, III. Béla igazi lovagkirály hírében állt szerte Európában, aki örömmel hangsúlyozta híres elődje lovagi erényeit. Béla földi maradványai - sok Árpádházi királyunkéval ellentétben - megmaradtak; innen tudjuk azt is, hogy a hős és daliás Lászlóról fennmaradt leírás mily nagyon ráillett az őt szentté avattató utódra is. Egész Európa és a középkori egyház arculatát átrajzolták azok az Árpád-házi királylányok, akik az 1200-as évektől kezdve lettek széles tömegek ünnepelt példaképei. Közöttük is a legjelentősebb és legismertebb Erzsébet volt; születésének nyolcszázadik évfordulóját éppen ebben az esztendőben ünnepeljük. Nyomában Margit, Kinga, Hedvig, Jolánta és prágai Ágnes - hogy csupán a legismertebbeket említsük - járta a Krisztus követésébe szegődött, önátadó és alázatos élet útját. A középkori társadalom szociális kettészakadása - egyik oldalon a nemesség és a jómódba törekvő polgárság, másfelől a leszakadó tömegek - a keresztény irgalmasság olyan példaképeivé formálta őket, amely hatott uralkodói hatalmat gyakorló rokonságukra is IV. Bélától a francia IX. (Szent) Lajosig. Ezt a vezérfonalat követve került középkori panorámánkba Kapisztrán János is, aki a magyar történelem egyik legkritikusabb helyzetében, a 15. század első felében jött itáliai ferences szerzetesként a töröktől fenyegetett országba. Prédikációinak és műveltségének mozgósító hatása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1456-ban katonai csodát és diadalt láthatott Nándorfehérvár vára, ahol maga János is életét áldozta a törökök elleni elkeseredett küzdelemben. A sort hosszan lehetne folytatni - természetesen akár messze el is térve a katolikus egyház „magyar szentek napján” ünnepelt alakjaitól -, talán egészen az 1945-ös vértanúként boldoggá avatott Apor Vilmosig. Természetes, hogy evangélikus hithőseink közül is hosszan idézhetnénk a neveket - üldözött reformátorainktól Or- dass Lajosig -, hogy teljessé tegyük a felsorolást. Hiszen számunkra is fontos azok emléke, akik nem csupán történelmi, de keresztény hitbeli példaképek is voltak, akik számára a hit és a mindennapi élet elválaszthatatlanul összekapcsolódott egymással. Nem nevezzük őket szenteknek, nem bízzuk magunkat a közbenjárásukra, de hálával idézzük fel emlékezetüket. MAGYAR SZ Szent István Géza fejedelem és Sarolt fia, pogány neve Vajk. A történeti irodalom általában 975 körűire teszi születési idejét. 997-ben lett fejedelem; II. Szilveszter pápától koronát kért, amellyel 1000. december 25-én vagy 1001. január i-jén királlyá koronáztatta magát Magyarország akkori székvárosában, Esztergomban. Hartvik püspöknek az István királyról szóló legendájában olvasható a jól ismert történet: a pápának Isten angyala látomásban megparancsolta, hogy a koronát ne a lengyel fejedelmi követeknek, hanem az ismeretlen nemzet másnap megérkező követeinek adja. így hozta Asztrik püspök Magyarországra e koronázási jelvényt. István mint az ország első keresztény királya jelentős állam- és egyházszervező tevékenységet fejtett ki. Hadvezérnek is kiváló lehetett, hiszen minden háborúját megnyerte, sőt még növelte is az ország területét a nyugati határvidéken. A róla szóló legendák egyes részei már- már mint „harcos szentet” állítják elénk. A források többsége azonban István mélyen vallásos vonásait emlegeti, melyek évei előrehaladtával bizonyára mindinkább jellemezték a királyt. A korabeli írások példaképnek, „szent életűnek” tekintették. I. Ottó császár unokahúgával, Gizella bajor hercegnővel kötött házasságot. Fiuk, a trónörökös (Szent) Imre herceg 1031- ben elhunyt. István királyt 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után az általa alapított székesfehérvári bazilikában temették el. 1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté; épségben megmaradt kézfejéhez, az úgynevezett Szent Jobbhoz liturgikus tisztelet kapcsolódik. Ünnepét 1686-ban XI. Ince pápa az egész egyházra kiterjesztette. Ünnepnapja Magyarországon augusztus 20., máshol augusztus 16. Szent Imre lyosak előttünk. A haláleset egyetlen hiteles megörökítését a Hildesheimi Évkönyvek egykorú, ám igen szűkszavú feljegyzéséből ismerjük: „Imre, István király fia, a ruizok (oroszok) hercege vadászaton vadkantól széthasítva siralmas halállal halt meg.” 1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté. A 12. század elején keletkezett legenda a nős, de gyermektelen Imrét a szűzi tisztaság megtestesüléseként állította példaképül. Ünnepnapja szeptember 2. és november 5. Szent László Béla fiaként 1040 körül született. Unokafivére, Salamon uralkodása alatt Géza bátyjával, majd Géza uralkodása idején egyedül a dukátus (a Magyar Királyságon belül a trónörökös kormányzása alatt álló terület) ura volt, 1077-től 1095- ben bekövetkezett haláláig pedig az ország királya. Lászlóval ért véget az a több évtizedes válságperiódus, amely István király halálakor (vagy talán már uralkodása utolsó éveiben) kezdődött. Hatásos törvényekkel stabilizálta a magántulajdont, az állam és az egyház gazdasági alapját és rendjét. Elhárította a külső támadásokat, és szilárd feudális királyságot épített ki. Rómával szemben következetesen őrizte az ország szuverenitását, az országon belül pedig építő és máig ható egyház- politikát folytatott. Mint uralkodó európai tekintélynek örvendett. Zseniális politikusnak mutatja őt az a lépés, amellyel felül tudott kerekedni a családján esett sérelmeken — nagyapját, Vazult István vakíttatta meg egy ellene megkísérelt merényletet követően, s a lázadó főúr családjának is menekülnie kellett. Ennek következtében maga László is lengyel földön született. Ám azzal, hogy kezdeményezte s végigvitte István, majd Imre herceg szentté avatását, félreérthetetlenül kinyilvánította: szentkultusz összefonódott a néphagyománnyal és a hiedelmek világával. O lett életében és utóéletében az Árpádház talán leginkább tisztelt és megbecsült uralkodója. Ünnepnapja június 27. Szent Gellért Az eredetileg György nevet viselő későbbi szerzetes velencei patríciuscsaládban született 980 körül. Gyermekként, súlyosan betegen került a velencei San Giorgo Maggiore-monostorba. Szülei felajánlották őt Szent György lovagszentnek, és a szerzetesek imádságait kérték. Megígérték, hogy ha felépül a gyermek, felölti a szerzetesi csuhát. A kisfiú egészsége helyreállt. Apja időközben a Szentföldre zarándokolt, ahol meghalt, így fia az elhunyt tiszteletére az ő nevét vette fel. Gellért sok évvel később maga is szentföldi zarándokútra indult. Velencéből először Zára kikötőjébe akart hajózni, egy vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András-monostorban találkozott Gaudentius nevű volt szerzetestársával, aki a magyarföldi egyházszervező munkájához hívta. A legenda szerint 1015-ben, de valószínűbb, hogy csak 1020 táján vagy után jött hazánkba, s Pécsett állt meg először. Innen Székesfehérvárra ment, ahol a király éppen udvarával tartózkodott, s István előtt mondott beszédével megnyerte annak bizalmát. I. (Szent) István király feltartóztatta, s fia, Imre herceg nevelőjévé tette. Az udvar lármájából magányra vágyó Gellért a legenda szerint 1023-ban visszavonult a Bakonyba remetéskedni, majd onnan 1030-ban püspökként az ekkor alapított Csanádi egyházmegye élére került. István halála után mind Orseolo Péterrel, mind Aba Sámuellel szembefordult, a Vazul fiák trónra lépését támogatta. 1046- ban az I. András köszöntésére induló Gel- lértet és társait az ekkor kitört pogánylá- zadásban részt vevő felkelők megtámadták, Gellértet a Kelen-hegyről (ma Gel- lért-hegy) letaszították és megölték. Pesten, majd 1053-ban Csanádon temették el. 1083-ban I. (Szent) László avattatta szentté. Ünnepnapja szeptember 24. Szent Erzsébet II. András király és Merániai Gertrúd öt gyermeke közül középsőként 1207-ben Sárospatakon született. Négyéves korában került Hermann tartományi gróf menyasszonyaként a türingiai Wartburg várába. A gróf váratlan halála után, 1221-ben, tizennégy évesen lett ÍV. Lajos tartománygróf felesége. A korabeli szemtanúk szerint a karcsú termetű Erzsébet mozdulatai nemesek voltak, arca feltűnően bájos és szép volt, viselkedésében pedig volt valami fenséges, „lehetetlen volt reánézni tisztelet és csodálkozás nélkül”. Az egyházi források pedig nem győzik emlegetni azt a gyöngédséget és harmóniát, amely az ifjú házaspárt jellemezte. Lajos - családja ellenében is - mindig kiállt ErzséI. (Szent) István király és Gizella bajor hercegnő fia. Az 1524-1527 között íródott Érdy-kódex szerint a herceg 1000-ben született, míg jezsuita történetírók közelebbről meg nem nevezett „régi breviáriumok” alapján 1007-re teszik születését, úgy tudva, hogy Imre huszonnégy éves korában halt meg. r A fiatal herceg gyermekkoráról nem szólnak a szűkös források. Nevelője a később szintén szentté avatott Gellert püspök volt. Nevelését szolgálta az egyetlen magyarországi királytükör, az Intelmek is, amelyet apja kívánságára állítottak össze. Hogy a férfikorba lépő trónörökös milyen is lehetett valójában, nem tudjuk. A leghitelesebb forrás ezt illetően a- Képes krónikának, illetve Thuróczy János A magyarok krónikája című munkájának azon kité-. tele lehet, hogy ott volt szülei oldalán, amikor az általuk alapított egyházakat látogatták meg, s köpenyét az oltár elé terítette, hogy oltárterítőt készítsenek belőle. Imre herceg 1031-ben egy vadászbalesetben fiatalon életét vesztette. A szerencsétlenség körülményei máig homámegbékélt a múlttal, és István szellemilelki örökösének tekinti magát. Második feleségétől, Adelhaidtól született leánya, Piroska - Ioannés Komnénos feleségeként - bizánci császárné lett, akit az ortodox egyház szentként tisztel. Lászlót előbb az általa alapított so- mogyvári apátságban, majd Váradon temették el. 1192-ben TII. Béla király kezdeményezésére avatták szentté. A váradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, amelyet a magyar királyok is rendszeresen felkerestek. Tiszteletében a hivatalos egyházi
