Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-11-04 / 44. szám

‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2007. november 4. 11 Árnyék és fény között Szobrokról, versekről, zenéről, a lentről és a Jeniről vall Szemerei Gábor és Györgyi ► Szemerei Gáborral és feleségével, Györgyivel otthonukban találkoztam, ahol a Gábor által készített különleges, egyedi bútorok nemcsak díszletként szol­gálnak, hanem mindegyik darab beszél is a szemlélőhöz: fába foglalt kiáltás­ként mesélnek szenvedésről, fájdalomról, de tehetségről, örömről és re­ménységről is. Árnyékról és fényről, mikor melyikből jut több azoknak, akik e bútorok között vívják meg mindennapi harcaikat, hogy az árnyék után mindig jöhessen a fény, amely bevilágítja életüket, s amelyből mások­nak is adni szeretnének. Amikor Szemerei Gábor elkezdte teoló­giai tanulmányait, nagy elszántsággal és hivatástudattal vetette bele magát a munkába. Életét az evangélium hirdeté­sére tette fel, és fel sem merült benne, hogy hamarosan mégis egészen más irányba fordulhat ez az élet. De mégis így lett, egy hirtelen előtörő betegség kettétörte lelkészi pályafutását. Az árnyék „Agyrém” - ő így nevezi, s így ír róla egy versében: „Kísérő féreg / Agyamba rág / Tévesztő esze / Szellemi rák.” De­presszió - ez a hivatalos megnevezése annak a betegségnek, amely váratlanul rátört, azóta is meghatározza életét-éle- tüket, és amelyet nem véletlenül hason­lítanak a hullámvasúihoz, hiszen a han­gulatváltozások olyan váratlanul és ki­számíthatatlanul követik egymást eb­ben az állapotban, mint a hullámvas­úton a hullámhegyek és -völgyek. Ma már egyre többet beszélnek nyíl­tan is erről a betegségről, s ennek kö­szönhetően egyre megértőbbek az em­berek azokkal, akik e kórtól szenvednek. Ennek ellenére még mindig sokán van­nak, akik elfordulnak a depressziós em­berektől. A Szemerei család is sok szomorú és el­gondolkodtató történetet tudna mesélni az értetlenségről, a magukra hagyatott­ságról, a szánakozó pillantásokról és le­gyintésékről, az elfordulásokról. Hatal­mas árat fizetve bár, de meg kellett tanul­niuk, hogy ezek a negatív élmények ne keserítsék meg őket véglegesen, hanem próbáljanak meg azon az úton elindulni és haladni, amely kijelöltetett számukra. Mert hamar megtapasztalták a saját éle­tükben annak a valóságát, hogy ahol be­záródik egy ajtó, ott kinyílik egy másik, ahol véget ér egy út, ott kezdődik egy új. Hiányérzet... Gábor elmerengve meséli, hogy óriási hiányérzet volt benne, üresség, hiszen le kellett mondania a lelkészi hivatásról, de az isteni örömhír üzenete feszítette be­lülről, utat keresve benne, ahol a felszín­re törhet. Aztán meg is találta az utat magának, nem mindennapi módon a fá­ban és a versekben. A fával való foglalkozást a kényszer hozta, a kenyérkereset kényszere, hiszen élnie kellett valamiből, így Gábor kita­nulta a bútorasztalosságot. Saját maga által tervezett egyedi, különleges fabúto­rokat készített, hogy el tudja tartani a családját, s e munka közben történt, hogy mondanivalót, értelmet kezdett fa­ragni a fába. Sajátos prédikáció ez - a fába fara­gott szavak, érzések, kérdések és vála­szok - amely a betegséggel való küzde­lemhez is újra és újra erőt adott. így jöt­tek létre azok a faplasztikák, amelyek közül néhány köztéri szoborként funk­cionál, a többit pedig időről időre kiál­lítássá rendezi az alkotó, ahol mások is szemügyre vehetik ezeket az alkotáso­kat, igyekezvén megérteni üzenetüket, azt, hogy miről is beszélnek e faragott vallomások. A másik út, amelyen a feszítő monda­nivaló a felszínre törhetett, a költészet. Versekben fogalmazza meg Gábor azo­kat az élményeket, amelyek meghatá­rozzák az életét: betegségről, hitről, sze­relemről és az élet ezernyi más oldaláról ír e költeményekben. Ösztönszérű volt, ahogyan az első verseit kiírta magából, hiszen azelőtt soha nem foglalkozott ilyesmivel. De jöttek a szavak, óriási erő­vel törtek elő valahonnan nagyon mély­ről vagy inkább nagyon belülről, a „bel­ső szobából”. Gábor nyakában egy saját maga farag­ta feszület lóg a megfeszített Krisztussal. „O a belső szobatárs” - magyarázza. Az ő segítségével, jelenlétében, a belső szobá­ban íródnak a versek, vigasztalásul és erőt adva másoknak is, akik olvassák őket. Bizonyságot téve arról, amit a saját életében, életükben megtapasztalt, hogy amiképpen húsvétkor a feltámadott Krisztus fényként áttörte az örök sötétsé­get, úgy törte át s ragyogja be azóta is az ő addig sötétségben tapogatózó életét is. Nagy örömmel és büszkeséggel mutat­ja az új verseskötetet, amely nemrég ke­rült ki a nyomdából Hármas kötelék cím­mel. Szerelemről és istenszerelemről szó­ló versek olvashatók a könyvben, ame­Kifogyott a szó Kifogytam a szavakból Kifogytam a haragból Csak úgy vagyok, Istenem Jelenléted keresem Érzelmek útján csupán Megyek a szívem után S ha egyszer megtalállak Többé el nem bocsátlak Ez az igaz szerelem Szavak nélkül érzelem Istenem, így szeretlek Soha el nem engedlek lyek „nem a szerelmet istenítik, hanem a szerel­met is ajándékozó és bennünket is személyes sze­retettel - szerelemmel - szerető', élő Istenre mu­tatnak". Szemerei Gábornak eddig két kö­tetét adta ki a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója, egy könyv anyaga pedig még nyomtatásra vár. Györgyi: a feleség és alkotótárs Györgyi nemcsak az életben, a betegség­gel való harcban osztozik, és kíséri Gá­bort, hanem alkotótárssá is vált, amikor elkezdte megzenésíteni a férje verseit. Zenetanárként az ő munkaeszköze a ze­ne és az ének, így kapcsolódott össze a közös alkotómunkában is a szó és a mu­zsika, s lettek a versekbő] dalok. S hogy ez miképpen kezdődött? Gá­bor az egyik karácsonyra verset írt a gye­rekeknek, karácsonyi meglepetésként szánta nekik, Györgyi ajándéka pedig az volt Gábor számára, hogy megzenésítet­te ezt a verset, betanította a gyerekeknek, és előadták. A családi zenélés-éneklés pe­Remegés Remegő két kezem összekulcsolom, És egész életemet felsorolom. Bár a lelkem még erősebben remeg, Feléd remeg, feléd rezeg, Istenem. Remegő imám kavarog ég felé. Biztos feljut hamar, Istenem, eléd, Hogy lássad és erezd, remegő kezem És remegő lelkem is érted eped. dig folytatódott, újabb versmegzenésíté­sek születtek - egészen természetesen adódott, hogy a szülők és a gyerekek csa­ládi énekegyüttessé formálódtak, így ad­ják elő együtt a megzenésített verseket. Szemek Ez lett a neve ennek a formációnak. A név a Szemerei családnévből jött - rész­ben. Részben pedig a szem, a látás szer­ve adta az elnevezés ötletét. „Mert a szem a lélek tükre - magyarázza Györ­gyi -, s ha Isten jelen van a lelkűnkben, akkor ez a szemünkben is tükröződik.” A fellépéseken, amikor közönség előtt énekelnek, nagyon fontos számukra, hogy fel tudják venni a szemkontaktust a hallgatókkal. Az első fellépés meghatározó élménye Székesfehérvárhoz kötődik. S bár azóta sok-sok koncertet adtak, ez az első emlé­kezetes marad. A három gyermek, Janka, Panka és Benjámin már korábban, az együttes megalakulása előtt is részt vett édesapjuk egy-egy kiállításának megnyi­tóján, verseket mondtak, énekekkel szol­gáltak. Szívesen szavalnak és énekelnek. Mindhárman a bonyhádi evangélikus gimnáziumba járnak, ahol különböző művészeti ágakkal is ismerkednek. A lá­nyok magánének szakon tanulnak zene­iskolában, Benjámin gitározik. f* A Szemek énekegyüttest sok gyüleke­zet hívja fellépésre, ők pedig szívesen, nagy örömmel tesznek eleget a meghí­vásoknak. Ilyenkor a koncert mellett Gábor szobraiból kiállítást is rendeznek, mert ez a három egymáshoz tartozik: szó-zene-kép. Sok megzenésített vers­hez megtalálhatja illusztrációként a megfelelő szobrot is a szemlélő. Az ak­tuális előadás anyagát úgy állítják össze, hogy kapcsolódjon az időszerű egyházi • ünnephez vagy ünnepkörhöz. Ezek a fellépések nagy örömöt szerez­nek mindannyiuknak, úgy érzik, egy-egy templom vagy gyülekezeti terem rögtön­zött színpadán bizonyságot tudnak tenni a hallgatók előtt, át tudják adni azt, amit megtapasztaltak a saját életükben, hogy az örök Fény legyőzi a sötétséget, újra és újra legyőzi az árnyékot. Úgy érzik, ilyen­kor a teremtő Isten rájuk kacsint. ■ Sánta Anikó Reményik-nap ok az új evangélikus általános iskolában ► Szeptembertől Vas megye székhe­lyének is van evangélikus általános iskolája. A Kárpát-medencében el­sőként vette fel Reményik Sándor ne­vét, ezzel mintegy vállalva a költő szellemiségének közvetítését is a térségben. Az intézmény első ízben október 24-én emlékezett meg név­adója halálának évfordulójáról. A szombathelyi evangélikusok iskola- alapítása viharos körülmények között indult, s csak az egyházi vezetők gyors helyzetfelismerésének köszönhető, hogy a folyamat szerencsés véget ért. istentiszteletet -, a másik az első osztá­lyosok felekezetűknek megfelelő hittan­órája. Ezen túlmenően az irodalmat, tör­ténelmet, ének-zenét tanító pedagógu­sok feladata, hogy a tananyagban úgy helyezzék el a hangsúlyokat, úgy egé­szítsék ki a tanítandókat, hogy a keresz­tény és protestáns szellemiség előtérbe kerüljön, anélkül hogy ez a kötelező anyag rovására menne. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában nagy gondot fordítanak a tehetséggondozás­ra, a művészeti nevelésre és a sportéletre is. Megkezdődött a cserkészcsapat szer­vezése: egyelőre a toborzás, az ismerke­dés folyik. A városban a 19. században már volt protestáns elemi iskola. A mai gyüleke­zet évek óta készült rá, hogy átvegye az egyik általános iskola működtetését. Eredménytelen kezdeményezések után tavaly év végén váratlanul jutott a pres­bitérium tudomására, hogy a megye- székhely vezetése - a csökkenő tanuló­létszám miatt - két iskola bezárását is tervezi. Az egyik épp a templomuk kö­zelében levő Eötvös József-iskola volt. Tárgyalások, egyeztetések sora indult meg - a nyilvánosság nagy érdeklődésé­től övezve- az önkormányzat és az egy­ház között. Végül a helyi vezetés egyet­len lehetőséget hagyott az egyház szá­mára: vagy átveszik az iskolát a tervezett 2008 helyett már az idei tanévben, vagy végleg lakat kerül a patinás intézmény­re. Az evangélikusok - az országos egy­ház támogatását élvezve - bátor döntést hoztak: vállalták az iskola átvételét, a fenntartó a helyi egyházközség lett. Megfeszített munka kezdődött ez­után, melynek élére az intézmény új igazgatója, Sátory Károly állt. Olyan isko­lát kellett rekordidő alatt megszervezni, amely a keresztény szellemiséget tükrö­zi, ugyanakkor tovább élteti az intéz­mény jó hagyományait.- A szülők túlnyomó többsége öröm­mel elfogadta az új „arculatot” - mondja az igazgató. - Többen épp az egyházi jelleg miatt csatlakoztak hozzánk. A szakemberek közül tizenötöt meg tud­tunk tartani, és néhány új pedagógus be­lépésével lelkes, keresztény szellemiségű tantestületet sikerült kialakítani. Nem a felekezeti hovatartozást tekintjük elsőd­legesnek, hanem a meghatározó erköl­csi normákat. Ez vonatkozik a diákság összetételére is. Két hónappal a tanév kezdete után a pedagógusok már jó tapasztalatokról számolnak be. A hitélettel kapcsolatban mindössze két kötelező dolog „terheli” a diákokat. Az egyik a hétkezdő templomi áhítat - mely inkább közös éneklést, be­szélgetést jelent, semmint hagyományos A húszas években épült iskolaépüle­tet leromlott állapotban kapta meg az egyházközség. Vajon hogy birkóznak .meg a fenntartás, a felújítás terheivel? - kérdeztük Gregersen-Labossa György paró- kus lelkészt.- A gyors átalakulás során egyelőre csak az osztályok otthonossá tételére tudtunk gondolni - tájékoztat. - Az épület mielőbb felújításra szorul. A működést az állami normatívából, az egyházi iskoláknak járó kiegészítő nor­matívából és egyéb támogatásokból fe­dezzük. Az iskolaalapítás megmozgat­ta az egyházközséget, hűsvét óta gyűl­nek az adományok, és folyamatosan keresünk támogató cégeket is. Az isko­la átvételéért cserébe az önkormány­zattól három évre elosztva még meg­kapjuk azt az összeget, amelyet egy tanév alatt a fenntartásra költöttek vol­na. Sokat segít a Johannita Szeretet­szolgálat. Hosszú távon az európai normáknak megfelelő oktatási intéz­ményt szeretnénk kialakítani, együtt­működve a már meglévő intézménye­inkkel, a szeretetotthonnal és a Jóhan- neum Evangélikus Diakóniai Központ­tal. A legsürgősebb feladat a helyi étke­zés lehetőségének a megteremtése; ezt teljes belső felújítás, azután pedig a tor­naterem megépítése követi majd. Az intézmény küldetésének tekinti Reményik. Sándor (1890-1941) életmű­vének megismertetését, szellemének ápolását is. Ennek érdekében a hagyo­mányteremtés szándékával rendeztek a költő halálának évfordulójához kapcso­lódóan már az idén is Reményik-napo- kat: a templomkertben emlékfát ültet­tek, verseket idéztek, sőt - több egyházi iskola bevonásával - vetélkedőt rendez­tek (képünkön) a költő életművéről. Kiállítást is rendeztek Reményik egy­kori lelkésze unokájának dokumen­tumgyűjteményéből; ezt az egész város, később pedig más gyülekezetek számá­ra is hozzáférhetővé teszik. ■ Varga T. Krisztina

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents