Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-10-28 / 43. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP ^^vfofyam^^^zán^^o^^tktóbe^J^^zenthámmsá^nnej^ilái^^^diblí^^asárna^ Ára: 180 Ft „Olvasóink többsége igényli, hogy a közéleti eseményekről keresz­tény és főképpen evangélikus megközelítésben tájékozódhasson. A legnagyobb potenciál azonban lapunk esetében is az internetes kiadásban rejlik. Lapzártánk napjáig az idén 114 442 egyedi látogató ér­kezett az EvÉlet honlapjára, ez hetente mintegy 2700 új olvasót jelent.” ^ A Pulitzer-galaxis vége - 3. oldal „.. .1954-ben lényegében már kiábrándult a rend­szerből, személyesen pedig krisztusi elveket val­lott. Az embertársainak való segíteni akarás jelle­mezte őt, környezete szerette. Judith máig őrzi Ma­iéter Bibliáját, melyet Kuthy Dezső dedikált neki.” Az evangélikus Maiéter - 8. oldal .....tervemet úgy módosítottam: sporttörténész le szek. Nem lettem. Ám azt sem hittem volna soha, hogy egyszer majd a Protestáns Újságírók Szövetségének elnökét Novotny Zoltánnak, al- elnökét pedig Fabiny Tamásnak hívják. ^ Interjú egy sportoló püspökkel -11. oldal A Biblia-vasárnap igéje ** 2. oldal Orgonaszentelés Dunakeszin * 5 .oldal Hívőként az egyetemen ^ 6. oldal Közelképben a GAW ^ 7. oldal Luther csoki ^ 7. oldal Halála mint széttört ablakok * 10. oldal fíHMUM um (’««früh Békehírt» a, ^Metodista J^, MAGYARHÍRIAP^Í^ÍÍíS híriffl I™ggff jrcka ü HetiVálasz Köszönet az oltalomért Mementó Nem csupán az ötvenegy évvel ezelőtti forradalom, de a fél évszázaddal később Budapesten történtek emlékét is elevenen kívánják tartani a dunaújvárosi evangéli­kusok. A tavaly ősszel zajlott „gyalázatos események” olyannyira megrázták Kaisler Gitta helyi festőművészt, hogy egy egész képsorozattal állított mementót. Az alko­tások november 4-ig láthatók az evangé­likus templom galériájában; az ’56. október 23. és ma című kiállítást múlt vasárnap nyi­totta meg Stermeczki András lelkész. (Az '56-os forradalom kitörésének idei évfordulóján, illetőleg annak előestéjén a fővárosban ismét egyaránt voltak az ünnephez méltó és méltatlan mozzanatok, melyek lapunk nyomdába adásá­nak időpontjában még nem értek véget...) M EvÉlet-infó Tanulmányi házat avattak Balassa­gyarmaton * Ünnepi eseményre érkezők töl­tötték meg a balassagyarmati evan­gélikus templomot október 21-én. A gyülekezet tagjai, a meghívott vendégek, a testvéregyházak kép­viselői hálaadásra gyűltek össze e kissé hideg, őszi estén, hogy átad­ják rendeltetésének a csaknem öt hónap alatt felépült, augusztusban elkészült Szabó József Tanulmá­nyi Házat. Dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke Ef 4,20 alapján hirdette Isten igé­jét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szabó József neve kötelez minket. Tanulásra kö­telez, hiszen Szabó püspök is tanuló és ta­nító ember volt. Minket, evangélikusokat is e kettősség jellemez: tanuló és tanító egyház szeretnénk lenni. Éppen ezért a tanulásnak három, egymástól jól elhatá­rolható körét különböztethetjük meg. Az első kör az, melyben Krisztusról tanu­lunk. A történeti kutatás feltárja előttünk, hogy ki volt az a Jézus nevű tanító. A má­sodik kör már sokkal szűkebb, itt Krisztus­tól tanulhatunk. Ez a tanulmányi ház is fel­adatának kell, hogy tekintse - hangsú­lyozta a püspök -, hogy ne csak Krisztus­ról, hanem Krisztustól is tanuljunk. A har­madik, a legbelsőbb kör az, melyről az apostol így ír. Krisztust tanuljuk! Mit je­lent ez? Azt, hogy belesimulunk az ő aka­ratába; az apostollal együtt elmondhatjuk: nem én élek többé, hanem Krisztus él ben­nem. „Ha ez itt, ebben a házban megvaló­sul, akkor nem hiába építünk tanulmányi házat” - szögezte le Fabiny Tamás. Az igehirdetés után az ünneplő gyüle­kezet előtt ijj. Záborszky Csaba elszavalta Reményik Sándor Csendes csodák című ver­sét, majd dr. Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kap­csolatokért felelős főtanácsadója kö­szöntőjében az ünnep tágabb értelme­zéséről szólt. A mai nap nemcsak a gyü­lekezet számára ünnep, hanem a város és az ország ünnepé is. A tanulmányi ház a találkozás és a dialógus helye lehet, azé a dialóguskeresésé, mely evangéli­kus örökségünk része - jelentette ki. Folytatás a 3. oldalon A Budapest ostroma idején nyújtott svéd segítségért mondtak köszönetét az egykori Luther Otthonnak (a mai Luther Márton Szakkollégium elődjének) a di­ákjai Svédország magyarországi nagy­Cecilia Bjömer követének. Cecilia Bjömer asszony októ­ber 17-én tett eleget az öregdiákok meg­hívásának, és látogatott el a Magyaror­szági Evangélikus Egyház székházába. A II. világháború idején az Üllői út 24. szám alatti épületegyüttes adott helyet a Svéd Vöröskereszt oltalma alá helyezett otthonnak is. Az intézményre kiterjesz­tett diplomáciai oltalom az egész épület lakói számára biztosított viszonylagos védelmet. Mindemellett a Svéd Vöröske­reszt a háború után élelmiszercsomagok­kal is ellátta a rászorultakat. A múlt szerdai találkozó házigazdája Profile Gergely országos felügyelő volt, így az emlékek felidézése mellett bőven esett szó a két ország és evangélikus egy­háza közötti kapcsolatok jelenéről is. Boda Zsuzsa felvétele Reformáció / forradalom Frenkl Róbert Október a reformáció hónapja. Október a magyar forradalom hónapja. Termé­szetes, hogy azok gondolkodásában, akik számára fontos mind a két világtör­ténelmi esemény, találkozik, összekap­csolódik, netán konfrontálódik a refor­máció és a forradalom. A kölcsönhatás a közeljövőben csak erősödni fog, hiszen tíz év múlva, 2017- ben ünnepli meg a világ a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját. Ez a tény évről évre szembesít majd a mi törté­nelmünkkel, amelyben egyaránt megha­tározó volt a reformáció, illetve a napja­ink, a harmadik Magyar Köztársaság éle­tét vezérlő ’56-os forradalom eszmeisége. A reformáció mindig időszerű, és a fo­lyamat, ha létezik is az ökumenizmus, ma sem nélkülözi a feszültségeket. Nemcsak arról van szó, hogy az egyház élete perma­nensen igényli a megújulást, hanem arról is, hogy előkerül az anyaszentegyház egy­ségének a kérdése. A megosztottság min­dig fájdalmas. 2017-ig nyilván számos ta­nácskozás, teológiai és egyházpolitikai vi­ta lesz a keresztények egységéről. Nem lehet terminológiai problémává egyszerűsíteni az egyház vagy keresz­tény közösség kérdését. A reformáció egyházai egyházak. A részben mind­egyiküknél benne van az egész. Történelmi tény, hogy az egyetemes keresztény egyház csak eszmeileg léte­zik, mindnyájan Krisztus követőinek valljuk-vallják magunkat-magukat. Ezen lehet szomorkodni, lehet akár pozitívan értékelni a folyamatot, mint a keresz­ténység sokszínűségének a bizonyítékát, de nem lehet egy egyházat - legyen az a római vagy a keleti ősi kereszténység le­téteményese - „az egyháznak” tekinteni. A nyugati kereszténység egysége élő reménység. De sok türelmet, szeretetet, tudományos munkát igényel. Illúzió lenne ezt a célt az ötszázadik évforduló­ra kitűzni, de hiba lenne a jubileumot nem felhasználni arra, hogy megalapoz­zuk a távlati esélyeket. Ami kétségkívül évszázados perspektívát jelent, netán újabb ötszáz évet tesz szükségessé. Az ökumenikus mozgalom nem lebe­csülhető érzelmi, hangulati elemei, a testvéri közösség megélése jelentős gesztus értékűek, ezek erősítése haté­kony hátteret nyújthat az egységet mun­káló teológiai és politikai törekvések­nek, tevékenységeknek. Az ökumenikus mozgalom nagy érdeme, hogy jelentő­sen mérsékelte a keresztény egyházak közötti feszültségeket, kifejezte sok hívő és lelkipásztor vágyát, de azt is nyilván­valóvá tette, hogy ez az út önmagában nem vezet el a strukturális egységig. Ta­lán nem is ez volt a célja. Új filozófiára, új gondolkodásra van szükség. Ezt kívánja a globalizáció folya­mata is, amelyben a világvallások között merül fel az együttélés igénye, nem csak azokon belül. És túl az elvi problémákon, csak hazánkat nézve, a hétköznapi szol­gálat tekintetében is luxus a keresztény­ség, így a szolgálók megosztottsága. Úgy látszik, az egységhez forradalom­ra lenne szükség. A forradalom pedig hősiességén túl fájdalmas áldozatokkal is jár. Ezért vagyunk reformpártiak, őszinte szívvel tisztelegve a forradalom hősei, áldozatai előtt, akik 1956-ban - ta­lán a konkrét célokat is tekintve nem tu­datosan, de - a vallásszabadságért is küzdöttek. És ha ma sok jogos kritika éri is az úgynevezett puha diktatúra egyhá­zi életét, nem vitatható, hogy a forrada­lomnak köszönhetően lényegesen sza­badabb volt 1957 és ’89 között a vallás­gyakorlás, kevesebb a jogsértés, mint 1948 és ’56 között. Tavaly ünnepeltük a forradalom ötve­nedik évfordulóját. Sok minden előke­rült ennek kapcsán. Lehet, hogy újabb ötven év is kevés lesz a közös gondolko­dáshoz, de egy vitavonulat bizonyosan megszűnik: a nemzedékek különböző­sége. Azoké, akik aktívan éltük meg a forradalmat, és ázoké, akik akkor vagy később születtek. Egy ihletett pillanatban - 1956. októ­ber 23. és november 4. között — két nagy célban megvalósult a nemzet egysége: legyen független Magyarország, és le­gyen vége a diktatúrának, jöjjön a sza­bad, többpárti demokrácia. Az egyházak akkor együtt voltak a nemzettel, ők is igényelték a szabadsá­got, őket is nyomasztotta a diktatúra. Legújabb kori történelmünk, a szabad­ság elmúlt tizenhét éve jól mutatja, milyen nehéz - a forradalmi célok megvalósulása után - a „hogyan?” kérdésére választ adni. Hogyan építsük fel a demokratikus, a bol­dog polgárok közösségét jelentő Magyar- országot? És hogyan vegyenek részt eb­ben - egy percig sem feledve missziói kül­detésüket - az egyházak? Októberben újólag megfogalmazód­nak e kérdések. Reméljük, születnek majd válaszok is. Miniszterelnöki magánvizit Kjell Magne Bondevik evangélikus lelkész, volt norvég miniszterelnök (balról a második) rövid magánlátogatást tett hazánkban. Ennek során október 21-én feleségével és Balte Angell-Hansen nagykövet asszonnyal részt vett a Deák téri gyülekezet istentiszteletén, majd aktuális kérdésekről folytatott megbeszélést a lelkészi hivatalban (képünkön). ® Ifj. Cselovszky FERENc/elve'tele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents