Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-21 / 42. szám
‘Evangélikus ÉletS MELLÉKLET 2007. október 21, ozói Szolgálat melléklete írták és szerkesztették a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat munkatársai A karizmatikus Jézus kapcsolatai Előadónk, Takácsné Kovácsházi Zelma teológiai tanár, nyugalmazott evangélikus lelkész együtt érkezett Balogh Éva kolléganőmmel Csillebércre. így már az előadás előtt is lehetőségünk adódott, hogy néhány személyes, baráti szót váltsunk vele. Kedves percek voltak ezek, hiszen többen már régóta ismerjük őt. Sőt a gyülekezés közben még arra is volt időnk, hogy a természetben, kissé távol a nagyváros zajától élvezzük a testet-lel- ket melengető, csodás őszi napsütést. Érdeklődve vártuk „Zelma néni” előadását. Többen csak emiatt utaztak vidékről a fővárosba. Akik akár csak egyszer is hallották beszélni, szívesen hallgatják őt, hiszen páratlan módon képes közel hozni Jézus személyét. Amit mond, abból nemcsak a tudás, a szakmai igényesség hallható ki, hanem érezhető személyes meggyőződése, hitelessége is. Tanítványaként tudom, hogy előadónk specialitása a Jézus-kutatás, a történelmi Jézus személyének bemutatása. Ez egyébként a teológián belül egy külön kutatási ág. A kutatási anyagok, amelyekből merít, amelyeket felhasznál, igen színvonalasak, érdekesek, szemléletesek. Takácsné Kovácsházi Zelriia célja, hogy amit elmond, legyen könnyen befogadható, praktikus, alkalmazható, jól használható az életben. Jézus Krisztusról már sokat hallottunk, olvastunk, de a mostani előadásban egy új, más képet is kaptunk róla. Az előadó Jézus történelmi személyét, emberi oldalát mutatta be kapcsolatainak tükrében. Úgy hallottunk Jézusról, mint aki ember volt az emberek között, kortárs a kortársak között. Az egyházban fontos arról beszélni - mondotta előadónk -, ki is volt valójában az a Jézus, aki Palesztinában élt, tanított és gyógyított; mit mondott, mi volt a terve, milyen volt a kapcsolata az emberekkel. „Jézus, akit szeretnék megjeleníteni, az emberiesség mintája, prototípusa, olyan ember, amilyennek Isten álmodta az embert” - fogalmazott az előadó. Az előadás egyik legfőbb és legérdekesebb gondolata az volt Jézusra vonatkozóan, hogy ő karizmatikus személyiség volt. Ez az, amit ma a történeti kutatók a leghangsúlyosabbnak tartanak Jézus jellemzésével kapcsolatban. Tovább folytatva a gondolatsort elgondolkodtató szavakat hallottunk erről; „A karizmatikus' olyan ember, akinek úgy van vonz- és hatóereje, hogy ehhez nincs rangja, pozíciója, státusa, hatalma, vagyona. Nem azért vonzódnak hozzá, amije van, hanem a személye miatt, aki ő maga. Nagy különbség van a között, hogy »mim van«, és hogy »ki vagyok«. A karizmatikus emberben belül van egy olyan erő, amely kisugárzik, ami hatást gyakorol, ami vonz; a jelenléte arra ösztönöz, hogy mellette maradjak” - mondta Takácsné Kovácsházi Zelma. Ennek a gondolatnak a kifejtése számunkra, akik kórházban végezzük szolgálatainkat, felettébb tanulságos volt. Még egy idézet az előadásból; „A karizmatikus nem csupán azt jelenti, hogy úgy általában tud bánni az emberekkel, hanem hogy mindig pontosan, tévedés nélkül, melléfogás nélkül azt teszi, azt mondja, amit abban a helyzetben, azzal a személlyel tenni kell, amit éppen akkor és ott neki mondani kell. Belül van egy olyan isteni sugallata, hogy képes nagyon jól megérezni az adott szituációt és azt adni, amire a másiknak igazán szüksége van.” A továbbiakban még történeteken keresztül is hallottunk arról, hogy a karizmatikus Jézusnak milyen volt a kapcsolata tanítványi körével, a különböző vallási csoportokkal, illetve női követőivel. Az előadás után tanulságos, élénk beszélgetés hangzott el a témával kapcsolatban. Többen személyesen is kifejezték köszönetüket a hallottakért. Akit érdekel a teljes előadás hanganyaga, a kórházmisszió munkatársaitól megrendelheti. ■ - HONTI „Minden pillanat ajándék” ► A csillebérci konferencián a komoly, idősebb hölgyek között már az első nap feltűnt egy mosolygós fiatalember. Szemtpel láthatólag nagy érdeklődéssel kísérte végig az előadásokat, sőt a közben felmerülő műszaki akadályok elhárításában is készségesen segített. A második napon együtt ebédeltünk, így megismerhettem egy kicsit közelebbről. Telefonszámot, e-mail címet cseréltünk. Fodor Dániel másodéves főiskolai hallgatóval, a kiskunhalasi gyülekezet kántorával a világhálón „beszélgettünk” egymással.- Először láttam önt a munkatársaink számára szervezett konferencián. Hogy érezte magát, milyenek voltak a benyomásai?- Hihetetlenül jól éreztem magam. Az eredeti terv szerint csak az első nap első előadásán vettem volna részt, de olyan barátságos volt a légkör, úgy felcsigáztak az előadáscímek, hogy maradtam a második napon is. Zelma néni előadása nagyon tetszett, bár a hallgatóság körében megoszlottak a vélemények. Nem a minőségéről, hanem a témájáról, hiszen olyan kérdéskört feszegetett több ponton is, amely egyházunkban - amennyire én látom - tabu. Fantasztikus volt olyan emberekkel találkozni, akik arra tették fel az életüket, hogy a tényleg rászorulókon segítsenek. Az is rengeteget jelentett, hogy ezek a lelki segítők őszintén tudtak beszélni tapasztalataikról, és érzelmeiket nem rejtették véka alá. Sokat formált rajtam az a két nap. Köszönöm a lehetőséget, így utólag is.- Lelkészétől úgy tudom, hogy kórház lelkészt munkájában másokkal együtt ön is részt vesz. Pontosan milyen szolgálatot végez és mióta?- Karácsonykor egy kisebb ifjúsági csapattal el szoktunk látogatni a kórházba. Ahová csak tudunk, bemegyünk, de a gyerekosztály a legfontosabb. Oda mindig megyünk, és énekelünk is. Végigsétálunk a kórtermeken, és látjuk, hogy mennyi ember ünnepli a karácsonyt egyedül, szenvedve... Mi próbálunk kedveskedni nekik, beszélgetni velük. Ez tehát nem rendszeres szolgálat, de nagyon szeretjük, azt is mondhatom, már része a karácsonyunknak. Az első emlékem elég régi, talán hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor először mentünk a pszichiátriára. Aztán néhány év kimaradt; az utóbbi három-négy karácsonykor azonban mindig mentünk. Az ünnep előtt pár héttel összeülünk, képeslapokat készítünk, gondolatokat írunk rájuk, és szétosztjuk őket.- Változtat-e, változtatott-e önön valamit ez a szolgálat?- Persze! Bár nem voltam még igazán mély vízben, a szolgálat minden egyes pillanata érzelmileg annyira hatott rám, hogy nem is tudom kifejezni. Nagyon intenzívek voltak a beszélgetések. Most nagyon költői leszek; minden egyes mondat egyszerre fájt és egyszerre okozott megkönnyebbülést. Azért fájt, mert láttam egy ember szenvedését, amihez nem vagyok hozzászokva. Volt, amikor nem is lehetett mit mondani. Voltunk egy hölgynél, aki nagyon megszenvedte, hogy elvesztette a lábát. Nem éreztem úgy, hogy bármit is mondhatnék neki, ezért csak megöleltem. Ha mást nem tehettem is, annyit tudtam segíteni, hogy vele voltam. ( • - Szintén a lelkészétől tudom, hogy gyerekkorától kezdve jár gyülekezeti alkalmakra, ráadásul ez a saját döntése volt. Mit jelent az ön számára a templomba járás és az, hogy gyülekezetbe tartozik?- Nem mondanám, hogy teljes mértékben az én döntésem volt. Kellett az a szülői kezdő lökés, amely után már nem álltam meg, és most már mondhatom, hogy szeretek oda tartozni. Nyolcéves koromban kereszteltek meg, attól kezdve jártam hittanra. Néha még istentiszteletre is, bár azt nem szerettem, mert akkor még hosszúnak tűnt. Aztán én lettem a kántor; akkor már nem volt unalmas, hiszen mindig izgultam, hogy mikor mit kell játszani. A templomba járás azóta nem motorikus művelet, amióta értem és érzem azt, amiről éppen szó van.- Tanácsolná-e az ön korosztályába tartozóknak a kórházi lelkigondozói munkát?- Nem. Úgy gondolom, hogy azt, aki rátermett erre a munkára - és ami a legfontosabb: akinek van belső indíttatása -, Isten rávezeti erre az útra. A jó orvos sem a külső hatások - anyagiak, szülők és így tovább - miatt lesz orvos, hanem mert szeretne segíteni az embereken,'és ez számára boldogság. És még mielőtt nagyképűnek tűnnék, én sem szakembernek, sem jó lelkigondozónak nem hiszem magam. De tisztában vagyok vele, hogy vannak emberek, akiknek a szemében jó ember vagyok, mert ott voltam mellettük. A kórházi lelkigondozást csak azoknak ajánlom, akik lelkileg erősek, és akik belső késztetést éreznek, hogy ezt csinálják.- Mik a tervei, hogyan képzeli el a jövőjét?.- Továbbra is kántorkodom a gyülekezetben Kiskunhalason. Szekszárdon tanulok magyar szakon, reményeim szerint a diploma után emberekkel foglalkozhatok. Még nem tudom konkrétan, milyen formában. Nem szoktam túl sokat gondolkodni a jövőn, mert ezt az egyet szeretném megtanulni: az élet rövid, nem tudni, hogy mennyire, minden pillanat ajándék, és megvan a maga gyönyörűsége, csak észre kell venni. ■ B.É. A teremtés fátyla alatt A szeptemberi konferencián ismertem meg M ittermayer Ferencnét, Ilit. Akkor keveset tudtam meg róla. Csak annyit, amennyit a konferencia résztvevőinek is elmondott. Történetei haldoklókról és a halálközeli élményekről szóltak. Már akkor feltűnt különös szakértelme és az, hogy minden előadás iránt érdeklődik. Újabb találkozásunk hétfőre esett. A konyhájában üldögéltem, és a kávéját ittam. A kíváncsiság vitt el hozzá. Az, hogy megtudjam, hogy jut eszébe valakinek, hogy a szabad idejében betegeket látogasson az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet kórtermeiben.- Negyvenkilenc éves voltam, amikor meghalt a férjem. Hirtelen egyedül maradtam. Azt gondoltam, hogy az életem értelmét az adhatná meg újra, ha egy gyermeket fogadnék magamhoz. Hamar kiderült azonban, hogy ez az út járhatatlan a számomra. Kísérletem kudarcba fulladt, még inkább úgy éreztem, hogy értelmetlen élnem. Ekkor kerültem a Bulányi György nevéhez köthető Bokor közösségbe. Az egyik összejövetelükön megismerkedtem egy asszonnyal, aki meghívott a kórházi önkéntesek lelkigondozói szolgálatához - amely akkor alakult -, hogy látogassak betegeket. Debrecenyi Károly István volt a vezetőnk. Elvégeztem a hospice-tanfolyamot, a klinikai lelkigondozói, a vöröskeresztes otthonápolási tanfolyamot. Tíz éve vagyok önkéntes beteglátogató. Félek a haláltól, azért látogatok betegeket, hogy szembenézzek vele.- Miért fél a haláltól?- A bizonytalanságtól félek, nem tu-. dom, mi lesz velem. Borzadással tölt el, amikor megszűnik az élet.- Tíz év hosszú idő. Sok ágy mellett állhatott meg, több haldokló kezét foghatta meg. - Segítettek ők önnek abban, hogy megbarátkozzon a halállal?- A halál most is ugyanaz maradt a számomra. Sok embert láttam elmenni, volt, aki szépen ment el, volt, aki nagyon nehezen, feszültséggel, kínlódva, fájdalommal. A magam számára úgy fogalmazom meg, hogy mindenki azt éli meg, amit hisz, és úgy megy el, ahogy hisz.- Ha ennyi borzalmat, szenvedést lát, mégis mi az öröm az ön számára ebben a szolgálatban?- Az az öröm, hogy azt hiszem, én adok, és végül minden esetben kiderül, hogy én kapok... Nem a betegeknek van szükségük rám - meghalnak nélkülem is -, hanem .nekem van szükségem rájuk.- Mi jelenti a nehézséget ebben a munkában?- Amikor reggel fel kell kelni, és semmi kedvem bemenni a kórházba. Néha azt gondolom, minek megyek. Útközben majdnem visszafordulok. Aztán meggyőzöm magam, hogy mi van akkor a vállalással. Talán jobb lesz otthon ülni? Amikor azonban hazafelé tartok, tudom, hiszem, hogy volt értelme bemenni. A másik nehézség az, hogy nem tudom megoldani a betegek problémáját, hiába adnék tanácsot, az én megoldásom nem az övék. A betegek és az egészségügyi dolgozók közötti feszültség is sok nehézséget teremt. Nekem pártatlannak kell maradnom.- Hogy került az evangélikus konferenciára, és mi a vonzó ezekben az alkalmakban?- Bolla Árpád hívott két évvel ezelőtt először az evangélikus összejövetelekre. Mindig nagy kíváncsisággal megyek, érdekel, mit hoz a másik ember, meggyőződésem, hogy mindenkitől lehet tanulni. Megiszom a kávét, készülődöm. Útrava- lóul elkérek egy kis füzetet. Ili vonakodva adja oda. Címe: A teremtés fátyla alatt. Rövid történetek haldoklókkal való találkozásokról. Ili történetei. Az alapítvány gondozásában jelent meg. Címét egy régi, édesanyjától kapott könyv ihlette, amelyik a szent meg a rajongója kapcsolatát meséli el. Amikor a szent, a hercegnő megbetegedett, a rajongó, egy gróf azt mondta a hercegnőnek: „Isten fátylát teszem föléd, hogy ne fájjon annyira a szenvedés.” Igen, jó lenne, ha a teremtés fátyla alatt elcsitulna minden szenvedés. ■ - HEINEMANN A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat munkatársainak elérhetőségei Balogh Éva kórházlelkész • telefon: 20/824-4723 •e-mail: eva.balogh@lutheran.hu Heinemann Ildikó kórházlelkész • telefon: 20/824-2152 • e-mail: k.h.ildi@freemail.hu Honti Irén kórházlelkész • telefon: 20/824-5629, 70/264-0525 • e-mail: hirene@citromail.hu