Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-02-04 / 5. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. február 4. 3 Nagy felelősség - sok szeretet Beszélgetés Gadóné Kézdy Edittel, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatójával Mottó: „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33)- Kedves Edit! Második évét kezdte meg idén szeptemberben mint a Deák téri gimnázium igazgatója. Hogyan érzi magát „új" beosztásában?- Kilenc éve tanítok ebben a gimnáziumban, néhány évet igazgatóhelyettesként is dolgoztam. Ez azért fontos, mert jól ismerem a kollégákat és az iskola légkörét, amit elődöm, Schulek Mátyás alakított ki. Amikor elkezdtem itt tanítani, rögtön megérintett az a szeretetteljes stílus, ami jellemző nemcsak a kollégák között, hanem a gyerekek és szülők irányában is. Elődöm beszélt rá, hogy vállaljam el az iskola vezetését, és valójában fő feladatomnak azt érzem, hogy megőrizzem ezt a nagy gonddal kialakított légkört, stílust, de persze az oktatási struktúrát is. Nagy felelősség, de remélem, sikerül. Emellett természetesen néhány területen igyekszem modernizálni a munkánkat: fontos, hogy az iskola - igencsak jó - eredményeit jól tudjuk kommunikálni, hogy tudjanak a sikereinkről; fontos a kapcsolattartás a gyülekezetekkel; és fontos az iskola tárgyi feltételeinek javítása, ami lényegében állandó pályázatírást jelent. Idén például tizenkét pályázatot nyertünk különböző fórumokon - egyházi, fővárosi, önkormányzati, minisztériumi szinten.- Máris az anyagiaknál tartunk. Valóban annyival rosszabb a helyzet, mint korábban?- Minden évben úgy tűnik, hogy tavaly jobb volt, de most az országos állapot is rendkívül rossz az oktatás terén, és ezen belül az egyházi oktatásé, ha lehet, még rosszabb. Noha megvannak azok a törvények, amik biztosítanának egy bizonyos mennyiségű juttatást, nem kapunk annyit a kormányzattól. Az iskola egyik legnagyobb „tőkéje” az állandó tanári kar, ami természetesen a minőségi oktatói munkát garantálja, de mivel idén még kötelező óraszámemelést is elrendeltek, az általános helyzetet a mi iskolánk is meg fogja érezni. Az anyagiakhoz tartozik még, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az állami normatíva nem nőtt 2005 óta, a fűtéshez használt gáz ára viszont háromszorosára emelkedett. Emellett a szülők pénztárcája is szűkösebb, az alapítványi hozzájárulás kétharmadára csökkent idén, pedig azt is szinte csak az alapellátásra fordítjuk már. Biztos, hogy valamelyest szükség van szemléletváltásra is, talán az egész egyházban: ha valamit fontosnak és értéknek tartunk, akkor arra anyagilag is áldoznunk kell, még ha kevésből is tudunk áldozni, és nem pedig szolgáltatásként kell elvárnunk azt.- Hogyan jellemezné az iskolájuk oktatómunkáját?- Iskolánk ilyen értelemben hagyományos gimnázium, amely széles körű műveltséget kíván nyújtani mind humán, mind reál téren, és igyekszünk elkerülni a túl korai specializációt. Hangsúlyos emellett két nyelv elsajátítása és a művészeti nevelés is. Tény, hogy követelünk - még ha türelmesen és ir- galmasan is -, mert a követelmény fejleszt. Igyekszünk azonban emellett úgy megismerni a gyerekeket, hogy az utolsó két évben a saját szellemi és csa1 ládi adottságukul nak megfelelően 5 irányíthassuk tom ö vabb okét. Ame2 lyik család támogatja a gyerekei hosszan tartó tanulását, ott mi is így gondolkodunk - felkészítjük őket például az orvosi egyetemre, tudományegyetemekre. De akinél az a szempont, hogy hamar jusson pénzkereseti lehetőséghez, azt inkább a praktikus, munkára beváltható szakmák felé tereljük.- Szülőként tapasztalom, hogy iskolájukba járó ötödikes lányom kikapcsolódásnak evangélikus korálokat dalol és furulyázik A hangsúlyosan egyházi énekoktatáson kívül mitől egyházi iskola a Deák tér?- Egyszer figyelmeztettek, hogy ne gondoljuk, hogy abból látszik egyháziasságunk, hogy szeretjük a gyerekeket, mert ez sérti a világi iskolákat. A keresztény közösség megélése, ezen belül a konfliktusok szeretetteljes kezelése talán a legfontosabb többletünk. Emellett azonban alapvetően evangélikus iskola vagyunk, hiszen nálunk országosan a legmagasabb ez a mutató: a gyerekek háromnegyede evangélikus. Ezért tartjuk fontosnak, hogy tudjanak rólunk a gyülekezetek, mert meglátásom szerint az egyházi élet két területe a gyülekezet és az iskola. A gyülekezetekből jönnek hozzánk a gyerekek, mi pedig igyekszünk gyülekezeti kötődésüket erősíteni, és felnőtt egyháztagokká nevelni őket. Emellett óriási a missziói lehetőség is, hiszen akik ideküldik a gyerekeiket, azok valamire vágynak, valamiben reménykednek. És még ha lázad is az a gyerek, az iskola - és rajta keresztül az egyház - közösségi élménye, hitelesen képviselt értékei kitörölhetetlenül benne maradnak, és visszakötik.- Egy igét választott mottónak Miért?- Ez az iskola nem elit iskolának indult, hanem evangélikusnak, ahol fontos a közösség, a szellemiség, az evangélikusság. Ezek után valójában mindenkit meglepett, hogy mintegy mellesleg az objektíve mérhető mutatók - a továbbtanulási arányok, az érettségi eredmények, a megszerzett nyelvvizsgák száma - mennyire megugrottak. Mára elsők lettünk az országban a protestáns gimnáziumok között, de az általános gimnáziumi mezőnyben is a legjobbak között vagyunk, holott nem ez volt a cél. Ezek valóban „ráadásul mind megadatnak” nekünk. Ezért vagyok hálás, és ezt szeretném megtartani, de úgy, ahogy azt Jézus mondja: az ő országát és igazságát keresve. ■ Ittzés Szilvia Megjelent a Kelenföldi Hírmondó 2006. téli számában Nagy áttörés egy kis helyen Jubileumi ökumenikus imaheti istentisztelet Csengődön ► A csengődi evangélikus hívek még ma is megilletődött csodálkozással fogadják, hogy az ő községük kis templomában az ökumenikus imahét utolsó napján megjelennek a magyarországi keresztény egyházak rangos vezetői és képviselői, hogy közös szolgálatot végezzenek, és együtt imádkozzanak a kereszténység egységéért. 1987 januárjában az akkori csengődi lelkész, ifj. Hafenscher Károly nagy meglepetést okozó lépésre szánta el magát: meghívta az akkori kalocsai ko- adjutor érseket, dr. Puskái Lászlót, hogy közösen szolgáljanak az imaheti istentiszteleten. Akkor senki sem gondolta komolyan, hogy katolikus főpap elfogad egy ilyen meghívást. Paskai László azonban eljött, és ez áttörést jelentett a magyar ökumenikus egységtörekvésekben: a katolikus egyház első alkalommal képviseltette magát főpapi szinten az ökumenikus imahéten. Az idei, január 28-án tartott ökumenikus istentiszteleten négy magyarországi keresztény egyház képviselői végeztek szolgálatot: a katolikus egyház részéről dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek és Hozdik Zsolt csengődi plébános vett részt a közös imádságban. Az ökumenikus igeliturgiában szolgálatot vállalt Hegedűs Béla, a Bács-Kis- kunsági Református Egyházmegye esperese, Pénzes Péter, a Kiskőrösi Református Egyházközség lelkésze, Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Boros Dávid, a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet lelkésze, Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Hafenscher Károly lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház “országos irodaigazgatója és Nagy Veronika, a Csengőd-Páhi-Kas- kantyúi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze. Isten igéjét dr. Paskai László és Gáncs Péter hirdette. A nyugalmazott érsek Lk 24,44-52 alapján tartott prédikációjában megfogalmazta, hogy Jézus feltámadása után a Jeruzsálembe örömmel visszatérő tanítványokhoz hasonlóan mi is örömmel emlékezhetünk ezen az évfordulón - valódi örömre ad okot, hogy a Jézus Krisztusban közösen hívők, az egy ke- resztségben részesültek összegyülekeznek, közösen imádkoznak, együtt tesznek vallást hitükről, és egy közösségben hallgatják Isten igéjét. A húsz évvel ezPaskai László a szószéken előtt történteket felidézve Paskai László kiemelte annak a jelentőségét, hogy az áttörés után egy évvel már a katolikus egyház közreműködésével szervezték az imahetet. A keresztények csak közös Uruktól, Jézus Krisztustól kérhetik, hogy teremtse meg az egységet, de ez csak akkor lehetséges, ha a lelkűkben megvan a nyitottság Krisztus igéjének befogadására - hangsúlyozta a nyugalmazott érsek. Gáncs Péter Róm 8,31-39 alapján tartotta igehirdetését. Felhívta a figyelmet: az ökumenikus imahét legfontosabb üzenete az, hogy tekintsünk távolabbra, és vegyük észre a testvéregyházak lelki kincseit, amelyekkel gazdagítják egymást. A püspök megerősítette, hogy sok mindenért kell hálát adnunk, de hozzátette, hogy nem szabad hallgatnunk arról, ami még rendezetlen. Az egészséges ökumenének őszintének kell lennie, mert ha csupán udvarias protokollban és kiüresedett gesztusokban merül ki, nem érheti el a célját. Egymást elfogadó testvérekként kell becsületesen szembenéznünk azzal, hogyan is viszonyulunk egymáshoz. Gáncs püspök súlyos érveket sorakoztatott fel: a közös imádság, a bűnvallás, a megbékélést kifejező pax szép liturgikus gesztusok, de ezek után kellene következnie a legfontosabbnak: a közös úrvacsorái közösségnek. Úgy tűnik ugyanis, hogy Krisztus teste és vére, amelynek a legmélyebb értelemben kellene összekötnie bennünket, még mindig inkább elválasztja a Krisztus-hívőket. Az evangélikus püspök rámutatott: ahhoz, hogy a végső cél felé haladhassunk, bennünk kell tovább növekednie az egységre való testvéri törekvésnek, s ahogy a húsz évvel ezelőtti kezdeményezés bátor tett volt, úgy a folytatáshoz is bátorság kell. Az egységet nem kell megteremtenünk, az adott: Krisztusban a keresztények egyek - ezt a tényt el kellene fogadnunk magunkban is. ■ Petri Gábor Pax(ks)oljunk ► A kölcsönös kiengesztelődés sokatmondó szimbolikus gesztusa a liturgiában az egymásnak nyújtott békejobb, az úgynevezett „paxo- lás”. Többek között valami hasonlóra kínál lehetőséget az ötödik országos evangélikus találkozó, amelynek tíz év után újra a vendégszerető Duna-parti kisváros, Paks lesz a házigazdája június 22-23-án. Mivel közel négy év telt el az előző, Székesfehérváron rendezett találkozó óta, talán nem felesleges tisztázni, hogy mi is ennek az országos rendezvénynek a célja. Rovatunk címére utalva vigyázzunk, nehogy eltájoljuk magunkat, és hamis elvárásokkal érkezzünk majd a halászlé és az atomenergia városába. Pakson nem evangélizációt hirdetünk meg, noha tervünk és reménységünk szerint különböző eszközökkel, erőteljesen szólal majd meg egyházunk legdrágább kincse, a krisztusi evangélium, az örömhír. Nem is missziói napokat szervezünk erre a nyári hétvégére, de bízunk benne, hogy „kifelé” is vonzó hatása lesz mindannak, ami a helyi sport- csarnokban, a művelődési házban, a város templomaiban, valamint a pincesoron és nem utolsósorban a vízi színpadon történik majd... Az alkalom profilját, lényegét leginkább a találkozó szó fejezi ki, de fontos az előtte lévő országos és az evangélikus jelző is. Nem szeretnénk sokkal többet, de kevesebbet sem, mint hogy az ország lehetőleg minden egyes evangélikus gyülekezetéből érkező vendégek az őszinte, testvéri találkozás örömét átélve kezet nyújtsanak egymásnak. Ennek a remélt paksi kézfogásnak a forrása a találkozó bibliai mottójában rejlik: „Békesség néktek!” A feltámadott Jézus így köszön rá mély bizalmi válságban és reménységdeficitben vegetáló tanítványaira. Ez a krisztusi békesség adhat erőt, hogy újra kölcsönös bizalommal, élő reménységgel szembesüljünk a jelen kihívásaival, és felfelé, valamint egymásra figyelve keressük a jövőbe vezető utat. Nyilvánvaló, hogy az együtt töltendő bő huszonnégy óra még arra sem lesz elegendő, hogy részletesen felmérjük az előttünk álló feladatokat. De mindaz, amit plenáris üléseken és szekciókban, kulturális programokon és baráti beszélgetéseken keresztül kaphatunk, pozitív impulzusokkal, új ötletekkel, toÉGTÁJOLÓ vább építendő kapcsolatokkal, felfrissült, kreatív hittel ajándékozhat meg minket. így nemcsak a paksi erőmű energiája juthat el távoli településekre, hanem a paksi találkozó, a paksi kézfogás is új lendületet adhat országszerte a kisebb-nagyobb evangélikus gyülekezeteknek. Ezzel a reménységgel folynak a találkozó tartalmi és technikai előkészületei. Ebből szeretnék most néhány gondolatot megosztani olvasóinkkal, kérve, várva a hozzászólásokat, javaslatokat, így a paksi találkozó már most, februárban elkezdődhet közös gondolkodásban, véleménycserében, tervezésben, felhasználva a különböző kommunikációs eszközöket a levéltől a telefonon át az e-mailig. Nem keveset küszködtünk a találkozó mottójának megtalálásával, hiszen ez - bizonyos tekintetben - aktuális irányjelző egyházunk életében. Emlékezzünk a korábbi találkozók vezér- gondolataira: „Krisztus közöttetek van” (Paks, 1997)': „Nyitott ajtót adtam eléd” (Csömör, 1999); „Kelj fel és járj!” (Orosháza, 2001); „Gyógyulást a világnak!” (Székesfehérvár, 2003). Remélem, jól érzékeljük, hogy napjaink sokszorosan megosztott társadalmában feszültségeket, görcsöket oldó evangélium lehet a jézusi békesség meghirdetése. Ez nem a gyáva megalkuvások hazug álbékessége, hiszen, a Bibliában a békesség mindig szervesen kapcsolódik az igazságossághoz. Nem másfél napos fegyverszünetkötést akarunk elérni Pakson, hanem valódi kéznyújtást, kien- gesztelődést, Istennel és egymással való megbékélést, amelyből kreatív összefogás, tartós együttműködés születik. A protestálni szó legpozitívabb értelmében: első renden nem valami ellen, hanem valamiért/ Ez biztató jellé válhat az egész társadalom számára. A plenáris igehirdetések, fórumok és témafelvezetések mellett szekciókban szeretnénk megbeszélni a megbékélés lehetőségeit életünk konkrét területein: ifjúság, család, generációk, kisebbségek, közelmúlt, társadalom... A közösség- építést sokszínűén próbáljuk segíteni: többek között koncert, színdarab, kiállítás, sőt borkóstoló is szerepel majd a paksi „étlapon”. Őszintén reméljük, hogy nem csupán „kötelező” záróakkord, hanem a megbékélés, az örömteli közösség átélésének igazi csúcspontja lesz a befejező úrvacsorái istentisztelet - amelyet a Magyar Televízió is közvetít - a Du- na-parton. Az „oltártér” egy uszály fedélzetére kerül - a többi legyen meglepetés, de annyit azért elárulunk, hogy a vízen járás nem lesz feltétele a kom- muniónak... Imádkozzunk, hogy ezen a várva várt nyári hétvégén a paksi atomerőmű közelében igazi lelki erőmű is működjön majd, feltöltve egyházunk népét a megbékélés új életet munkáló energiájával. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület A SZERZŐ FELVETELE
