Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-21 / 42. szám
72. évfolyam, 42. szám Szentháromság ünnepe után 20. vasárnap Ara: 180 Ft „Kinek az arca jut először „Akármennyi idő alatt és akármilyen lépésekben jött is létre a világ, az élet „A vendégkönyv tanúsága szerint sokaknak jeEgy cseppnyi remény 4. oldal eszedbe, ha a gyülekezetedre és mi, nem lehet ízlés, meggyőződés kérdése, hogy Isten szükséges volt-e lentett élményt a gyűjtemény megtekintése. Máig Paul Gerhardt tegnap és ma l^- 5. oldal gondolsz? A lelkészé, a hitokhozzá. (...) Ha viszont »az ö alkotásai vagyunk«(Ef 2,10), akkor annak számáboldogan őrzöm például Benedek István dicsérő Uniós pályázatok 5. oldal tatóé vagy valamelyik gyülera, aki - még ha a tudományra hivatkozva is - tagadja, »nincs mentség« sorait.” A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat melléklete & 6-7. oldal kezeti tagé?” (lásd Róm 1,20).” » Soproni kincseink jó sáfára - Beszélgetés Szála Boldogságórák 9. oldal Kr Közösségi egyház - 3. oldal Mi van, ha nincs evolúció? - 5. oldal Erzsébet intézményvezetővel - 8. oldal Újság a neten !► 11. oldal „Isten sötét oldalai” Esperesakadémia Szárszón k- Noha több éve szervezi mára lelkészakadémia tanfolyamait dr. Varga Gyöngyi, Evangélikus Hit- tudományi Egyetemünk adjunktusa és Németh Zoltán pécsi lelkész, egyházunk esperesei részére most először tartottak ilyen alkalmat. Az elmúlt hét első napjaiban a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban zajlott rendezvényre izgalmas témát választottak az esperesek: „Isten sötét oldalai (bosszú, harag, féltékenység)”... D. Takácsné Kovácsházi Zárna teológiai tanár, nyugalmazott evangélikus lelkész biblikus alapvetése után Novotny Dániel doktorandusz a modem teodiceamodelleket mutatta be. Dr. Csepregi Zoltán, az egyetem rektora filmklubot vezetett, amelyen a Visz- szatérés című orosz filmet nézhették meg az esperesek; az alkotásról azután élénk beszélgetés alakult ki. Színesítette még az esperesakadémia programját irodalmi borház és egy közösségi este is, amelyen számtalan - az Új ének című énekeskönyvből való - ifjúsági ének eléneklésével a résztvevők felidézték az egykori szárszói és gyenesdiásí ifjúsági alkalmak hangulatát. A tanfolyam végén az esperesek csoportmunkában ösz- szegezték és értékelték ki a hallottakat. Varga Gyöngyi kérdésünkre így összegezte tapasztalatait:- Kettős kihívást jelentett számunkra ennek az alkalomnak az előkészítése és megszervezése. Egyrészt tudtuk, hogy tavaly az esperesek ugyanitt részt vettek egy igen intenzív többnapos tréningen; most pedig a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt hasonlóan intenzív, nagyon feszes időbeosztást követelő tanfolyamot kellett szervezni. Másrészt a téma súlya, komolysága is nehéz feladat elé állított bennünket: vajon hogyan tudjuk a rendelkezésünkre álló két és fél nap alatt átadni mindazt, amit fontosnak gondolunk a témával kapcsolatban? Úgy érzem - és ezt az értékeléskor az esperesek is megerősítették -, mindkét kihívásnak sikerült megfelelnünk. Jó volt egyébként látni, hogy a résztvevők mennyire feloldódtak a két és fél nap alatt. Háttérbe szorították munkájukat, funkciójukat, szerepüket, és nyitott szívvel, jó hangulatban --egyfajta lelki megújulást keresve - töltötték el velünk a rendelkezésünkre álló időt. Ezek a vonások a közös beszélgetésekben és a könnyedebb esti alkalmakon is felcsillantak. Az akadémia krónikájához tartozik, hogy ezt az alkalmat kihasználva találkozott az esperesekkel a hazánkban, tartózkodó Milos Kiütik, a Szlovák Evangélikus Egyház egyetemes püspöke, aki előadással is szolgált egyházának múltjáról és jelenéről. ■ Kiss Miklós Kép szöveg nélkül... Bottá Dénes felvétele ffiMiBllLM CWts^í Békehírnek -Evan^lteÖeiS ^Metodista J? MAGYAR HÍRLAP § hírűn HB98 nka H mm 105.91 Nagyanyám üzenete Prőhle Gergely Az.elmúlt hetekben gyakran találkozhattunk a Magyarország és Szlovákia kapcsolatait érintő híradásokkal. Mindez különösebben nem meglepő annak fényében, hogy két európai uniós tagállam közt jó ideje nem volt olyan mély konfliktus, mint amilyennek most északi szomszédainkkal kapcsolatban tanúi lehetünk. Ha komolyan vesszük azt az unos-untalän hangoztatott mondatot, hogy az Európai Unió nem csupán gazdasági szervezet, hanem valódi értékközösség, akkor joggal vethető fel a kérdés: vajon milyen értékek mentén is szerveződik az immáron huszonkét tagállam? Soha nem hittem azoknak, akik valami furcsa csodavárással tekintettek uniós tagságunkra, akik azt gondolták, hogy évtizedes, netán évszázados konfliktusok fognak egy csapásra megszűnni, a határok átjárhatósága pedig majd megjelenik abban a bizony igazán soha nem definiált európai identitásban. Sok frázis, kevés igazi tartalmi magyarázat, sok politikai érvelés, kevés valódi lehetőség az évtizedekig elfojtott ellentétek kibeszélésére. Ezzel teltek az elmúlt évek. Az európai légvárépítésnél talán hasznosabb lett volna az évszázadok alatt kiégetett és épp ezért elnyűhetetlen agyagtéglák kupacaiból módszeresen újrarakni szerényebb, de biztonságosabb épületeinket. Az előbbi mondatok olvastán talán többen felkapják a fejüket, hogy vajon miért is ez az euroszkeptikus zsörtölő- dés. Nos azért, mert - nem vitatva az európai gondolat helyességét - egyre gyakrabban történik meg, hogy az eljövendő tagság, az európai szalonképesség bizonyítása érdekében elnyomott indulatok a brüsszeli révbe érve a korábbinál is nagyobb vehemenciával törnek elő. Nem látjuk egyelőre annak nyomát, hogy az uniós tagság valódi gyógyírt jelentene a vélt vagy valós történelmi sebekre. Ha a demokratikus alapelveket, a jogállam tág definícióját tekintjük, akkor természetesen lehet értékközösségről beszélni. Így viszont felmerül a kérdés, hogy miben különbözünk az Egyesült Államoktól. Az öreg kontinens sajátja mindig is a sokféleség volt, néhány száz kilométerenként más-más népcsoport, más nyelv, mentalitás. Mi lehet az a közös nevező, mely feledtetni tudná az elmúlt évszázadok történelmi traumáit? A nemzeti hovatartozását és szociális helyzetét tekintve igen különböző európai népesség első nagy integrációs „projektje” a kereszténység felvétele volt. A katolikus egyház befolyása, az emberek istenfélelme, a közös hit ereje - ha nem is mindig és mindenütt, de - általában le tudta gyűrni a különbözőségből fakadó indulatokat. A nemzettudat kialakulását is serkentő reformáció nagy változást hozott: a reformátorok hitének végleges elterjedését biztosító harmincéves háború a világtörténelem egyik legvéresebb és bizonyosan leghosszabb összecsapás-sorozata volt. Évszázadok múltán itt élünk Kelet- Közép-Európában, a majdnem periférián mi, a lutheri reformáció sajnos egyr& fogyatkozó örökösei. Kis közösségben, többféle nemzeti hagyománnyal, különböző lelkiséggel. Kollektív emlékezetünkben ott él Trianon, a második világháború borzalmai, a kitelepítések, lakosságcserék, 1956 veszteségei, a puha diktatúra kis kompromisszumai. És persze minden vitánk és marakodásunk ellenére ott él az egymás sokféleségét elfogadó vagy legalábbis kezelni tudó, közösenmegélt hit, a lutheránus feleke- zetiség tapasztalata is, mely olykor álszent hallgatással, olykor a nyílt konfrontációt követő taktikus kompromisszumkészséggel el tudta kerülni az ellentétek eszkalálódását. Egy értékközösség magasztos és praktikus megjelenési formái ezek, melyeknek sok hasznát vehetjük a mai világban, akár szlovák-magyar viszonylatban is. Természetesen felháborít Maiina Hed- vig ügye, elszomorít a Pozsonyba látogató magyarokat ért inzultus, a Benes-dek- rétumokat magasztaló szlovák parlamenti kórus, Andrej Hlinkának a szlovák nemzeti panteonba való emelése pedig nem csak azért aggaszt, mert katolikus lévén nem kedvelte az evangélikusokat. Mindemellett teljesen természetesnek tartom, hogy egymás országaiban támogatnunk kell az Isten igéjét anyanyelvükön, szlovákul, magyarul hallani akaró közösségek életben maradását, mi több, felvirágzását. Végtelenül sajnálom, hogy megváltunk a budapesti szlovák gyülekezet Rákóczi úti templomától, s nagyon remélem, hogy szlovákul beszélő lelkészeink egyre többször kamatoztathatják nyelvtudásukat istentiszteleteinken. Örülök, hogy Milos Klátik szlovák egyetemes püspök látogatása alkalmával igen szűk körben elkölthettem vele egy vacsorát. Világosan beszéltünk, értettük egymás szándékait. Igazi testvéri, ha tetszik, értékközösség volt, melyet erősített kilencvenkét éves nagyanyám jelenléte is, aki igazi pozsonyiként a legtermészetesebb módon váltott németről szlovákra, majd magyarra és vissza. Ha valaki, hát ő sokat látott az elmúlt évszázadból; amit én a kollektív emlékezet részeként írtam le, az számára fájó, személyes tapasztalat. Hite, derűje, anekdotáinak humora megerősített abban a meggyőződésben, hogy evangélikus közösségünknek a határ mindkét oldalán fontos szerepe lehet az országaink közötti ellentétek mérséklésében. Egy hosszú, hittel élt élet üzenete ez. Csak megköszönni tudom. Példaként a parlamentben A szociális munka területét is kiemelten kezelő, országos „hálózattal” rendelkező Magyarországi Evangélikus Egyház nem kellően igénybe vett együttműködési készségét hozta fel példának parlamenti interpellációjában Koszorús László országgyűlési képviselő. A Van-e segítő'partner a szociálpolitikában? címmel hétfőn, lapzártánk délutánján elhangzott (azonnali) kérdés címzettje a szociális és mun-. kaügyi miniszter volt. Bár a Lamperth Mónika helyett reagáló Csizmát Gábor válaszát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség politikusa nem tartotta elfogadhatónak, a szakállamtitkár nem cáfolta a honatya azon állítását, hogy „az egyházak valóban stratégiai partnerek lehetnének az állam s a mindenkori kormányzat segítő szolgálataiban”. H EvÉlet-infó
