Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-14 / 41. szám
‘Evangélikus Életit MOZAIK 2007. október 14. »► 11 SPORTOLÓ LELKÉSZEK EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL A kerékpáros ► Ha az evangélikus és a kerékpár szót együtt hallom, azonnal Németh Zoltán harmincnyolc éves pécsi lelkészünk jut eszembe - és ezzel nem csak én vagyok így. Elsőként arról kérdeztem őt, hogy miként kezdődött életében „a nagy szerelem”.- Gyerekkoromban a társaimhoz hasonlóan nekem is olyan volt a bringa, mint indiánnak a lova. Egyszerűen mindenhova azzal mentünk a falun belül és a környéken. Gimnazistaként éreztem rá a hosszabb távok megtételének és a túrázásnak az ízére - talán azért is, mert egy sportágban sem jeleskedtem, ugyanakkor nagyon szerettem a mozgást és a természetet. Soha egyetlen versenyen nem vettem részt, amatőr szinten sem. Teljesítményem a mai napig szerény, évi két-háromezer kilométer; ez persze a nagy magyar átlag felett van, de meg sem közelíti egy sportolóét.- A kerékpározás olyan sport, amelynek esetében nem mindegy, hogy milyen járművet és milyen kiegészítőket használunk Mit javasol azon olvasóinknak akik ezután szállnak majd nyeregbe?- Természetesen nagyon fontos a megfelelő kerékpár kiválasztása. Ma már a használat jellegétől függően számtalan kategória létezik - országúti, hegyi, túra-, városi, fitnesz-, hagyományos —; mindenkinek át kell gondolnia, hogy számára melyik a leginkább megfelelő. Egyetlen általános alapelvet hadd említsek: kerékpárvásárlás esetén érdemes elkerülni a csábítóan olcsó megoldásokat. Sajnos húsz-harmincezer forintért nem lehet hosszú távon és váratlan helyzetekben is megbízható biciklit vásárolni. Fontos még a világítás, pontosabban a jó láthatóság. Ne restelljük különböző villogókkal, fényvisszaverőkkel felszerelni a gépünket elöl és hátul, különösen az évnek ebben az időszakában! Inkább nézzenek minket guruló karácsonyfának, mint hogy átgázoljanak rajtunk Lehet derülni a kerékpáros bukósisak használatán. Én azonban többször voltam együtt mozgássérülttáborban azzal az egykori kerékpáros élsportolóval, akinek a balesete után tették kötelezővé a sisak használatát a hazai versenyeken. Csak egyszer múljék rajta valakinek az élete vagy a testi épsége, már megérte az állandó használat!- Egy-egy mozgásforma kitartó végzéséhez erős és tartós motiváció szükségeltetik...- Az én helyzetem speciális, mert beteg vagyok, ami befolyásolja a mozgásomat is. Tulajdonképpen a kerékpározás az egyetlen olyan mozgásforma, amelyre úgy-ahogy képes vagyok Ugyanakkor ez jó hír lehet azoknak, akik hozzám hasonlóan nem rendelkeznek minden olyan adottsággal, amely az aktív, sportos élethez kell. A kerékpár ugyanis nem csupán sportszer vagy közlekedési eszköz, hanem bizonyos értelemben gyógyászati segédeszköz is. Használata közben az embernek nem kell a saját súlyát cipelnie, a tehermentesített mozgás karbantartja az izmokat és az ízületeket. Talán különös, de éppen azoknak a lábfájással küszködőknek ajánlom előszeretettel ezt a sportolási formát, akik azt mondják e sorokat olvasva, hogy hiszen járni is alig tudnak, akkor hogyan kerékpározzanak... Ha az ember elsajátítja a megfelelő rutint, sokkal kényelmesebb és könnyebb kerékpározni, mint gyalogolni. Ráadásul akinek fáj a lába, annak - éppen a kímélő életmód miatt - egészen biztosan elkezdenek sorvadni az izmai, merevedni az ízületei. A kerékpározás ettől is megment.- Hogyan lehet beilleszteni a mai rohanó ember szoros napirendjébe a sportolást? Ön mit tesz, ha a sosem alvó kisördög azt súgja a fülébe: Jvia inkább maradj otthon, és ülj a tv előtt!"?- Talán nem is annyira sportnak, mint inkább életformának nevezném a kerékpározást. Arra gondolok, hogy amikor közlekedésről, helyváltoztatásról, egy-egy szabad óra vagy fél óra eltöltéséről van szó, első lehetőségként a kerékpár juthat az eszünkbe. Én többször voltam LMK-n biciklivel; Bánkról Rétságra, Tótkomlósról Mezőhegyesre rendszeresen kerékpárral jártam hittan-, bibliaóra vagy látogatás ürügyén; ha többnapos rendezvényen vagyok valahol, mindig magammal viszem a bringámat is. Először a tudatunkban kell egy „beállítást” elvégeznünk, vagyis el kell határoznunk, hogy csak akkor ülünk autóba, ha az adott cél valamilyen oknál fogva nem érhető el kerékpárral. A kerékpár az elsődleges közlekedési eszközöm, az autó pedig a másodlagos, nem pedig fordítva. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor már garantált, hogy rendszeresen fogunk kerékpározni, és eredményesen beillesztettük ezt a mozgásformát a napi programunkba. Lehet hivatkozni az időjárásra, a rossz utakra, az időhiányra, de valójában egyetlen akadály van: saját magunk. A különböző kifogásokat csak magunk elé tartjuk, hogy lehetőleg semmin se kelljen változtatnunk. Aki egyszer rászánja magát, és ráérez a kerékpározás örömére, az nem kifogásokat fog keresni, hanem megoldásokat a kifogásokra. És általában meg is találja őket. ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Bogdányi Mária E-mail: ararat@lutheran.hu- Elsődleges hivatása Isten igéjének a hirdetése, a magvetés. Hogyan lehet az egészséges életmód területén is „örömhírt" továbbadni?- Eddig az életem és a munkám minden területén próbáltam magam köré gyűjteni a szívesen kerekezőket. Sok biciklis kirándulást, tábort is szerveztem már. Az ilyen jellegű programok mindig jól sikerülnek, a résztvevők is örömmel beszélnek róluk, de a kerékpáros életformára történő áttérésnek annyi külső és belső akadálya van, hogy ezen a téren - az alkalomszerű megmozdulásokon kívül - nagyon nehéz változást elérni az emberek életvitelében.- Sokunk fejében megfordulhat e sorok olvasása közben: „Én is előhalászom a pince mélyéről rég elfeledett biciklimet...” Milyen útra- valót adna számunkra?- Az elején sokkolóak lehetnek a kezdeti kényelmetlenségek és kellemetlenségek: mindenem zsibbad, kiköpöm a tüdőm, kiugrik a szívem, és így tovább. Ezért azt tanácsolom, hogy első útjaink ne legyenek megerőltetőek és hosszúak. Három-négy, esetleg öt kilométer egyenes, sík terepen bőven elég. A kezdeti cél az, hogy a „Hű, ez jólesett!” érzésével tudjuk a tekerés végeztével falhoz támasztani a kerékpárt. Később persze egyéni tempóban lehet növeli a távot, a nehézségi szintet, a terhelést. Fontos, hogy ne az első alkalomtól várjuk a változást, hanem adjunk időt magunknak: minimum egy hónap „kerékpáros életmód” után hozzunk döntést biciklink további sorsát illetően. Persze ne felejtsük el, hogy nem csupán tíz kilogramm fém további sorsáról döntünk, hanem áttételesen a saját sorsunkról - és egy kicsit a teremtett világ sorsáról is. ■ Bogdányi Mária Képünk előterében Németh Zoltán Nyolcvanéves Kispest temploma A kispesti gyülekezet október 7-én arra emlékezett, hogy elődeik nyolcvan éve építették a templomot. Az ünnepi istentiszteleten a gyermekek és fiatal házasok énekkara is szolgált, néhányan pedig arról beszéltek, hogy számukra mit jelent ez a kifejezés: „a mi templomunk”... Széli Bulcsú lelkipásztor (képünkön) igehirdetésében Mt 22,34-46 alapján azt a kérdést tette fel, hogy ki tudjuk-e választani a legfontosabbakat. A parancsolatok közül az Isten sze- retetét, a személyek közül jézus Krisztust és az építmények közül a templomot. Ha igen, akkor minden a valós helyére kerül, és sok áldás árad ránk Megváltónktól és a templomból - mutatott rá a Kispesti Evangélikus Egyházközség lelkésze. . , . • 1 . ■ -LBA Vörösmarty utcai menedék Bizonyára sokan tudják, hogy a második világ háború előtt és alatt a Vörösmarty utca 34/a-ban működött a Szűz Mária Társasága s az általa alapított Collegium Josephinum. A kollégiumot szegény sorsú fiúk taníttatására hozta létre a társaság, Ván Zsuzsanna alapító főnöknő vezetése alatt. A vészkorszakban Ván Zsuzsanna rádöbbent, hogy „kizökkent az idő” - hogy őrá és a társaságra nagyobb, a korábbinál súlyosabb feladatok várnak. Belső kényszert érzett arra, hogy részt vegyen a halálra szánt zsidó gyerekek életének mentésében, mit sem törődve azzal, hogy közben ő és társai a halál közvetlen fenyegetettségében dolgoznak. Ez a fenyegetés mindenkire vonatkozott, aki üldözötteket rejtegetett, de ma is beleborzongunk, ha felidézzük, hogy a társaság otthonának a kertje lábszomszédja volt a nyilas pártszékháznak, a Hűség Házának Minden tevékenységük - így a különféle, nagy mennyiségű beszerzések is - mindenki szeme láttára zajlott. Ezen beszerzések nagy találékonyságú és fáradhatatlan lebonyolítója B. Molnár Mária nővér volt - az akkoriak közül az egyetlen ma is a rendben élő szerzetes. Az idő múlásával - a veszély növekedtével - Ván Zsuzsanna megérezte-megértet- te, hogy felnőttek befogadásától sem zárkózhat el. Bár pontos kimutatás nem áll rendelkezésre, összességében mintegy ötven gyermeket és húsz felnőttet mentettek meg. Ezért a hősi helytállásért kevés a köszönet, de kijár a főhajtás és a tisztelet. Bármily megkésve is, de kijár! így kapta meg Ván Zsuzsanna 1991-ben a Jad Vasem-érmet és 1995-ben a Bátorság Érdemjelet. A társaság egésze előtt tisztelgünk most október 15-én, mikor is a megmentettek maradék csapata emléktáblát helyez el az épület falán. Mindenkit szeretettel hívunk a 15 órakor kezdődő ünnepségre, aki hasonlóképpen érez, s jelenlétével ennek kifejezést is tud adni. Füzéki Báunt (Budapest) Kiáltás az árból Szívünket megrázó levelet kapott a református Lepramisszió az ugandai Kumi településen lévő kórház vezető főorvosától. Ezt a kórházat évtizedek óta rendszeresen támogatja missziónk, ezért különösen is felelősnek érezzük magunkat, hogy az alább leírt tragédiában segítsünk íme, a levél: ’ „Harminc éve ez a legsúlyosabb esős évszak Az árvíz másfél millió embert érint. Olyan területek, amelyek hat hónapja még teljesen ki voltak száradva, most több méter víz alatt állnak A mezőgazdasági területeket teljesen elárasztotta a víz Legalább egyévi élelemsegélyre lesz szükségünk mert az egész idei termés megsemmisült. Imádkozzatok! Kamiban a legnagyobb nyomorúság közepén vagyunk Alig jutottunk egy szegénység elleni kampány végére, most újabb csapás sújt minket: az árvíz Ez olyan mértékű, amilyet még nem láttam. Nagyon sok a szenvedés. Katakwi, Amunia és Magora csak helikopterrel közelíthető meg. Kumiban a kórház vízellátása megszűnt Most is a tó felé megyünk, hogy megnézzük, miként lehetne a pumpákat megjavítani. A csapás nem szűnik De hitem szerint még a nyomorúságban is érezhető Isten szeretete. Kérlek imádkozzatok értünk hogy Isten árassza ki ránk kegyelmét, és segítsen meg bennünket ebben a katasztrófában! Több mint száz ember meghalt már az árvízben. Imádkozzatok hogy a kumi leprakórházban a nyomorúságban is tudjunk Krisztusról bizonyságot tenni! A helyzet nem javul. Imádkozzatok értünk! Köszönjük imáitokat. Aldáskívánással: dr. John Opolot igazgató és Jannine Ebenso programkoordinátor.” Úgy érezzük, hogy az imádság mellett hathatós segítségre is szüksége van a kumi leprakórháznak A Lepramisszió ezért tisztelettel és szeretettel fordul segítségkéréssel mindazokhoz, akik szívükön viselik testvéreinknek, az ugandai keresztény leprakórház lakóinak, dolgozóinak, valamint hozzátartozóiknak a sorsát rendkívüli nyomorúságukban. Kérjük, hogy az e célra szánt adományokat a Lepramisszió számlájára (11702036-20705549) utalják át, vagy rózsaszín postai utalványon szíveskedjenek eljuttatni a Lepramisszió, 1151 Budapest, Alagi tér 13. címre. Minden esetben kérjük ráírni: „Kumi”. Minden adományt hálásan köszönünk és haladéktalanul továbbítunk „Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével.” (Zsolt 32,6-7) A Lepramisszió nemzeti bizottságának nevében: Riskóné Fazekas Márta elnök Rozgonyiné Asztalos FTroska főtitkár Nyolcvanéves a csabacsüdi gyülekezet A csabacsüdi gyülekezet szeptember 23-án ünnepelte fennállásának nyolcvanadik évfordulóját. Ez alkalommal újra megtelt a templom. Az ünnepen Ribár János esperes hirdette az igét iKrón 16,8 alapján. Egy presbiter testvérünk elszavalta Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Ezután a Trefort Ágoston Általános Iskola tanulói citerával és énekkel adtak hálát. Megszólaltak a kis hittanosok is, akik szép énekkel dicsérték az Urat. A csabacsüdi népdalkor is kitett magáért, hálát adott a learatott búzáért, a mindennapi kenyérért. Végül, de nem utolsósorban a csabacsüdi evangélikus kórus, az Égi Láng fejezte ki háláját Istennek mindenért. Az ünnepi közgyűlésen Láng Pál helyi evangélikus lelkész elmondta Csabacsüd rövid történetét. 1927-ben a tanyasi emberek szívében ott égett a vágy, hogy saját templomuk, saját lelkészük legyen. Ez meg is valósult az 1927. május 22-i közgyűlés alkalmával, amikor Kovács Andor törvényesnek mondta ki a gyülekezet megalakulását. A nyolcvan esztendő alatt immáron a hatodik lelkész szolgál a gyülekezetben. A hívek szívében most is ott ég a vágy, hogy felújítsák a templomot, amely elég rossz állapotban van. Szót kért az első lelkésznek, Chován Józsefnek az egyetlen fia, Chován Örs Lehel, aki nagy szeretettel gondolt vissza a csabacsüdi gyülekezet szeretetére, összetartására. Azután Koszorús Oszkár egyház- megyei felügyelő szólt hozzá az elhangzottakhoz; mint mondta, örömmel látja, hogy a templom újra tele van. Felolvasott egy cikket az Orosházi Harangszóból, melyben Chován józsefbitéről, gyülekezetépítő munkájáról számoltak be. Lászlóné Házi Magdolna espereshelyettes asszony Isten áldását kérte a gyülekezetre; elmondta, örül, hogy a gyülekezetnek újra beiktatott lelkésze van, és hogy ilyen sokan vannak jelen fiatalok, gyerekek. Pentaller Attila református lelkész megköszönte, hogy ilyen jó a kapcsolata a két közösségnek. Erdélyi Zoltán nagyszénási evangélikus lelkész is köszöntötte az ünneplő helyieket, és hálát adott ezért a nyolcvan évért. Örömmel látta, hogy van jövője a csabacsüdi gyülekezetnek. Frankó János, Csabacsüd polgármestere köszöntőjében azt kérte, hogy az a jó viszony, amely a gyülekezet és az intézmények között kialakult, továbbra is maradjon meg. Az ünnepi közgyűlés után szeretetvendégségen voltak együtt a hívek. LE.
