Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-28 / 4. szám
‘Evangélikus Élet3 MOZAIK 2007. január 28. 11 > ÉLJÜNK TERMÉSZETESEN! EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL Gabonák az étkezésünkben A Mindenható a teremtés hatodik napján megalkotta az embert. Elmondta neki, hogy mi lesz a feladata, az életcélja, és rögtön ezután azt is meghagyta neki, mivel táplálkozzon: „Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, melynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek." (iMóz 1,29) Ehhez képest meg lehet nézni, hogy egy-egy bevásárlás alkalmával milyen „élelmiszerek” kerülnek be a kosarakba. Kenyér, melynek a fele adalékanyag.. Felvágott, mely nagyüzemi állattartásból származó húskészítmény színezékkel, tartósítóval, ízfokozóval. Üdítő', azaz színezett, cukrozott és aromákkal ellátott szénsavas ital. Banán, melyet zölden, éretlenül szednek le több ezer kilométerre tőlünk, és melyet szintén tartósítanak, hogy kibírja, míg az asztalunkra kerül... A világ számos országában, szinte egész földrészeken élnek az emberek még ma is naponta egy marék gabonán. Ázsiában a barna rizs, Afrikában a köles a mindennapi betevő - egyszerűen elkészítve, Istennek hálát adva érte. Vajon a magyar konyha mindig ilyen volt, mint ma? A 20. századot megelőzően az egyszerű, magyar paraszti konyha olyan ételekből állt, melyek ma is megállnak a reformkonyha mérlegén. Köményleves, héjában sült krumpli, vargányaleves, tejfölös bab, köleskása, tökfőzelék, mákos tészta, gánica, csíramáié. Hús csak elvétve, ünnepnapon került a tányérra. Minden étel friss vagy szárított gabonából, zöldségből, gyümölcsből készült. A mindennapi kenyér otthon készült, általában heti egy vagy két alkalommal. Változatos lisztekkel, kézzel dagasztva, kemencében sütve. A búza, a tönköly- búza, a rozs és az árpa minden háztartásban megtalálható volt. A belőlük megőrölt teljes liszt barna színű. A teljes kiőrlés szókapcsolat magában hordozza a jelentést is: a gabonamag, miután az őt védő ehetetlen pelyvától megtisztítjuk, teljes egészében (terméshéj, maghéj, ale- uronréteg, csíra és liszttest) megőrölve teljes értékű, nagyon egészséges lisztet ad. Ha csak a liszttestet hagyjuk meg, akkor fehér lisztet kapunk, melyből hiányzik a lényeg (még a neve is ezt mondja: nullás liszt, azaz nulla az értéke). Hiányoznak belőle a vitaminok, a nyomelemek, az ásványi anyagok, a rostok; hosszú távú fogyasztása székrekedést és cukorbetegséget eredményezhet. Ezzel ellentétben a teljes kiőrlésű gabona táplál, erősít, gyógyít. Mindebből egyenesen következik, hogy mindennapi kenyerünknek és egyéb, liszttel készült táplálékunknak (rántással sűrített ételek, gyúrt tészta, palacsinta, péksütemény, torta és így tovább) is teljes kiőrlésű lisztből kell készülnie, ha egészséges, nem pedig betegséget okozó étket szeretnénk fogyasztani. Tarthatatlan a „szép” fehér liszt egyeduralma, és sajnos a pékek sem állnak a jó ügy mellett, hiszen termékeiknek kevesebb mint egy százaléka készül teljes kiőrlésű lisztből! Magam is - gyakorló háziasszony lévén - bizton állíthatom, hogy a receptek túlnyomó többségében helyettesíthető a „rossz” liszt a jóval, csak egy kicsit több folyadékra van szükség a rostanyagok duzzadása miatt. A lisztekhez hasonlóan a rizsből sem a hántolt, fényezett (zacskóban előgőzölt) fehér, hanem a barna rizs az, amely keringési, emésztési bántalmak esetén jó hatású. Tizenkét esszenciális aminosa- vat tartalmaz, nem hizlal, segíti a veseműködést, az idegrendszerre nyugtató hatást gyakorol. Éjszakára beáztatva lerövidül a főzési ideje; sósán és édesen egyaránt minden rizsétel elkészíthető belőle. Legősibb termesztett gabonafélénk, a köles könnyen és gyorsan elkészíthető. Az ókori ás középkori Magyarország legjelentősebb gabonája volt, és a földön élő népesség egyharmadának ma is a köles az alapéleleme. Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású, erősíti a látást, kiváló vashiányos állapotokban és savtúlten- gés esetén. Serkenti az immunrendszert, szabályozza a vércukorszintet és a zsír- anyagcserét. A hajdina (pohánka, tatárka) nem is igazi gabona, hanem a fűfélék családjába tartozik, de lisztjét is és áztatott magját is felhasználhatjuk a búzához hasonlóan. Hazánkban mintha az összes többi közül a leginkább feledésbe merült volna, a Dunántúl egyes részeit kivéve. Pedig kiváló hatású az érfalakra, természetes magnézium- és kalciumforrás. A tönkölybúzáról a következőképpen ír ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Bogdányi Mária E-mail: ararat@lutheran.hu Hildegard von Bingen, a 12. századi nagy keresztény gyógyító apáca: „A tönköly- búza a legjobb gabonafajta. Meleg, zsíros és tápláló, mégis lágyabb, mint a többi gabona. Aki ezt fogyasztja, annak vére és húsa egészséges lesz, leikébe pedig boldog értelem és öröm költözik. Bármely formában fogyasztva ízletes.” Valóban oldalakat lehetne áradozni róla, de inkább együk és fogyasszuk naponta, mintsem csupán olvassunk róla! A zab a tél eledele, mivel hevítő hatása van. Élénkíti, táplálja az idegrendszert, nyugtatja a gyomrot, a beleket. A zabkása kiváló eledel gyerekeknek, időseknek és mindenkinek, akinek fontos a saját és családja egészsége. Zabpelyhet nemcsak a müzlibe tehetünk, hanem használhatjuk leves, főzelék sűrítéséhez is. Kiváló zsemlét, kiflit készíthetünk, ha a teljes kiőrlésű tönkölylisztbe zabpelyhet is keverünk. Megfigyelték, hogy azokon a tájakon, ahol az árpa főételként szerepel, kevés a szívbeteg. Rendszeres fogyasztása esetén a vér koleszterinszintjét csökkentő hatása is ismert. Az árpa sokoldalú fel- használására utal, hogy sör, kávé és természetes édesítőszer is készül belőle. Ezékiel híres lepénykenyere is tartalmazza (Ez 4,9-12). Örömmel bukkantam rá egy bioboltban arra a magyar termékre, melynek neve „Ezékiel lisztkeverék”; segítségével könnyedén elkészíthető ez a bibliai eredetű, tápláló kenyér. Ki ne ismerné a frissen sült rozskenyér köménnyel keveredő fenséges illatát? A karácsonyi mézes süteménynek és a mesebeli hamuban sült pogácsának egyaránt alapanyaga a teljes kiőrlésű rozsliszt. Fedezzük fel újra a régmúlt igazi magyar ételeit, melyek táplálnak, éltetnek, és váltsuk fel egyoldalú fehér lisztes (sóskiflis, kakaós csigás, foszlós kalá- csos, túrós táskás...) táplálkozásunkat velük! Aki azt hiszi, hogy az egészséges drágább, mint a megszokott egészségtelen, az téved. A felsorolt gabonák kilogrammonként két-háromszáz forintba kerülnek; ami drágává teszi őket, az az, hogy szükséges hozzá a kétkezi munkánk is. Én négy kisgyermek mellett is tudok reggelente kását főzni, hetente kétszer kenyeret, zsemlét sütni, hétvégéken pedig süteményt készíteni. Természetesen teljes kiőrlésű lisztből. ■ Bogdányi Mária PQ BÉRES Az egészséges emberért Egészség - gond nélkül Egészség. Akárkit kérdezünk meg arról, hogy mennyire fontos számára az egészsége, szinte biztosak lehetünk abban, hogy mindenki azt válaszolja: az egyik legfontosabb dolog. Azonban ha azt is megkérdezzük, vajon ki-ki mit tesz azért, hogy megőrizze az egészségét, sokaknak elakad a szavuk, zavarba jönnek. Annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk az egészségmegőrzés fontosságával, a mindennapok során csak akkor jut eszünkbe, hogy több vitaminban, ásványi anyagban gazdag ételt kellett volna fogyasztanunk, és többet kellett volna a szabad levegőn lennünk, mozognunk, amikor elkapunk valamilyen betegséget. Márpedig a januári tavaszias időjárás miatt sokféle vírus kering a levegőben, amelyet könnyen elkaphatunk, ha immunrendszerünk le van gyengülve. Kit a nátha, kit az influenza, kit egy torokgyulladás vagy más vírusos megbetegedés kényszerít ágynyugalomra. Nem tudjuk ellátni mindennapi teendőinket. Nem tudunk munkába menni, az otthoni feladatain is háttérbe szorulnak, és a családunkkal sem tudunk úgy törődni, ahogy szeretnénk. Sok esetben pedig családtagjainkat is megfertőzzük. Ilyenkor jut sokak eszébe, hogy „Mi lett volna, ha...?'' Mi lett volna, ha kicsit jobban odafigyelünk a saját magunk és szeretteink egészségére? Ha egy kicsit jobban felkészülünk a télre? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy minden évben eljön ez az időszak, amikor fokozottabban oda kellene figyelnünk immunrendszerünk megerősítésére. Egészségünket megőrizhetjük, immunrendszerünket támogathatjuk a Béres Cseppet, amely már több évtizede bevált magyar készítmény. A Béres Csepp olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli, így hozzájárul szervezetünk ideális működéséhez, immunrendszerünk megerősítéséhez. Napi 2x20 Béres Csepp és a felszívódásához nélkülözhetetlen C-vitamin szedésével lehetőségünk van arra, hogy megerősítsük immun- rendszerünket. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel küldöm vissza a felméréshez kitöltött nyomtatványt. Én nagyon gratulálok az Evangélikus Elet minden sorához. Nagyon szeretem, több mint harminc éve veszem meg az egyháztól. Most a téli időszakban már csütörtök este öt órakor a bibliaórán megvan, és szinte társként hozom haza, mert sajnos egy éve özvegy vagyok. Férjem előtte hét évig beteg volt, minden szóig őneki is felolvastam. A Híd magazin is nagyon kellemes, és az Evangélikus naptár is. Adjon a Jóisten erőt, egészséget és sok örömet munkájukhoz minden szerkesztő és fáradozó lelkes társuknak. Nagy tisztelettel: Font Sándorné (Soltvadkert) Tisztelt Szerkesztőség! Sajnos csak egy év óta olvasom az újságot. Bár elég sok évet összegyűjtötten már, csupán 2006 februárjában érkezett el számomra az ideje, hogy „fizikailag” is a gyülekezetem tagja legyek. Azóta egy alkalmat sem mulasztok el, csak ha nem tartózkodom Kecskeméten, bár akkor is fájdalmas hiányérzetem támad. Vasárnapi szertartásaimhoz hozzátartozik, hogy az ebéd utáni órát vagy órákat az Evangélikus Elet olvasásával töltöm. Ezért is nem fizettem még elő: istentisztelet után a lappal sétálunk haza. Az elmúlt évben az egyik legkedvesebb lapszámom a 43. volt. Minden írása örömöt okozott. Idén tízéves Panna unokámmal, ha csak tehetjük, azóta is mindenkinek elmeséljük a 2. oldalon olvasható példázatot az Úr csodás működéséről. Szeretettel köszöntőm önöket: Komlódiné Alföldi Erzsébet (Kecskemét) VROfTÍS_________________________________________________________________ Asztali beszélgetések a Fasorban Sok szeretettel hívjuk az érdeklődőket a Budapest-Fasori Evangélikus Egyház- község és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány által szervezett Asztali beszélgetések című előadás-sorozat következő alkalmára. A disputa címe: Mindenkinek van egy üzenete. Az alkalom résztvevői: Parti Nagy Lajos író és Szabó András szegedi evangélikus lelkész. Moderátor: dr. Pőcze Tamás. Az előadás időpontja: február 6., kedd 18 óra. Az előadás helyszíne: a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium díszterme (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.). A rendezvény ingyenes! HIRQFTfS______________________________________________________________________________________________________________ Számítógépes oktatás lelkészek és segítőik számára Az Országos Egyházi Iroda számítógépes oktatótermében idén tavasszal is indítunk számítógépes tanfolyamokat lelkészek és gyülekezeti segítőik számára. • Március 6.: alapfokú számítógép-kezelés (Alap) - A számítógép működése és az operációs rendszer kezelése, a gépen való tájékozódás (navigáció), az állományok és mappák elhelyezése, alapvető állományműveletek (másolás, mozgatás, átnevezés, törlés), mindezek gyakorlása. • Március 13.: alapfokú szövegszerkesztés (Szöveg 1.) - A szövegszerkesztést rendszerbe állítva magyarázzuk el. Nemcsak egyes gombok és menüpontok jelentéséről lesz szó, hanem a helyes munkamenetről és a szövegszerkesztés logikájáról, formázási egységeiről is. • Március 20.: haladó szövegszerkesztés (Szöveg 2.) - A Szöveg 1. tanfolyam anyagára építve összetett feladatokat hajtunk végre, és a hozzájuk szükséges eszközök használatát tanuljuk meg: fejlécek, sablonok, stílusok használata és körlevelek készítése. • Március 27.: Linux otthon és az irodában (Linux) - A Linux alapvető használata és beállítása. • Április 24.: honlapszerkesztés (Honlap) - Honlap tervezése és elkészítése az evangélikus honlapszerkesztőben. • Április 25.: gyülekezeti újság papíron és interneten (Újság) - Újságkészítés és kiadványszerkesztés - papíron és interneten. • Május 23.: gyülekezeti adminisztráció (SÜNI) - A SÜNI program eddig elkészült moduljai: kapcsolatok, események kezelése, iktatás, lekérdezés. A tanfolyam témája ezeknek a moduloknak a gyülekezeti adminisztráció során való használata. A tanfolyamok egynaposak, 9.30-tól 17 óráig tartanak. Helyszín: az Üllői út 24. szám alatti épület 2. emeleti tárgyalója. Előzetes jelentkezés szükséges Csüllög Péter rendszergazdánál (tel.: 20/824-2012; e-mail: Peter.Csullog@lutheran.hu). Egy tanfolyamon legfeljebb tíz fő vehet részt. A tanfolyami díj (mely az ebédet is magában foglalja) 2500 Ft. Az útiköltséget a résztvevők vagy gyülekezetük fizeti (az országos egyház nem nyújt költségtérítést). A gépkocsival érkezőknek parkolási lehetőséget sajnos nem tudunk biztosítani az Üllői út 24.-ben. Parkolás céljából javasoljuk a város széli nagyobb parkolók, majd a tömegközlekedés használatát. A környező utcák őrzött parkolóiban korlátozott számban, díjfizetés ellenében lehet parkolni. Őrzött parkoló található a Mária utcában, a Bródy Sándor utcában és a Corvin mozi mögött. Megrendelőlap Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet □ egy hónapra: 780 forintért Q fél évre: 4680 forintért CH három hónapra: 2340 forintért O egy évre: 9360 forintért Név: Cím: A fenti előfizetési díjak belföldre érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL töltse ki, és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Előfizetés”.) A szelvényt az 1/486-1195-05 faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az előfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse Vitális Juditot az 1/317-1108-as vagy a 20/824-5519-es telefonszámon. Előfizetéssel kapcsolatos e-mailjét a judit.vitalis@lutheran.hu címre küldheti el. *