Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-09-16 / 37. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2007. szeptember 16. !► 11 A jótékony mozgásról Minden, ami él, mozgásban van. Néz­zünk meg egy másfél éves kisgyermeket! Egy pillanatra se nyugszik: fut, elesik, fel­áll, mászik mindenhova. Lássunk egy öt­venéves embert! „Rohan” egész nap: ágy­ból fel, autóba be, lifttel fel, karosszékbe be, lifttel le, autóba be, karosszékbe be. Sajnálatos módon a mai ember rendkívül keveset mozog, vagy pedig egyhangú, mo­noton mozgást végez, ami nemhogy jó­tékony hatású lenne, hanem inkább ge­rinc- és lábproblémákhoz vezet. A gyere­kek is egyre kevesebb időt töltenek moz­gással; helyette a televízió és a számító­gép „köti le energiáikat”... Tudjuk, hogy a szabad levegőn, jó kedvvel végzett mozgás csak adhat min­denkinek: még több energiát, jókedvet (boldogsághormonok), edzett szívet, jó vérkeringést, erős csontokat, kreatív gon­dolatokat, ellenálló immunrendszert. Egészségünk megőrzése vagy vissza­nyerése érdekében (bármely korcso­porthoz tartozzunk is) hetente három­négy alkalommal be kell iktatnunk élet­rendünkbe egy-egy olyan órát, amikor a saját vérmérsékletünknek tetsző moz­gásformát végzünk egyedül vagy a csalá­dunkkal, barátainkkal közösen. A mozgás lehetőségei korlátlanok. „A láb mindig kéznél van.” Aki évek óta nem sportolt, annak célszerű gyaloglással, sétával kezdenie. Szükséges eszközök: ké­nyelmes lábbeli, az évszaknak megfelelő nadrág és felsőruházat, karóra. Elogy ez utóbbira miért van szükség? A legegy­szerűbb kezdet lehet, hogy kilépünk a kapun, és elindulunk valamelyik irányba az utcában, fél óra séta után pedig meg­fordulunk, és hazamegyünk. Máris meg­van az egyórás sétánk. Közben lehet né­zelődni, gondolkodni, agyat szellőztetni, a sétatárssal beszélgetni. Egyet nem lehet csak: megállni. Határtalanul szép és felemelő érzés a természetet járni, figyelni a növények évszakonkénti ruhaváltását, hallgatni a madarak énekét. Ha nagyon messze van a lakhelyünktől a háborítatlan termé­szet, keressünk egy parkot vagy kertes városrészt, és ott gyalogoljunk. Lehet a választott mozgásforma vala­miféle labdajáték, amikor együtt a bará­tokkal egy kisebb-nagyobb gombóc után futkosunk: foci, kézilabda, röplab­da, tenisz, tollaslabda. Ezek - általában heti két alkalommal gyakorolva - már ki is teszik a heti mozgásadagunk felét. Persze az sem mellékes, hogy e sportos játékok révén ápolhatjuk baráti kapcso­latainkat, illetve új közösségre is lelhe­tünk. Ki-ki találhat a lakóhelyén olyan csoportokat, melyek általában iskolai tornatermekben gyűlnek össze hetente egyszer-kétszer (öregfiúk focicsapata, asszonytoma, kismamajóga és így to­vább). Ha még nincs ilyen a közelben, le­gyünk mi a kezdeményezők! Segítségül hívhatjuk a víz erejét is, és hódolhatunk az úszás iránti szenvedé­lyünknek, bár az uszodába járás már némi anyagi vonzattal is jár (a belépő­ÜZENET AZ ARARATROL Rovatgazda: Bogdányi Mária E-mail: ararat@lutheran.hu jegy ára, az odautazás költsége). Továb­bá míg nyáron jólesik csobbanni egy tóban vagy folyóban, télen meglehető­sen nagy elszántságot igényel az uszo­dai átöltözés, hajszárítás körüli herce­hurca. Azonban megéri a ráfordított energia. Kevesebb helyen űzhető, de feltétle­nül megemlítendő még az evezés és a szél­vitorlázás is. Hódít továbbá a kerékpározás. Kicsi és idősebb egyaránt szívesen tekeri a bicik­lit, persze nem mindegy, hogy hol. Míg falun bejáratott és olcsó közlekedési esz­köz a kerékpár, a légszennyezettség és a nagy közúti forgalom miatt a városok­ban nem életbiztosítás nyeregbe pattan­ni. Jó szívvel ajánlható azonban az egyre inkább elterjedő kerékpárútvonalak használata: ezeken hajtva a drótszama­rat biztonságosan és csodás új tájakat megismerve gazdagodhatunk testileg- lelkileg. Hiszen ez a célja minden moz­gásnak: a természettel és önmagunkkal való testi-lelki harmónia megtalálása. ■ Bogdányi Mária AKÁR EGY GYÜLEKEZETI KIRÁNDULÁS CÉLPONTJA IS LEHET... Skanzen Ausztriában Azt hiszem, aligha kell bárkinek is elma­gyarázni, hogy mi az a skanzen, hiszen hazánkban több is található; közülük né­hány - büszkén mondhatjuk - méltán ör­vend nemzetközi hírnévnek. A népi épí­tészet és életforma emlékeit felvonultató, rekonstruált vagy éppen újjáépített falu­múzeumok a szomszédos Ausztriában is találhatók, mégpedig nem is elérhetetlen messzeségben az országhatártól. Akár Mosonmagyaróvár felől, akár Pozsony érintésével haladunk észak fe­lé, nem kell hosszú autózásra számíta­nunk, hogy elérjük az alsó-ausztriai Ni- edersulzot. E városka határában is talál­ható egy hangulatos skanzen. Az intézményt két lelkes gyűjtő ala­pította, azzal a céllal, hogy bemutassák országuk népi építészetét. Hogy hiteles legyen a kiállítás, nem felmérték, doku­mentálták és újraalkották a bemutatásra szánt épületeket, hanem egyszerűen fel­vásárolták, azután lebontották és a helyszínen újra felépítették őket - nem kis szakértelemről és ügyszeretetről té­ve ezzel tanúbizonyságot. A gyűjtemény folyamatosan bővült. 1979 óta már mint múzeumfalu üzemel, ám a mai napig tovább gyarapszik, újabb egységek készülnek el a meglévő hetven­öt objektum mellett. Ottjártunkkor például egy pince építé­se zajlott; amikor azt kértük, hadd te­kintsük meg a munkálatokat, készsége­sen beengedtek az építési területre. Mi­közben mi szemlélődtünk, barátaink szóba elegyedtek az ott szorgoskodó mesterrel. Utóbb kiderül róla, hogy pro­fesszor Geisslemek hívják, ő a telep vezető­je. Nemzetközileg ismert tudós, ám hét­végeken kőművesgúnyát ölt magára, ke­zébe veszi a vakolókanalat, és beáll mun­kásnak, hogy ismét ellessen valamit a kő- mú'vesség hajdani mesterfogásaiból... Mostanra szépen kiépült az 5,6 hektá­ros telep. Múzeumőrök nincsenek, igaz, a mindenhol nyitott házak berendezett szobáinak ajtaját rácsok őrzik az illeték­telen behatolástól. Láthatunk udvarházat, vízimalmot, pajtát, iskolát, boltot, műhelyt, sőt érde­kességként üzemeltetnek egy igazi pa­rasztudvart is, ahol a hagyományos osztrák parasztgazdaság állatait lehet élőben megtekinteni. Külön figyelemre méltó a pincesor; a pincék előterében egy-egy mesterség hagyományos eszközeit állították ki. A látogatókat fogadó épületben nép­viseletet, mesterségeket és történelmet bemutató kiállítások találhatók. (Előte­rében helyben főzött pálinkát árul és kí­nál egy kedves úr, aki - bár nyelvünket nem beszéli - valamilyen rejtélyes okból különös szimpátiával viseltetik népünk iránt. Kevés híján meg is sértődött, ami­kor megtudta, hogy akármilyen szívesen adná, nem fogadhatjuk el a valóban fi­nom nemes italból jó szívvel kínált kós­tolót. A jogosítvány azért mégiscsak ér­tékesebb...) Azonban így sem maradtunk kuliná­ris élvezetek nélkül, mert betértünk a hiszen itt minden az eredeti helyére téve áll, mintha éppen istentiszteletre, úrva­csoraosztásra készülnének. Ugyanakkor az is természetes, hogy előterében - mint hajdanában? - használható har­monium áll, és senki nem szólt érte, amikor - akadozva bár, de - felcsendül­tek rajta az „Erős vár a mi istenünk” ősi dallamának kezdőhangjai. Különös él­mény meglátni Istennek ezt a szerény hajlékát, amely, eleink puritánságáról, szegénységéről tanúskodik. Természetesen - mint szomszédaink­nál mindenütt - itt is fokozottan figyel­nek a gyerekekre, a tisztaságra és a kör­A rács mögött az evangélikus kápolna-oltártere skanzen közepén álló, ma már modem konyhatechnológiát alkalmazó, ám kül­sőségeiben mindent változatlanul őrző, igen hangulatos régi osztrák paraszt­kocsmába. A füstös gerendákon végig­nézve olyan benyomásunk volt, mintha épp csak az imént távozott volna Sobri Jóska helybéli cimborája. A mindig kitű­nő kávé mellé régi recept alapján készí­tett süteményt kínáltak; úgy tetszett, mintha egyenesen most hozták volna a szomszédos „Mutter” konyhájából. Az alapítók jó szándékát és tisztessé­gét dicséri: gondoskodtak róla, hogy ezen az ízig-vérig római katolikus kör­nyéken bemutassanak egy régi szép evangélikus kápolnát is a díszes katoli­kus mellett. Sajnos rács fedi az oltárteret, ami kissé illúzióromboló, ám érthető, nyezetvédelemre. Sehol nincs szemét, tiszta, kulturált a mosdó, kis játszótér várja bent a csöppségeket, a bejárat előtt pedig elegendő számú parkoló áll az au­tóval érkező kirándulók rendelkezésére. Nem világhírű múzeum a niedersulzi skanzen, még csak a világörökségnek sem része. Azonban igazán kellemes órákat tölthetünk el itt, visszapillantva a múltba, az előző századok embereinek életébe. Ha arra járunk, megéri egy kis kitérőt tenni, s talán egy gyülekezeti ki­rándulás célpontjául vagy egyik állomá­sául is érdemes kijelölni a falumúzeu­mot. (A programokról, a belépő áráról és a nyitva tartásról a www.museumsdoif.at internetes oldalon célszerű előzetesen tájékozódni.) ■ Gyarmati Gábor EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Köszönet az elismerő sorokért Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Gyarmati Gábor Úr! Az egyik budapesti egyházi gyermekkórház fül-orr-gégészeti osztályának vezetője juttatta el hozzám az Evangélikus Elet 2007. augusztus 5-én megjelent számának A dok­tor című cikkét. Úgy érzem, mint a Szent János Kórház gyermek fül-orr-gégészeti részlegének vezetője, néhány szóval reagálnom illik a cikkre. Hálásan köszönöm munkatársaim és saját magam nevében is az elismerő sorokat, amelyeket természetesen az ügyeleti szolgálatot teljesítő kollégámhoz is eljuttattam. Munkánk során valóban nem derül ki, hogy ateisták vagy hívők vagyunk-e; úgy gon­dolom, ebben a vonatkozásban nem ez a leglényegesebb. Nagy örömmel töltött el az, hogy annyi kiderült: munkatársam becsületesen, emberségesen látta el a rászoruló kis betegeket, annak ellenére, hogy kimagaslóan sokan jelentkeztek július 21-22-én vizsgálatra. A szombatokon és vasárnapokon szokásos forgalom általában 80-100 beteg, míg ezen a hétvégén 115, illetve 139 beteg jelentkezett az ügyeletén. Több mint harminc éve magam készítem el a fővárosi ügyeleti beosztást, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy ember el tudja látni a budapesti és a főváros vonzáskörzetébe tartozó betegeket. (Augusztus 18-19-én például a napi betegforgalom nem érte el az ötven főt sem.) Az ügyeleti szolgálatban kórházunkon kívül a Heim Pál Gyermekkórház és a Bethesda Gyermekkórház vesz részt bizonyos rendszer szerint. Ebben a formában csak egy mun­katársunkat kell a hétvégén nélkülöznie a családjának, hiszen mi is szívesen töltjük gyermekeinkkel a szabadidőnket, sőt egyesek közülünk istentiszteletre is járnak. A köszönet után szeretném zárójelben megjegyezni, hogy római katolikus hitben nőttem fel, református nőt vettem feleségül, és két gyermekem református presbiter a gyülekezetében. Erre büszkébb vagyok, mint saját szakmai pályafutásomra. Mind­két, ügyeleti szolgálatot teljesítő munkatársam a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Talán ezekkel a sorokkal utalni tudok szellemiségünkre. Mi is úgy gondoljuk, ahogy Gyarmati Gábor írta: ezért Urunknak tartozunk hálával. Dr. Lellei István (Budapest) (Viszont)látkép Tisztelt Cím! Elnézést kérek, amiért ismeretlenül Önöket kérem közvetítésre. Honlapju­kon olvastam a Látogatóban Richly Zsolt rajzfilmrendező-grafikusnál című cikket (EvElet 2003/17). Én az interneten az édes­apjának, Richly Emilnek az életútját keres­tem, mert van egy csodálatos akvarel- lünk (80x55 cm), amelyet ő festett. Édes­apámtól örököltem, aki a ’40-es években Kartalon volt körorvos, és ezt az Aszódi látképet tőle kapta ajándékba. Édesapám körülbelül harminc évvel ezelőtt mesél­te, hogy az általunk mindig csodálattal nézegetett kép festője sajnos nagyon fia­talon meghalt. Most az interneten rá­akadtam a cikkre, és gondoltam, talán örömet szerezne Richly Emil fiának, ha láthatna egy képet, amelyet édesapja fes­tett, és amelyet ő, mármint Richly Zsolt művész úr eddig még nem láthatott. Kérem, ha lehetőségük van rá, továbbítsák ezt az e-mailt Richly Zsoltnak. Köszö­nettel: Bíróné Harsányi Ildikó Rajzpályázat Egyházunk missziói bizottsága néhány roma szervezettel (Roma Galéria, a Club- NetCet Egyesület, az V. kerületi cigány önkormányzat, a Közéleti Roma Nők Egyesülete) karöltve rajzpályázatot hirdet állami gondozott gyermekek részére. Részletes információ itt olvasható: www.mflgyo.hu. Teremtési ünnepköri istentisztelet Budahegyvidéken Szeretettel közöljük a testvérekkel, hogy szeptember 16-án délután 4 órakor ün­nepi istentiszteleti szolgálatot végzünk a gyülekezet templomában Dicséretedre jöttünk címmel. Ez alkalommal külön is hívjuk a környezetvédelem ügye iránt el­kötelezetteket és az e téma iránt érdeklődő barátainkat. Megemlékezünk az Eu­rópai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) törekvéseiről is. A részletek­ről a 20/998-1326-os telefonszámon lehet érdeklődni. Albertirsai bibliaiskola Meghívás tanulásra, az egymással való közösség átélésére és annak felfedezésére, hogy miért jó evangélikusnak lenni - talán ebben a mondatban foglalható össze annak a bárki számára nyitott kezdeményezésnek a lényege, amely az alberti és az irsai gyülekezetből indult. Albertirsán 2007. szeptember 28-i kezdettel alapfokú teológiai képzést indí­tunk, melynek célja alapvető teológiai ismeretek átadása mindazok számára, akik a keresztény teológia iránt komolyabban érdeklődnek, valamint nyitottak elindulni annak felfedezésére, hogy mit jelent kereszténynek és evangélikusnak lenni. A képzés időtartama egy év, mely tíz konzultációs alkalmat foglal magába, havonta egy hétvégén péntek estétől vasárnap délig. Az előadók az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói; a képzés az egyetem gyakorlati tanszékének és gyakorlati intézetének felügyeletével történik. A bibliaiskola helyszíne az Alberti Evangélikus Egyházközség vendégháza (Albertirsa, Táncsics M. u. 3.), amely egyúttal szállást is nyújt. A részvételi hozzájárulás 30 000 Ft/félév, amely nem tartalmazza a szállás és étkezés költ­ségét. További információk Erdélyi Csaba lelkésztől kérhetők (csaba.erdelyi@evange- likus.hu; 20/824-2388). Szeretettel kérjük testvéreink imádságát, hogy Isten tegye gyümölcsözővé munkánkat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents