Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-09-16 / 37. szám

‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2007. szeptember 16. )► 9 „Uram, tégy a béke eszközévé.. Nemzetközi imanap Európa békességéért - 2007. szeptember 21. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 2001-ben hozta azt a határo­zatát, hogy szeptember 21-e minden esz­tendőben világszerte az erőszakmentes­ség és a békesség napja legyen. Kofi An­nan, az ENSZ főtitkára egyetértett az Egy­házak Világtanácsának (EVT) azzal a ja­vaslatával, hogy ez a nap a békéért való imádság nemzetközi napja is legyen. így az EVT - Az erőszak legyőzésének évtizede el­nevezésű programján belül - szeptem­ber 21-ét a békéért való imádság nemzet­közi napjává nyilvánította. Tette ezt az­zal a szándékkal, hogy a mintegy 340 tagegyházában élő több mint 500 millió keresztényt arra hívja, hogy - szoros együttműködésben a római katolikus hittestvérekkel és a világ minden békére vágyó, jó szándékú emberével - ezt a na­pot a békéért való imádság, a béke ügyé­nek szolgálata és a békesség megteremté­se iránti igyekezet napjaként élje meg. „Ezen a napon tisztelettel tekintünk min­den nemzet azon fiaira és leányaira, akik egy békés világért dolgoznak. Bátorítsuk őket, és járjunk szolidaritásban velük! Imádkozzunk értük, és adjunk hálát Is­tennek értük!” - biztat Sámuel Kobia, az Egyházak Világtanácsának főtitkára. 2007-ben az Egyházak Világtanácsa az európai béke és megbékélés napja­ként tekint szeptember 21-re, s mintaér­tékű imádságként Assisi Szent Ferenc imá­ját helyezi a szívünkre. Assisi Szent Fe­renc szép példáját adja a béke iránti vá­gyakozásnak, a béke megteremtésének és a békés életnek. Felemelő vágyakozá­sa, amely szerint azt kéri Istentől, hogy ő maga is a békesség eszköze lehessen, olyan imádság, amelyhez mindannyian szívvel és lélekkel csatlakozhatunk - su­gallja az ez évi békeimanap felhívása. Hogyan válhatunk a békesség eszkö­zévé? Hogyan csatlakozhatunk az Euró­pa békességéért tartandó nemzetközi imanaphoz? Szeptember 21-én nyilván imádsággal, a világszerte imádkozók- hoz és ehhez az ökumenikus program­hoz való lelki csatlakozással. A békesség eszközeként élt élet azonban nem szo­rítkozik egy napra. A krisztusi élet min­den értéke azt szolgálja, hogy megma­radjon a békesség a kisebb-nagyobb kö­zösségekben, ha pedig elveszett, újra­épüljön a megbékélés útján. Ezt szolgál­ja az önvizsgálat, a bűnbánat és a bűn­bocsánat egyaránt. Az Egyházak Világtanácsának prog­ramja továbbá kreativitásunkra is szá­mít. Arra hív például, hogy tartsunk olyan imádságos istentiszteleteket, ame­lyek kifejezetten a kisebb és nagyobb közösségünk békességét szolgálják. Szervezzünk huszonnégy órás, virrasz- tásos vigíliákat, imádságokat ökumeni­kus közösségben. Rendezzünk olyan közösségi programokat iskolákban, ott­honokban, munkahelyeken, amelyek főtémája a béke. Minden eszközzel pró­báljunk meg minél több embert bevonni a programokba, hogy minél több ke­resztény egybehangzó imádsága és akti­vitása szolgálja a békét! Építsük ezzel a békesség kultúráját, amely az erőszak minden formáját kizárja a konfliktus­megoldás eszköztárából. Assisi Szent Ferenc imádsága példáz­za azt a józan hitet, hogy a békesség megteremtése, az erőszak legyőzése em­beri erőfeszítés árán nem érhető el. Ugyanakkor mindez olyan isteni aján­dék, amelynek megvalósulásában meg­tisztelő szerepet kaphat mindenki. Bol­dogok azok, akik nem a konfliktusok­ban akarnak győzni, hanem a konfliktu­sokat akarják legyőzni, és így a béke esz­közeivé tudnak lenni. Az EVT 2007-ben az erőszakmentes­ség és a békesség ügyének Európára va­ló koncentrálásával fejezi ki testvéri szolidaritását az európai egyházak 3. ökumenikus nagygyűlése iránt, amely a múlt hét végén fejeződött be Nagysze­benben. Az európai integráció gondola­tát és folyamatát az 1940-es évek végé­től áthatotta a békevágy és a háború új­rakezdésétől való félelem. Az európai integráció legnagyobb eredménye ép­pen a fegyverek hallgatása. Ugyanakkor a közelmúlt és a jelen erőszakos össze­csapásai - Balkán, Észak-Irország, Kau­kázus, de vannak párizsi és budapesti példák is... -, a személyes, a családi, a regionális, az etnikai és egyéb brutalitá­sok mind azt bizonyítják, hogy sajnos még aktualitása van a középkori itáliai egyházatya imádságának, az EVT prog­ramjának és a mi személyes elkötele­zettségünknek egyaránt. A sok háborúságot elszenvedő Bosz­niában a közelmúltban alakult egy kó­rus, amelynek neve Pontanima (lelkek hídja). Ez a kórus keresztényekből és muzulmánokból áll, és ahogy ők mond­ják, „az ellenségeik zenéjét éneklik”. Sza­rajevó polgármestere ezt a kórust a „megbékélés legszebb ékszerének” ne­vezte. A magunk helyén igyekezzünk mi is kiérdemelni ezt a címet; kezdjük az­zal, hogy ajkunkra és szívünkre vesszük Szent Ferenc imádságát; Uram, tégy a béke eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet van, hogy megbocsássak, ahol bűn van, hogy egyesítsek, ahol széthúzás van, hogy igazságot hozzak, ahol tévedés van, hogy hitet vigyek, ahol sötétség van, hogy örömet vigyek oda, ahol szenvedés van. Nem azért, hogy vigasztalódjam, hanem hogy vigasztaljak; nem azért, hogy megértsenek, hanem hogy megértsek; nem azért, hogy szeressenek, hanem hogy szeressek; csak ez a fontos, mert amikor adunk - kapunk, amikor megbocsátunk - bocsánatot nyerünk, amikor meghalunk - új életre kelünk. ■ Dr. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára Meditáció a kőröshegyi völgyhídnál Ami döntően jellemző rá: „a legek hídja”. Nemcsak a viadukt számokban kifejez­hető adatai tükrözik ezt, hanem az is, hogy csodálatos környezetben kanya­rog, és szinte az egész Balatonra gyö­nyörű kilátás nyílik róla. Hossza közel két kilométer, legmagasabb pontja a te­repszinttől nyolcvannyolc méter. Kivite­lezési költsége több mint 41 milliárd fo­rint volt; három évig épült. Ám egyúttal a korlátozások hídja is. Fel kell hívni rá az autósok figyelmét, hogy senki se álljon le rajta gépkocsijá­val ámuldozni - még néhány percre sem, hiszen leállósáv nincs, emiatt pedig balesetveszélyes lehet a lassítás is. Fon­tos tudnivaló az is, hogy a Balaton déli partja melletti pályarészen (Sóstó és Nagykanizsa között) nincs üzemanyag­töltő állomás; tanácsos ellenőrizni a tar­tály állapotát, mielőtt valaki felhajt a via­duktra. Talán magyarázza, hogy a völgyhíd miért az autósoké, hogy megépítésével a Balaton teljes déli partján való gyorsabb közlekedést szerették volna előmozdíta­ni. Kárpótlásul a biciklisták és a gyalogo­sok az ünnepi átadás előtt kipróbálhat­ták az autópálya új szakaszába épült völgyhidat, és gyönyörködhettek a pá­ratlan szépségű kilátásban. Mégis, ez egyszeri alkalom maradt, és a völgyhíd az autósoké! De meditációm evangéliu­mi jellege abban rejlik, hogy vezet alatta keresztút... Már az építkezés idején is élhettünk ezzel a lehetőséggel: feleségemmel át­mentünk autóval a völgyhíd alatti ke­resztútön, hogy szülőfalum templomá­ban a kereszt titkáról szólhassak. Azért volt „izgalmas” az áthaladás, mert rop­pant súlyú - hatszáz tonnás - elemek tornyosultak felettünk. Ugyanakkor ér­zékeltette velünk: Jézusnak a kereszten a több száz tonnás betonelemeknél súlyo­sabb bűnterhet kellett hordania, hogy kárhozatos súlya ne szakadjon ránk. így hordozta helyettünk, értünk és miat­tunk „a világ bűnét" 0n 1,29). A csodálatos panorámát kínáló kőrös­hegyi völgyhídról csak gyorsan közleke­dő járművekből lehet rápillantani a ma­gyar tengerre. Kell égy bizonyos „anyagi bázis” (autó), hogy valaki eljusson erre a magaslatra, és gyönyörködhessen Isten teremtett világának szépségében. Ötven évvel ezelőtt kerékpárommal a szárszói missziói körzetet járva gyakran megálltam a Balatonföldvárról Szárszó felé vezető emelkedő csúcsán, ahonnét a tél végi naplemente sugarai bearanyoz­ták a keresztformára repedt jégtáblák közötti víztömeget. Vittem nehezebb utakon is - kerékpártempóban - az evangélium üzenetét, amelyet azon a tél végi naplementén a Balaton jege elém rajzolt és az ige szívembe vésett. Ma a völgyhídon át gyorsabban le­het eljuttatni az örömhírt az emberek­hez. De eközben nem szabad megfe­ledkeznünk arról, hogy az igazi „össze­kötő híd” számunkra a Megfeszített keresztje. Jézus mint jó pásztor azonban nem­csak füves legelőkön vezet át bennün­ket, hanem elvezethet azokhoz is, akik a mellékutak rögös talaján vagy szakadék­ba zuhanva tengetik életüket. Bizodal- mas és engedelmes hittel mehetünk vele bátran - akár „hídszolgálati útra”, akár a mélységben kanyargó keresztutakra -, mert ő élő Úrként velünk vándorol! ■ Szimon JÁNOS A kőröshegyi völgyhíd - amikor még épült HETI ÚTRAVALÓ Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok (iPt 5,7) Szentháromság ünnepe után a 15. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Istenünk gondviselő szeretetét hirdetik - „Áldott az Úr, napról napra gondoskodik rólunk sza- badításunk Istene” (Zsolt 68,20; LK) -,se kánon sorait juttatják eszünkbe: „Ne aggo­dalmaskodjál, nézz Istenedre fel! / O felruház és táplál, rád göndot ő visel.” (EE 586) Jézus a Hegyi beszédben négyszer (!) szólít fel: „Ne aggódjatok!", s helyette ezt ajánlja: „De keressétek először az ő (az Úr Isten) országát és igazságát, és ezek (a táplálék s a ruházat) is mind ráadásul megadatnak nektek." (Lásd Mt 6,25-34!) Senki sem szolgálhat két úrnak. Mindnyájunknak „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíz­nunk!” (Kis káté) Az aggódás hitetlenség, tehát bűn. És Jézus éppen a hitünket erősí­ti, mert a gondviselő Atyánkra való feltétel nélküli ráhagyatkozásra biztat. Mivel a minden kegyelem Istenének gondja van az ő elhívottaira, „nonstop” hálaadás és imádat illeti, hiszen „övéa dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen." (iPt 5,11) Luther ír­ja: „Isten aggodalmaskodásod nélkül is eltart. Hát csak hagyjuk rá a gondjainkat. Munkád s iparkodásod nincs ellene a hitnek, sőt szükséges a test megzabolázására. Az aggodalmaskodás azonban Isten ellen van.” Pál megköszöni a filippi gyülekezet gondoskodását: „Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való tö­rődésre. (...) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” (Fii 4,ioa.i4) Jézus apostola a tévtanításoktól és a pénzimádattól óvja hitben igaz fiát: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme... ” „De ha van élelmünk és ruházatunk, eléged­jünk meg vele.” (iTim 6,ioa.8) A hajótörés előtt Pál így bátorítja két hete éhező társait: „...intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja." Isten gondviselő szeretetének jeleként „mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre” (ApCsel 27.34a.44b). Mária leült Jézus lábához, hallgatta igéjét, mert mindennek rendelt ide­je van, „de egy a szükséges dolog"! (Lk 10,42; Károli-fordítás) Kedves Testvérem! Talán te is „sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre"; az Úr Jézus Krisztusra! (Lk 10,41-42) Az ő követésének útján rendelkeznünk kell a szükséges javakkal, így pénztárcával, hátizsákkal és karddal is. Elfogatása előtt adta ki Urunk ezt az új „menetparancsot”: „Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen." (Lk 22,36) Ez az egyetlen „támadó” felszerelés Isten fegyverzetében: „Vegyétekfel (...) a Lélek kardját, amely az Isten beszéde." (Ef 6,17) De ezt ott a Gecsemáné-kertben tanítványai félreértet­ték. Jézus követői — minden külső körülmény ellenére - már most boldogok a négy boldogmondás és jajkiáltás kijelentései szerint. „Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben...” (Lk 6,23) S addig is: „Boldog, aki hallgatja / S megtartja, Uram, beszéded.” (EÉ 294,1) * ■ Garai András Országos evangélizáció - első hívás 2007. október 6., szombat, 10-től 16 óráig, Budapest-Deák tér Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. ..”(Jn 14,6) Főszerepben 2007. október 6-án A magam részéről is szeretettel hívom az olvasót az idei őszi evangélizá- cióra. Ez egy olyan ősi „műfaj” az egyházban, mely arra hivatott, hogy se­gítségével kiértékeljük és átértékeljük életünk filmjét. Egy bölcs mondás úgy tartja: „Élj úgy, hogy ha lepereg életed filmje, érdemes legyen megnéz­ni.” A főszerep a tiéd, és a filmet nem lehet elölről kezdeni, ha netán elron­tottad. Viszont lehet másként folytatni, mert életed filmje még nem ért vé­get. Úton vagy. Sándor Frigyes útitárs Közérdek A legközelebbi Tamás-mise - a keresők istentisztelete - szeptember 16-án, va­sárnap 15.30-kor kezdődik. Mottója a helyszínhez és az alkalomhoz illően ez: „Közérdek”. A kéthavonta megrendezen­dő, „picit más”, fiatalosabb és közvetle­nebb istentiszteletet ezúttal nem egy templom falai között, hanem szabad té­ren, a Deák téri templom mögötti Vá­rosház parkban tartjuk. Talán vannak, akik ezt olvasva így gondolkodnak: sajnos az emberek nem szívesen mennek be a templomokba. Szomorú, hogy nekünk kell kimennünk hozzájuk. Talán úgy érezzük, távol van tőlünk az a csodálatos és hatalmas Jézus, aki olyan bámulatos erővel vonzott ma­gához mindenkit. Gyengülne az ereje? Miért nem „intézi el”, hogy kíváncsi em­berek sokasága töltse meg a padsorokat? - Van azonban valami, amit fontos meg­értenünk. Jézus, amikor kiküldte tizenkét tanít­ványát, ezt mondta nekik: „Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!” (Mt 10,7) „Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek." (Mt 10,27) Jézus küldte a tanítványait - és küld minket is, hogy vigyük a békesség hírét. O ismeri az egyháztól távolabb álló emberek érzéseit, gátlásait. Tudja, hogy nekik is nehéz olyan helyen keresni az SZÓSZÓRÓ Ijjúságirovat-gazda: Győré Balázs Atya felé vezető utat, amely számukra teljesen idegen. (Lehet, hogy ha koráb­ban nem szoktuk volna meg a templom, a gyülekezet légkörét, számunkra is ide­gen lenne.) Ám ha mi ismerjük ezt az utat, ugyanúgy nem tarthatjuk meg ma­gunknak, ahogyan egy halálos betegség gyógymódja sem maradhat a laboratóri­umban dolgozók titka. Nagy a felelősségünk. Ezért ha az em­berek maguktól nem kíváncsiak arra, amit tovább tudnánk adni nekik, ne ha­ragudjunk meg, hanem törekedjünk számukra érthető nyelven hirdetni az evangéliumot! Kérjünk lelkesedést, elkö­teleződést, Szendéiket, előkészített hely­zeteket, hogy mindennapjainkban is to­vábbadhassuk az örömhírt! Biztatásul ne feledjük: Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság meg­ismerésére” (iTim 2,4). Isten hatalmában bízva várhatunk nagy dolgokat a Ta­más-mise keretein belül is. ■ Bálint Nóra

Next

/
Thumbnails
Contents