Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-28 / 4. szám

8 2007- január 28. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletB HMM Felvétel az Evangélikus Hittudományi Egyetemre a 2007/2008-as tanévre Egyházunk lelkészeinek és hittanárainak képzése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyik. Várjuk azok jelentkezését, akik Jézus Krisztusban hisznek, és elhívást éreznek arra, hogy az evan­gélikus egyházban szolgáljanak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a képzés lehetőségei a következők: A) Nappali tagozaton a lelkészt szolgálatra felkészítő egyetemi szintű (osztatlan) teológiai tanulmányok. A tanulmányi idő hat év. A képzés helye: Budapest. B) Nappali tagozaton bachelor szintű katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszak. A tanulmányi idő három év. A képzés helye: Budapest. C) Nappali tagozaton bachelor szintű katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszak A tanulmányi idő három év. A képzés helye az EHE- nek a Nyíregyházi Főiskolára kihelyezett tagozata. D) Nappali tagozaton bachelor szintű kántor alapszak A tanulmányi idő három év. A képzés helye: Budapest. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem/elvételi rendje a következő: A felvételi (szerzett) pontszámot a magyar nyelv és irodalom, vala­mint a hittan tantárgyból tett középszintű érettségi eredménye ha­tározza meg. (A nyíregyházi kihelyezett tagozaton a hittanérettsé­gi kiváltható történelemérettségivel, a kántor alapszakon pedig ének-zene érettségivel.) Hittan tantárgyból érettségi vizsgát azokban a középiskolákban lehet tenni, amelyek helyi tantervében a hittan tantárgy szerepel. Akinek világi középiskolában nincs módja hittanérettségit tenni, vendégtanulói jogviszonyt létesíthet olyan egyházi iskolával, amelyben a hittan érettségi tárgy. A vendégtanulói jogviszony nem jár óralátogatási kötelezettséggel, azonban a négy év anyagá­ból az érettségi vizsgát megelőzően osztályozóvizsgát kell tenni. Akinek eddig nem állt módjában hittan tantárgyból érettségi vizs­gát tenni, felvételi vizsgát tesz az Evangélikus Hittudományi Egye­temen a középiskolai evangélikus hittantanterv anyagából. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a felvételt alkalmassági vizsgához köti. Ennek főbb szempontjai a következők: i. beszéd- technika; 2. ének, zenei hallás; 3. kommunikációs készség: 4. pszi­chológiai alkalmasság; 5. érdeklődés a keresztény egyház élete iránt; 6. motiváció; 7. elkötelezettség a keresztény élet folytatása mellett. Kántor alapszak esetében az alkalmassági vizsga a következők­kel egészül ki: Gyülekezeti ének- és zeneelméleti alapismeretek köréből: • az Evangélikus énekeskönyv 1-13. szám alatt található énekversei; • auten­tikus és plagális zárlat zongorázása minden hangnemben; • lapról olvasás a protestáns kórusirodalom egy könnyebb tételéből; • ko- rálelemzés, hangköz- és hármashangzat-felismerés, ritmuskészség. Orgona/zongora: • manualiter korálkíséret az Evangélikus korál- könyvből a jelentkező által összeállított lista alapján, amely mini­mum 10 tételből áll. Továbbá: • orgonás/harmóniumos előképzettségűek számára: egy imitációs szerkesztésű és egy koráihoz kapcsolódó darab; • zongorás előképzettségűek számára: egy kétszólamú Bach-in- venció és egy másik előadási darab; • általános zenei műveltség. A kántor szak iránt érdeklődők számára az egyetem a tavaszi szemeszterben előzetes egyeztetés alapján konzultációs lehetősé­get biztosít. Érdeklődni a teologia@lutheran.hu e-mail címen, vagy Finta Gergelynél (tel.: 20/824-4900) lehet. A nyíregyházi kihelyezett képzés alkalmassági vizsgájáról ár. Cserháti Mártától (tel.: 20/824-2432) kérhető információ. A hozott pontok kiszámítása a magyar nyelv és irodalom, tör­ténelem, matematika, idegen nyelv és választott tárgy utolsó előt­ti év végi és utolsó félévi érdemjegye, valamint az érettségi átlaga alapján történik. Az emelt szintű érettségi vizsgáért felvételi tantárgyanként 7, a nyelvtudásért legfeljebb két nyelvből középfokú C típusú állami­lag elismert nyelvvizsga esetén 7, felsőfokú C típusú nyelvvizsga esetén io pluszpont jár. Az EHE rektori hivatalában beszerezhető saját jelentkezési laphoz a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési anyakönyvi kivonat; 2. érettségi bizonyítvány; 3. felsőfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány, ha van; 4. orvosi igazolás, amely tanúsítja, hogy a jelentkező felsőfokú tanulmányokra alkalmas; 5. kereszte­lési bizonyítvány; 6. legalább két évvel korábbi konfirmációt iga­zoló bizonyítvány; 7. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltár­ja a jelentkező családi és szociális körülményeit, gyülekezetével való kapcsolatát, valamint a jelentkezés indítékait; 8. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illető gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány; 9. az esetleges állami (vagy azzal egyenértékű) nyelvvizsga bizonyítványa; 10. a jelentkező nevére megcímzett és felbélyegzett normál méretű boríték. Az okmányo­kat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolat­ban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelö­léssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. A felvételhez szükséges annak a lelkésznek a jelentkező alkalmas­ságára vonatkozó ajánlása, aki az illetőnek az utóbbi időben lelki- pásztora volt. Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az EHE rektorának címezve. A fentiek szerinti, mellékletekkel ellátott, kitöltött jelentkezési lapnak valamint a piros postautalványon feladott 3000 Ft felvételi eljárási díj­nak 2007. február 15-ig kell az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatalába beérkeznie (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.; tel.: 1/469-1051,1/383-4537). Az alkalmassági .és az esetleges hittan tantárgyi felvételi vizsgá­ra 2007. július 2-3-án kerül sor. A Magyarországi Evangélikus Egyház hittantanterve megtalálható az Evangélikus Közlöny 2004. július 30-ai számában, mely hozzáfér­hető a lelkészi hivatalokban. A gimnáziumi hittantankönyvek be­szerezhetők a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Ül­lői út 24.; tel.: 1/317-5478,1/486-1228). Dr. Csepregi Zoltán rektor Megálmodni a jövőt ► Pál apostol a Római levélben így fogal­maz: „...az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok" (11,29) >.A lelkészi hivatást nem az ember választja, ha­nem a hivatás választja őt; a mikor és a hogyan természetesen mindenki eseté­ben más és más” - vélekedik ugyaner­ről Deák László. A fiatal hódmezővásár­helyi evangélikus lelkipásztort első­ként arról kérdeztem, őt mikor és ho­gyan hívta el Isten a szolgálatra.- Én a hitet komolyan megélő evangélikus családba születtem, a famílián belül lelkészi példa azonban nem volt előttem, hiszen édesapám villanyszerelő kisiparos volt, édes­anyám pedig dajkai munkát végez egy óvo­dában. Hétéves koromtól kezdve jártam a Deák téri gyülekezetbe, és az idő múlásával egyre intenzívebben bekapcsolódtam az eb­ben a közösségben végzett munkába, de „csupán” tizennyolc éves korom körül érez­tem azt, hogy a lelkészi hivatás felé terelget az Isten. Ám akkor úgy gondoltam, még túl ko­rai lenne döntenem, időre van szükségem. Behívtak katonának, majd vállalkozóként dolgoztam, és emellett három évet elvégez­tem hittudományi egyetemünk hittanár sza­kán. Ezután jelentkeztem a lelkész szakra; 1995 és 2000 között jártam oda.- Hogy emlékszik vissza, kezdő lelkészként milyen gondolatokkal és tervekkel fogott hozzá a munkához?- Úgy vélem, hogy egy végzett teológus­nak három fontos dologgal kell rendelkeznie: komoly elhívatástudattal, lelkesedéssel és egyfajta „szent naivitással”, amelytől hajtva — kicsit sarkítva - ezt mondja: „Itt vagyok, éjt nappallá téve fogok dolgozni, most aztán el­söprő erejű ébredés lesz a gyülekezetben, »mintaközösséget« fogok létrehozni, ide ne­kem az oroszlánt is!”- Teológiai tanulmányai befejezése után Kapos­várra került; ott nyílt elsőként lehetősége arra, hogy valóra váltsa az elképzeléseit...- Örömmel és hálával emlékszem vissza a Telefoninterjú Deák Lászlóval Szemerei János mellett töltött időre. Bepillan­tást nyerhettem a gyülekezeti élet minden te­rületére, és nagyon sokat tanulhattam tőle ar­ról, mit is jelent lelkésznek lenni. Mély, test­véri kapcsolat alakult ki kettőnk között. Igen, az imént megnevezett szempontokat igye­keztem szem előtt tartani, ám a „szent naivi­tás” idővel alábbhagyott. De ennek így is kell lennie. Amikor az ember szembesül az élet realitásaival, döntéseit egyre több átgondolt­ság kell, hogy jellemezze; nyitottnak kell len­nie a változásra, a változtatásra, megfontol­tabban kell terveznie és döntenie.- Miként tudta megvalósítani ezt a törekvést Hódmezővásárhelyen, ahol már egyedül kellett igaz­gatnia a gyülekezetei? Egyáltalán, nehéz terep volt ez egy újonc számára?- 2003. július 6-án avatott lelkésszé D. ár. Harmati Béla püspök, majd Hódmezővásár­helyre küldött ki. Ottani elődöm Takács János volt, aki hatvankét esztendei szolgálat után, ki- lencvenkét éves korában vonult nyugalomba. A nehézséget talán az jelentette, hogy a gyüle­kezet tagjainak, akik annyi éven át egy konkrét személy gondolkodásmódjához voltak hozzá­szokva, időbe telt, hogy megbarátkozzanak velem, aki nemcsak hogy fiatalabb vagyok, de egészen más stílust is képviselek. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült ez a találkozás a gyü­lekezettel, megértették a terveimet, és ma már közösen munkálkodunk az Isten ügyén. Hiszem, nem véletlen, hogy épp ide kerül­tem. Kezdettől fogva úgy tekintettem az éle­temre és a szolgálatomra, hogy azt mond­tam: „Ahová Isten küld, oda megyek.” Engem ide küldött, most itt kell helytállnom. Igyek­szem átgondoltan - lassan formálódó mun­katársi köröm segítségét is igénybe véve - szervezni a gyülekezet életét, és mellette időt szakítani a családra, a feltöltődésre is. Először egy három évre szóló koncepciót dolgoztunk ki, amely magában foglalta az épületek re­konstrukcióját és a gyülekezeti élet átalakítá­sát. Nagy a felelősség, hiszen egy kívülálló olyannak képzeli el Istent és a kereszténysé­get, amilyennek rajtunk keresztül látja. A gyülekezeti életnek sem szabad torz képet mutatnia a szerető Istenről!- Eddig úgy tűnik, derekasan helytálltak, hiszen - a hittanosokkal és a fiatalokkal együtt - kétszeresére nőtt a gyülekezet tagjainak száma...- Minden gyülekezet más és más adottsá­gokkal rendelkezik, eltérő gondokkal és örö­mökkel kell szembenéznie. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy lépésről lépésre halad­va a külvilág felé nyitott, modern gyülekeze­tei hozzunk létre, ezért - hogy csak néhány példát említsek - bibliaiskola indult, progra­mokat kínáltunk a közösségből hiányzó fia­taloknak, ingyenes angolnyelv-oktatást szer­veztünk hajléktalanok számára... Minden esztendőnek van egy mottója, amelyet igyekszünk szem előtt tartani. Az idei évé Klaus Douglass Az új reformáció - 96 té­tel az egyház jövőjéről című könyvéből való: „A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten ál­mainak nyomába szegődni.” ■ Gazdag Zsuzsanna Az érdeklődők az egyházközségről a http://hod- mezovasarhely.lutheran.hu/ oldalon olvashat­nak, Deák László mindennapjaiba pedig internetes naplóján - www.laci73.blog.hu - keresztül nyer­hetnek bepillantást. Ne tétovázz, ha Isten hív! ► Kedves emlékként él bennem, amikor az akkor még esztergomi szeminarista, Papp Zoli megszólított a máriaremetei majálison, látva, hogy a kispapok sátrá­nál őgyelgek: „Csak bátran, szabad a be­menet.” „Túlkoros vagyok én már” - válaszoltam. „Sohasem késő” - mondta ő, és még ki tudja, mit mondott, amit azóta már elfelejtettem. Ám a lényeget nem felejtettem el; hogy fontos vagyok számára, akárcsak a templomok végé­ben álló fiatalemberek, akik a szentély­be vágyakoznak - talán titkon, maguk­nak sem bevallottan. Hogy miért va­gyok, miért vagyunk fontosak a ma már pestszentlőrinci káplánnak? - most, évek múltán kérdezem tőle.- A kérdésben felidézett emlék körülbelül három éve történt, mikor még az esztergomi szeminárium növendéke voltam. Akkor is és most is nagyon fontos számomra a hivatá­som. Ha valamit szeretsz, ha valami nagyon megfog, ha valami fontos és élmény a szá­modra, azt szeretnéd megosztani mindenki­vel, szeretnéd, ha mindenki érezné, mi van benned, mit élsz át, és a szíved mélyén örül­nél, ha ő is átélhetné. Sokaknak csak mesél az ember a hivatásbeli élményeiről, örömeiről. Van, aki megért, van, aki együtt örül, van, aki megemeli szemöldökét, és értetlenül néz. Ha olyannal találkozom, aki talán csak titkon, de maga is vágyik erre a hivatásra, hogyne lenne fontos a számomra, hogy ez beteljesedjék, és a valóságban is osztozhassam vele az Isten hatalmas ajándékával és kegyelmével, melyet a hivatáson keresztül ad. Akkor még kispap voltam, még csak meghí­vásomból adódó, s nem a szolgálat gyakorlá­sából adódó istenélményeim voltak. De ben­nem élt, ha most ennyire megtapasztalom az Isten szeretetét, mi lesz akkor, mikor már pap­ja leszek. Ilyenkor természetes, hogy ott van az emberben: gyertek, készüljünk együtt, tapasz­taljuk meg együtt ......Sohasem késő”, csak el ke ll kezdeni, csak igent kell mondani... Most már pap vagyok. Igaz, nincsenek mö­göttem évtizedek, mindössze csak másfél év. De fantasztikus dolog papnak lenni. Fantasz­tikus dolog kimondani az átváltoztatás, a fel- oldozás szavait, tapasztalni a papság által ka­pott kegyelmeket. Most már még bátrabban mondom, érzed a hívást, gyere, mondj igent...- Ha már ennyire fontosak vagyunk, mit teszel még értünk?- Az én hivatásom az oltár mellől indult. Ötéves voltam - kezdő ministráns -, mikor először született meg bennem a papság gon­dolata. Engem a ministráláson keresztül szó­lított meg az Isten. Az a tapasztalatom, hogy a ministráns fiúk 98%-ának megfordul a fejé­ben a papi hivatás gondolata. Igyekszem az egyházmegyei ministránsprogramokon ke­resztül erősíteni az ilyen fiúkban a hivatás gondolatát. Ha valakin megérzem, hogy esetleg szólít­ja az Úr, óvatosan, talán több beszélgetés után megpedzem, nem gondolt-e arra, hogy... Érdekes módon eddig majdnem min­denkinek „de” volt a válasza. A következők­ben pedig nyitott vagyok arra, hogy együtt gondolkodjunk, készüljünk, imádkozzunk hivatásáért. Az az érzésem, nem kevés az olyan ember, aki csak a megszólításra vár, arra, hogy valaki megadja a „kezdőlökést”, arra, hogy ezáltal felismerje: nemcsak benne fogalmazódott meg ez a kérdés, hanem mások is látják ben­ne a hivatást.- Pillanatnyilag vannak-e reményt keltő hivatá­sok ismeretségi, illetve ami azzal egyenrangú, baráti körödben?- Igen, Istennek hála, vannak. Az elmúlt másfél évben, mióta pappá szenteltek, töb­ben megkerestek személyesen vagy e-mail- ben, esetleg telefonon, régebbi ismerőseim, valamint a vezetőképzőn részt vett minist- ránsok közül ilyen vagy ehhez hasonló kér­désekkel: „Az az érzésem, hogy engem az Is­ten papjának hív. Te hogy tapasztaltad meg az ő meghívását, hogyan érezted meg, hogy valóban ez az út, amin járnod kell? Szerin­ted mit tegyek? Hogyan jutok el a papságig?” Ezeket az embereket foglalkoztatja a hivatás gondolata. Vannak fiatal, általános iskolás ismerőseim is, akik a papság felé kacsingat­nak. Őket látva nem félek attól - amit oly sokan mondanak hogy kevés a hivatások száma. Inkább kevés az, aki mer igent mon­dani.-Tapasztalatomból származó meglátásom, hogy nem annyira hivatásokért kéne imádkozni, Isten ugyanis elégséges számút hív meg szolgálatára, ha­nem „a” hivatásokért, azok hűségéért, helytállásáért, egyáltalán útra kelésükért a szeminárium felé. Vagy tévednék?- Úgy érzem, igazad van. A hivatások felis­meréséért, a meglévő hivatásokért kell imád­kozni. A már felszentelt emberekért, hogy igazán jó példát éljenek a hívek elé, hiszen a vonzó példa a hivatásokat is erősíti. Az elsőd­leges hivatásébresztést és hivatásgondozást is az előttünk élő pap élete adja. Ha csak a saját hivatásomra gondolok, abban, hogy pap let­tem, nagyon nagy része van az előttem álló jó papi példának.- S amit még elmondanál - akár üzenetként is - a bátortalanoknak.- Bár a világ nem ad jó példát a döntés, az elköteleződés, a hűség területén, ti merjetek igent mondani Jézus meghívására. Az apos­tolok nem hezitáltak, azonnal követték Jé­zust. Ma az embereknek szükségük van jó lel­kipásztorokra. Ne késlekedjetek, ne várakoz­tassátok az Urat és azokat az embereket, akik rátok várnak. Szeminarista koromban egy idősebb ka­nonok atyától hallottam: „Gyertek, merjetek igent mondani! Nemcsak a híveknek, de ne­künk, papoknak is szükségünk van rátok. Egyrészt hogy legyen kiknek átadnunk a he­lyünk. Másrészt ha nem jöttök, nem vála­szoltok igennel a meghívásra, ki lesz, aki bennünket ellát szentségekkel, ha »szükséget szenvedünk«?” Ne tétovázz, ha Isten hív! ■ Tárnoki András Az interjú a Keresztény Élet 2007. január 7-1 szá­mában jelent meg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents