Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-09-09 / 36. szám
2 2007. szeptember 9. FORRÁS "Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP - Gál 5,16-24 Üdvös viaskodás ÉLŐVÍZ Visszatérő kérdés Vannak olyan kérdések, amelyek nagyon is természetesek, de amelyeket sajnos ritkán vagy sohasem teszünk fel. Ilyen volt Fülöp kérdése is. Hogyan is kezdődött? Egy szerecsen komornyik ment hazafelé. A kocsin ülve Bibliát olvasott. A Lélek indítására Fülöp utánasietett, felszállt a kocsira, és megkérdezte: „Érted is, amit olvasol?” (ApCsel 8,30) Van ennek a kérdésnek egy felszínes és egy mély értelme. Érted-e? Ha múzeumban, tárlaton nézelődünk, ott a vezető, vagy ott a magyarázó szöveg: ki alkotta a festményt, szobrot, épületet, mit kell megnézni rajta... „Érted-e?” Ez a kérdés hangzik a bibliai Útmutatót naponta olvasóhoz is. Amikor már „mindennel tisztában van” - hogy hatvanhat könyvből áll a Biblia, hogy Pál mikor és hol írta leveleit -, amikor már talán kívülről tud sok szakaszt, visszatér a kérdés: érted-e, amit olvasol? Képzeljük el, hogy valaki egy faluban él születése óta, abban a templomban keresztelték, ott konfirmált, kötött házasságot, nyolcvan éve minden vasárnap ott ül a padjában. Szereti, ha megszólal a harang, talán minden vasárnap virágot tesz énekeskönyvébe, talán boldog, ha felbúg az orgona. Mindezek után is visszatér az a bizonyos kérdés: „Érted-e?” Érted-e, hogy rólad, neked mit mond a prédikáció? Hogy neked mit kínál Jézus az úrvacsorában? Mikor fiunk született, bementem feleségemhez a kórházba. Vámom kellett. Nézegettem a sok csecsemőt. Közvetlenül előttem feküdt az egyik, s váratlanul a kicsire mutatva megszólalt a nővér: „A Gáncs úr szopja az ujját..." Hirtelen minden más lett. Belém hasított: ott az, akit közönyösen néztem, a mienk, az enyém... Az én fiam... Engedjük, hogy Isten Lelke ebben a mély értelemben felvesse naponta a kérdést: vajon érted-e, hogy az a Gyermek a betlehemi jászolban kicsoda, és kicsoda a számodra? Érted-e, hogy a kereszt a templom tetején mit hirdet? Érted-e és kere- sed-e minden reggel a megfeszített Jézust, aki nem akárki, hanem a te Megváltód? Vajon érted-e, hogy minden azért van, hogy őt megtaláld, mint a szántóföldbe rejtett kincset... A komornyik végre megértette, amit olvasott. Fülöp szavai megnyitották értelmét és szívét. Ennek jele, hogy a folyóhoz érkezve ő maga kérte, hogy Fülöp keresztelje meg - és az is, hogy örömmel ment tovább. Bár sok szívet rázna fel a visszatérő kérdés: vajon érted-e? ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Mi, kiknek az ige fegyverünk, ne küzd- jünk ököllel. (...) A mi hivatásunk prédikálni és tűrni, nem pedig ököllel csapkodni és harcolni. így Krisztus és az ő apostolai sem romboltak templomokat, és nem törettek össze képeket, hanem megnyerték a szíveket Isten igéjével, mire a templomok és képek maguktól omlottak össze.” H Luther Márton: A szász hercegekhez a lázongó lélekről (fordította Mayer Endre) www.eveíethu Mint ismeretes, az Evangélikus Életben megjelenő írások egy hét késleltetéssel kerülnek az EvÉlet on-line adatbázisába. A www.evelet.hu címen azonban a „nyomtatott újság” megjelenésével egyidejűleg megtekinthető az aktuális lapszám tartalom- jegyzéke. Pál apostol szóhasználatában a test magát az embert jelenti, nem csupán lényének egy részét vagy összetevőjét. Pál - Gamáliel rabbi egykori tanítványaként - az Ószövetségben az emberre mint „gyűjtőfogalomra” használt kifejezést (test) szó szerinti fordításban ülteti át az Újszövetség görög nyelvére. Új fordítású Bibliánk ótestamentumi szövegeknél már nem követi ezt a gyakorlatot, Pál leveleiben viszont éppen azért alkalmazza, mert az apostol is ezt tette. Károli Gáspár Bibliájában viszont még gyakran találkozunk ilyen és hasonló fordulatokkal: „Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ö szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” (Zsolt 145,21) „És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt..." (Ézs 40,5) „És megérti minden test, hogy én, az Úr vontam ki kardomat hüvelyéből...” (Ez 21,5) „Hallgasson minden test az Úr előtt...” (Zak 2,13) Ezekben a'példákban világos, hogy a „test” szót értelemszerűen „ember”-nek kell fordítani, illetve a „minden test” szókapcsolatot „minden ember”-nek, azaz „mindenki”-nek. (Az angol „everybody” kifejezést is „mindenki”-nek fordítjuk, nem „minden test”-nek, pedig szó szerint ezt jelenti!) Amikor tehát Pál a Lelket (Pneuma) állítja szembe a testtel, akkor a Szentiéleknek az emberrel, az emberben, az emberért folytatott küzdelméről beszél. Pál nem úgy gondolja, hogy az embernek A prédikáció vasárnapról vasárnapra az elvárások nagysága és hiánya közötti feszültségben szólal meg. Az igehirdetéssel kapcsolatos hallgatói elvárások egyrészről rendkívül nagyok. Talán nem túlzás azt állítani, hogy alig van még egy olyan retorikai műfaj, melytől a hallgató azt reméli, hogy általa életének nagy kérdéseire új fény vetül. Hogy a kimondott szó új nézőpontból mutatja meg problémáit, nyugtalanító kérdéseit, egzisztenciális krízisét. Egy ünnepi köszöntőtől az adott alkalomhoz illő szolid megemlékezést vár az ember, egy politikai beszédtől pedig meggyőző érvelést valami mellett vagy ellen a társadalom helyzetére nézve. Az élőszóban elhangzó beszédformák közül a prédikációval szemben azt a különös „követelményt” támasztják, hogy életre vivő szóvá kell lennie, mely az élet mélységeit-magasságait tárja fel Istenben. Megszomorít vagy könnyet szárít, felemel vagy letaszít, fényt gyújt a sötétben, oldja a félelem bilincseit. csak a hús-vér teste áll szemben a Szentlélek törekvéseivel. Az emberre sokkal inkább az jellemző, hogy mindenestül ellenáll, bár kétségtelen, hogy az elsőként említett kívánságok (házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás) a hús-vér test ösztönvilágából erednek. Mégis joggal beszélünk parázna lelkület- ről is. A bálványimádás pedig „teológiai bűn”, amelynek gyökere kifejezetten a lélekben van. Az ember Isten elleni bűnös lázadása a bibliai őstörténet szerint azzal kezdődik, hogy az ősszülők a tiltott fa gyümölcsét illetően megkérdőjelezik Isten szavahihetőségét (valóban meghalnak-e, ha esznek belőle, vagy esetleg ők is olyanok lesznek, mint Isten?). Ezzel egyben megkérdőjelezik Isten irántuk való jóindulatát is (Isten vajon nemcsak féltékenységből tiltotta-e el őket a tudás fájától, mert nem akarta, hogy olyanok legyenek, mint ő?). És azóta is minden világra jövő emberben ott van a kételkedésnek ez a gyökere: igazat mond-e Isten, amikor igéjében szól hozzánk, és valóban a javunkat akarja-e? Tilalmai tényleg a védelmünket szolgálják, vagy meg akar általuk fosztani minket az élet örömeitől? Ne tagadjuk, törvényszerűnek érezzük, hogy ami szerintünk jó, az Isten szerint vagy erkölcsi értelemben rossz, vagy az egészségünkre káros. Valljuk Az igehirdetéssel kapcsolatos hallgatói elvárások ugyanakkor megcsappantak. Ez következtethető ki abból, hogy az elhangzott prédikáció alig beszédtéma a gyülekezetben. Abból, hogy az igehirdető kevés pozitív vagy negatív visszajelzést kap az elhangzottakra. Abból, hogy az „Olyan szépen beszélt!” jó szándékú dicséretet leginkább udvariasságból mondják. S abból is, hogy többévi igehirdetői szolgálat után egyikmásik lelkész elkeseredve kénytelen tudomásul venni, milyen kevéssé formálta a gyülekezet tagjait mindaz, ami a szószéken elhangzott. Az elvárások nagysága és hiánya közötti feszültségben szólal meg a prédikáció hétről hétre. Ez frusztrációt generál lelkészben és gyülekezetben egyaránt. Az „ige egyházának”, úgy tűnik, komoly gondjai vannak az igével és az evangélium elevenségének megőrzésével. Hol a baj? Miért veszít a keresztény igehirdetés egyre inkább pasztorális meg, hogy nemcsak ismerjük a viccesen hangzó, de valójában Isten elleni lázadást kifejező mondást - „ami az életben jó, az vagy erkölcstelen, vagy hizlal” -, hanem gyakran azonosulunk is vele! Az erkölcs pedig nem testi kategória! Pál szerint az ember, mint erkölcsi személyiség is, születésénél fogva eleve szemben áll az Istennel. Olyan istent akar, akinek ő mondhatja meg, mi az erkölcsi jó és rossz, és akinek hatalmát a maga céljaira használhatja fel. Ez a bálványozás lényege. A bálványisten - áldozatokért cserébe (mágia, varázslás) - akaratát az ember akaratához igazítja, és az erkölcsi jó kérdésében is elfogadja az ember ítéletét. A felsorolásban ezután következő bűnök (ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság) forrása pedig kétségtelenül az emberi lélekben van. Természetesen az értelmet és az akaratot sem hagyják érintetlenül. A sort záró részegeskedésnek és tobzódásnak ismét a test ösztönvilágában találjuk a gyökereit. Pál a felsorolásban nem tesz különbséget a test, a lélek, az akarat és az értelem bűnei között, hanem mindegyiket a test kívánságaként foglalja össze. Ezért nem kétséges, hogy a testet ebben az ószövetségi szóhasználatra emlékeztető összefüggésben az egész ember megjelölésének kell tekintenünk. IGE+HIRDETŐ (életre segítő, vigasztaló) erejéből az egyház falain belül és kívül? A probléma gyökere véleményem szerint a prédikáció egyoldalúan leszűkített, tanítói célzatú megszólaltatásában van. Az igehirdetés túlságosan a hitigazságok dogmatikus magyarázatára koncentrál. A legtöbb prédikáció pusztán ismereteket kínál az ó- vagy új- szövetségi kortörténet megértéséhez vagy az egyes igék teológiai jelentéséhez. Ezzel pedig árkot ás a hallgatók és a bibliai ige közé. Az ilyen igehirdetés nem más, mint a belső egyházi nyelv kifejezéseinek monoton ismételgetése (megváltás, bűn, megtérés, kereszthalál, Krisztus elszenvedte bűneink büntetéA VASÁRNAP IGÉJE A test kifejezéssel meghatározott embernek pedig - Pál szerint - maradéktalanul el kell tűnnie, keresztre kell feszíttet- nie, hogy a Szentlélek által teremtett új, lelki ember életre kelhessen, aki a testi születésben örökölt kívánságokat megtagadva a Lélek kívánságait teljesíti. Ezek pedig „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. Mindezek azonban csak akkor és csak addig vannak jelen, amíg a testi születésben örökölt kívánságokat erővel el tudjuk nyomni, folyamatosan meg tudjuk öldökölni. Ez halálunkig tartó küzdelem, amelyben a magunk erejére hagyatkozva biztosan elbukunk. A Szentlélek ereje azonban mindig elég a győzelemhez. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! jöjj, Szentlélek! Nélküled tehetetlenek vagyunk az Adám örökségeként bennünk lakó bűnnel szemben! Kérünk, naponta öld ki belőlünk a bűn kívánságait, hogy Krisztus örököstársaiként, Isten gyermekeiként élhessünk most és az örökkévalóságban. Ámen. karaktere sét...). Mintha Isten jelenléte és munkája ezekhez a kifejezésekhez lenne kötve. A betűhöz való ilyenforma ragaszkodás megöl (vö. 2Kor 3,6), és kiűzi a Lelket, pedig a feladata az lenne, hogy kiárassza. Életre vezető és életet formáló pásztori szóvá azáltal válhat a prédikáció, ha puszta információ helyett a valóság egy új, másik arcát rajzolja a hallgatóság elé. A világról, az Istenről és a magunkról alkotott kép teljesebb lesz. Nemcsak azt látom, ami a szemem előtt van, hanem azt is, amivé lehet. A minden mögött meghúzódó isteni jelenlét átjárja és megeleveníti a hétköznapokat. „Mert ahogy az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,10-n) ■ Percze Sándor LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN „ssrbb Oratio oecumenica [Lelkész]: Istenünk, te el nem múló szeretettel hordozod népedet, és egyházad közösségében örökkévaló kincsekkel gazdagítod. [Lektor:] Add, Urunk, hogy megbecsüljük a kereszt- ség ajándékát, amellyel egyházad testének részévé lettünk, ahol igédben és szentségeidben nekünk is újra meg újra felkínálod kegyelmedet! Tarts meg bennünket a gyülekezet közösségében! Szüntelenül őrizd és gyara- pítsd nyájadat! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, tedd hajlékoddá szívünket, és add, hogy Szentlelked által megismerjük kegyelmed gazdagságát, hogy igyekezzünk meghálálni irántunk való jóságodat, és már ebben az életben megízleljük az üdvösség örömét! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, indíts bennünket bűnbánatra, és emlékeztess méltatlanságunkra, hiszen visszaéltünk kegyelmeddel és minden ajándékoddal! Mégse fordulj el tőlünk, hanem vezess vissza a veled való közösségbe, nap mint nap erősítsd hitünket, és tarts meg minkét nyájadban! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, oltalmazz minket minden gonosztól: a háborútól, a gyűlölködéstől, a természeti katasztrófáktól és a készületlenül érő haláltól! Engedd, hogy életünk minden napján élő hittel, Lélekben és igazságban szolgáljunk téged! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektort] Urunk, vigasztald a bánkódókat, gyógyítsd a betegeket, segítsd fel az elesetteket! Légy közel és távol élő szeretteinkkel! Őrizz meg mindnyájunkat kegyelmesen! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, oltalmadra bízzuk a’gyermekeket és az ifjúságot. Tedd eredményessé és hatékonnyá mindazok munkáját, akikre nevelésüket bíztad! Add, hogy míg gyarapodnak testben és szellemiekben, növekedjenek az előtted és az emberek előtt való kedvességben is! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg bennünket, Urunk, és áldj meg minket! Te néped könyörgését minden reménységet meghaladó módon teljesíted: adj most is többet és jobbat, mint ahogyan kérni tudjuk, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Amen. AKI TITEKET HALLGAT... Az igehirdetés pasztorális
