Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-19 / 33-34. szám
14 “«It 2007. augusztus 19-26. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ Tisztázd életed mozgatórugóit! A munka fáradságos, miközben végzi, csalódások is érik az embert - ez még akkor is igaz, ha egyébként sokan irigylik az adott hivatást, mint például az enyémet is. Soha nem értettem igazán, miért tartják az emberek elbűvölő karriernek, ha valaki ír. Ahhoz, hogy sikeres író legyél, napokon át, vég nélkül kell bámulnod a számítógép képernyőjét, hogy nagy nehezen összehozz néhány oldalt, amelyet majd valaki öt perc alatt elolvas egy repülőgépen. Jól kell bírnod a gyűrődést, amikor a szerkesztő sutba dobja legnagyobb erőfeszítésed gyümölcsét, szó nélkül húz a szövegedből - és ezzel esetleg éppen a lényegétől fosztja meg mondandódat. Makacsul kitartónak kell lenned, hogy elviseld a nyers elutasítást, és próbálkozz újra meg újra meg újra. Más foglalkozások szintén fáradságosak, tudom. A gazdák hazardíroznak: ki vannak szolgáltatva az időjárásnak és a kártevőknek. Az eladók barátokként bánnak a vevőkkel, és viszonzásul semmibe veszik őket. Vagy említsem a vendéglátóipart? Az év elején hatalmas csalódások sorozatát kellett átélnem a munkámban. Azt hiszem, ez részben a kimerültségnek volt a következménye. Halálesetek történtek a családunkban, amelyek meglehetősen el- nyútték az idegeimet. Majd egy olyan időszak következett, amikor úgy tűnt, semmi nem jó, amit teszek; semmi sem sikerült. Projekteket javasoltam, de lehurrogták őket; amikor pedig megbízásra írtam, a szerkesztők úgy lecsupaszították az írásomat, hogy csak töredékek maradtak belőle. Ebben semmi rendkívüli nincs egyébként, része a folyamatnak - ez alkalommal mégis csalódott voltam, és úgy éreztem, nem méltányolnak. Vissza kellett térnem az alapokhoz, és újragondolnom az indíttatásomat. Helyesen kell hozzáállnom a munkához, hogy óráról órára és hosszú távon is jól tudjam végezni. Óráról órára: ez még könnyű - egyszerűen végezni kell a munkát. Oda kellett magamat ragasztanom a székhez, és fel nem állni, míg egy jó adagot meg nem írtam. Vagyis ki kellett iktatnom minden zavaró körülményt: telefonokat, e-mai- leket, híreket. Ha nem kötöd le magad szigorúan a feladathoz, elkedvetlenedsz. Míg ha keményen dolgozol rövid távon, feltétlenül teljesítesz valamit. A munkát értelmesnek fogod találni, és valószínűleg elkerülöd a hibákat. Ezt én is átéltem. Ami azonban a hosszú távot illeti, fel kellett idéznem, miért is teszem, amit teszek. Újra hinnem kellett a hivatásomban. A legmélyebb értelemben újra tudnom kellett, hogy azért végzem, mert Istennek ez az akarata. Te miért végzed azt a munkát, amelyet éppen végzel? Talán azért vagy a munkahelyeden, hogy sajátos adományoddal szolgálj. Talán azért, hogy a családod megélhetését biztosítsd. Talán azért, mert a közösségnek, a társadalomnak szüksége van arra, amit csinálsz. Az embernek ahhoz, hogy leküzdje vagy elkerülje az elbátortalanodást, olyan indíttatásra van szüksége, amely mellett eltörpül az alkalmi csalódottság érzése. Újra tudatában kell lenned, hogy miért értékes az, amit végzel. Mindenekelőtt emlékezned kell rá, hogy Isten áll mögötte. Mindkét hozzáállásról, a rövid és a hosszú távúról egyaránt ír Pál apostol: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt...” (Fii 2,5), majd úgy folytatja, hogy leírja, Jézus hogyan vált alázatos szolgává, engedelmessé mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Rövid távon a szolgák látószöge nagyon szűk. Az alkalmazottak utasításokat követnek, pontosan azt teszik, amit a főnök elvár. Hosszú távon azonban tudják, miért dolgoznak: mert a Mesterük elhívta őket a szolgálatra. Arra teremtettünk ugyanis, hogy Istennek szolgáljunk. Hallgass az igazi főnöködre: Istenre. Ő megmondja, mit tegyél. Higgy az elhíva- tásodban, mert tudod, ki hívott el. És végezd a munkádat, mert Isten áll mögötte. 8 Tim Stafford (Monday Manna) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP - iKor 3,4~9 / Uj szövetség szolgái Az új szövetség, az igazság szolgái, nem a betűé, hanem a Léleké, az életé - ezek lennénk. De hát mi van, amikor a Lélek betűvé, az élet szava halott frázisok gyűjteményévé alantasul? Mi van akkor, ha a szolga egyszerűbbnek látja végrehajtható és végrehajtandó törvénnyé tenni azt, amit csak élni lehetne? Mi van akkor, ha tanok, dogmák rendszerévé áll össze, ami egykor így szólt: „Kövess engem...” „Én sem ítéllek el téged...” „Elvégeztetett”? Mert mindannyian halljuk a szót, de ahelyett, hogy engednénk, hogy az evangélium formáljon bennünket, mi próbáljuk saját képünkre és hasonlatosságunkra formálni az evangéliumot. Mindennek még egy nagyon igaznak tűnő alapot is tudunk teremteni: nekem kell meghallanom az evangéliumot, az én nyelvemen, az én történetemmel, az én összekuszálódott utaimon, az én élethelyzetemben. Bár ebben az állításban komoly igazság rejlik, ugyanúgy rejt veszélyeket is. Hiszen maga körül forgó énünk nem képes tudomást venni arról, hogy a másiknak lehet egészen más gondolkodásmódja, életformája, sőt életvitele, és mindeközben lehet számára is ugyanúgy meghallott szó Isten szava, mint ahogy számunkra. Magabiztosan ítéletet is mondunk a másik felett, hiszen nem úgy él, nem úgy hisz, ahogy mi - végső mértékként - jónak tartjuk. így lesz az evangéliumból törvény. így akarjuk megparancsolni azt, amit nem lehet: az özvegyasszonynak a két fillért, a samaritánusnak az irgalmasságot, annak, aki jobb arcára pofont kapott, azt, hogy tartsa oda a balt is. Nehéz elfogadni, hogy mindenkinek más a két fillér, az irgalmasság, az ellenség szeretete, s általános érvényük éppen abban rejlik, hogy valósággá tudnak válni minden ember élethelyzetében, amit én, mint másik, csak töredékesen tudok megérteni. Az új szövetség szolgái vagyunk. Isten mindent befogadó szeretetének szolgái. Mégis mennyi kirekesztés, elhatárolódás, megvetés és értetlenség keseríti meg mindannyiunk életét! Pedig csak tudnunk kellene úgy számolni a másikkal, ahogy Krisztusban Isten megszámolta azt az értéktelen két fillért, a mi két fillérünket... A látszólag semmit. Pál sorait olvasva egy másik területen is nehéz kérdésekbe ütközünk. Megdöbbentő, ahogy Pál az új szövetség szolgálatáról beszél: dicsőséges, még annál is dicsőségesebb, mint amit Mózes jelentett Izrael számára. Ma talán egyikünknek se jut eszébe, hogy a keresztények, az egyház életét ezzel a szóval jellemezze. Pál soraihoz képest mintha számyaszegett lenne ma az új szövetség szolgálata. Úgy tűnik, hogy az egyház nem találja azokat a formákat, szavakat, tetteket és gondolatokat, amelyekkel a rábízott örök üzenetet továbbadhatná a körülötte lévő világban. Mintha hagyományai, sajátos belső rendje megakadályozná abban, hogy „zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé” legyen, ahogy Pál kereste és megtalálta az egyetlen életképes kommunikációs formát. De mi közünk azokhoz a folyamatokhoz, amelyek a nagyvilágban vagy a világkereszténység életében történnek? Csak annyi, hogy a világnak azon kicsi szegletében, ahol mi éljük a mindennapjainkat, ránk bízatott az új szövetség szolgálata. Ránk bízatott, hogy görögnek göröggé, zsidónak zsidóvá legyünk. A kínzó kérdésekkel itt is szembe kell néznünk: hány embert érünk el az új szövetség üzenetével? Hány embert szólítunk meg azok közül, akiket elérünk? Gyakrabban tudunk-e segíteni, közbelépni, vigasztalni, bátorítani, mint utólag ítélkezni, vagy kicsit jobb esetben sajnálkozni és szomorkodni? Ránk bízatott, hogy Isten rajtunk keresztül tudjon megszólalni, tudja megszólítani és elhívni a kereső embert. Pál szerint alkalmasak vagyunk erre, mert Isten alkalmassá tett minket. Valahogy mégsem élünk ezzel az alkalmasságunkkal, mintha nem tudnánk, hogy Isten tettéhez miként kell nekünk hozzáadnunk azt, ami ránk bízatott. A VASÁRNAP IGÉJE Ahogy a globális távlatokban nehéz megtalálni az okokat, talán ugyanolyan nehéz megtalálni mindannyiunk személyes életében az erőtlenség okát. Valahol abban a szakadékban kell keresnünk, ami a mi enerváltságunk, konszolidált keresztény életünk és Pál „halált megvető" lelkesültsége, élettelisége között tátong. Pál nem félt leírni a mondatot: Isten alkalmassá tette őt, és nem félt élni ezzel az alkalmassággal. Sőt: Pál többes számban ír. Bizonyosan nem volt előtte a mai kor keresztényének arcképe, de Krisztus által nekünk is megvan az a bizodalmunk, hogy az alkalmasak táborában tudjuk magunkat - mindazokat, akik felé egykor elhangzott a mondat: „Kövess engem!” Reménytelenebb helyzetből legalábbis biztosan nem indulunk, mint a törvényvallás egykori tökéletes katonája vagy a mások iszonyatából hasznot húzó vámszedő vagy a halaival-hálóival bíbelődő halász. ■ Kendeh K. Péter Urunk, a tőled nyert életben, a te követésedben válik alkalmassá az alkalmatlan, érthetővé az érthetetlen, reménnyé a reménytelen. Te, aki megváltottál, elhívtál bennünket, kérünk, segítsd újra életté lenni bennünk azt, ahogy megkerestél és megtaláltál minket. Amen. Oratio oecu [Lelkész:] Mennyei Atyánk, akihez a Krisztusban nyert bizalommal szólhatunk, segíts, hogy könyörgésünket valóban a beléd vetett bizalom formálja. [Lektor:] Könyörgünk hozzád, mennyei Atyánk, azért a teremtettségért, amely egyre nehezebben szenvedi el a rajta ütött sebeket. Az időjárás felborult rendje, az egyre fogyó tiszta víz, a fullasztó levegő, a szemétdombbá váló erdők, a kipusztuló állat- és növényfajok gyógyulás után kiáltanak. Te látod, Atyánk, mérhetetlen felelőtlenségünket és cinizmusunkat, amellyel mindannyian szennyezzük világunkat, és szemléljük pusztulását. Kérünk, ébressz éppen akkora felelősség- érzetet mindannyiunkban, amennyi elég ahhoz, hogy megtegyük világunkért azt, amit nekünk kell megtennünk érte. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] A nyári időszak végén hálát adunk neked azért, hogy adtál időt és lehetőséget a kikapcsolódásra, a töltekezésre, a megújulásra. Kérünk, te segíts bennünket, hogy megújult erővel indulhassunk el az új tanévben, munkaévben. Kérünk, add, hogy a nyári élmények a te közelségedben megtartó erővé váljanak fiataljaink számára, akik egyházi, gyülekezeti táborainkban lehettek együtt. Könyörgünk azokért is, akiknek nem jutott pihenés ezen a nyáron, és azokért is, akik nem tudnak újra munkához látni, mert nincs munkahelyük. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért. Adj elénk feladatokat, és adj leleményességet, hogy be- tölthessük azt a hivatást, amelyre elhívtál bennünket. Tölts el bennünket a benned való bizalom örömével és biztonságérzetével, és segíts, hogy közösségeinkben is ezt élhessék át mindazok, akikben felébresztetted az örök öröm és az örök biztonság utáni vágyat. Kérünk, tégy mindannyiunkat az új szövetség szolgáivá, amelyet Jézus Krisztusban kötöttél velünk. Az ő nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, minden félelmünket és megnyugvásunkat, minden bánatunkat és örömünket a te kezedbe helyezzük. Építsd és erősítsd bennünk mindazt, ami összeköt veled, segíts eldobni azt, ami bizalmatlanságot szül veled szemben. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, hogy életünk a te kegyelmedben elrejtett életté lehet, és mindent elkészítettél számunkra, ami a teljességéhez szükséges. Ezért áldunk téged, és kérünk, tarts meg mindannyiunkat a benned való bizalom örökségében Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. (iPt 5,5) HETI ÚTRAVALÓK A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ézs 42,3) Szentháromság ünnepe után a 11. héten az Útmutató reggeli s heti igéi azt hirdetik, hogy mindig Isten kegyelmére szorulunk. Boldog, aki már felismerte, hogy minden kegyelem az életében. „Krisztus által, hitben van menetelünk ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekedünk is azzal a reménységgel, hogy részesedünk Isten dicsőségében.” (Róm 5,2; LK) A farizeus és a vámszedő példatörténetének mindkét szereplője kegyelemhiányban szenved, de az egyik még nem tudja! Csak az igazuk meg, aki Isten irgalmára szoruló bűnösnek hitte magát. „Mert mindenki, aki felmagasztalj a magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lk 18,14) Ez reformátorunk kétmondatos kommentárja: „Megszólal Isten, s kimondja, hogy a farizeus minden cselekedete istenkáromlás! Nem állhat meg Isten előtt az, aki földig nem alázkodik.” Pál kétszer is kikiáltja: „. ..kegyelemből van üdvösségetek!” S hogy el ne bizakodjunk, hozzáfűzi: a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,5.8-9) Ezékiel jelképes példatörténetei heti igénk üzenetét szemléltetik: „...én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát (a világbirodalmakat), és magassá az alacsony fát (Dávid királyi házát).” (Ez 17,24) A romlott városban nem volt tíz igaz; Lót s két leánya kegyelmet nyert. Isten kézen fogva vitte ki őket, mielőtt kénköves, tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára. „Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet” (iMóz 19,19), hadd fussak a hegy helyett a kicsiny városba - alkudozott Lót, amiként Abrahám. A pogány asszony nem alkudozott Jézussal, hanem igazat adott neki; de a kegyelem morzsáira igényt tartott, magát a kutyasorsig megalázva: „Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.” Kiállta a hit próbáját, szaván fogta Jézust, aki így szólt hozzá: „Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög.” (Mk 7,28.29) A magát csak presbitertársnak tartó Péter már kijárta Jézus alázatiskoláját, így hitelesen kérheti a vénektől: Isten nyáját ne úgy legeltessék, „mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak”; „egymás iránt pedig (...) legyetek alázatosak” (iPt 5,3.5)! Gőgösen megtagadta Urát, de Jézus szelíd szemmel rátekintett, és akkor összeomlott önigazsága. „Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt." (Lk 22,62) O is átélte: „A csúfolódókat ő (az Úr) megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (Péld 3,34) Ezt a megtapasztalást hirdeti Isten népének hálaéneke is. Az Isten elleni pogány hatalmakat s a minden kevélységet jelképező, megerősített várost „földig lerombolja, porrá zúzza” az Úr. De kegyelmet nyer az erős vár(os) minden lakója - „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre!” (Ézs 26,5.4) Kérjük: „Mentsd meg a kevélységtől, I Elbízott önhittségtől, / Uram, híveidet...” (EÉ 445,5) Szentháromság ünnepe után a 12. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben emberileg nézve gyógyíthatatlan betegségekből történő csodálatos gyógyulásokról olvasunk, hogy elhiggyük: „.. .én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.” (2MÓZ 15,26) Ez az Úr szolgájáról szóló ének Jézusban teljesült be, mert ő viselte betegségeinket (lásd Mt 12,17-21). Testi-lelki egészségünk is - mint minden az életünkben - kegyelem. „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2,8; LK) A siketnéma meggyógyítása négyszemközt történt: „Jézus félrevonta őt egymagában (...), és így szólt hozzá: »Effata, azaz: nyílj meg!» És megnyílt a fiile, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott..(Mk 7,33.35) Ez a csoda minden, Lélektől újjászületett, hit által megigazult emberrel megtörténik; egyedül Isten teremtő hatalma tesz képessé igéje meghallására, megértésére s az örömüzenet továbbmondá- sára. Mert akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, mint például Sault a damaszkuszi úton. O meghallotta az Úr szolgájának szavát - „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”-, és háromnapi vakság után új látást nyerve ,azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (ApCsel 9,5.20). És mivel nem csak Dávid fia, meg tudott gyógyítani két vakot s egy megszállott némát. Ezt ma is megtapasztalhatja minden lelki vakságban szenvedő; nem a csodák támasztják a Krisztus-hitet, hanem a Krisztus-hitből fakadnak a csodák! „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” A két vak teljes bizalommal felelte: „Igen, Uram!” Jézus így gyógyít: Tegyen a ti hitetek szerint!” (Mt 9,28.29) Mirjám poklossága halálos volt, ugyanis Isten szolgája ellen beszélt, de Mózes közbenjárt nénjéért: „Istenem,gyógyítsd meg őt!” (4MÓZ 12,13) Jézus Urunk megmentette a holdkóros kisfiút; „.. .rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában." Kishitűségük miatt nem tudták ezt megtenni tanítványai: „...ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag (...) semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17,18.20) Hit által igazulunk meg, s „minden lehetséges annak aki hisz” (Mk 9,23)! Megtapasztaltuk-e már a közbenjáró ima erejét?......a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt..." „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének" (Jak 5,15.16) De miért is enged Isten szenvedést az ő szeretteire? Luther válaszai: hogy megóvja őket az elbizakodástól; hogy példaképül használhassa őket; hogy megtalálják Krisztust, s nála maradjanak, és hogy lássák: semmire se volnának képesek, ha Isten tiszta kegyelme meg nem tartaná őket. A hitetlen fejedelem azonban nem láthatott csodákat. Heródes ugyan „hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki" (Lk 23,9). Azóta is így van ez: „Ki kétkedőn kutatja őt, / Annak választ nem ád, / De a hívő előtt az Úr / Megfejti önmagát.” (EÉ 328,2) íme Isten e heti „megfejtése”: „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt.” (Ézs 57,18a) - Téged is?! ■ Garai András
