Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-07 / 1. szám

KULTÚRKÖRÖK 2007. január 7. jf^ 5 "Evangélikus Élet®? Új formák - régi, jól bevált tartalom Egyházzene-oktatás a Zeneakadémián • Beszélgetés Dobszay László professzorral ► Egyetemi szintű első diplomás egyházzenei alapképzés (BA) indul 2007 szeptemberétől a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Egyetemen. Az intézményben folyó munkáról és a bővülő lehetőségekről beszél­gettünk Dobszay Lászlóval, az egy­házzenei tanszék egyetemi tanárá­val, a tanszak újraálmodójával.- Melyek az egyházzene művelésének teoló­giai és gyakorlati alapjai?- A hagyományos, több száz éve élő felfogás szerint az egyházzene nem dí­sze, hanem szerves része a liturgiának. Az a mód, ahogyan a liturgia megszólal, már többé-kevésbé zene. Ehhez mind zeneileg, mind a liturgia oldaláról felké­szült emberekre van szükség.- Mikor és hogyan kezdődött az egyházzene intézményes oktatása Magyarországon? hallgatók, akik bármely más zenei tan­szakon megszerezték vagy éppen meg­szerzik a legmagasabb képesítést, kiegé­szíthessék tudásukat az egyházzenei is­meretekkel. Tehát párhuzamos, illetve másoddiplomás képzésnek indult; de nem számoltunk a tandíjfizetés később bevezetett kötelezettségével. így soka­kat, akik első szakként nem vehették fel az egyházzenét, az anyagi korlátok tar­tottak vissza a tanulástól. 2007 szeptem­berétől viszont - a bolognai rendszer ke­retében - lehetőségünk van arra, hogy a hallgatóknak felkínáljuk: rögtön érettsé­gi után nálunk kezdjék meg felsőfokú tanulmányaikat.- Foglaljuk hát össze, milyen képzési for­mákra van és lesz lehetőség, és milyen felké­szültség szükséges az egyházzenei tanulmá­nyokhoz!- Bármely változatról legyen is szó, a képzési idő három plusz két év, az alap­képzés plusz a mesterképzés. Ez a két­áll rendelkezésre. Ez azért fontos, mert hároméves alapképzéssel tanári állás nem tölthető be. Továbbra is jelentkezhetnek olyan fia­talok, akik a Zeneakadémia más szakán vagy más főiskolán, illetve egyetemen ta­nulnak, tanultak zenét, legyen az bár­mely hangszeres vagy elméleti szak, pár­huzamos vagy másoddiplomás képzés. Az általános szakmai ismeretekből, készségekből - zeneelmélet, szolfézs - és az egyéb tárgyakból korábban szerzett krediteket, ha a tartalmuk megegyezik az egyetemünkön tanított tárgyakéval, elis­merjük, s ezzel csökken a hallgató órakö­telezettsége. Az ilyen képzések az esetek többségében - a jelen törvények szerint - költségtérítésesek. Kiegészítő szak eseté­ben a heti elfoglaltság körülbelül tíz óra.- Hol juthatnak további információhoz az érdeklődők?- A részletek megtalálhatók a tanszak honlapján: www.egyhazzene.hu; tájékozta­Dobszay László tanítványai körében- A középkori iskolarendszer szerve­sen magában foglalta, egészen a kezde­tektől, 1000-től a liturgikus ének tanítá­sát. Jóval később került sor azonban az egyházzene felsőoktatásban való beve­zetésére. Liszt Ferenc terveiben szerepelt, hogy a Zeneakadémián egyházzene-ok­tatás is legyen. Önálló tanszakként csak 1926-ban indult meg a képzés, először kétéves tanfolyamként, majd egy hozzá csatlakozó egyéves karnagyképzővel. A szak politikai okok miatt 1949-ben fakul­tatív tárggyá vált, majd az 1950-es tanév­től megszűnt. Rendes tanszak keretében 1990 óta tanítjuk az egyházzenét.- Milyen keretek között sikerült újjászervez­ni a képzést? Melyek a tanszak célkitűzései?- Az volt az elképzelés, hogy azok a ciklusú oktatás arra ad nagyobb lehető­séget, hogy a hallgató meghatározza a saját pályáját. Első diplomás alapképzésre jelent­kezhet bármely érettségizett, a zenemű­vészeti szakközépiskolai szintnek meg­felelő felkészültséggel rendelkező fiatal. Tehát jöhet szakközépiskolából, zeneis­kolából, magántanulásból egyaránt. Az alapképzésen belül államilag finanszíro­zott és költségtérítéses képzésre lehet je­lentkezni. 2007-től azt tekintjük alap­formának, hogy a fiatalok olyan képzés­ben részesüljenek, amely lehetővé teszi, hogy későbbi mesterszintű diplomájuk­kal iskolai ének-zenét, szolfézst, esetleg zeneelméletet is taníthassanak. Ennek érdekében elég nagy fakultatív órakeret tó füzet kapható a Zeneakadémia tanul­mányi osztályán és az egyházzenei tan­széken, a Régi Zeneakadémia épületé­ben, Budapesten, a VI. kerület, Vörös­marty utca 35.-ben, a 315. teremben. A felvételire való jelentkezés határideje 2007. február 15. Ezenkívül január 19-én, pénteken 15-től 17 óráig nyílt napon mu­tatkozik be a tanszak: erre minden ér­deklődőt és felvételizni szándékozót szeretettel várunk.- Mit tart tanár úr az egyházzene tanszak vonzerejének?- A magas színvonalú oktatást, illetve a nagyon jó tanár-diák közösséget, amelyben mindenki otthonosan érzi magát. ■ Ecsedi Zsuzsa Búcsú Lázár Ervintől Már a nyolcvanas évek közepén Mamintinak szólítottam anyukámat, és az emlékkönyvembe több barátom is azt írta be: Dömdödöm. Szó­val elfogult vagyok. Akkor még csak Lázár Er­vin művei iránt voltam az, mostanra talán sze­mélyével kapcsolatban is. Nekem furcsa és érthetetlen volt az a silány kis híifoszlányka arról, hogy meghalt. Az inter­neten elolvastam jó néhány híroldalon a hivata­los életrajzát, benne az adatok és a díjak felsoro­lását. (Az az „apróság" persze hiányzott belőle, hogy Lázár Ervin evangélikusként a Budapest- Deák téri gyülekezet nyilvántartásában szere­pelt.) Nehéz szívvel mentem be a három kislá­nyomnak elolvasni esti mesének a Szegény Dzsoni és Amika végét. Mert éppen az követke­zett. Ok választották, pedig egy ronda fénymá­solt példányom van belőle, csak azért nem vál­tottam szebben illusztrált eredetire, mert egy ba­rátom ajándéka volt. És lám, a képekért úgy ra­jongógyerekek mégis szomjaztak arra a fészek­meleg világra, amely ebből a meséből így sugár­zik Ezért érzem azt, hogy sokat veszítettünk Amikor lefeküdt aludni a családom, csak áll­tam a könyvespolc előtt, és nem a köteteket néz­tem, amelyek ott sorakoznak az L betűnél, ha­nem valahogy belül azt emésztgettem, hogy Lá­zár Ervin már nincs közöttünk A levelekre meg a telefonokra gondoltam, amelyeket váltottunk Nem vagyok egy rajongó típus. Híres emberek­nek nem szoktam írogatni. De az ő címét néhány éve éppen karácsony előtt kaptam meg, ami­kor úgyis annyit szoktam írni. Hamar alkottam neki is egy pár soros köszönőlevelet, mert annyi mindent segített végiggondolni a könyveivel, ami nagyon fontos az embernek, és mindezt még olyan élvezetessé is tette. Nem tudom, miért csúsztattam a borítékba az éppen akkor született egyik novellámat. Olyasmi indulattal tettem be, mint a kisgyerek a rajzát. Én ezt tudom, nekem ez van, hát ezt adom. Eszembe sem jutott, hogy választ várjak Amikor aztán mégis érkezett, csak álltam ke­zemben szorongatva a levelet sokáig tétován. Miért írt nekem vissza? Mert olyan volt, aki visszaír. A biztatást köszönte meg, és a novel­lámat is megdicsérte. „Van abban a vidékben valami, ahol mi felnőttünk Nem véletlen, hogy onnan származott Illyés Gyula, ott nőtt Petőfi is” - írta. Sose mertem neki bevallani, hogy én Hajdúböszörményből jöttem... Inkább jól­esett, hogy még egy halovány tengelici szálat is keresett nekem a kötődései között. És nem messze, Sárszentlőrinc mellett van az a híres Rácegrespuszta - örültem meg -, az ottani lel­kész biztosan okosan él ezzel a kapcsolattal. Valóban gyakran meghívták csak nekem nem sikerült soha találkoznom a nagy öreggel. Azért levelezgettünk Időnként megdicsért, máskor csóválta a fejét kegyetlenül. ,£z volt az öreg medve mormogása" - szelídített végül a mondandóján. Ilyenkor vállamat vonogatva bámultam a rosszul sikerült műre, amit elve­tett. Valamiért mégis meg akart születni az is. És amit megír az ember, abban energiája, lelke mind benne nyugszik, nem tudja nem szeretni. Aztán egy nap kimondta a nagy igazságot: „Az olvasó szereti, ha saját maga fejtheti meg, miért is született az írás. Nem kell mindent el­mondani." És gyorsan hozzátette: „Természete- sen fütyülhet rám." Szerettem, hogy nem vette föl a rajongott hí­resség szerepét, őszintén emberi maradt. „A ra­jongástól csak pironkodik az ember, sokkal töb­bet ér egy baráti mosoly, amelyben benne fog­laltatik nagyon is egyformák vagyunk" Nem tökéletes, időnként rosszkedvű, máskor „csak úgy” mesélni szerető, kedves idős ember volt. Egyszer nagyon lehordott. Ahogy olvastam a levelét, már érett is bennem a gondolat, hogy felhagyok az egész próbálkozással, ha úgysem tudok jót alkotni. Az utolsó két sorban helyre­tett. „Morózus vagyok egy kicsit, igaz? Azért ne csüggedjen, írjon!" Ha telefonon nyafogtam, ha levélben küld­tem kétes értékű művet, mindig ez volt a vége: írjon, dolgozzon! Tovább kell vinni a lelket! Gyerünk menni fog! Karácsony előtt kis büszkeséggel tettem borí­tékba első megjelent mesekönyvemet. Tudtam, hogy örülni fog velem. Talán még láthatta. Ervin apó, írok igyekszem... ■ Füller Tímea Hit és közélet Kötetbe szerkesztett interjú Balog Zoltánnal ► Miért hiszek? címmel indította útjára három évvel ezelőtt a Kairosz Kiadó egyik, az olvasók körében mind nagyobb népszerűségnek örvendő könyv- sorozatát, amelyben neves közéleti személyiségekkel, tudósokkal, művé­szekkel készült interjúkötetek jelennek meg. A sorozat Mélység és magasság címet viselő legújabb darabját, amelyben Balog Zoltán országgyűlési képvi­selővel beszélget Halász Zsuzsa újságíró, december 20-án mutatták be Buda­pesten, az érdeklődőkkel zsúfolásig telt Hold utcai református templom­ban. A könyvet dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke méltatta. A friss kötet - református lelkészi szolgá­latát parlamenti képviselőként szüne­teltető - interjúalanyát olvasóink mos­tanság az Országgyűlés emberi jogi, ki­sebbségi, civil- és vallásügyi bizottságá­nak elnökeként ismerhetik. Az eredeti - rendhagyó - forgató- könyv szerint a könyv méltatásának ap­ropójából dr. Szabó István püspöknek elsősorban a közéletről, a politikus Or­bán Viktornak pedig a hitről kellett volna értekeznie, ám miként a másodjára szóló pártelnök megjegyezte, láthatóan „egyi­künk sem tudott kibújni a bőréből”. Hogyan is mutatták be ők Balog Zol­tánt? Szabó István egykönyvű emberként állította a hallgatóság elé; azaz olyasvala­kiként, akinek egy igaz könyve van, a Biblia. Az is elmondható róla - hangsúlyozta -, hogy „nemcsak szóval tartani tud, de szót érteni is”. Ugyanakkor a hit és a közélet, a lelkészi és a politikusi hivatás összefüggé­seire utalva a püspök azt is kiemelte, hogy „a hívő számára - még ha fontos is - min­dig gyanús a politikus, a politikus számá­ra pedig - még ha gyanús is - mindig fon­tos a hívő”. A hit kegyelmi ajándékáról szólva Or­bán Viktor elmondotta, hogy a keresz­tény életbe vagy beleszületünk, vagy utat vágunk hozzá. Balog Zoltán „kü­lönlegessége”, hogy ő beleszületett, és utat is vágott hozzá, hiszen a teológiai stúdiumok megkezdése előtt tett egy „kitérőt”: a Diósgyőri Gépgyárban dol­gozott egy évig betanított esztergályos­ként. Végül azonban lelkész és politikus lett, hiszen „ami elrendeltetett, annak mindenképp meg kell történnie" - hangsúlyozta a Fidesz református elnö­ke. Orbán Viktor kiemelte továbbá: az, hogy a polgári oldalon hangsúlyosan - ha nem is kizárólagosan - megjelent a keresztyén értékrend, tekintélyes rész­ben Balog Zoltánnak köszönhető. Balog Zoltán azzá válhatott, aminek rendeltetett, ezért szabad ember. És sza­bad azért is, mert életében létezik egy olyan kötelék, amely nem gátolja, ha­nem erőt ad számára: az Istenhez tarto­zás köteléke. ■ GaZsu Mélység és magasság. Balog Zoltánnal beszél­get Halász Zsuzsa. Kairosz Kiadó, Budapest, 2006. Ara 1500 forint. A könyv megvásárol­ható a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) is. Imitált életek? ► Tavasz óta játsszák a Komédium Színházban a Dér András drámájá­ból készült, Imitáció című darabot. A keresztény szerző - egyben a mű rendezője - egy elnémult szí­nésznőt zár össze egy hétköznapi gondokkal, „közönséges tragédi­ákkal” megvert ápolónővel. A két lélek találkozása, erőviszonyaik változása belső törvényszerűsé­gek mentén bontakozik ki. Vélet­lennek itt nincs helye. Dér András - rendező, operatőr, több rangos díj birtokosa - igazi profiként nyúl a témához. Darabjában Ingmar Berg­man előtt tiszteleg, és a svéd rendező Per­sona című filmjének témáját dolgozza fel újra. Szofi Manberg (Dér Denisa), a ször­nyen rosszul deklamáló, ám ünnepelt színésznő előadás közben elnémul, és többé nem hajlandó megszólalni. Amit talán nem is bánunk. Az orvos Panka nő­vér (Nagy-Kálózy Eszter) gondjaira bízza a dívát, és elküldi őket egy vidéki házba, re­mélve, hogy az egészséges, ám kissé kö­zönséges ápolónő szóra bírja páciensét. A darab ettől kezdve átmegy monodrá­mába, amelyet Szofi némajátéka és re­mekül eltalált gegjei díszítenek. A harmadik szereplő egy fiú (Dér Zsolt), akiről nehéz eldönteni, hogy ki is valójá­ban. Talán az elfojtott vágyak, a bűntudat, a csábítás vagy a múlt árnyainak fehér ar­cú kísértete. Mindenesetre a Szofival elő­adott mozdulatszínházi produkciójáért már érdemes megnézni az előadást. Panka nővér monológjai egy pszi­choanalitikus ülés szófolyamát idézik. Az ápolónő feltárja múltjának fájó pontjait - hosszú jegyességét egy orvos­sal, abortuszát -, és már-már barátnője- ként tekint néma páciensére. Bimbózó viszonyukat csak az zavarja meg, hogy felfedezi Szofi rá vonatkozó, cseppet sem hízelgő feljegyzéseit. És elszabadul a pokol, felszabadulnak az indulatok. A fokozatosan kibontakozó cselek­ményt tovább lassítják az elsötétítéssel járó szünetek, amelyek időt hagynak a nézőnek arra, hogy megeméssze a filo­zofáló, pszichologizáló mondatokat, értelmezze a jelképes mozdulatokat. A két nőt igencsak hasonló problémák foglalkoztatják. Az idő múlása, tartal­mas kihasználása, az öregedés, az ön­meghatározás egyetemes kérdésköre vetődik fel, és boldog lennék, ha azt tudnám mondani, hogy meg is válaszo- lódik. Ám Szofi számára születik csak válasz, Panka nővér sorsát illetően bi­zonytalanságban maradunk. Mint ahogy arra sem igazán kapunk feleletet, hogy miért némult el a díva. Talán megunta az örökös szerepjátszást, és az egyetlen hiteles viselkedésformának a némasá­got érezte? Nem tudom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ér­tettem minden utalást és szimbólumot, de napok óta gondolkodom egyes mozzana­tokon, mondatokon. Ha a műalkotás fel­adata a befogadó töprengésre késztetése, nálam elérte célját az előadás. Hogy még gyönyörködtet is, az nagyrészt a színé­szek csiszolt játékának köszönhető. (Tová­bbi előadások január 25., február 7., 20.) ■ Jánosi Vali Balog Zoltán és Orbán Viktor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents