Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-08-19 / 33-34. szám

„Radvánszky Albert huszonöt nehéz és küzdelmes éven át viselte magas tisztségét, mindenben egyháza támaszaként. Nagy szerepet játszott a Trianon következményeként meg­csonkult egyház újjáépítésében, az ő idejében, 1934-37 kö­zött a zsinat új egyházi törvénykönyvet alkotott.” !► Koronaőr és egyetemes felügyelő- 5. oldal „...a bibliai szövegről, annak jelenté­séről többet tudhatunk meg, ha a szöveg utóéletét követjük nyomon, mintsem a keletkezésre vonatkozó, sokszor spekulatív elméletekből.” !► Oxfordi hatástörténet - 9. oldal „Tudom, hogy vannak, akik nem játszanak templomban, nem kántorok; ők »koncertorgonistának« hívják magukat, ami szerintem fából vaskarika. Ha valaki ugyanis nincs minden másodpercben tisztában azzal, hogy az Urat szol­gálja, felesleges orgonálnia.” !► Beszélgetés Bán István orgonaművésszel -13. oldal Tórádtól a zéró toleranciáig ► 3. oldal Augusztus 20. apropóján ► 5. oldal Keskeny Út a Félszigeten ► 7. oldal Hármas lelkészportré ► 8. oldal Műemlék templomaink nyomában !► 10-11. oldal Testvérgyülekezetek Magyarországon ► 16-17. oldal Kő Pál Szent István-szobrának részlete Szentkirályok találkozója Szoborcsoport és élőkép A püspöki tanács állásfoglalása Kedves Testvéreink! A 2005 nyarán próbakiadásban meg­jelent Evangélikus istentisztelet - Liturgi­kus könyv előszavában így fogalmaz­tunk: „A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeiként az 1997. évi IV. törvénycikk 62. § d) bekezdése sze­rinti felhatalmazásunkkal élve - az Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizott­sággal egyetértésben - állítottuk ösz- sze az Evangélikus istentisztelet - Liturgi­kus könyvet, amelyet egyházunk Or­szágos Közgyűlése elfogadott. Segít­ségével gazdagabbá válik istentiszte­leti életünk, hiszen az itt található rend 2005 adventjétől a Magyaror­szági Evangélikus Egyház egyik hiva­talos istentiszteleti rendje lesz. Beve­zetését a jelzett időponttól ajánljuk, javasoljuk, és használatára kérjük lel­készeinket és gyülekezeteinket. Jól tudjuk ugyanakkor azt is, hogy sok hittestvérünk számára a megszokott liturgiához való ragaszkodás az egy­házunkhoz való tartozás egyik alap­eleme, ezért a lelkészek az 1986-ban kiadott Agendában levő istentiszteleti rendeket is használhatják.” Tudjuk, hogy az azóta eltelt idő­ben nem történt áttörés a Liturgikus könyv (LK) ünnepi és vasárnapi isten- tiszteleti rendjeinek használatában. De arról is tudomásunk van, hogy egyre több lelkészünk használja a benne közölt imádságokat, az Egyéb istentiszteleti formákat és az Alkalmi is­tentiszteletek rendjeit, sőt az 1986-os Agenda énekverses rendjébe illesztve A vasárnapi és ünnepnapi istentisztelet változó részeit, a Propriumot. Mivel a vitathatatlan értékek mel­lett a korábbi időszak teológiai egyol­dalúságait is őrző 1986-os Agenda el­fogyott, és változatlan kiadása ma már nem vállalható, az előbb említett, egyre szélesedő gyakorlatot ismerve a következő határozatot hoztuk: 2007. reformáció ünnepére megje­lenik az Evangélikus istentisztelet - Litur­gikus könyv végleges 1. kiadása. A pró­bakiadás előszavában közölt alterna­tív lehetőséget változatlanul érvény­ben tartjuk. Ezért a Liturgikus könyvben helyet kapnak az 1986-os Agenda is­tentiszteleti rendjei, amelyek a LK Proprium részével együtt - egyházunk érvényes istentiszteleti rendtartás­gyűjteményeként - zavartalan hasz­nálatot tesznek lehetővé a hagyomá­nyos istentiszteleti rendhez ragasz­kodó gyülekezeteink és lelkészeink számára is. Ez a megoldás egyúttal az egyéb és alkalmi istentiszteleti ren­dek használatát is megkönnyíti. Eb­ben segíti gyülekezeteinket a szintén ősszel megjelenő Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) is, melyet együtt lehet használni a jelenlegi énekeskönyvvel. Meggyőződésünk, hogy ezzel egy­szerre válik lehetővé a tradíció őrzé­se és az új fokozatos megismerése. Erre a folyamatra, lelkészeink szol­gálatára és egyházunk egész népére Isten áldását kérjük. Erős vár a mi Istenünk! Budapest-Győr, 2007. augusztus 7. H A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa ► Szent István fejedelemmé választá­sának 1010. évfordulóján a Somogy megyei Porrogszentkirály adott otthont augusztus 10-12. között a Szent Király Szövetség XI. találko­zójának. A rendezvénysorozat zá­rónapján tartott ökumenikus isten­tiszteleten Ittzés János, a Magyaror­szági Evangélikus Egyház elnök­püspöke hirdette Isten igéjét a tele­pülés evangélikus templomában. Az 1990-es évek közepén az augusztus 20-i központi budapesti állami ünnep­ségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály tagot nevükben hordozó települések polgármesterei is. Az ünnepi körmenetben részt vevő elöl­járókban fogalmazódott meg a gondo­lat, hogy ne csak e helységek vezetői ta­lálkozzanak egymással éventfe egyszer, hanem szervezzenek találkozót a tele­püléseiken élők számára is. Az első, még „nem hivatalos” alka­lom házigazdájának az erdélyi Csík­szentkirály ajánlkozott. A következő év őszén az ott összegyűltek azután egy szándéknyilatkozatot is megfogalmaz­tak, miszerint szövetségbe szeretnék tö­möríteni mindazon falvakat és városo­kat, amelyek nevükben is őrzik valame­lyik szent királyunk emlékét. Egy évvel később - az első nagyszabású találkozó alkalmával - Szentkirályszabadján írták alá az alapító okiratot. így alakult meg tehát 1997-ben a Szent Király Szövetség, melynek - az elmúlt hétvégén Porrog- szentkirályon csatlakozott két új felvi­déki településsel együtt - immár hu­szonegy tagja van. A szervezet fő célki­tűzései közé tartozik az anyanyelvnek, valamint a települések nemzeti önazo­nosságának, szellemi és kulturális egy­ségének az őrzése és ápolása, hagyomá­nyaik és népművészeti értékeik bemu­tatása, népszerűsítése. A tavalyi, jubileumi találkozó házi­gazdája ismét Csíkszentkirály volt; ezen a bővítés kérdése is felvetődött, ugyanis Kárpátaljáról és Vajdaságból egyetlen szóba jöhető település sem tagja még a szövetségnek. Miként említettük, a szervezetnek je­lenleg huszonegy, Kárpát-medencei te­lepülés a tagja: az anyaországból Bakony- szentkirály, Kerkaszentkirály, Király- szentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szabadszentkirály, Szentist- ván, Szentistvánbaksa, Szentkirály^Szent- királyszabadja és Szombathely-Szentki­rály, Romániából Csíkszentkirály, Kalota- szentkirály, Marosszentkirály, Sepsi- szentkirály, Székelyszentistván és Szé­kelyszentkirály, Szlovákiából Királyfia- karcsa, Vágkirályfa, valamint az elmúlt hét végén, csatlakozott Sajószentkirály és Sajókirályi. Porrogszentkirály első ízben rendezte meg a „Szentkirályok találkozóját”. No­ha a hosszú hétvégi programkínálatra elsősorban a „szövetséges települések” delegációi voltak hivatalosak (mintegy négyszáz fő), a színpompás népviseletek kavalkádjára a környékről is sokan vol­tak kíváncsiak - csaknem másfélszer annyian, mint a meghívottak. !► Folytatás a 4. oldalon ■ Prőhle Gergely A napokban - több mint negyven év után - elköltözöm eddigi szűkebb pátri­ámból, a budapesti Szentimrevárosból, Kelenföldről. A múlt század húszas-har­mincas éveiben alakult ki ez a városrész, otthont adva a Szent Imre-plébánia- templom környékére települni kívánó középosztálynak, hivatalnokoknak, ér­telmiségieknek. A Gellérthegy tövében elterülő néhány négyzetkilométer név­adójának szobra - Kisfaludy Stróbl Zsig- mond alkotása - 1930 óta áll a Móricz Zsigmond körtéren. Imre herceg főalakja mellett a harmincas évek Magyarorszá­gának jellegzetes alakjai, polgárok, pa­rasztok, cserkészek alkotják a szobor- csoportot: reménységgel, odaadással, hódolattal tekintenek a központi alakra, mintha kortársak lennének. Imre ott áll közöttük élő példaképként, része az éle­tüknek - a harmincas években. Nem is érti az ember, hogy a szobor miként tarthatott ki a szocializmus évei­ben, hogy nem esett áldozatul az ideoló­giai harcnak az Erzsébet híd és a Duna fölé keresztet tartó Gellert alakjával együtt. Valószínűleg még a Rákosi-rend- szer sem vállalta az esetleges eltávolítás­ból eredő konfliktust - nemcsak a kato­likus hívekkel, hanem mindazokkal, akik a magyar történeti hagyományban jelentős szerepet tulajdonítanak a ke­reszténységnek. Az ezredforduló óta Szent Istvánnak is áll szobra a fiáról elnevezett városrész­ben. Igaz, jóval szerényebben, a gellért­hegyi sziklakápolnába érkező hívek, nem pedig a külvilág felé fordulva, lova mellett áll az államalapító. A Szabadság hídról lehajtva Kő Pál szobrából csupán a ló fara látszik, mintha a kifelé forduló Gellérttel ellentétben István feladta vol­na küldetését, s csak katolikus hitsorso- sainak akarná jelezni: tudja, hogy ők szentként tisztelik, de az államvezetési ideálok dolgában bizony az augusztus végén rendszeresen visszatérő szónoki frázisokon kívül aligha talál közös han­got kései utódaival. Képzeljük csak el, hogy a Kő-István egyszer csak megfordítja lovát, felpattan rá, és útnak indul a rá emlékeztető hosszú hétvége előtt. Próbáljunk útitár­sául szegődni, a Szent Imre-szoborcso- port mellékalakjaihoz hasonlatosan képzeljük őt magunk közé. Mit monda­nánk az időutazó vendégnek rövid hét­végi túrája során? Mi mást tehetnénk az államalapítás ünnepén, mint hogy meg­próbálnánk elmagyarázni, és a magyará­zat által magunk számára is világossá tenni, hogy mit gondolunk a mai ma­gyar államról. Ha augusztus 20-át nem csupán a látványosságok, a tűzijáték, a kirakodóvásárok, a lepényevés-zsákban futás szintjén akarjuk ünnepelni, akkor aligha tehetünk másként. Tudjuk, hogy a Magyar Királyságtól hosszú és talán másokénál is göröngyö­sebb út vezetett a mai Magyar Köztársa­sághoz. Balgaság lenne egy az egyben az istváni ideálokat keresni, hacsak nem abból a szempontból, hogy a határozott államfilozófiai elképzelés bármely kor­ban élengedhetetlen feltétele a jó kor­mányzásnak. Akár egy abszolút monar­chiáról, akár egy liberális demokrácia vá­lasztott vezetőjéről van szó, saját felada­tának, az általa irányított állam szerepé­nek világos látása mindenképpen szük­séges a napi döntések meghozatalához is. Istvánnak volt ilyen, ma viszont legin­kább csak kapkodást látunk. A pillanat­nyi politikai siker érdekében elhangzó nyilatkozatok inkább elfedik, mint ki­domborítják az alapvető államvezetési elképzeléseket, melyekről - némi fantá­ziával és jóindulattal - azt feltételezzük, hogy léteznek. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszava persze jóval nagyobb teret en­ged az államférfiúi értelmezésnek, mint az istenkirályság elméletére alapított ál­lameszme. A felvilágosodás gondolatá­nak kialakulásában a reformáció is meg­határozó szerepet játszott, ezért protes­táns keresztényként igencsak követke­zetlenek lennénk, ha a liberális jogállam, a szabadság lehetőségeit kárhoztatnánk a minket körülvevő világ visszásságai­ért. Az állami vezetők következetességét azonban éppen ezért mi is elvárhatjuk. A 2002 óta zajló „jóléti rendszerváltás” jegyében egyre több az elesett ember, akik aligha tudnak osztozni a társada­lombiztosítás és az egészségügy területén mostanság oly gyakran hangoztatott „verseny” iránti lelkesedésben. A méreg­drága állami beruházások - legyen az au- tópályahíd, kormányzati negyed vagy kétszáz méterenként megépítendő met­rómegálló -, a már napi rendszerességgel a bulvársajtóban is megjelenő korrupciós ügyek, hatósági visszaélések láttán nem csoda, hogy a politikusok iránt minimá­lisra csökkent a közbizalom. Közben pe­dig a politikailag független, szakszerű ál­lamigazgatás is ellehetetlenül a politikai elvárások miatt; látványosan bizonyítja ezt a közigazgatási államtitkári tisztség tavalyi megszüntetése is. Mindeközben Magyarország elismertsége, gazdasági, külpolitikai tekintélye az elmúlt évek so­rán rohamosan csökkent, s ez akkor is nagy baj, ha a környező államok csillag­zata sem emelkedett túl magasra. Ahogy elmúlik a hosszú ünnep, keve­sebbet gondolunk majd minderre, ma­radnak az elmúlt évek, évtizedek állami, vezetői felelőtlenségére, a mai magyar állam szerepzavarára utaló apró, de fon­tos jelek. Rendszám nélkül közlekedő autók, kórházak közt kódorgó betegek, megszűnt vasútvonalak, hiteleket nép­szerűsítő, az eladósodást természetes­nek beállító reklámok, bezárt posták, el­néptelenedő falvak, meg nem született gyerekek. És híveiket kereső, valaha szebb napokat megélt templomok. Nem szoborcsoport, hanem folyama­tos élőkép ez az ország, kisebb és na­gyobb felelősségi körökkel és felelőtlen­séggel. Hasznos lenne, ha nemcsak Ist­ván, Imre és más történelmi alakok szob­raira tudnánk felnézni, hanem napjaink államisága is a köztisztelet tárgya lehet­ne. így talán azt is elérnénk, hogy ne kita­lálni akarjuk, hanem mindnyájan a ma­gunkénak érezzük Magyarországot. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az Evangélikus Élet következő, 35. száma szeptember 2-i dátummal, azaz két hét múlva jelenik meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents