Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-05 / 31. szám
ÉLŐ VÍZ 2007. augusztus 5. 9 ‘Evangélikus ÉletS Visky András Esti ima Lehajtja szép fejét anyám, Mint egy magányos fáradt napraforgó. A csönd elindul, nagy öreg madár, és vele tart egy állig gombolkozott angyal: Kabátja tintakék, a gombja óarany, És mint a postás házról házra jár. Alighogy int, kihunynak mind a villanyok, És minden óra csendesebben üt, A tornyokban és itt lent mindenütt. Ott áll anyám, az asztalhoz közel, Előtte roppant könyv dereng, akárha víztükör, S azt mondja hallhatóan: Jövel, jövel... Ugyan kivel beszél? Kit szólongat, mikor már elpihent a ház? Teremtőm, jó Atyám, nekem is van fiam! Tekints reá, ne szűnj meg őt tanítani, Mert tőled vagyunk mi mindannyian... - így szól, s alig moccannak meg ajkai. Az asztalon hullámzik a damaszt, Amíg a ház fölé Egy csillagot ragaszt Egy óriási kéz. Hallgasd meg őt, Atyám! - mondom hamar. Anyámat nézi minden égi bolygó: Ott áll előttünk egy szép napraforgó. A szerzőt 2005-ben a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díjával tüntették ki. Az áldás továbblendít Van úgy, hogy mások lelkesnek látnak, pedig én éppen küszködök? Lehet, hogy tőlem erőt kap valaki, holott én gyengének és csüggedtnek érzem magam? Mi az, ami lelkesít, és ki az, akinek fontos az én lelkületem? Egy-egy csüggedt és fáradt pillanatomban szinte hallom nagymamám szavait: „Ne a kapott feladatokat add fel, hanem kérj Istentől mindegyikhez erőt!” Miért működöm úgy, hogy csak szolgálatban érzem igazán értelmesnek az életemet? „Azért, mert az, aki keresztet hordoz a szívében, a hordozott keresztje által lesz Isten értékes embere. Aki meg tudja őrizni szívét a panaszkodás és lázadás fertőzésétől, azt Isten megáldja Lelke által” - tanított nagyapám. Isten jól ismer bennünket, hiszen áldásában szüntelenül lelkesít szeretetévei: Fáradt vagyok. - Én majd erőt adok. Félek mindentől. - Megőrizlek téged. Egyedül érzem magam. - Feléd fordítom arcomat. Sötétség vesz körül. - Kegyelmem rád ragyog. Nyugtalan, elégedetlen vagyok. - Az én békességemet adom neked. Istennek mindig fontos vagyok, az életem minden pillanatában. A Szemléikét adja nekem, megáld Szentleikének erejével, hogy mások számára áldás lehessek. Aldottnak lenni és áldásnak lenni, ez az, ami mindig továbblendíthet. Isten szeretete küzd bennem, értem, általam. Hálát adok neked, Istenem, hogy minden emberi gyengeségem ellenére feladatot bízol rám. Köszönöm, hogy Szentlelked erejével áldod meg életemet, és így áldás lehetek mások számára. Kérlek, Istenem, segíts abban, hogy áldásodat komolyan vegyem, és általa lelkes maradhassak. Ámen. ■ Kutyejné Ablonczy Katalin Jelzőtűz - Tizenegy bátorító szó. Szerkesztette: Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2007 M HB HM Kedves Gyerekek! ► Mostani, hatrészes sorozatunkban Petivel és Bálinttal, két jó baráttal ismerkedhettek meg, akik mindig együtt töltik a szünidőt, és sok kalandban van részük. Minden részben találtok egy-egy rejtvényt is. A helyes megfejtéseket - akár utólag is - küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. Hétfőn megkezdődött az aratás. Bálin- ték is kimentek megnézni a nagyapjukkal. A fiúk minden évben nagyon élvezik, mert érdekes, ahogyan a kombájnok betakarítják a búzát.- Tudjátok, fiúk, a kenyér nagyon nagy kincs. Nem szabad pazarolni - mondta Feri bácsi. - Nem véletlenül tanította jézus is az imádságban azt, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”... Amikor a köré gyűlt embereket tanította, egyszer a magvetőt még példaként is hozta. Sok helyen még ma is kézzel szórják szét az elültetendő magot. Ez a példázatbeli magvető is kiment, hogy elvesse a magokat. Néhány közülük az útfélre esett. Ám jöttek a madarak, és felkapkodták őket. Egy másik gabonaszem sziklás helyre hullt. Mivel ott kevés volt a föld, ugyan kihajtott a növény, de nem tudott mély gyökeret ereszteni. így amikor felkelt a nap, a melegben megperzselődött és kiszáradt. Voltak olyan magok, amelyek tövisek közé estek. Amikor megnőtt a gaz, megfojtotta a gabonát, és a növénykék elpusztultak. De akadtak olyan szemek is, amelyek jó földbe estek. Mély gyökeret tudtak ereszteni, és jöhettek a madarak, süthetett erősen a nap, vagy nőhetett körülöttük a gaz, ők termést hoztak. Nem is keveset: többszörös mennyiséget. A tanítványok közül sem mindegyik értette a példázat jelentését. Ezért megkérték Jézust, hogy magyarázza el. O pedig megadta a magyarázatot is. A mag Isten igéje. Akik esetében „az útfélre esik”, azok hallják ugyan Isten igéjét, de jön az ördög, és nem hagyja, hogy a tanítás szerint helyesen éljenek. Akik olyanok, mint a sziklás talaj, azok hallják a tanítást és követik is egy darabig. Ám amikor nehézségekkel szembesülnek, elfordulnak Istentől. Ha valaki olyan, mint a tövises talaj, annak az életében a gondokkal való foglalkozás, a szórakozás és az értéktelen teendők mellett nem marad hely az imádkozásnak, a templomba járásnak. Akiknél azonban jó földbe esik a mag, azok követik Isten tanítását, imádkoznak az Úrhoz, és sokat tudnak segíteni GYERMEKVAR másoknak is. Látszik az életükön, hogy hisznek Istenben. Kössétek össze az ábrákat, hogy megtudjátok, a talajra hullott magok közül melyikből mi lett a példázat szerint! Az első oszlopban lévő vonalakra írjátok oda, hogy milyen volt a talaj, a másodikban pedig azt, hogy mi történt a maggal. Atyámmal bizalom köt össze .....ki az az ember közületek, a ki, ha az őfta kenyeret kér tőle, követ ád néki? Es ha halat kér, vájjon kígyót ád-e néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kémek tőle?! (Mt 7, 9-11; Károli-fordítás) Ezeknek az egyszerű mondatoknak az olvasása közben világosan érzem, hogy általuk Jézus az imádkozni akaró emberben a bizalmat igyekszik fölkeltegetni. Az imádkozáshoz nélkülözhetetlen bizalmat. Elgyönyörködöm tanításán. A földi atya szeretetéről legalkalmasabban akkor tanít, amikor annak képeit a mindennapi életből meríti. Nem a kivételes, ritka alkalmakról beszél, amikor az apa talán gazdag esküvői lakodalmat készít gyermekének, vagy egyszeri nagy értéket jelentő ajándékot nyújt át neki. Más összefüggésben és más céllal az Atya ilyen szeretetéről is mondott hasonlatot Istenről, de ebben az összefüggésben ez a kép lényegesen alkalmasabb. Most a kenyérről és a tóparti szegény lakosság mindennapi eledeléről, a halról beszél, amelyre a gyermeknek mindennap szüksége van, ezért mindennap kéri is, és amelyet az Atya mindennap megad gyermekének. Akárhány gyermeke van, mindegyik gyermekének megadja. Nem hirtelen eszébe jutó szeszély alapján cselekszik, hanem állandó, folyamatos, gondviselő szeretettel. Alkalmas kép. Megérti minden olyan ember, aki szerető apára tud emlékezni. De még az olyan ember is, akinek korai árvaság jutott osztályrészül, vagy - ami ennél még nehezebb - akinek szeretetlen apja volt, megértheti Jézus tanításának lényegét. Az ilyen ember azzal a vággyal tekinthet a mennyei Atyára, amely vágy a földi szülő részéről nem kapott kielégítést. Ezt tartsuk szem előtt, amikor imádkozni készülünk. Ezt a viszonyt: szülő és gyermek közt. Ezt viszi át Jézus - egyenes következtetéssel - az Isten és az ember közötti életviszony magasabb síkjára. Ha a földi atya szeret: „mennyivel inkább” szeret mennyei Atyátok! Istentől mindannyian mindent mindennap kérhetünk. Megadja. Erre a gyermeki bizalomra van szükségünk ahhoz, hogy igazán imádkozni tudjunk. Mert az „Istenségéhez vagy a „Világformáló Oserő”-höz vagy a „Min- denség”-hez nem lehet bensőséges bizalommal szólni. Az előtt legföljebb meghunyászkodni és rettegni lehet. Ne feledjük: Jézus az Atyáról nemcsak tanított, hanem az evangéliomok bizonysága szerint Istent mindig Atyjának tudta és szólította. Innen van imádságainak a meleg bensőségessége. ■ Ordass Lajos Ordass Lajos: „Nem tudok imádkozni!” - Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok Harmadik kiadás, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 2001 HETI ÚTRAVALÓ Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kémek számon. (Lk 12,48b) Szentháromság ünnepe után a 9. héten az Útmutató reggeli s heti igéi arra biztatják az Úristen szolgáit, hogy hű és bölcs sáfárként hasznosítsák a tőle kapott képességeiket és adottságaikat: „Hű az Isten, aki elhívott minket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.” (iKor 1,9; LK) Nem a talentumaink száma a döntő, hanem a mi hozzáállásunk Isten ingyenes ajándékaihoz. Dupla vagy semmi - ez lehet a végeredménye a számadásnak: a gonosz és rest szolga végleges kivettetése, illetve a jó és hű szolga behívása: „...a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21 és 25,23) Pál, akit a damaszkuszi úton hívott el szolgálatára Jézus, ezután minden tehetségét és egész életét odaszánta „Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fii 3,14). Talentumainak „hozama” Jézus megismerése, megnyerése, megragadása volt. Mindezekért mi is nekifeszülve futhatunk a cél felé! Salamon talentuma a bölcs és értelmes szív volt; nem ásta el, hanem bölcsen ítélt az élő gyermek sorsa felől: „...félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot." (iKir 3,28) Ezékiel talentuma a prófétai küldetés volt: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izrael házában. Ha igét hallasz 1 ölem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” (Ez 3,17) Örök sorsa is e megbízatás teljesítésétől vagy elmulasztásától függött. A házasság és az attól való tartózkodás képessége is Isten ajándéka, s mint speciális talentum, az is számon kéretik, hogy az ő eredeti szándéka szerint éltünk-e vele. Jézusnak a házasságtörés és a válás kérdéseire adott válaszát ma sem „mindenki képes elfogadni (...); csak az, akinek megadatott". De „aki el tudja fogadni, fogadja el” (Mt 19,11.12)! Pál is ezt javasolja mindenkori sáfár szolgatársainak: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek: ne esztelenül, hanem bölcsen...” „.. .értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,15.17) A Lélek vezetése alatt „nonstop hálaadás” jellemzi a keresztény sáfárokat: mindenkor mindenért és mindenkiért dicsőítik Istent. Pilátustól is sokat kívántak, mert sok hatalmat kapott. „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked...” - mondta Jézus. De Pilátus néma zsidók királyának, hanem a római császárnak a barátságát választotta, s „kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék" (Jn 19,11.16). Az Úr Jézus most tőlünk kérdezi: „Ki tehát a hű és okos sáfár...?” (Lk 12,42) Mi ismer(het)jük Urunk akaratát, de hozzáfogtunk-e teljesítéséhez, a szerint cselekszünk-e? Esetleg: „Ej, ráérünk arra még!” - „Azt látjuk, hogy a világosság fiai, a keresztyének lomhák, fásultak, nemtörődők, és restek az Isten dolgaiban. - Az a tapasztalat, hogy az ördög száz szolgát talál, míg Krisztus egyet is alig" - vélekedik reformátorunk. „Szolgálatra mindig készen / Töltsön el a szeretet! / Örömünk és békességünk / Másokat is üdítsen!” (EÉ 462,3) ■ Garai András
