Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-29 / 30. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2007. július 29. 9 Ne legyünk nyűgösek! HETI ÚTRAVALÓ ■ Janikovszky Éva Mert nyűgösek vagyunk így nyáridon. No, nem mindig, de gyakran. Például hidegfront előtt. Vagy melegfront előtt. Hogy már a kettős fronthatást ne is említsem. A szél se jó, megérzi a fejünk. Akárcsak a huzatot. Az esővel nem volna semmi baj, no de milyen nyár az olyan, amikor folyton esik? Szürke az ég, a napot se látja az ember. Annál már csak a kánikula rosszabb, az egyenesen elviselhetetlen, pedig van benne részünk! Régen, fiatalkoromban olyan szépek voltak a nyarak. Az ördög tudja, mitől romlottak így el? Persze, mondják, hogy El Nino, a Kisfiú az oka, mert felmelegít mindent, amerre jár. Sőt, úgy hírlik, más irányból elindult már a Kislány is — ha jól tippelem, La Nina majd megtanuljuk a nevét, ha ő is munkához lát. Mások szerint meg az atomrobbantások, azok változtatták meg a Föld időjárását. Ezt a feltevést először negyven éve hallottam a Csillaghegyi strand öreg kabinosnőjétől mint jövendölést. Figyelje meg, aranyoskám, hogy ezek elrontják majd az időjárást is ezzel az atommal! Kinevettem szegényt, persze csak úgy magamban, fennhangon pedig nyugtatgattam, higgye el, Emma néni, tudnak vigyázni az atomra, nincs azzal semmi baj. Hát, ki tudja? Aztán itt van a környezetszennyezés, a veszélyes hulladék, a szmog és az ózonlyuk! Hogy már napozni is veszélyes. A folyókban úszni meg egyenesen tilos. Felhőszakadások, pusztító árvizek, földcsuszamlások, földrengések, az ember már becsukja a szemét, ha a tévét nézi. De az aszály se jobb. Elszárad minden, oda a sok munka, éhínség jár a nyomában. Ilyenkor elzárjuk a tévét, és megnézzük, hogy folyik-e a csapból a víz. Folyik. Azt mondják, az áradások miatt nem lesz vízhiány. Megmossuk az arcunkat. Kinyitjuk az ablakot, árad be a hőség. Becsukjuk az ablakot, bentreked a hőség. És még levegő sincs. Hát csoda, ha rosszul alszunk, ha gyakran fáj a fejünk, ha fulladunk, ha dagad a lábunk, ha húzza a bevásárlókosár a karunkat, nyilall a vállunk, ha hirtelen elszédülünk a piacon a tömegben? Hiába, no, rosszul bírjuk a kánikulát. Nyűgösek vagyunk. Figyeljük csak meg: napjában többször - miközben lehajlunk, fölegyenesedünk, kivisszük, behozzuk, lemegyünk, följövünk, leejtjük, összetörjük - önkéntelenül kiszakad belőlünk a sóhajtás: Jaj, Istenem! Van, aki a jaj-ra helyezi a hangsúlyt - kissé elnyújtva jajgat -, utána alacsonyabb hangfekvésben következik az Istenem. Van, aki egybehangzóan, bizonyos monotóniával ismételgeti: jajistenem, jajistenem. Persze, nem hallja ezt rajtunk és szerencsés esetben a Jóistenen kívül senki, de én mégis azt tanácsolom, hogy szokjunk le róla. Ha már muszáj valamit mondanunk, hát mondjuk azt, hogy hoppá! Van úgyis elég bajunk, legalább ne hallgassuk naphosszat egy öregasszony jajgatását. Vegyük észre, hogy a kánikulát más is nehezeti bírja. És hogy az elektronikus és írott sajtó velünk érez. Mennyi intő szó, mennyi jó tanács! Tessék csak komolyan venni. Már azt, ami megfogadható és megfizethető. Ne mászkáljunk sokat a tűző napsütésben. Reggel vegyük meg a lecsónak valót. Igyunk sok vizet. Húzzuk le a rolókat. Használjuk a konyhában a gyerekektől kapott kis ventilátort, még akkor is, ha a múltkor lerepült a falról, és beleesett a baracklekvárba. Ez nem szükségszerű. Hadd egészítsem ki - a magam gyakorlatából kiindulva - néhány jó tanáccsal a fentiek sorát. (Engem Hollandiában élő, bölcs barátnőm, Ilonka tanított a pozitív gondolkodásra, s tizenöt év múltán kezdem érteni, hogy mi az.) Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki. Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható. Nem kell nagy hálálkodás, elég, ha annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással. Hanem úgy mindközönségesen: kérlek szépen, szólj már a fiamnak, hogy akármennyi dolga van, hívjon fel telefonon. Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető. S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat - hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk, vagy beültünk a fürdőkádba -, mondjuk azt, hogy ez jólesett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akad. Ha estig nem felejtjük el - ez memóriatréningnek is jó -, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot. Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük ugyanis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt. Mosolyogni tessék! Móra Könyvkiadó, Budapest, 1999 Bolygók északról, délről, keletről és nyugatról ► Lapunk múlt heti számában hírt adtunk az Evangélikus Missziói Központ által július második hetében Piliscsabán megrendezett missziói konferenciáról. Az alábbiakban egy résztvevőnek a találkozón szerzett személyes benyomásait olvashatják. „Nem akarom eltakarni az arcomat” - ez volt a címe egyik kárpátaljai testvérünk versének, melyet a missziói konferencia harmadik estéjén olvasott fel. Én sem akarom! Ezzel a döntéssel, vággyal és sóhajjal jöttem el hatvannyolc felkavaró óra után Piliscsabáról. A konferencia több mint száz résztvevője kapta a „bolygófeladatot”. „Nincs saját fényed, de sugározhatod, sugározd az enyémet” - kaptuk a lehetőséget és feladatot a Fényforrástól, az Úr Jézus Krisztustól: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) Kárpátaljáról (Ukrajna), Székelyföldről, Partiumból (Románia), Gö- mörből, a Felvidék keleti sarkából (Szlovákia), Angliából és Finnországból érkeztek a Krisztust hallgatni, befogadni, benne újra megerősödni, őt szolgálni akarók azokon a magyarországi testvéreken kívül, akik az ország legkülönbözőbb régióiból és gyülekezeteiből jöttek. Ahogy bolygók is születnek, utána pedig növekednek, úgy a Jézustól kapott fényt továbbadó, világító embernek is meg kell születnie az újjászületéskor, és utána növekednie kell Jézusban. Az ő fényét lehet és kell sugároznunk az emberek felé. Mi ez, ha nem missziói küldetés? Egyszer egy egyházi ember azt mondta, hogy neki nem szívügye a misszió. Számomra ez eddig hihetetlen volt, de a konferencián kiderült, hogy a világegyetemben előforduló, fényelnyelő fekete lyukakhoz hasonlóan akár én magam is lehetek ilyen fekete lyuk. Amikor Isten csodálatos fénye nem ragyog mások számára meg nem bánt és meg nem vallott bűneim miatt. Amikor az engem is tisztogatni, majd felhasználni akaró Úrnak adott válaszom pökhendi: más sem különb, mint én; mindenkinek vannak hibái, így nekem is; az egyház is tele van bűnökkel: van nekem más dolgom is, és így tovább. Ilyenekkel és ehhez hasonlókkal nem takarózhatom, mert akkor még egy gyenge fénynyaláb sem megy tovább tőlem. Vannak-e idegen fények, mi a fényforrás, honnan hozunk, honnan kapunk fényt? - kérdezték az előadók. A konferencián az is kiderült, hogy vannak nem éltető fények is. Ezek nem fertőtlenítenek, nem gyógyítanak, nem melegítenek, nem gerjesztik a táplálékképzés alapját, a fotoszintézist, és nem segítenek a tájékozódásban, mint a Nap. Krisztus fénye ellenben tisztít, gyógyít, melegít, táplál és vezet. A mi drága Urunk nem kegyként adja fényét, világosságát, hanem önként és boldogan - neked és nekem, kedves testvérem. Nagy ajándék, de nem luxus, mert ingyen van, nem csak kivételezettek kaphatják, és egyúttal kifogyhatatlan. Az igazi Fényforrástól a lux nem luxus. A konferencia záró úrvacsorái isten- tiszteletének mottója ez volt: „Új bolygó születik”. Amikor a lelkész készült erre a szolgálatára, még nem tudta, hogy az istentisztelet előtt néhány perccel kimegy az oltár elé egy tizenéves leány azzal a kísérőjével és lelki vezetőjével együtt, aki hétszáz kilométer távolságból elhozta a fenyvesek tövéből. Ez a leány örömkönnyek között mondta el, hogy sok-sok nyomasztó dolgot tett le Jézus lábai elé a konferencián, és átélve a bűnbocsánatot, szívébe fogadta Jézust. Új életet kapott! Ugyanilyen megrázó volt hallani annak a leánynak a bizonyságtételét, aki tíz évig volt szkinhed, és ebből szabadította meg az Úr. Mások arról számoltak be, hogy „szép, rendezett, jó” vallásos életüket „a tenger fenekére dobta” a mennyei Atya, és újat adott helyette. Megrendítő volt látni és hallani a kínai, ugandai és zuluföldi (Dél-Afrika) tömeges ébredésekről, illetve a kárpátaljai és sárszentlőrinci cigánymissziók szolgálatáról és az ottani megtérésekről szóló képes, filmes és szóbeli híradásokat. Miután Isten beszélt Mózessel a Sínai- hegyen, Mózesnek sugárzott az arca. Mivel Izrael fiai féltek tőle, leplet tett az arcára, amíg velük beszélt. Piliscsabán Isten levette a missziói konferencia résztvevőinek arcáról a régi élet vagy a megfáradt kereszténység leplét azért, hogy az embertársak szívében a mennyei Atya dicsőíttessen. ■ Garádi Péter Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világossággyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (Ef 5,8-9) Szentháromság ünnepe után a 8. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten a sötétségből a világosságra hív a szeretet által az ő gyermekeivé. Fogadjuk meg Pál intelmeit, és életünk fája teremje ezt a háromszemű, egyfürtös „fénygyümölcsöt”, melyen sokaknak felragyog Krisztus! Mindez csak azért lehetséges, mert „az Isten szeretet: és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne” (íjn 4,16; LK). A világ világossága Hegyi beszédében kijelenti: „Ti vagytok a világ világossága.” „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14.16) Pál riadót fúj; csak akkor lehetsz a világosság gyermeke, ha leleplezed a sötétség haszontalan cselekedeteit, ezért „ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból” (Ef 5,14). Jakab is cselekedetekről ír, ez számára üdvösség kérdése: „Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül." (Jak 2,26) Az egyedül hit által történő meg- igazulásról szóló páli tanítással összhangban reformátorunknak ez az álláspontja: „A hitetlent semmiféle jó cselekedet nem üdvözíti, mint ahogy kárhozottá sem a rossz cselekedet teszi. Az a bűn, amikor a szív elszakad Istentől, s többé nem benne bízik. Az embert senki sem teheti jóvá, csak a hit egyedül, s senki sem teheti rosszá, csak a hitetlenség egyedül!” Pál még tovább élezi a kérdést:.....mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között?" (2Kor 6,14-15) Isten fiai és leányai megtisztítják magukat minden tisztátalanságtól és a felemás igától, de ehhez szükségük van az ő felülről való bölcsességére, mely „irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17). Csak a szeretet által munkálkodó hit termi az igazság gyümölcsét. Felragyog az igazság napja majd az istenfélők számára, „és sugarai gyógyulást hoznak" (Mai 3,20). De már most világító lámpássá lehetnek Isten fiai, akik a bennük lévő világosságot nem rejtik el, „hogy a belépők lássák a világosságot" (Lk 11,33). Ám e világ fiai elutasítják a világosság gyümölcsét:.....ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?" - kérdezte Jézus (Jn 18,23). A világosság gyermekei tőle kapják fényüket, s csak akkor ragyoghatnak, mint csillagok, a világban, ha az élet igéjére, vagyis reá figyelnek. Atyjuktól való függőségük az üdvösség kérdésében is nyilvánvaló, „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Fii 2,13). Jézus szavai bátorítják a megmenekülésüket félelemmel és rettegéssel munkálókat: „...nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5) S ezért örömük is közös a hitükért vértanúhalált is vállaló apostollal: .....örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt." (Fii 2,18) S örök öröm várja őket: „Öröm van nálad, (...) Ki benned bízik, (...)/ Örökké élhet, halleluja!" (EÉ 364,1) ■ Garai András Locsolási tilalom „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" (Jn 7,37b—38) Nyáron városunkban gyakran rendelnek el locsolási tilalmat, hogy zavartalanul biztosítható legyen az ivóvízellátás. Az elmúlt héten, amikor a hőmérő higanyszála még a lakásban is harminc fok közelébe kúszott, ismét az utcánkban járt a hangszórós kocsi, és hirdette: egy héten keresztül tilos vezetékes vízzel locsolni. De mi lesz így a növényekkel, a szép zöld gyeppel? Nekünk szerencsére van ásott kutunk, de szomszédjainknak egyetlen víznyerési forrásuk a kerti csap, amely a városi hálózatra van kötve. Az ő növényeik így meg vannak fosztva attól, hogy a hőségben felfrissülhessenek, ellenállhassanak a nagy melegnek. Nyár van, vakáció. Az iskolákban napi rendszerességgel tartott reggeli áhítatok szünetelnek. Van olyan tanuló és tanár, aki számára szeptemberig. Addig próbálják magukat „életben tartani”, még a nagy kánikulában sem fordulnak az „élő vízhez”. Azonban nekik nem tiltja semmi a lelki felfrissülést, ők maguk választják a nehezebb utat. A híradókat hallgatva elgondolkodS Z O S Z O R O O A AfA? ________ Ij júságirovat-gazda: Győré Balázs tam azon, hogy milyen jó lenne, ha a mi „élővíz-ellátásunk” is úgy működne, mint ahogy a településeken a vízosztás. A forgalmasabb tereken, közlekedési csomópontokon mindennap frissülést adó „források” működnének, minden városban oszthatnának a lakosoknak „csomagolt élő vizet”, valamennyien élhetnénk a felfrissülés lehetőségével. Az utcákon „élő vizet” permetező kapuk lennének felállítva, amelyeken bárki átmehet, és amelyek válogatás nélkül minden embert felüdítenének. Mert nyáron is fel kell frissülnünk, innunk kell! Nem elég év közben raktározni, fontos a folyamatos utánpótlás. Egyházunk nyári táborai ehhez is segítséget nyújthatnak, de nem kell elutaznunk ahhoz, hogy a kezünkbe vegyük a Bibliát. Érjen véget bennünk a locsolási tilalom, frissítsük fel magunkat naponként Isten igéjével, az „élő vízzel”! ■ Győré Balázs
