Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-29 / 30. szám
4 2007- július 29. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet®> Magyar fiatalok a Közel-Kelet békéjéért Egy táborban izraeliekkel és palesztinokkal Szorgos fiatalok különös csoportja áll körül egy asztalt egy fülledt júliusi délutánon. Egy palesztin lány krumplit hámoz, magyar lányok húst kockáznak, egy izraeli fiú pedig répát szeletel. Gulyásleves készül Ausztriában egy nemzetközi tábor magyar estjére. E sorok írója félbehagyja egy pillanatra a hagy- mahániozást, és csendes mosollyal szemléli a megkapó jelenetet. Ez már a hatodik nap a Párbeszéd a jövőért elnevezésű táborban, melyet július 9. és 22. közt rendezett meg az Osztrák Evangélikus Egyház és diakóniai szervezete, a Diakonie Austria Rechnitzben (Rohoncon), egy magyar határhoz közeli burgenlandi kisvárosban. Az avatott szakemberek által gondosan előkészített táborba négy országból - Ausztriából, Izraelből, Magyarországról és a palesztin területekről - hívtak meg tizenhat-tizennyolc éves fiatalokat azzal a céllal, hogy semleges és nyugodt környezetben találkozhassanak; hogy megismerkedjenek egymás életével, szorongásaikkal, vágyaikkal, megtéve ezzel a békés egymás mellett éléshez vezető első lépéseket. így az a palesztin lány, aki elmondása szerint eddig egész életében csak úgy találkozott izraeli fiatalokkal, mint az őket elnyomó hatalmi gépezet állig felfegyverzett megtestesítőivei, most a számtalan közös beszélgetés alatt rájött, hogy izraeli társai, még ha katonai egyenruhát húznak is, hétköznapi, hús-vér emberek, az övéihez hasonló vágyakkal, félelmekkel, érzésekkel, belső vívódásokkal. Az izraeli tizenéves számára pedig a tábor előtt a palesztinok csupán azt jelentették, hogy az öngyilkos merényleteik miatt állandó feszültségben kell élnie; ha tömeg- közlekedési eszközre száll, vagy ha piacon vásárol, ha barátaival diszkóba megy, leperegnek előtte a korábbi disZ- kóbeli merénylet rémisztő képsorai. A táborban jött rá ez az izraeli tinédzser, hogy palesztin társa ugyanúgy rajong a fociért, mint ő, a tanulás viszont ugyanúgy nincs ínyére időnként, mint neki; hogy mindkettőjük számára családjuk szágból érkezők mellett egy semleges ország fiataljai is bekapcsolódtak. A magyar csapat tagjai igyekeztek elfogulatlanul, együtt érezve meghallgatni és megérteni mind a palesztinok, mind pedig az izraeliek mindennapi örömeit, küzdelmeit, terveit, fájdalmait, miközben rengeteg ismeretet szereztek történelmükről és a konfliktust kialakító tényezőkről. A tábor programjai három nagy csoportba sorolhatók. Egyrészt konkrét ismereteket nyújtottak a közel-keleti konfliktusról és annak hátteréről, másrészt a szabadtéri játékos feladatok megvilágították a résztvevők személyiségének erős oldalait és gyenge pontjait, valamint csoportban betöltött szerepét, illetve a konfliktushelyzetben való viselkedésüket. Harmadrészt pedig a csoportos foglalkozások - mint például tánc, Palesztin résztvevő mutatja a térképen, álmaiban hová képzeli hazáját... zsonglőrködés, videofilm-készítés - alkalmat kínáltak arra, hogy közben a résztvevők oldott hangulatban, sokat kacagva egységes közösséggé formálódjanak. Ezenkívül a táborozok Bécsben városnéző sétán vettek részt, ezt pedig egy vidámparkban eltöltött fergeteges este koronázta. Közös strandolások, magyar-osztrák, palesztin és izraeli est Közösség- és tutajépítő tréning - egy-egy csapatban mind a négy nemzet képviseltette magát után hazájuk szeretete a legfontosabb, és legfőbb vágyuk is közös: hogy békében és félelemtől mentesen élhessenek végre. S hogy mit kerestek ebben a táborban a magyarok? A nyolc magyar diákból és az aszódi evangélikus gimnázium tanár kísérőjéből álló magyar csapat tagjai főként feszültségoldó szerepet töltöttek be. A magyar táborozókat a szervezésben közreműködő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet delegálta osztrák partnerszervezetének felkérésére - azokból a Petőfi nevét viselő középfokú oktatási intézményekből (az aszódi evangélikus, a budapesti, illetve a pápai gimnáziumból és a kiskunfélegyházi szakközépiskolából), amelyek - többekkel együtt - részt vettek a segélyszervezet korábbi, a társadalom szemléletét formáló kampányaiban. Mikor a fiatalok játék, sportolás közben vagy egy-egy téma megvitatása alkalmával csoportokat alkottak, oldottabb és természetesebb volt a légkör, ha a konfliktusban érintett két orszínesítették még az együtt töltött két hetet. A fiatalok a programok szüneteit is kihasználták négyszemközti vagy kiscsoportos beszélgetésekre. A tábor ideje alatt igazi barátságok köttettek, szerelmek szövődtek. Az utolsó éjszakai, hajnalig tartó bulizás ellenére - kimerültén ugyan, de - mindenki korán felkelt 22-én, hogy az elsőként hazainduló magyar csapattól elköszönjön. Könnyes szemek, utolsó ölelések, és egymás biztatása, hogy feltétlenül találkozunk még... A táborlakók egy óriási, belső átalakulás első lépéseit tették meg; elindultak afelé, hogy az elhamarkodott ítélkezésekből, hamis képekből felépített, megingathatatlannak képzelt falak ledőljenek közöttük. S tudják már, hogy küldetésük van: küzdeni az előítéletek, a bizalmatlanság ellen, kiállni egymás elfogadásáért, a konfliktusok kizárólag békés, párbeszéden alapuló megoldásáért. ■ Bori Eszter Keresztény szerepvállalásról, példamutató emberekről Bálványoson Gyönyörű természeti környezetben, fenyőfákkal borított, magasnak tűnő hegyek közötti szűk völgyben, a csörgedező Olt kis hídján jutunk el a tusnádfürdői kempinghez. Balra sátrak százai, talán ezrei, előttünk és jobbra vidám színekre festett faházak, középen hatalmas tisztás nagy színpaddal, körös-körül lacikonyhákkal, kürtőskalácssütőkkel, italmérésekkel, különböző hasznos és haszontalan tárgyakat kínáló árusokkal. Itt rendezik meg évről évre július közepén a bálványosi nyári szabadegyetemet és diáktábort - vagy nem hivatalos, de mindenki által használt újabb nevén a Tásványost. A rendezvény évek óta töretlenül népszerű. Magyarországi és romániai politikusok különféle politikai-kulturális előadásokat tartanak itt. Ezenkívül színházi előadásokon, sportversenyeken, esténként pedig rock- és egyéb koncerteken vehetnek részt a vendégek. Idén először a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) is meghívást kapott a Tusványosra. Szentesi Zöldi László titkárral és Szikora Józsefiéi, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnökével a PRÚSZ elnökeként e sorok írója is részt vett azon a beszélgetésen, amelynek az Egyházak és a keresztény értékek a médiában címet adták a szervezők. E beszélgetéssel egy időben még hat sátorban zajlottak programok, amelyeken az európai uniós fejlesztésektől a sokarcú tűzhányókig sok mindenről eshetett szó, ráadásul olyan vendégekkel, mint Csáfey Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke vagy Szakács Sándor romániai egyetemi tanár. Kissé szorongva érkeztünk kijelölt helyszínünkre. Érdekel-e majd valakit is ez a téma? Harmincöt fokos melegben? Hát megtelt a három oldalán nyitott sátor, és kitartóan hallgatták fiatalok és idősebbek előbb hármunk eszmecseréjét, majd ők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, a hivatalos rész lezárása után pedig csoportokra oszolva még sokáig folytatódott a terefere. Néhány gondolatot hadd osszak meg az olvasókkal! Az egyház és a média kapcsolatára utalva elhangzott, hogy míg az egyház az egészről beszél - a teremtéstől a világ végezetéig -, és gyógyítani akar, addig a médiát csak a jelen pillanat foglalkoztatja, és számára egy kis zaftos katasztrófa a legeladhatóbb hír. A rendszerváltás óta a médiumok többsége megteszi, amire a törvény is kötelezi őket: helyt adnak vallási híreknek és műsoroknak, de különösebb lelkesedést és hozzáértést nem mutatnak. Számos médium kényszerházasságnak érzi az egyházakkal való együttműködést. Sokan úgy vélik: az egyházaknak az a dolguk, hogy mintegy szolgáltatásként nyújtsák a szentségeket mindazoknak, akik igénylik őket, valamint segítsenek az öregeken, betegeken, működtessenek segélyszolgálatokat és szociális intézményeket, esetleg iskolákat, és ezzel kész. Tehát még a jó szándékú, jóindulatú emberek sem igénylik, hogy az egyház kilépjen a templomok falai közül, ahová visszaszorították az elmúlt negyven-hatvan évben, hogy megpróbálja megváltoztatni a róla mesterségesen kialakított hamis, torz, gyakran gonosz képet. Egy pécsi egyetemi oktató kifejtette, hogy keresztény egységre, katolikusok és protestánsok egységére van szükség, nemzetben való gondolkodásra és példaképekre, akik akár saját magunk is lehetünk, ha erkölcsiségünkkel példát mutatunk. Egy fiatalember a keresztény szerepvállalásról beszélt. Beszámolt arról, hogy egy lelkes csoport tagjaként kétszázötven sanyarú sorsú erdélyi gyermeknek tartottak tábort, Ze- telakán pedig négyezer ember előtt adAz információs sátornál részletes tájékoztatást kaphattak az érdeklődők a gazdag programról A jelenlévőknek a PRÚSZ-ról elmondtam, hogy 2004 áprilisában alakult az egyházi lapok újságíróinak kezdeményezésére azzal a szándékkal, hogy tömörítse mindazokat, akik számára az örömhír, az evangélium a fontos, és akik a szeretet, a békesség vezérelvét hirdetik munkájukban. Akik vallják a „jobb adni, mint kapni” elvét, akik kíváncsiak, kreatívak, korrekcióra képesek, életük középpontjában pedig a munka áll. A szövetségnek sokan tagjai lettek a világi sajtó újságírói közül is. A szövetség feladata, hogy egyfelől megkeresse azokat az újságírókat, akik nyitottak az egyházak felé, valamilyen módon érzékenyek, fogékonyak az egyház küldetése, mondanivalója, üzenete iránt, másfelől szerepvállalásra biztassa a média világában az egyházi embereket. Ne csak akkor lehessen az egyházról olvasni a sajtóban, amikor az valamiben támadható, hanem akkor is, amikor egyszerűen betölti Krisztustól kapott hivatását. A harmadik lényeges feladat az egyházi médiumok fejlesztése, népszerű, igényes szerkesztőségek, hírügynökségek működtetése, különböző tanfolyamok, médiaműhelyek megszervezése. A tusnádfürdői beszélgetésen kívánságként elhangzott, hogy az egyház rendelkezzen állandó média-közszolgálattal, amely képes a közjó szolgálatára, és amelynek minden közérdeklődésre számot tartó témához - például az egészségügy átalakításához is - legyen szakértő és hittel szolgáló tagja. ták elő az István, a király című rockoperát. Mindkettővel erőt és „egészséget” kívántak sugározni. Egy érettebb ember pedig egy egyszerű mondatban csak ennyit kívánt: örömhírt vigyünk mindenkihez. Mindhárman hasznosnak és tanulságosnak tartottuk a beszélgetést, örültünk, hogy részt vehettünk a programban. A nap végén még meghallgattuk a Kaláka együttes koncertjét, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, József Attila és mások megzenésített verseit, a Gryllus testvérek és társaik szolgálatát. Még javában tartott a szabadegyetem és diáktábor, amikor hazafelé az autóban megállapíthattuk: a rendezvény ti- zennyolcadjára is megmozgatta a diákságot, a sajtót, a gazdasági élet szereplőit, a politikusokat. Ahogyan a programfüzet köszöntőjében a kolozsvári Ily és Szabolcs írta: „Mindenkinek van egy refe- rencia-Tusványosa. Valamihez kötődik. Egy szerelemhez, egy előadáshoz, egy borkóstolóhoz vagy az egyik koncerthez. A szervezőknek, résztvevőknek, egyre több fiatalnak mindinkább azt is jelenti Tusványos, hogy a világról alkotott képét, társadalmi látásmódját akarja elmondani. Azt, hogy nyílt párbeszéddel, erdélyi, egészséges szemlélettel lehet intézményeket építeni, élni, saját világunkat kialakítani.” Tusványos találkozóhely. Hangulatában, tartalmában egyedülálló. És megismételhető. Minden évben. ■ Novotny Zoltán Ezúttal panzióban evangélizáltak Ágfalván már megint elszabadultak a fiatalok! Ezt gondolhatták, akik július 15- én délután a kritikus órákban elhaladtak az ágfalvi panzió előtt. Az Ifjúság határok nélkül elnevezésű program 2005-ben indult útjára, hogy találkozóhelyévé legyen két ország és két evangélikus gyülekezet fiataljainak. A loipersbachi (Ausztria) és az ágfalvi gyerekek közül az idén - egyházunk ifjúsági osztályának támogatásával - összesen ötvenhármán töltötték együtt az időt. A játék, sport, kézműveskedés és strandolás (bár az idő nem nagyon kedvezett e programnak) mellett ismét a bizonyságtétel került a középpontba. A gyerekek német nyelven tanulták meg azt a bibliai gyermekmusicalt, amelyet két német evangélikus lelkész - Alexander Lombardi és Gregor Breier - írt és hangszerelt Jósiás király története alapján; a darabot Jakob Kruse és e sorok írója tanította be. A tavalyi loipersbachi „kocsmai evangélizációt” így most is megismételték, és az ágfalvi lakosokat is megörvendeztették a zenés színdarab előadásával. A darabnak a panzió adott helyet; a templomi padsorokban - sajnos - soha nem látott tömeg hallgatta végig a gyerekek harsogó énekét és színjátékát. Így, játékos formában hirdették a program résztvevői az evangéliumot szülőknek és barátoknak: nem kényszeredetten, nem szégyenlősen, hanem bátran és lelkesen. Talán példát vehetnénk róluk mi, felnőttek is... ■ Sághy Balázs
