Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-22 / 29. szám
2 -41 2007. július 22. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - 2Móz 16,2-3:11-18 Paradicsomdobálás „Másfél tonna, egy kamionnyi paradicsom »esett áldozatul« az első mórahal- mi paradicsomfesztiválon. Szerencsére a versengő csapatok nem vesztettek embert, csak a ruhájuk sérült, de az nagyon. Hét csapat mérkőzött egymással a para- dicsom-paintballversenyen, akik fehér, illetve sárga színű trikókban dobálták egymást az ízes, kiváló minőségű móra- halmi paradicsommal.” „Téged ez valóban ennyire irritál?!” - kérdezte csodálkozva az egyik ismerősöm, amikor megmutattam neki a fenti újsághírt. Kérdésére őszintén bevallottam, hogy igen, engem évről évre elkeserítenek ezek az alkalmak. Nemcsak az itthoniak, hanem a külföldiek is. Nemcsak a paradicsomdobáló versenyek, hanem a ketchuppal teli medencében való fürdőzések is. Azt gondolom, egy célba dobó versenyhez különböző méretű és alapanyagú labdák tökéletesen megfelelnek - nincs szükség ehhez több tonna kiváló minőségű paradicsomra. Ha valaki medencepartit szervez, arra remekül alkalmas a víz vagy a hab, de nem több hektoliter paradicsomlé. Amikor napi imádságunkban mindennapi kenyeret, tágabb értelemben véve változatosan megterített asztalt kérünk, amikor gyerekeinket az étel tiszteletére, nem pedig a pocsékolására tanítjuk, akkor nagyon nem helyénvalóak ezek a sokak által talán viccesnek tartott alkalmak. Ha bő a termés, azért hálát kell adni, nem pedig egymáshoz hajigálni. Nem vagyok szociális gondokat megoldó mágus, de álmodnom talán szabad. Az egy-egy ilyen alkalom megrendezésébe és reklámjába fektetett pénzt, időt és energiát nem lehetne inkább annak megszervezésére fordítani, hogy ez az amúgy is felesleges mennyiségű, szétdobált zöldség a szociálisan rászorultakhoz jusson? Lehet, hogy túl naiv a kérdés, de megpróbálta már ezt valaki? Pedig érdemes lenne - még akkor is, ha egy paradicsomdobáló verseny hangulata sokkal „bulibb”, mint az esetleg csendben hálálkodó rászorultak látványa. ■ Boda Zsuzsa Weöres Sándor Egysoros vers Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly. „Mert ha bűneinket nem vetjük Krisztusra, hanem eltűrjük, hogy szívünkben maradjanak, és lelkiismeretünkben szóhoz jussanak, akkor sohasem szabadulunk meg tőlük, mert egyre erősebbek lesznek, és örökké elevenek maradnak. Ha viszont azt látjuk, hogy bűneinket Krisztus hordozza, és le is győzi őket feltámadása erejével - ha ezt mi bátran hisszük -, akkor bűneink valóban halottak már, és meg vannak semmisítve. Végtére is Krisztuson nem maradhattak életben. Az ő feltámadása elnyelte őket. A feltámadott Krisztuson a bűn többé már nem képes sebet ejteni, és már semmilyen gyötrelmet sem okozhat neki. Bűn nem érintheti többé úgy, hogy nyomot hagyjon rajta. Ezért mondja Szent Pál is Róm 4,25-ben, hogy Krisztus meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkra, azaz szenvedésében tette ismertté és így fojtotta meg minden bűnünket; feltámadásával pedig igazzá tesz minket és szabaddá minden bűntől, ha csakugyan hiszünk benne.” M Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szenvedését? (Véghelyi Antal fordítása) Mindennapi kenyerünket... Morgolódó nép - gondoskodó Isten - Isten-közeli megelégedettség. E három téma kerül elő igénkben. Érdekes a történeti háttér, érdekesek a fürjekkel és mannával kapcsolatos természeti jelenségek. Mégse az érdekességeket firtassuk, hanem szeljünk egy szeletet a lélek táplálékából, az isteni eledelből. „Uram, add nekünk most igédet, ahogyan megadod a mindennapi kenyeret.” (EÉ 737. oldal) A bűneset óta génjeinkben hordozzuk a morgolódásra való hajlamunkat. Gyakoroljuk is. A mai magyar valóságban alig találni embert, aki ne morogna, ne panaszkodna. Ördögi módon mindenben a rosszat látjuk, a negatívumot keressük. Ezért nem is tudunk boldogok lenni, hisz saját magunk hangulatának, jövőképének, reménységének megron- tói vagyunk. A morgás „leszívja” energiánkat, nem engedi meglátni, ami szép és jó, ami érték, ami igazi kincs. Mindenki rossz, s ha jót látunk, már amögött is valami furcsát, baljósat sejtünk, hátsó szándékot keresünk. A legördögibb mégis az, hogy morgo- lódásainkkal valójában Istent vádoljuk. Istent, aki nem tette meg, amire kértük, megengedett tragédiákat a történelemben és az életünkben, és nem segít meglelnünk a szerencsénket. Annyi mindenről tehet az Isten! Annyi minden hiányzik, amitől boldogságunkat várjuk! Any- nyi minden tetszene, amit nem tudunk elérni! Annyi mindent szeretnénk, ami a másé! Mindezért Istent vádoljuk. Tudjuk, hogy Mózes első könyvének leírása szerint már a bűnbeesés pillanatában elindul ez a vádaskodás... Morgolódnak emberek, morgolódik a nép, s néha ma azt is érezzük: morgolódik az egyház. S bár a morgás jogáról (ius murmurandi) ma alig beszélnek, a morgolódás gyakorlata nagy népi - és egyházi - „társasjátékká” vált. A bűn rejtőzik minden morgolódás mélyén. S amikor az apostol arra int, hogy jaj, csak a keserűség gyökere fel ne növekedjék a szívünkben (Zsid 12,15), a morgolódás életveszélyes, sőt örökéletveszélyes voltától óv. Igénk nem diagnózis a teremtés koronájának betegségéről, hibáiról, bűneiről, hanem Istenről, Isten gondoskodó sze- retetéről, jóságáról és kegyelméről szól. Isten vándorló népe elcsigázottan, éhesen rótta az utat. Elkeseredésükben, reménytelenségükben megfeledkeztek a célról, s nem az ígéret földje lebegett szemük előtt, hanem az egyiptomi húsosfazekak. Nem az Isten jövője, hanem a fogság álbiztonságos múltja. Az ember mindig akkor keseredik el, akkor veszti el reményét, ha szem elől veszti a Mindenhatót, ha nem figyel a gondviselő Istenre. Isten mindig talál eszközt arra, hogy segítsen. Néha a természet útján, néha a megszokott rend egy kis „átirányításával”, és ha kell, akkor belenyúl a terméA VASÁRNAP IGÉJE szét rendjébe. Minden erejével, minden szeretetével azon van, hogy meglegyen gyermekeinek mindaz, ami az élethez szükséges. Jézus, az emberré lett Isten így tanúskodik az isteni hozzáállásról: „.. .én'azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (Jn 10,10) A nép morog, az ember elégedetlenkedik, s ez mit sem változtat azon, hogy Isten gondoskodik. Felhozza napját jókra és gonoszokra, magot ad a magvetőnek, ennivalót az éhesnek, gyógyulást a betegnek, reményt a reménytelennek. Azt adja, amire szükség van. „Szedjen belőle mindenki, amennyit meg tud enni...” (16. vers) Isten gondviselő munkájának nemcsak élvezői, de segédei is vagyunk. O úgy visel ránk gondot, hogy erőt ad az öngondoskodáshoz, máskor úgy, hogy embereket ad mellénk, s minket mások felé fordít. S ha az ő jóságát továbbító kölcsönös emberi segítség kevés, belenyúl a folyamatokba, és úgy rendezi el életünket. Megadja, amire szükség van. S itt érünk el igénk harmadik témájához: Isten-közeli megelégedettség. Arról olvasunk, hogy jutott elég, de nem volt fölösleg. Jó dolgokkal kapcsolatban nem sűrűn hangzik el: elég. Habzsoló világban semmi nem elég. Mindig mindenből több kell. Elégedetlen emberek vagyunk. Miért van így? Valójában azért, mert amire vágyunk, amit gyűjtögetünk, amit birtokolni akarunk, nem tud eltölteni. Ideig-óráig telítettségérzést ad, de nem elégít meg. Messze vagyunk Fülöp apostol mondatától: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!" 0n 14,8) Távolinak tűnik Pál apostol magatartása, aki tudott szűkölködni és tudott bővelkedni... (Fii 4,12) Vagy a kettő mégis közel hozható? Igen, sőt össze is tartozik. Ha meglátjuk - gondoskodó szeretetében - az Istent, akkor az már elég nekünk. Akkor átértékelődnek dolgok, más fénybe kerülnek az értékek, újradefiniáljuk a „szűkös” és a „bőséges” fogalmát. Isten közelében a kevés is elég, és a sok sem veszélyforrás. Az életben minden az Isten közelében, ővele összefüggésben értelmezhető. Ha Isten közelében vagyok, akkor elég a pusztai manna, akkor jönnek a húst adó fürjek, akkor a két halból és az öt kenyérből jóllakik ötezer ember. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Urunk, ha ránézünk valamire, és tanácstalanul kérdezzük, „mi ez", segíts észrevenni és megköszönve kimondani: „Ez az, amit azúr adott." Hála neked gondoskodó jóságodért. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Szánd meg földön küzdő egyházadat, és erősítsd hitünket, hogy imádságunk kedves legyen a mennyei Atya előtt! [Lektor:] Urunk, tisztítsd meg és egyesítsd egyházadat, hogy szolgálata nyomán teljes legyen a föld ismereteddel, és minden ember eljusson az üdvösségre. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, add, hogy egyházunkban a lelki ajándékok különbözősége se vetélkedést, se viszálykodást ne okozzon. Taníts bennünket egymást szeretet- ben hordozni. Add, hogy a téged keresők lelki otthonra leljenek köztünk. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! AKI TITEKET HALLGAT... [Lektor:] Urunk, kérünk, oszlass el minden előítéletet a nemzetek között, és csitítsd mindenhol a gyűlöletet és ellenségeskedést, hogy minden teremtményed békében élhessen. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörülj országunkon, add, hogy a föld meghozza termését, és minden becsülettel végzett munkát tégy gyümölcsözővé, hogy minden időben megelégedve áldhassunk gondoskodó szeretete- dért. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörülj azokon, akiket a javak bősége kísért, és azokon is, akikben a szegénység támaszt kétséget gondviselésed felől. Az erőseket őrizd meg az elbizakodástól, és te magad légy a gyengék ereje. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, adj reménységet a csüggedőknek, vigaszt a gyászolóknak, gyógyulást a betegeknek, és vezess az örök hazába minden haldoklót. Kérünk téged, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Úr Jézus Krisztus! Légy velünk nap mint nap kegyelmeddel, hogy minden kísértést legyőzve meglássuk örökkévaló országod dicsőségét, ahol minden térd előtted hajol meg, és minden nyelv téged magasztal az Atyával és a Szentlélekkel együtt, örökkön- örökké. [Gyülekezet:] Ámen. Az ébresztő igehirdetés „.. .itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból." (Róm 13,rí) Gyermekkorom kedves mesealakja volt Misi Mókus, aki abba a rövid mondatba foglalta életbölcsességét, hogy „enni meg aludni jó”. Ma már tudom, hogy Tersánszky Józsi Jenő nem a mókusokról, hanem rólunk, emberekről írta meséjét. És amikor elnézem gyülekezeteink tagjait, buzgó, templomba járó embereket, egyházunk lelki csendességét, amelyben békésen hangzik a lelki eledellel jóllakottak szolid horkolásduruzsolása, akkor eszembe jut Misi Mókus: „enni meg aludni jó”. Valahol mégis igaza van Misi Mókusnak. Egy dolgos nap végeztével jó asztalhoz ülni, pótolni az elveszett energiát, és jó a jól végzett munka örömével és megelégedettségével pihentető álomra hajtani fejünket, hogy másnap is legyen erőnk a tennivalókhoz. De ő nem így gondolta. Egy régi mondás azt tartja: nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Ha az élet céljává lesz az evés és alvás, az egészségtelen. Ha valaki még mindig nem egészen jött rá, hogy miről is szól ez az írás, akkor elárulom. Azokról az emberekről, akik Isten igéjét hallják, de nem cselekszik. Rólunk. Akikről Jézus azt mondja: „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba: az összeomlott, és teljesen elpusztult." (Mt 7,26-27) Sokszor hallunk hírt emberekről, akiket álmukban ért a tragédia. Almukban égtek bent a házban, álmukban lepte meg őket árvíz, álmukban dőlt össze földrengésben az épület, és ők nem tudtak elmenekülni, mert aludtak, nem ébredtek fel. Vagy mire felriadtak, akkor már késő volt. Elvesztek, mert aludtak. Közben talán még szépeket is álmodtak. Miért van szükség az ébresztő igehirdetésre? Azért, mert „aki pedig nem hisz, el- kárhozik" (Mk 16,16). Csak a rövidség kedvéért választottam éppen ezt a jézusi szót, de az evangéliumokban és az egész Bibliában számtalan helyen szól az ige arról a halálos veszedelemről, amelyben élünk: a kárhozatról. Amellyel úgy teszünk, mint a három majom, amelyek IGE+HIRDETŐ befogják a szemüket, a fülüket, a szájukat. Nem akarom látni, nem akarom hallani, nem akarok beszélni róla. A buyufa alatt című könyvben egy kis- majom nem akarja elhinni az idősebbeknek, hogy veszélyes lemenni a folyópartra, mert ott él a krokodil, amelyik majmokra vadászik. A kismajom azt mondja, ez az egész krokodiltörténet csak mese. Egy szép holdvilágos estén elhatározza, hogy bizony lemegy a folyóhoz. Útközben azzal biztatja magát, hogy mondogatja: nem létezik krokodil. Egyszer csak mély kacagást hall, és egy dörmögő hang azt mondja: „Haha, én nem létezem? Most már te nem létezel, kismajom.” Sokan mondják, hogy nincs kárhozat, nincs ítélet, hiszen Isten szerető Isten. Ne beszéljünk bűnről, ítéletről, kárhozatról, beszéljünk Isten szeretetéről. De aki nincs tudatában elveszett és elkárhozott voltának, azt miért is érdekelné Isten szeretete? Miért venné komolyan a hitet, az Istennek való engedelmességet, a szent életet, amely nélkül pedig senki nem látja meg Isten országát (lásd Zsid 12,9.14)? Az ébresztő igehirdetés nem megnyugtat, hanem felkavar. Rámutat arra, hogy nincs minden rendben velünk. Mint amikor az orvos megmondja valakinek, hogy beteg, és ha nem tesz semmit, meg fog halni. A bűnből való menekülés egyetlen útja Jézus Krisztus, az ő keresztje. Aki nem veszi komolyan, nem tekinti halálos, kárhozatos veszedelemnek a bűnt, az nem veszi komolyan Jézus keresztjét sem. Az ébresztő igehirdetés azért mutat rá a bűn komolyságára, hogy a kereszt, a megváltás komolyságára is ráébredjünk. Luther Márton szerint a kereszthez, az üdvösséghez a megrettent, felébredt lelkiismereten keresztül vezet az út. Szükség van hát az ébresztő igehirdetésre. Szükség van arra, hogy az evangélium teljes egészében hangozzék, törvényt, ítéletet és kegyelmet, üdvösséget egyszerre hirdessen. ■ Balicza Iván 1 LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN K A WWW.EVELET.HU CÍMEN. 5BL .,'j<sSÍW. WSm. m H
