Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-08 / 27. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 200/. július 8. !► 9 Nyár van, Je beszéljünk még a pünkösdről! Kinn és benn Egyszerű kísérletet javasolt valaki - egy mélyebb lelki igazság megtanulása érdekében. A példázatszerű kísérlet lényege annyi volt csupán, hogy - kinyújtva karunkat - vegyünk a kezünkbe egy olyan tárgyat, amelyet semmiképpen sem szeretnénk elejteni. Meglepődve tapasztalhatjuk: kinyújtott karunkat ösztönszerűen úgy tartjuk, hogy a tenyerünk a föld felé néz. Ösztönösen becsukjuk a markunkat, hogy el ne ejtsük a kiválasztott tárgyat. Ha kinyitnánk a tenyerünket, akkor kedvenc tárgyunk a földre zuhanna, és bánatunkra - ha törékeny holmi - összetörne. S mert nem akarjuk, hogy választott kedvenc tárgyunk összetörjön, megsérüljön, bepiszkolódjon, szorosan markoljuk. Ujjainkat nem nyithatjuk ki, mert akkor elveszítjük azt, amihez ragaszkodunk. Márpedig az a jellemző ránk, hogy nagyon ragaszkodunk a dolgainkhoz - olyannyira, hogy sokszor a rabszolgájukká válunk. Mert ragaszkodunk hozzájuk, markoljuk, tartjuk őket egyre görcsösebben. Mert őrizni akarjuk! Görcsösen! Hogyan lehet bármit is a tenyerünkben megőrizve elengedni? Itt van a kinyújtott kar, a marok s benne a megőrzendő, értékesnek vélt tárgy, és most a tenyeremet az ég felé fordítom: minden veszedelem nélkül kinyithatom a markomat, az ég felé fordított tenyéren ott marad a tárgy is. Már nem kell görcsösen markolni; az ég felé fordított tenyér áldásként kapja meg azt a képességet, hogy bármit is elengedve őrizzen, tartson meg. Nem mindegy még a kéztartásunk sem - s mennyivel inkább mélységes lelki igazság ez életünk teljességére, egészségére nézve! Csak egyetlenegy olyan irány van, amely lehetővé teszi számunkra életünk megőrzését. A föld felé és az ég felé fordított tenyerünk egyszerű, de mélységesen szellemes jelkép: életünk jelképe. Nem mindegy, hogyan kezeljük életünk dolgait: föld felé fordítottan vagy az ég felé fordítottan. Sajnálatos módon a legtöbb, magát kereszténynek tartó felebarátunk vagy testvérünk az életét „föld felé irányított” módon éli. Sajnálatos módon nagyon sokszor velünk is ez fordul elő; bár mondogatjuk a hitvallás ősi szövegét, de gondolataink, érzéseink, a lelkünk makacsul a föld felé fordulnak. Éppen a pünkösdi Lélek világíthatja meg a számukra ezt a szent titkot! „Az Úr ezt mondta Ábrámnak azután, hogy Lót elvált tőle: Emeld föl tekintetedet...” (iMóz 13,14) „Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok!” (Ézs 42,18) „Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok." (Lk 24,39) A Szentírásban nagyon sokszor olvasható olyan tartalmú fölszólítás, hogy emeljük fel a tekintetünket, ne csak a földre nézzünk. Mert ez a mi egyik legnagyobb kísértésünk: a rövidlátás, a „földlátás". Mi a titkuk ezeknek az igei felszólításoknak? Hogy felfelé fordított legyen a tenyér! A pünkösd titka a kiáradó Szentlélek csodája, s a tanítványok feladata „csak” annyi volt, hogy „mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”, s „hirtelen" szélrohamhoz hasonló zúgás támadt, „majd valami lángnyelvek jelentek meg”, és az addig zavarodott tanítványok hatalmas, grandiózus változáson mentek keresztül (lásd ApCsel 2). Az addig életüket rettegve féltő, bezárkózó tanítványokból bátor hitvallók lettek, akik nem kapaszkodtak tovább görcsösen az életükbe. Nagypéntek után - Krisztus feltámadása ellenére - a tanítványok ugyanis görcsösen kapaszkodtak az életükbe, rettegve markolták, hogy megőrizzék. Zárt ajtó, talán még gerendával is betámasztva. Mert ilyen az ember. Orvos, gyógyszer, kórház (ha még egyáltalán van): mindent megteszünk a testünkért, az életünkért. Rendjén is van ez, mert az életet sem elveszteni, sem elvesztegetni nem szabad, és nem is kell! Láttuk az ég felé fordított tenyerünket: a féltett tárgy görcsös markolás nélkül is megmarad rajta... Pünkösd emberi titka a várakozás - „Amikor (Jézus) együtt volt velük, megparancsolta nekik:»Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem...«’’ (ApCsel 1,4) Ez a várakozás az „ég felé fordított nyitott tenyér”. így nem elvesztjük, hanem éppen- hogy megőrizzük az életünket! Amíg a tanítványok görcsösen és rettegve őrizték az életüket, egyetlen egy lépést nem mertek tenni a misszió, a küldetés érdekében. Bár egyetlen érdemtelen érdemük volt: együtt voltak jó helyen és jó időben, és „hirtelen” megtörtént a meny- nyei csoda, zúgott a szent szél, és a szent lángnyelvek lobogva égtek (mert eljött az ég). Égtek, de nem égettek, csak áttü- zesítették a rettegéstől görcsösen mar- kolászott életeket, hogy Krisztusban szabaddá legyenek. Pünkösd isteni titka: „hirtelen" és „majd”! A föld felé fordított tenyérből minden kiesik, ellenben az ég felé fordított tenyér bármi értéket megtarthat. A föld felé fordított élet a sír felé, a temető felé tartó élet, a vége pedig reménytelen zokogás, tompa elzsibbadás vagy mesterséges kábulat. Ha nem az ég, a menny felé fordulunk, akkor egyszerűen csak felfordulunk... Ám az ég felé fordított élet „hirtelen" és „majd" megtelik Lélekkel! Attól kezdve minden világos: küldetésünk van a misz- szióra, beszélnünk, tanítanunk kell az ég felé fordított tenyér, vagyis a menny felé fordult élet csodálatos élményéről, és létünk örök értelme pünkösdi világosságban ragyog fel. Várjátok, a Lélek jön! ■ Ribár János Kedves Gyerekek! ► Mostani hatrészes sorozatunkban Petivel és Bálinttal, két jó baráttal ismerkedhettek meg, akik mindig együtt töltik a szünidőt, és sok kalandban van részük. Minden részben találtok egy-egy rejtvényt is. A helyes megfejtéseket - akár utólag is - küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul a sorozat végén ajándékcsomagot kaptok. A fiúk egyik nap nagyon korán keltek, mert Bálint nagypapájával, Feri bácsival a hegyekbe mentek. Az ottani pásztoroknak vittek egy-két dolgot. Amikor felértek a gyönyörű vidékre, Bálint, aki városban élt, sóhajtva nézett körül.- De jó lehet itt élni! Nincsenek büdös autók meg csörömpölő villamosok. Kár, hogy nem hoztam magammal a furulyámat! Zoli bácsi, a zeneiskolai furulyatanárom biztos örült volna, ha eljátszottam volna egy-két pásztoros dalt. Hármat is tanultunk az évben.- Szerintem is jó lehet itt dolgozni - mondta Peti. - A pásztorok biztos egész nap csak a fűben fekszenek, miközben a nyáj vígan legelészik. Ha nagy leszek, lehet, hogy én is pásztor leszek.-Tényleg azt gondoljátok, hogy nekik csak ennyi a dolguk? - kérdezte Feri bácsi. - Mert én bizony sok éve járok ide hozzájuk, de nemigen láttam őket a fűben heverészni. Fáradságos munka az övék: a nyájat állandóan terelni kell, hogy dús füvű legelőt találjanak. Azonkívül fejni és nyírni is kell őket. De talán az a legfontosabb, hogy nagyon kell vigyázni rájuk, nehogy elkóboroljanak, vagy megtámadja őket valami, vadállat. Legalábbis a jó pásztor ezt teszi. Egyszer Jézus is az ilyen jó pásztorhoz hasonlította magát. Ugyanis a farizeusok és az írástudók nem nézték jó szemmel, hogy szóba állt, és sokszor együtt is evett a vámszedőkkel és más bűnös emberekkel. Elítélték őt emiatt. Jézus akkor egy példázatot mondott el nekik. Ebben a történetben egy pásztornak volt száz juha, ám az egyik nap az egyik elkóborolt a nyájtól. A pásztor ekkor otthagyta a kilencvenkilencet, és addig ment, keresett bokrokban, mászott le sziklahasadékokba, amíg meg nem találta az egy elveszettet. Akkor nagy örömmel felvette a vállára, és hazavitte. Összehívta barátait, hogy együtt örüljenek. Amikor egy bűnös ember megtér, és Jézus követője lesz, a mennyben is így fognak örülni. Végezzétek el a juhokon látható számtani műveleteket! Amelyiknél száz a végeredmény, az a juh kóborolt el a nyájból. Melyik az? C£ A közelmúltban arról adott hírt a média, hogy egy dúsgazdag hölgyet, bizonyos Paris Hiltont ittas vezetés miatt börtönbüntetésre ítéltek, de rövid idő elteltével - egészségi okokra hivatkozva - szabadon bocsátották. Az érintett a négy fal között állítólag elgondolkodott az életéről, és arra a következtetésre jutott, hogy semmi sem történik véletlenül. Az idő majd megmutatja, hogy sikerül-e megvalósítania elhatározását, amely szerint mostantól kezdve minden másképp lesz: felhagy eddigi léha életmódjával, megváltozik. Könnyen lehet persze, hogy részéről nem komoly döntésről, csupán hirtelen fel- lobbanásról van szó. Róla eddig is az élt a köztudatban, hogy partiról partira, buliból buliba jár. A vele történteket ezért a kívülálló egy kézlegyintéssel is elintézheti, mondván, várható volt, hogy ilyen életvezetés mellett előbb-utóbb megüti a bokáját. Az „egyszerű halandó” — több-kevesebb kárörömmel a hangjában - talán még azt is hozzáfűzi: megérdemelte... Bárhogy legyen is, az bizonyos, Paris Hilton nem számított arra, hogy - ha csak rövid időre is - rácsok mögé kerül. Könnyen lehet, hogy mindaz, ami történt, nem csupán cselekedeteinek jogos következményeként esett meg vele, hanem azért, mert neki erre volt szüksége ahhoz, hogy változzon, változtasson. Számtalan olyan eset adódhat egy „egyszerű, hétköznapi ember” életében is - betegség, váratlan haláleset -, amely változásra, változtatásra ösztönözheti őt. Ezeket megélheti igazságtalanságként, de lehetősége van arra is, hogy kellemetlen helyzeteket, nehéz problémákat olyan sajátos „jelekként” értelmezzen, amelyek emlékeztetik őt arra, hogy az élete nemcsak az övé, hanem Istentől kapta, hogy szolgáljon vele az Úr dicsőségére és a többiek javára. Ezek az úgynevezett „jelek” felidézhetik benne a Szentírás intő szavait: „...ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával. .. ” (Róm 12,2) Amikor azonban valaki úgy határoz, hogy a fenti ige utasítását kívánja követni, be kell látnia, hogy habár a változáshoz elsősorban belső szándék szükségeltetik, a puszta elhatározás önmagában nem elegendő. Ilyenkor mindenkinek erőt adhat a tudat, hogy bátran folyamodhat az Úrhoz, mert ő „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézs 40,29). Lehet, hogy nem azonnal. És lehet, hogy nem úgy, ahogy várnánk, de a gondviselő Atya mindig segít. Nem mindig azt adja, amit kérünk, de mindig megadja azt, amire valóban szükségünk van. ■ G. Zs. HETI UTRAVALO Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben az Atya- és a Fiúisten bizonyságtételre hív el embereket a Szentlélek Isten által. Az élő ige megváltoztatja az elhívottak életének irányát, hiszen „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön, és az igazság ismeretére eljusson" (iTim 2,4; LK)! A sikertelen éjszakai halászást eredményes nappali halfogás követte, de ezen a hálón a halászok is „fennakadtak”. Az, hogy a szent Isten találkozik a bűnös emberrel, félelmet kelt ez utóbbiban. De Jézus nem küldi el, hanem szolgálatba állítja Pétert: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,10) Emberhalász, aki a bűn tengeréből az ige hálójával kifogja és életben hagyja a kimentetteket: „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvöziilünk. Istennek ereje.” (iKor 1,18) A kereszten történt szabadítás az igazi erő és bölcsesség forrása, ezért Pál igehirdetésének középpontjában (is) a megfeszített Krisztus áll. Jézus, mielőtt elhívta volna követőit, „Istenhez imádkozva vir- rasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett...” (Lk 6,i2b-i3) Ma is így van: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki..." (Jn 15,16) Bételben Jákobbal másodszor is beszélt Isten, s ez az elhívatása névváltoztatással is járt: „De nem neveznek többé jákóbnak, hanem Izrael lesz a neved. (...) Én vagyok a mindenható Isten!” (iMóz 35,10.11) Az úr ekkor megismételte a választott népéről Abrahámnak tett ígéreteit. Ezékiel látomásában Isten dicsőségének szemtanúja volt. Isten elhívta és megbízta őt: „Emberfia, elküldelek téged Izrael jiűihoz, a lázadó néphez... (...) Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele... ” (Ez 2,3.7) Jeruzsálemben, az apostoli gyűlésen hangzottak el Péter szavai, amikor elutasította, hogy a pogányokból lett keresztények nyakába a törvény igáját tegyék, amelyet a zsidókból lett keresztények sem tudtak elhordozni: „.. .abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözölünk. Éppen úgy, mint ők" (ApCsel 15,11) Ezért az „oszlopapostolért” nem hiába imádkozott az Úr Jézus kereszthalála előtt: .....de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiáit.” (Lk 22,32) Érted?! Ezt élte át Pál is a damaszkuszi úton; őt is bizonyságtételre hívta el a Feltámadott. Mint írja: „. ..mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.” (Fii 3,12) Mai megragadottak és elhívottak! Mi se állapodjunk meg - hiszen még nem értünk be a célba -, hanem kövessük a másik „oszlopaposto!” életpéldáját: „...egyet teszek: (...) futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus jézusban adott jutalmáért." (Fii 3,14) Luther is tanácsolja: „Ezért az újjászületett hívő mindhalálig, napról napra lehessen megigazult (...), és soha meg ne állapodjék!” Zengjünk hálát: „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk. // (...) Szentlelkeddel vezess minket...” (EÉ 475,1.4) ■ Garai András > V
