Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-21 / 3. szám
"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 200/. januar 2i. *► 9 Kedves Gyerekek! HETI ÚTRAVALÓ ► Most induló kilencrészes sorozatunkban Görbefalva lakóival ismerkedhettek meg. Minden részben találtok egy rejtvényt is. A helyes megfejtést küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A megoldásokat egyben összegyűjtve is postára adhatjátok, jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főtéren körben összesen kilenc ház meg a templom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép templomuk, amelynek a harangja minden este dallammal búcsúztatja a lemenő napot. Emellett arra is büszkék az ott lakók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak. Az arra járó idegeneknek mindig mesélnek is róluk. I. Az első házban egy Mária nevű asszony él. Mária, akárcsak Jézus anyja.- Sokszor elgondolkodtam azon - szokta mondogatni -, hogy milyen nehéz lehetett megértenie Máriának földi halandóként és anyaként, hogy Jézus nem mindennapi gyermek. Ez a tény kiderül abból a történetből is, amikor Jézus tizenkét éves lett, és elmentek a jeruzsálemi templomba húsvét ünnepére. Akkoriban szokás volt, hogy nagy csapatban utazták. A felnőttek együtt beszélgetve, énekelve, a gyerekek pedig játszva, sokat nevetgélve szintén együtt haladtak. Mária és József azt gondolták, hogy Jézus is közöttük van. Csak másnap vették észre, hogy sem ott, sem a rokonok között nincs. Kétségbeesve fordultak vissza, hogy megkeressék fiukat. Három nap múlva találták GYERMEKVÁR Szülei, amikor meglátták ezt, nagyon megdöbbentek. Mária pedig megkérdezte tőle: „Miért tetted ezt velünk? Mindenütt ijedten kerestünk téged.” Jézus így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” De azután szó nélkül, engedelmesen hazament velük Názáretbe. József és Mária nem értették Jézus feleletét, de Mária sosem felejtette el ezeket a szavakat, és csak később értette meg, hogy mit is jelentettek. meg őt a jeruzsálemi templomban, ahogy a nagy tudású tanítómesterek körében ült. Beszélgettek, és tanította őket. Mindenki ámulva hallgatta őt. Ha Görbefalva házainak segítségével megfejtitek a titkosírást, megtudjátok, hogy miért volt különleges Mária gyermeke. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29) Vízkereszt ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéinek a „főszereplői” pogány népek s emberek, hirdetve Istennek a minden teremtménye iránt megnyilvánuló szeretetét. Krisztus dicsősége azért jelent meg e világban, hogy zsidók ; pogányok egyaránt felismerjék: őbenne „márfénylik az igazi világosság, és aki szereti az őembertársát, az a világosságban marad” (íjn 2,8.10: LK). Isten mennyei lakomájáról önmagát zárja ki az, aki hitetlenségével eluta^ja a Megváltót. Jézus két ízben csodálkozott: a kapernaumi pogány századot hitén - „Bizony, mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben” (Mt 8,10) - és a zsidók hitetlenségén (lásd Mk 6,6). A százados, fel- és elismerve Jézus hatalmát, Úrnak nevezte őt, s a szavát is elégségesnek tartotta szolgája meggyógyításá- hoz. Luther szerint: „E történet kétféle, illetve kettős csodáról szól. Egyiket Krisztus teszi, másikat a százados.” Mi is követhetjük e példát, s átélhetjük: „. ..legyen a te hited szerint.” (Mt 8,13) Ez nem „távgyógyítás”, hanem a mindenütt jelen lévő és mindenható Úristen dicsőségének megjelenése volt a testben! Pállal s Lutherrel együtt megtapasztalhatjuk Habakuk jelen időben mondott kijelentésének (lásd Hab 2,4) jövő idejű, örök érvényű igazságát: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,17) A hit győzelmének bizonysága lesz a pogány népeknek az Úrhoz való megtérése, „őpedig meghallgatja és meggyógyítja őket” (Ézs 19,22). A sareptai pogány özvegyasszony kiállta a hit próbáját az éhínség idején: engedelmeskedett Izrael Istene prófétájának, s „a lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint” (iKir 17,16). Naomi elmenekült az éhínség elől, de amikor visszatért a „kenyér házába”, pogány menye, Ruth követte őt: „Néped az én népem, és Istened az én Istenem. (...).. .csak a halál választ el engem tőled!” (Ruth 1,16-17) A pizidiai Antiókhia zsinagógájában Pál pogánymisszióba kezdett, mert a zsidók nem tartották magukat méltónak az örök életre. Az ősi prófécia (lásd Ézs 49,6) Jézusban teljesedett be, mert ő lett a pogányok világossága; de az Úr követői által végzi az evangélium hirdetését, s ez nem marad hatástalan: „Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek" (ApCsel 13,48) Pogány emberek, a sareptai özvegy és a szír Naamán történetével bizonyítja Jézus, „hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában”(Lk 4,24). Le akarták taszítani a szakadékba, így hitetlenségükkel elutasították a kegyelem igéit. A názáreti Jézus többé nem is ment Názáretbe. János már előre látta a győzteseket az üvegtengernél, ahol vezérigénk is beteljesül, „mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted...(...), mindenható Úr Isten...(...), népek királya” (Jel 15,4.3). ..Felséges Isten, mi kegyelmes Urunk, / Szent színed előtt, íme, leborulunk...” (EÉ 44,5) ■ Garai András Ha minden örömöt, amelyben részed van, megköszönnél Istennek, nem maradna időd arra, hogy panaszkodj. Közmondás Ezek a fiatalok... m Füller Tímea Olga nénit majd szétvetette a visszafojtott düh és keserűség. Szinte szikráztak a szemei, ahogy a teli lapáttal a kezében a kuka felé bicegett. Fájós lábai mintha még sokkal jobban sajogtak volna, mint máskor. Ahogy megpillantotta a közelgő Róza nénit, kicsit lelassította a lépéseit, hogy bevárja, és végre elpanaszolhassa valakinek, micsoda nagy méltánytalanság és durva sérelem érte. Észre sem vette a másik oldalról botjára támaszkodva lassú léptekkel felé haladó Kató nénit. Szegényt bizony megviselte a járás, görnyedt tartása ilyen nagy út után még szembetűnőbb volt. Azért is érkezett mindig ennyire korán - alig ért véget az első harang -, hogy az isten- tisztelet elejéig még kicsit kipihenhesse magát, és semmiféle testi nyomorúság ne akadályozza az igére figyelésben. Kató néni a fáradtságtól kicsit elfulladó hangon üdvözölte Olga nénit, aki még mindig az utcát fürkészte.-Jaj, maga az, Katókám, hát szabályosan megijesztett, úgy elmerültem a gondolataimban. Na de nem is csoda, hogy elálmélkodik az ember, hát ide nézzen, mit mutatok! - és diadalmasan tartotta maga elé a szemeteslapátot. Kató néni csodálkozva nézte, de szemmel láthatóan nem értette meg, mi is történt valójában. Olga néni tehát elmagyarázta neki.- A teremben söpörtem össze ezt a rengeteg sarat.- Hát igen, ilyen sáros, latyakos tél már régen nem volt, igazán kellemetlen - bólogatott Kató néni készségesen. - Ritka az ilyen esős, langyos idő, nem is tudom, mi lesz a szegény növényekkel, de hát biztos gondja lesz ránk a Jóistennek. Ezzel a maga részéről be is fejezte a beszélgetést, hiszen sajgó lábai mielőbbi pihenésre intették. A gyülekezeti terem felé vette az irányt. Olga néni sem sokat törődött vele. „Mindig ilyen élhetetlen volt ez a Kató” - gondolta, és már előre örült Róza néni érkezésének, aki azonnal megértette, mit jelent a szemeteslapát.- Megint úgy hagyták maguk után a termet, Olgikám? - kérdezte rögtön a köszönés után, és méltatlankodva rázta meg a fejét. - Ezek a fiatalok! Állítom, hogy semmi jó modor, semmi kötelességtudat nem szorult beléjük. Istenem, hogy mi lesz ebből a világból!? - sóhajtott fel, és nagy fejcsóválva indult befelé. Olga néni máris az újabb érkezőknek újságolta az ifjúsági csoport szörnyű tettét. Ok szintén hálás közönségnek bizonyultak, és hangos felháborodásukban már maguk hirdették tovább az utánuk jövőknek az imént hallottakat. Mire az utolsó harang véget ért, a gyülekezeti terem tele volt elégedetlen, felháborodott emberekkel, akiknek megbotránkozott lelke alig-alig volt már képes bármi egyéb befogadására. * * * Kató néni szíve is csordultig volt, de valami mással. Titkot őrzött ő ott, amelyet maga az Úr ajándékozott neki, amikor panaszát elé tárta az istentisztelet előtt. Az ige, amelyet a lelkész felolvasott, csak megerősítette. Örömmel ment haza, és izgalommal készülődött a következő napok alatt a szombat estére. Még süteményt is készített; szerette ezeket a rendetlen, figyelmetlen, de igeéhes fiatalokat, akik hétről hétre a diszkó és a kocsma helyett az Úr házában gyűlnek össze, vívódnak, töprengenek, és akik közül egyiknek-másiknak újra és újra csodálatosan megnyílik a szíve Jézus Krisztus előtt. Nem, nincsenek készen, de úton vannak. A szombat estét tehát nagy izgalommal várta Kató néni, és amikor a férje, András bácsi pihenni tért, megnyugtatta, hogy neki még lesz egy kis dolga ma. Nyolc óra körül aztán nehézkes léptekkel útnak indult, hogy időben érkezzen. Az összejövetel végén, épp az imádságnál tartottak, amikor az ajtóhoz érkezett. Csendesen nyitott be, nem zavart vele senkit, és a sarokban gyorsan, halkan le is ült. Csak ekkor vette észre, hogy most nem fáj a lába. „Egy ilyen nap után, kész csoda” - gondolta, de nem csodálkozhatott sokáig, véget ért az imádság, a fiatalok meglepett arccal méregették. Egy magas, barna fiú az ő utcájukból (az apját még ismerte, de ezeknek a mai gyerekeknek olyan nevük van...) meg is kérdezte tőle:- Hogy tetszett idekerülni ilyen későn? Kató néni nyugodtan előszedegette a friss, illatos túrós pogácsát, az asztalra tette, majd így válaszolt:- Először is gondoltam, jól fog esni egy kis harapnivaló, biztosan megéheztetek mostanra. A fiatalok jóízűen láttak neki a finom falatoknak. Öröm volt nézni őket, többen megdicsérték, megköszönték az ajándékot; volt, aki még a zsebébe is tett.- Másodszor pedig - folytatta Kató néni - elpakolom a székeket, és kitakarítom a termet utánatok. Tudjátok, ilyen sáros, latyakos időben képtelenség vigyázni a tisztaságra. Holnap reggel pedig istentisztelet lesz. Azzal elkezdte a rendezkedést. A fiatalok egy pillanatig döbbenten bámultak rá, aztán mind egyszerre kezdtek beszélni.- Tessék csak hagyni, majd mi megcsináljuk! Pillanatok alatt készen leszünk, elég sokan vagyunk. A kézmosónál van egy partvis, azt használhatjuk? Kató néni, honnan lehet felmosót kérni? Szempillantásnyi idő alatt minden a helyén volt. A tiszta és rendes teremben pedig egy nagyon büszke ificsapat állt, és elégedetten méregették művüket.- Máskor is rendbe tesszük mi, emiatt nem kell fáradnia Kató néninek - mosolyogtak a lányok készségesen.- A pogácsa, az persze más, ha tetszik gondolni... - viccelődött egy fiú, de a többiek jól hátba vágták. Az istentiszteletekről ismerős magas, szemüveges fiú, aki az előbb, az ifjúsági órán az imádságot is vezette, komoly arccal keresgélt valamit a gitárja tokjában.- Igés lapok - nyújtotta Kató néni felé mosolyogva. - Mindenkinek adunk, aki először csöppen be közénk. Tessék húzni közülük! - biztatta. Díszes keretben rövid zsoltárvers állt a lapon; szinte csak átfutotta a sorokat, nem akarta feltartani a kis csapatot.- Köszönjük a segítséget, csókolom! - búcsúztak a fiatalok, a kijáratnál előreengedték, és beszélgetve széledtek szét, ki-ki az otthona felé igyekezve. Kató néni is sietősre fogta a lépéseit; későre jár, ideje pihenni. Csendesen nyitott ajtót, nehogy felzavarja párját. Óvatosan öltözött át, de a ruhája zsebében lapuló kártyát a félhomályban is megérezte és kíváncsian vette újra kézbe, hogy megnézhesse lámpafénynél a túlsó szobában. „Az Úr az én erősségem, olyanná teszi a lábamat, mint a szarvasé..- olvasta könnybe lábadt szemmel. Mintha csak neki írta volna sok-sok éve ezt az igét az Úr, és őérte került volna a Bibliába. Hisz csakugyan megtapasztalta ma ismét, hogy Isten erőt adott; a lába olyan könnyen engedelmeskedett, mintha nem is az övé lett volna... Újra meg újra elolvasta az igét, és úgy telt el vele, ahogy az ember egy illattal szívja tele a tüdejét. A szíve örvendezve ficánkolt. „Ezek a fiatalok...” - mosolygott fejcsóválva. - „...az ember mindig annyi mindent kap tőlük!” És megköszönte őket az Úrnak.
