Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-01 / 26. szám
'Evangélikus EletS EVANGÉLIKUS ÉLET 200/. július I. §S>> 3 Fizikai és lelki építkezés Cinkotán Háttérmunka A Cinkotai Evangélikus Egyházközségben új gyülekezeti házat építenek, amely a modem követelményeknek megfelelően minden igényt kielégítő módon lett megtervezve. Az egyházkerület talán legszebb parókiájának felépítése után most egy - régóta tervezett - impozáns közösségi épület építésébe fogott a gyülekezet, amely szintén a kerület egyik legkorszerűbb és legszínvonalasabb gyülekezeti háza lesz. (Az eddig használt, régi közösségi épületet nem volt érdemes felújítani.) Az Evangélikus Missziói Központtal szemben épülő gyülekezeti ház alapkövének letételére június 24-én 18 órakor került sor. Mivel a kétszáz- negyven négyzetméteres épület falai már állnak, a kissé megkésett eseményen az alapkövet az egyik bejárathoz közeli falban helyezték el. Az ünnepi esemény avatási és igehirdetői szolgálatára Gáncs Pétert, a Déli Egyházkerület püspökét hívták meg, aki Blatniczky János lelkész és a cinkotai gyülekezet építkező kedvéről - fizikai és lelki értelemben egyaránt - követendő példaként szólt. ■ -PETR1A kép bal szélén Gáncs Péter püspök, mellette Blatniczky János helyi lelkész Teológiánkon végeztek Lapunk múlt heti számában tudósítottunk az Evangélikus Hittudomá- nyi Egyetem ünnepélyes tanév zárójáról. Olvasóink közül többen hiányolták a tudósításból a 2006/2007-es tanévben végzett hallgatók teljes névsorát. Az alábbiakban ebbéli mulasztásunkat pótoljuk, kiegészítve a listát azoknak a nevével, akik ötven, hatvan, hatvanöt vagy hetven évvel ezelőtt kapták kézhez lelkészt oklevelüket, ezért a mostani tanévzárón arany-, gyémánt, vas- vagy rubindiplomát vehettek át. Nappali tagozat, teológuslelkész szak • Csoszánszky Márta • Gémesi Andrea • Gombkötő Beáta • Kovács Zoltán • Kozma Anett • Mézes Zsolt dr. • Óvári Péter • Ponicsán Erzsébet • Schütte-Gál Orsolya • Zsarnai Krisztián • Zsarnainé Urbán Nóra Sikeres záróvizsgát tett, oklevelét a nyelvvizsga- bizonyítvány bemutatása után veheti át • Czöndör István • Gazsóné Verasztó Teodóra • Mezey Gábor • Szlaukó Mónika • Zsíros Lilla Lenke A nyíregyházi kihelyezett tagozat főiskolai szintű hittanár szakán sikeres záróvizsgát tett, oklevelét a pedagógus-oklevél, illetve a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatása után veheti át • Jakab Margaréta • Sőrés Ágnes • Györfi Eszter • Kis Mónika • Laczják Zsuzsanna • Mártha Bernadett • Papp Krisztina Katalin • Siska Ildikó • Tóth Zoltán László Jubilánsok Arany oklevél (50 éve, 1957-ben végzett) • Blázy Lajos Gyémánt oklevél (60 éve, 1947-ben végzett) • Gáncs Aladár • Tóth-Szöllős Mihály Vas oklevél (65 éve, 1942-ben végzett) • Ferenczy Zoltán • Horváth Miklós Rubin oklevél (70 éve, 1937-ben végzett) • Benczúr László ► A lelkész az istentisztelet kezdete előtt még egy utolsó pillantással „leltárt készít”: a gyertyák égnek, az oltár- és a szószékterítő is rendben, a virágok frissek, illatosak. A templomba lépő számára mindez magától értetődő. Legfeljebb az tűnik fel, ha valami nincs a helyén. Mi tagadás, lapunkban is ritkán esik szó azokról a gyülekezeti tagokról, akiknek gondoskodó áldozatkészsége maga is istentisztelet... Szikrázó napsütésben ülünk le a balassagyarmati parókia udvarán. Szombat délután van, így a teljes oltárdíszítő kör (harminc fő!) nem tud eleget tenni a meghívásnak, de a megjelent „csapattagok” lelkes beszámolói nyomán hamar körvonalazódik szolgálatuk mibenléte. Az oltárdíszítők nagymamákból és édesanyákból álló körét az egyházközség korábbi lelkészének a felesége, Kalácska Béláné hívta életre körülbelül egy évtizeddel ezelőtt. Ma a nagy kör kisebb, három-négy fős „egységekre” oszlik, ők ünnepkör szerint, általában négyhetente váltják egymást. Nemcsak a virágokat cserélik, hanem a templomot is takarítják, és figyelnek arra is, hogy rendben van-e a templomkert. „Szeretjük végezni ezt a szolgálatot - szögezi le egyikük. - Munka közben is épül a közösség. Jobban megismerve egymást még inkább odafigyelünk a másikra, számon tartjuk, kivel mi történt. Ha valaki megbetegszik, keresünk valakit, aki be tud ugrani helyette. A virágokat mindig az ügyeletes csapat biztosítja. Vagy a saját kiskertünkből hozzuk, vagy megvásároljuk őket. ízlésünk szerint díszítjük fel az oltárt.” „Ha pedig véletlenül nem jut kapásból az eszünkbe, hogy mikor milyen színű térítőre van szükség - folytatja másvalaki mosolyogva -, akkor az Evangélikus Életből »puskázunk«. Amikor végeztünk, együtt örülünk, hogy milyen szép is lett az istenháza." Fontosnak tartják annak a hagyománynak az ápolását is, hogy az oltárról levett virágok kisebb- nagyobb rendszerességgel gyülekezeti tagjaik hozzátartozóinak a sírjára kerüljenek. Ezzel a gesztussal is jelezni kívánják a folyamatosságot, azt, hogy a templomban és a mindennapi életben is őrizzük eltávozott szeretteink emlékét. tak venni ebben a gyülekezeti szolgálatban, két képzésen is gya- rapíthatták tudásukat. A megalakulás évében egy másfél napos kurzust szerveztek az érdeklődők részére a balassagyarmati gyülekezetben, 2006-ban pedig a római katolikus Váci Egyházmegyével összefogva indult egy hat alkalomból álló tanfolyam. A beteglátogató csoport tagjai igyekeztek és igyekeznek figyelmet fordítani a szükséget szenveAz is kiderül, hogy a közösségépítés mellett a templom- és oltárdíszítés a csapattagok kreativitását is fejleszti, főképp ha „különleges eseményekről” van szó. Egy-egy esküvő, a konfirmáció vagy az aratási hálaadó ünnep mind-mind remek alkalmat nyújt a kísérletezésre, újabb és újabb elgondolások megvalósítására. így született például a változatosság kedvéért - „Virág helyett valami más!” felkiáltással - egy, a padokat díszítő „tüllcsoda” is. Egyikük-varrónői segítséggel - több hónapig készítette azokat a díszeket, amelyek aTönfirmá- ció vagy esküvők alkalmával szépítik az istenházát. Ebben a körben azonban nem csak az ünnepnapok adnak feladatot: az oltárdíszítő csoport tagjai között akadnak, akik szabadidejük egy részében a betegek és a rászorulók felé fordulnak. A beteglátogató kör - Kulcsár Zsuzsanna lelkész szervezésében - 2003-ban jött létre. Azok, akik részt kívándőkre - ki-ki ereje, ideje és képessége szerint. Van, aki meleg ételt visz az ágyban fekvő betegnek, de az is megtörtént már, hogy az egyik gyülekezeti tag saját pénzén megvásárolta, egy másik pedig az idős testvér otthonába szállította a télire való tüzelőt. A komoly pillanatokat sem nélkülöző, jó hangulatú diskurzus végére a krónikás nemcsak az oltárdíszítő és beteglátogató kör életébe nyerhetett bepillantást, de - mintegy „ráadásként" - kóstolót kaphatott abból a nagyon finom süteményből is, amelyet az egyik beszélgetőtárs hozott magával. Apropó, sütemény. Mint oly sok egyházközségben, a nógrádi városban is az asszonyok gondoskodnak jó érzékkel arról, hogy bizonyos gyülekezeti alkalmakkor ne legyen üres az asztal. Balassagyarmaton azonban már gyülekezeti receptkönyv van készülőben... ■ GaZsu Az érem másik oldala ► Amikor ezeket a sorokat írom, éppen csak véget ért az 5. országos evangélikus találkozó, amelynek mottója a „Feltámadott első szép szava” (Reményik Sándor) volt: „Békesség néktek!” Prahle Gergely országos felügyelőnk e találkozó programfüzetében így ír: „A békesség hiányának felismerése elengedhetetlen lépés a valódi békesség felé vezető úton. (...) Azt remélem, hogy sem Pakson, sem általában egyházi közéletünkben nem fogjuk beérni kegyes frázisokkal csak azért, hogy békességnek tűnjön, ami nem az.” Lelkiismeretem kényszerítő szava miatt e helyen is el kell mondanom: nem örültem a hetilapunk ez évi 21. számában (május 27.) olvasható tudósításnak, amely a húsz évvel ezelőtt elhunyt Káldy Zoltánra való emlékezésről adott hírt. Meggyőződésem, hogy a nem tárgyilagos emlékezés senkinek nem használ, és az egyházhoz méltatlan. A megbánt bűnök megbocsátásának bizonyossága éppen arra szabadít fel bennünket, hogy nem ítélkezve, de féligazságok és részrehajlás nélkül emlékezzünk meg a régiekről, és ezzel az el- kötelezéssel dolgozzuk fel múltunk örökségét. Személyes archívumomból két dokumentumot tárok az olvasók elé. Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy a hosszú - alig menthető - késlekedés után eljött az ideje annak, hogy miközben óvni, védeni igyekszünk a múlt dokumentumainak feldolgozása nyomán bizonyítottan megalapozott gyanúba keveredett testvéreink érdekeit, jó hírnevét, végre törődjünk az áldozatok jogaival is, és figyeljünk azoknak a sebeire is, akikről mindeddig szinte szó sem esett. 1989. május 13-án 13.15-kor az akkori kőszegi lelkész - e sorok írója - a következő táviratot adta föl dr. Nagy Gyula püspök-elnöknek, dr. Harmati Bélának, a Déli Egyházkerület püspökének és az alberti evangélikus szeretetotthon igazgatótanácsának a címére: „Az Evangélikus Élet híradásából megdöbbenéssel értesültem arról, hogy az albeni gyülekezet szeretetotthona Káldy Zoltán nevét kívánja fölvenni. Egyházpolitikai rövidlátásról tanúskodik, és egyházunk megújulásáról tett mindenfajta hangzatos nyilatkozat hitelét veszti, ha ez a névadás megtörténik” A címzettek közül ketten - dr. Nagy Gyula püspök és Roszík Mihály lelkész - válaszoltak a táviratra. Válaszukat közölni nem kívánom, de idézem azt a levelet, amelyben dr. Nagy Gyula püspök- elnök*válaszára reagáltam: Kedves Püspök-elnök Úr! Május 17-én kelt levelét, amelyben az albeni szeretetotthon névadása ellen tiltakozó táviraÉGTÁjOLÓ tómra válaszolt, 23-án kaptam meg. Ezekkel a soraimmal Püspök Úr levelének néhány gondolatára szeretnék reagálni. 1. Püspök Úr megjegyzi, hogy táviratom „utólag érkezett". Táviratomat azonnalfeladtam, amint a névadás tervéről az Evangélikus Életből értesültem, tehát május 13-án. (...) Ha az újságban korábban megjelent volna az értesítés, korábban tiltakoztam volna. Mint ahogy tudomásom van arról, hogy vannak lelkészek, akik csak azért nem nyilvánították ki ellenvéleményüket a névadással kapcsolatban. mert ők is csak ugyanabból a pünkösdi lapszámból szereztek tudomást a tervről, és azt gondolták, hogy post festa már nem érdemes nyilatkozni. (Kár, hogy így gondolták, mert Püspök Úr tudomást szerezhetett volna arról, hogy sokan ugyanúgy vélekednek erről a dologról, mint én.) Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a meghívó híradást éppen azért jelentették meg az utolsó lehetséges Evangélikus Élet-számban (pedig más esetekben több héttel az alkalmak előtt jelennek meg az értesítések), hogy egy előre sejthető tiltakozási hullám veszélyét kiküszöböljék. 2. Meg vagyok győződve arról, és ezt a meggyőződésemet kellett lelkiismeretem szerint a távirattal kifejezésre juttatnom, hogy Káldy Zoltánról szeretetotthont, de bármilyen más intézményt is elnevezni legalábbis egyházpolitikai rövidlátásról tanúskodik. Azt én nem vonom kétségbe, ismeretem sincs róla, hogy - amint Püspök Úr írja - az alberti gyülekezet „szeretetotthonát arról a két éve halott püspökéről kívánta elnevezni, aki nagyon sok jót tett velük". Azt azonban állítom, hogy nagyon sokan vannak egyházunkban, akik súlyos sebeket kaptak Káldy Zoltántól, és állítom, hogy sok mai válságjelenségünk mögött az általa koncepcionált ún. „diakóniai teológiának” a hatása áll, és azt is állítom, hogy az elmúlt évtizedek - állami részről is egyre nyilvánvalóbban hibásnak és kártékonynak ítélt - egyházpolitikájának ő hűséges kiszolgálója volt. Ez még akkor is így volt, ha úgy akartuk látni és láttatni, hogy egyházunk számára ő találta meg az egyedüli modus vivénáit. Amikor egyházunk a közéleti nyomás miatt napirendre került „rehabilitációs ügyek” terhei és félmegoldásai alatt kínlódik (ki volt akkor egyházunk élén, amikor ezek az „ügyek" keletkeztek, ill. újrafogalmazódtak?), amikor Ordass Lajos püspök ügyének felülvizsgálatát állami tényezők is napirendre tűzték, akkor igen, legalábbis egyházpolitikai rövidlátás ez a névadás. Persze, ennél több is. Mégpedig annak is a jele, hogy a megújulás irányában még mindig adósok vagyunk az alapvető és döntő lépések megtételével. Püspök Úr azt mondja, hogy én szeretetlenül foglaltam állást. És mit gondol Püspök Úr, azok, akik sok-sok sebet hordozva hűségesen végezték és végzik szolgálatukat egyházunkban, hogyan értékelik ezt az alberti eseményt? ■ 3. Szerintem nem lett volna egyházpolitikai rövidlátás és szeretetlenség az alberti gyülekezet vezetőségének szándékát korrigálni, ha pedig az nem sikerül, akkor az eseménytől távol maradni. A felelős szeretet törekszik arra, hogy kétes és meggondolatlan lépésektől megóvja a rábízottakat. 4. Végül szeretném Püspök Úr figyelmébe ajánlani az Elet és Irodalom május 26-i számának 4. oldalán megjelent írásokat, amelyek az elmúlt évtizedek egyházpolitikáját értékelik országos nyilvánosság előtt. Püspök Úrra, életére és szolgálatára Isten áldását kérve, tisztelettel: Kőszeg, 1989. május 29. I. J. lelkész Kedves Testvérek, a helyzet nehéz, de mégsem reménytelen, mert a feltámadott Úr szava teremtő szó. Ezért mondjátok - és éljetek is e szerint: „Békesség néktek!” Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
