Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-06-24 / 25. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2007. június 24. 11 Web 2.0 Légy a tejben A közelmúltban több írásban is előfor­dult a web 2.0 kifejezés. Ezt. használjuk azokra az elmúlt években indult, inter­aktivitáson alapuló fejlesztésekre, ame­lyek a következő években teljesen átala­kítják az internetes tartalmakat. Egy tipikus web 2.0-s alkalmazás, a Wikipédia így határozza meg a web 2.0 lényegét: „A web 2.0 kifejezés olyan má­sodik generációs internetes szolgáltatá­sok gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek - vagyis a felhasz­nálók közösen készítik a tartalmat, vagy megosztják egymás információit. Ellen­tétben a korábbi, első és másfeledik ge­nerációs szolgáltatásokkal, amelyeknél a tartalmat a szolgáltatást nyújtó fél bizto­sította (például a portáloknál), webket- tes szolgáltatásoknál a szerver gazdája csak a keretrendszert biztosítja, a tartal­mat maguk a felhasználók töltik fel vagy hozzák létre. A felhasználók jellemzően kommunikálnak egymással, és kapcso­latokat alakítanak ki egymás között." Hogy mennyire új technológiáról van szó, az abból is kitűnik, hogy a.kifejezés 2004-ben született. Mely alkalmazásokra is használjuk ezt a fogalmat? Ilyenek a fájlmegosztó (kép- és videofájl-megosztó is) portálok, a különböző wikik, a blogok vagy éppen a talán legismertebb IWIW. Fájlmegosztó portálokkal is bizonyára sokan találkoztak már. Az elmúlt egy év hozott ezen a területen igazán fejlődést, hiszen mostanában indultak be erőtelje­sen a különböző videoportálok. Ezek közül talán a legismertebb a YouTube, a Google Video vagy magyar „kistestvére­ik”, a Videa és az IndaVideoBomb. A képmegosztás korábban elindult, olva­sóink közül bizonyára többeknek van tapasztalatuk a Tár.hu szolgáltatásaival kapcsolatban. A fájlmegosztás forradal­masította az internetet, már most érez­hető, hogy átalakítja a felhasználói szo­kásokat. A szórakoztatás egy vadonatúj, interaktív ága jött létre ezekkel a fejlesz­tésekkel, amelynek a lényege, hogy az el­érhető tartalmakat maguk a felhaszná­lók töltik fel. Ismert, hogy egyházi közéletünkben is többen írnak blogot, más néven internetes- naplót. Ezek mind tartalmukban, mind . színvonalukban meglehetősen vegyes képet mutatnak. Természetes folyamat a blogok megjelenése egyházunkban, hi­szen az elmúlt két-három évben több blogszolgáltató jelent meg, illetve ez idő alatt terjedt el a naplqírás szokása. E sorok írójának alapvető ellenérzé­sei vannak e műfajjal szemben, azon­ban ez nem a létének, sokkal inkább a kialakult blogolási szokásoknak szól. A blog alapvetően az önkifejezés egyik módja lenne, de többnyire magamuto­gatássá silányul. Érdekes csokrot talá­lunk blogokból az Index portálon. Ezek jellemzésére olvastam a közelmúltban egy találó kifejezést: „fikakultúra”. Mi­előtt azonban valaki úgy gondolná, hogy értelmetlennek találom ezt a mű­fajt, hadd szögezzem le: a blog kiváló eszköze lehet a korrekt, alapos és folya­matos tájékoztatásnak és az egészséges önkifejezésnek! A ívűdről négy hete jelent meg egy írás a Templom egere wiki kapcsán. Akkor ír­tam arról, hogy a tudásmegosztásban milyen - jóllehet felemás - szerepe van a wikinek. Most csak annyit emelnék ki a szerepéről, hogy ez volt ez első olyan komoly vállalkozás, amelyik eleve a fel­használók aktivitására épült. Az IWIW-et mára majdhogynem min­denki ismeri. Ha jól körülnézünk, akkor szinte mindenki fent van; ha nem, akkor családjából valaki biztosan. Az IWIW iga­zi közösségi portál, ahol közvetve min­denki kapcsolatban van mindenkivel. A portál működési elve Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus kísérletén alapul. O a hatvanas években néhány cso­magot osztott ki ismerősei között, hogy juttassák el azokat a számukra ismeretlen (csak a nevüket és foglalkozásukat ismer­ték) címzetteknek a lehető legrövidebb úton. Mindössze öt-hét közbeeső szemé­lyen keresztül az összes csomag célba ért. Nos, az IWTW-en, de más közösségi por­tálokon is, ismerőseink ismerősei között biztosan találunk ismerősöket magunk is. Az IWIW mára egy virtuális minitársa­dalommá alakult, több tízmillió létező kapcsolattal. A fenti sorok csupán a jelentősebb vagy ismertebb fejlesztésekről szólnak. A web 2.0 már most átalakította inter­netes szokásainkat. Ha ehhez még hoz­závesszük a hagyományos elektronikus levelezést lassacskán kiszorító on-line társalgási formákat, akkor következtet­hetünk az internet jövőjére: pezsgő, in­teraktív világot kapunk, amely egyre inkább felgyorsítja az emberek közötti kommunikációt. ■ ERDELYIK HIRDETÉS Zsanett Nyári EKE-alkalmak Szeretettel ajánljuk minden érdeklő­dő figyelmébe az EKE közösség nyá­ri alkalmait. Gyermekhetek: • Június 25-30.: Bokor • Július 1-7.: Bököd • Július 2-7.: Újhuta • Július 16-21.: Luciáivá Családos hetek: • Július 16-21.: Piliscsaba • Július 23-28.: Piliscsaba Ifjúsági hét: • Augusztus 13-18.: Nagyveleg Felnőtt hitmélyítő hét: • Augusztus 20-25.: Piliscsaba Bővebb információt kérni és jelent­kezni az alábbi elérhetőségek bár­melyikén lehet: EKE Evangéliumi Alapítvány - levélcím: 1068 Buda­pest, Szondi u. 95.; tel./fax: 1/332- 7063; e-mail: ekeal@freemail.hu; honlap: eke.lutheran.hu. HIRDETÉS A Kertvárosi Evangélikus Templom, Szociális és Közösségi Központ Épí­téséért Alapítvány, mely kiemelten közhasznú alapítvány, 2006. évi közhasznúsági jelentése. A 2006. évben a bevételek összege négymillió-háromszáztizenhárom- ezer forint. A kiadások összege hárommillió- négyszázhatvanezer forint. Az eredmény nyolcszázötvenhá- romezer forint. A bevételek egyrészt a templom­építés terveinek fedezetére, táboroz­tatás költségeire, valamint a sala- monbokori iskola százéves évfordu­lója alkalmából rendezett megemlé­kezésre lettek felhasználva. Az alapítvány a vállalt feladatait a 2006. évben teljesítette, pénzügyi le­hetőségeinek függvényében. A visszajelzésekből ítélve a rendezvé­nyei színvonalasak voltak, az alapító okiratban meghatározott céloknak megfelelően. Varga András, a kuratórium elnöke Ami nem következett be az elmúlt év­ben, amikor a rendőrség egyfelől nem tudott eleget tenni feladatának, másfelől túlkapásaival rossz emlékeket ébresztett - megkérdőjelezve a jogállamiságot -, az a közelmúltban drámai hirtelenség­gel megvalósult. Távoznia kellett a mi­niszternek, az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak és még egy rend­őrtábornoknak. Utóbbi a Rebisznek, a Rendőrség Biztonsági Szolgálatának a főnöke volt. Ennek a testületnek öt tagja várja előzetes letartóztatásban a nyomo­zás eredményét. (Előzetes letartóztatásukat lapzártánkkor megszüntették. - A szerk) Egy-egy eset önmagában semmit nem bizonyít, de nyomatékosan illusztrálja a közállapotokat. Egy fiatal lány feljelen­tést tett az őt ért atrocitás miatt. Éjszaka történt az eset. Két rendőr követte el a feljelentés szerint az erőszakot, hárman szemlélői voltak. A közfigyelem nem teszi lehetővé a történet eltussolását. Az említett, magas beosztású vezetők felmentése jelzi, hogy a politika - ha késve is - rádöbbent fele­lősségére. Nem várta meg a nyomozás eredményét, intézkedett. Azóta is tart az esetről folyó vita - nyilvánosan a médiá­ban és sok-sok magánbeszélgetésben. Ezért is írok róla. Mert szinte a történet­tel egyenrangúan megdöbbentők a felje­lentést követő reakciók. Kezdve azon, hogy napokig nem tör­tént semmi! Sőt a budapesti főügyész szinte cinikusan azt fejtegette a televízió­ban, hogy nincs forró nyom, éreztetve: lehet, hogy az ifjú hölgy fantáziaszüle­ménye a történet. Azután mégiscsak nyomozniuk kellett, és a sértett felismer­te támadóit, akiket ezt követően letartóz­tattak. Kaptam én is kérdést: honnan tudom, hogy vétkesek a rendőrök? Nem tudom, de feltételezem. Egyszerűen azért, mert lapítottak. Nem álltak elő azzal, hogy ők szabályszerűen igazoltattak egy állam­polgárt. Csak akkor kezdtek magyaráz­kodni, amikor már kiderült: alapvetően igaz a történet. Addig még az is elhang­zott, hogy öt rendőr nem szokott egy jár­őrkocsiban ülni. Ezúttal mégis öten ültek. Következett a sértett lejáratásának kí­sérlete, majd jöttek a többféleképpen ér­telmezhető szakértői vélemények. Óhatatlanul eszembe jut egy másik magyar lány, a nyitrai Maiina Hedvig ese­te. Talán megkockáztatható az egészen eltérő problematikájú ügyek egyedüli párhuzama alapján, hogy egy nőnek ke­vés esélye van az őt ért bántalmazáskor igazsága bizonyítására. Hedvig és Zsa­nett egyaránt védekezésre kényszerült, hamar vádlottá vált. Persze férfi is lehet áldozat. Néhány éve egy korábbi válogatott labdarúgót, akkor már edzőt agyonvertek egy szórakozó­hely előtt. Az ügyben különböző ítéletek születtek - közülük egy, amelyet később hatályon kívül helyeztek, szigorúnak mondható de végül lényegében sze­rény büntetésekkel megúszták a tettesek. Itt legalább a sértett élete megmaradt, mondhatjuk Zsanett esetében. Megindul a bűn - mert egyszerűen erről van szó - viszonylagossá tétele. Hátha nem is volt igazán szükség erőszakra? Miért jó az, ha tisztességes felnőtt férfiak karrierje megtörik egy könnyelműség miatt? Amiért főként foglalkoztat az eset, az a társadalmi üzenet. Bűnpártoló társada­lom lettünk. Ez az igazi veszély. Nem a bűnöst, a bűnt védjük. Ha igazán szeret­nénk a bűnöst, Simon Tibor gyilkosát, a Zsanett ellen erőszakot elkövetőket, ak­kor tudnánk, hogy csak a bűnbánat segít­het rajtuk, és nem sietnénk elvtelenül a védelmükre. Nem mondanánk ciniku­san, hogy a bűnök áldozatain már úgy­sem lehet segíteni. Nem drákói ítélkezés­re, példastatuálásra, hanem a társadalmat jól szocializáló, méltányos, a bűnbánatot kiváltó, a bűnbocsánat útján új életet ígé­rő büntetésre van szükség. Lehet, hogy a szó naturális értelmében nem teljesedett be az erőszak, de ez az alaphelyzeten nem változtat: valami történt. (Jogilag persze minden részlet fontos.) A társadalom önmagát, tagjait védi a gyilkosok, az erőszakoskodók bünteté­sével, de üzenni is akar a jogi igazság­szolgáltatással. Arról, hogy a bűn útja rossz út. Zsákutca. A családban, társada­lomban elkövetett durva bűnök csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A bűnpártolás, a cinkosság, a bűnök viszonylagossá tétele veszélyezteti a tár­sadalom egészét, morális krízisre mutat. Magunkon kell kezdeni a megújulást. ■ Frenkl Róbert Hát, Amerikában aztán nem szeretnék élni. Nem is értem, ezek a szerencsétlen amerikaiak hogyan bírják ki abban az országban; én az ő helyükben már rég kivándoroltam volna onnan... Nézem a tévét: most éppen a Szent András- törésvonal miatt kell izgulniuk, leszakadt az iszonyatos földrengés következtében majd fél Kalifornia. Nézem a tévét: ott örökké tornádók pusztítanak. A filmben a klímaváltozás kö­vetkeztében pillanatok alatt lefagyott New York, és jégbe dermedt az egész ország. A ka­tasztrófafilmek mindig az ő országukban ját­szódnak; minden repülőgép-eltérítés náluk történik, városaik utcáin tisztességes és kor­rupt rendőrök hajkurásszák folyamatosan a rosszfiúkat és néha egymást, a filmkockákon borzalmas autós üldözések, égő autóroncshe- gyek, robbanásoktól égő és romba dőlt épüle­tek - na szóval iszonyú lehet ott élni. Mármint ha az ember kizárólag a magyar tévécsatornák filmválasztékának aszott emlőire tapadva gyűjti információit... Még szerencse, hogy nem utazhatunk oda olyan könnyen. Messze is van, meg nekünk vízum kell (nekik persze, onnan ide, nem). Bezzeg mifelénk más az élet! Itt semmi kör­nyezeti katasztrófa, semmi világraszóló termé­szeti csapás nem történik. Itt rendesek a rend­őrök, az autósok betartják a közlekedési szabá­lyokat, az állampolgárok az utolsó fillérig befi­zetik járulékaikat, dologtalan adótisztviselők ülnek íróasztaluk mögött a körmüket pucol- gatva. Nálunk boldog, jól megfizetett, egészsé­ges emberek élnek. Kiegyensúlyozott család­apák ülnek esténként a tévé előtt, kezük ügyé­ben a harmatoson gyöngyöző sörösüveg, majd beesteledvén nyugovóra térnek első és egyetlen feleségük oldalán a hitvesi ágyban. S aztán az éjszaka csöndjébe belerondít az utcai lárma. Részeg fiatalok tombolnak a vá­rosközpontban, kukát gyújtanak fel, meggyújt­ják a templom falán lévő emléktábla alatti ko­szorút is. Az ember nézi a sötét szobában a mennye­zetet, és elmélázik. Hol is jobb élni? Nálunk rendben van minden, csak azért, mert a tévéfil­mek nem rólunk szólnak, s nem vagyunk ben­ne a CNN napi híreiben? Idézek Bogár László professzor tanulmá­nyából: „Immár ötven éve, hogy népesedési lej­tőre kerültünk; az utóbbi évtized alatt 420 ezerrel több ember halt meg, mint amennyi született. A »point of no return«(a pont, ahon­nan nincs visszatérés), a folyamat visszafordít­hatatlanná válása immár karnyújtásnyira van. A végleges összeomlás elkerülésére csak is éviink maradt, s a fogyás megállítása így is iszonyú áldozatokat követel. A népesedési és a spirituális válság szorosan összekapcsolódik - úgy látszik, a nemzet nem akarja folytatni az életét. Iszonyú önpusztító stratégiák terjednek, a 35-55 éves férfiak halandósága az 1927-es év szintjén áll. Az »átkosban«, 26 éve egy 56 éves férfinak a mainál kétszer nagyobb esélye volt nyolcvanadik évének elérésére. 1971-ben még jobb halálozási mutatóink voltak az ausztriai­nál, ma két és félszer rosszabbak.” És így tovább, sorolja a professzor - nem­zetközi szaktekintély, igazán komolyan vehet­nénk! - gazdasági, szociológiai és más érvéit arról, hogyan zsákmányolja ki Magyarorszá­got pár tucat multinacionális cég, és hogyan folyik immáron jó pár éve az ország és a ma­gyarság önpusztítása. Akinek további adatok kellenek, olvassa el a tanulmányt (címe sokat­mondó: Csak állunk dermedten, mint két, pisztolyként egymásra fogott magyar). Igen, önpusztításról van szó, mert a legna­gyobb tragédia, hogy senki nem tesz semmit a folyamatok megállításáért, megfordításáért. A kormány célja mindent túlélni. Akinek hatalom van a kezében, az hazavágja az egészségügyet, az oktatást, és ezt ráadásul re­formnak nevezi. Az ellenzék rendületlenül hisz az „úriember-politizálás" eredményességében. Az egyházak, úgy bizony, az egyházak meg hallgatnak, vagy erőtlen a hangjuk, mikor pe­dig nagyot kéne kiáltani. De a legnagyobb baj, hogy hallgatunk mi is. Mintha ez az egész szörnyűség nem velünk történne, mert ugye, a baj mindig másutt tör­ténik. Hallgatunk és tűrünk, hátha valaki majd megoldja helyettünk a gondjainkat. Bé- nultan dugjuk önként a fejünket a hurokba, tán még kényszeredetten mosolygunk is hozzá, hogy jó fiúnak látsszunk. És összefogás helyett egymást marjuk folyamatosan. Visszatérhetnénk régi értékeinkhez. Család, történelem, egészséges nemzeti öntudat, sokat emlegetett keresztény örökségünk: ezek tartot­ták meg eleinket évszázadokon át. Károg a varjú? Nem. Inkább oda kellene fi­gyelnünk a jelekre. Mondjuk meg kellene hal­lani az éjszaka csendjét fölverőfiatalok akarat­lan segélykiáltását. ■ Lupták György SZERETETVENDEGSEGRE. Mágnás diós pite Hozzávalók: 40 dkg liszt, 16 dkg zsír, 30 dkg porcukor, 5 db tojás, 1 db citrom, 1 csomag sü­tőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 15 dkg őrölt dió, 1 dl tej vagy tejföl, kevés lekvár. A tészta elkészítéséhez a lisztet össze­keverjük a sütőporral, hozzámorzsoljuk a zsírt, majd 10 dkg porcukorral, 1 tojás­sal, a citrom reszelt héjával és levével, valamint a tejjel vagy a tejföllel jól össze­gyúrjuk. Fél órát pihentetjük a tésztát, majd kinyújtjuk a sütőhöz való tepsi méretére, és bármilyen lekvárral meg­kenjük. ■ A töltelék elkészítéséhez 20 dkg por­cukrot és 4 tojássárgáját habosra keve­rünk a vaníliás cukorral, majd hozzáad­juk az őrölt diót. Hozzákeverjük 4 tojás habbá vert fehérjéjét, majd az egészet rá­simítjuk a lekvárral megkent tésztára. Közepes tűzön sütjük. Megrendelőlap Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet ö egy hónapra: 780 forintért O fél évre: 4680 forintért □ három hónapra: 2340 forintért O egy évre: 9360 forintért Név: Cím: A fenti előfizetési díjak belföldre érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL töltse ki. és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Előfizetés”.) A szelvényt az 1/486-1195-ös faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az előfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse Vitális Juditot az 1/317-1108-as vagya 20/824-5519-es telefonszámon. Előfizetéssel kapcsolatos e-mailjét a judit.vitalis@lutheran.hu címre küldheti el.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents