Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-06-10 / 23. szám

"Evangélikus ÉletS* EVANGÉLIKUS ÉLET TirTr-.nrriiTiTiiinro-|ra.Tiiwi«»Mwiifi«iHiMiii]|iMiiffl'riiifB^fflm 2007. június 10. m- 3 Ház a béri dombtetőn 41 Folytatás az 1. oldalról Thuránszky István az egyházkerületben egyre terjedő módon, interjú formájában kérdezte Fabiny Tamást a közgyűlésen: „Mi az egyházvezetés jövőképe a béri gyülekezethez hasonló fogyó közössé­gekkel kapcsolatban?” „Az egyház nem akar lemondani egyik gyülekezetről sem! Ameddig csak lehet, maradjon helyben a lelkész, utolsó szuflájáig. Ebben szeret­nénk mindenkit segíteni. De ehhez első­sorban arra van szükség, hogy ne a gyü­lekezet adja a fizetéskiegészítést az or­szágos egyházi juttatáshoz, hanem for­dítva!” - hallhatták a választ a bériek. Az istentisztelet liturgiájában Szabó András esperes, Megyaszai László esperes­helyettes és a gyülekezet lelkésze szolgált. Az újonnan felszentelt gyülekezeti ház először Pantali Sándor festőművész képeinek adott otthont. Az alkotó a tár­lat - aznapi - megnyitóján elmondta: amikor először ült le az egyik béri domboldalra, hogy lefesse az evangéli­kus templomot, meglepetten fogadta a lelkész barátságos ebédmeghívását. Ez a vendégszeretet és nyitottság lelkesítette, hogy a hagyományos tájfestészet eszkö­zeit használva különböző perspektívá­ból több képet is fessen a templomról. Az egyházkerület lelkészi vezetőjét ezúttal elkísérte felesége, Katalin és há­rom gyermeke: Blanka, Marci és Lujza, akik így megtudhatták, hogyan telik a sokszor távol lévő édesapa egy-egy hét­végi gyülekezeti látogatása. ■ Horváth-Hegyi Olivér Elhalasztott ülésszak ► Ez is úgy kezdődött, mint a többi ülésszak: a Budapest-Fasori Evan­gélikus Gimnázium dísztermét be­rendezték, a zsinati iroda beköltö­zött, a hangtechnikus felszerelte a mikrofonokat, a zsinati tagok las­san gyülekezni kezdtek. Ámde... A zsinat hatvan tagjából negyven jelen­léte szükséges ahhoz, hogy egyházunk törvényhozó testületé határozatképes legyen. Ennél kevesebb jelenlévő esetén - az ügyrend szerint - tanácskozhat ugyan a grémium, de döntést nem hoz­hat. A határozatképesség intézményét azért találták ki, hogy ne legyen lehető­ség arra, hogy esetleg egy jól szervezett kisebbség vegye át a döntéshozatalt. A testület minden egyes tagját két- két póttag helyettesítheti - ez biztosít­ja azt, hogy ha egy-egy zsinati tag más, halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tud eljönni az ülésszakra, ne ke­rüljön veszélybe a határozatképesség. A zsinati ülésszakok időpontját legké­sőbb az előző ülésszak végéig kell meghatározni. A kijelölt időpont előtt egy hónappal levélben kap emlékezte­tőt minden érintett a dátumról: ekkor van még lehetőség arra, hogy a tagok jelezzék esetleges távolmaradásukat, és a zsinati iroda intézkedhessen he­lyettesítésükről. június elsején a kezdőáhítat végére is csak harmincöt szavazati jogú tag gyűli össze a IX. zsinat 3. ülésszakának hagyo­mányos helyszínén. A jegyzőkönyv javí­tása, a beszámolók meghallgatása után a napirendet kellett volna elfogadni, ám a testület ekkor sem volt határozatképes. A létszámjelentésből az derült ki, hogy huszonkét hiányzóból hét nem mentet­te ki magát, s néhányan a többiek közül is csak az utolsó pillanatban jelezték tá­volmaradásukat, úgyhogy póttag behí­vására már nem volt lehetőség. Pedig a határozatképességhez csak további két tagra lett volna szükség... Az eredetileg kétnaposra, péntekre és szombatra tervezett ülésszak napi­rendi javaslatában sok fontos téma sze­repelt: a nyugdíjtörvény, egyházunk 2006. évi zárszámadása, az országos gyűjtemények megalapítása... Ezek megtárgyalása így őszre maradt. Az ülésszak pótlásának időpontja: szep­tember 14-15. ■ Muntag András Országos Fébé-nap 41 Folytatás az 1. oldalról Az első országos Fébé-napot kettős cél­lal szervezték meg: mindenekelőtt lehe­tőséget kívántak nyújtani az egyesület több mint kétszáz, az ország minden ré­szén élő támogató - azaz a szervezetért imádkozó és azt lehetőségei szerint anyagilag is segítő - tagjának arra, hogy személyesen is találkozzanak egymás­sal. Másrészt egyházunknak a budapesti anyaházban élő tizenkét diakonisszája, valamint munkatársaik az érdeklődők­nek kívántak bepillantást engedni a Fébé ma is szerteágazó munkájába, megis­mertetve őket az úgynevezett „diako­nissza lelkülettel”, amelyet e sorok írójá­nak kérésére a főnök asszony, Taschner Erzsébet így határozott meg: „Alázattal mindenkor az Úr ákaratát és a másik embert helyezni önmagunk elé.” Erről az odafordulásról szólt a nyitó istentiszteleten igét hirdető Ittzés János is. A Magyarországi Evangélikus Egyház el­nök-püspöke íjn 5,4-5 alapján tartott szószéki beszédében hangsúlyozta, hogy csak az élő jézus Krisztusba vetett hit tarthatja meg az életünket. Ilyen hit volt a sajátja az egyesület névadójának, a bibli­ai Fébének is. Róla id. dr. Fabiny Tibor tar­tott előadást. Hittudományi egyetemünk nyugalmazott egyháztörténész-profesz- szora Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 16,1-2 verséből kiindulva tekintette át, hogyan él tovább az első diakonissza szolgálata hazánkban és a világban. Az Evangélikus Diakonissza Egyesü­let 1924-től egészen az 1951. évi feloszla­tásáig kiemelten foglalkozott betegek ápolásával. Nem véletlen tehát, hogy a diakonisszák - úgyszólván azóta, hogy 1990-ben hivatalosan is „újjászerveződ­tek” - szorgalmazzák evangélikus egész­ségügyi intézmény(ek) létesítését. Or­szágos napjukon most dr. Cserháti Pétert kérték meg arra, hogy számoljon be a tervezett evangélikus kórház ügyének állásáról. Az Országos Baleseti Intézet traumatológusa az előadásának címé­ben feltett kérdésre - Lesz-e evangélikus kórház? - egy másik kérdéssel „felelt”: „Lesz-e magyar egészségügy?’’ A kritikus ha­zai helyzet taglalása után elmondta, hogy - öt év elteltével, illetve hat egész­ségügyi miniszterrel való egyeztetés után - az evangélikus kórház ügyében immár közvetlenül a miniszterelnökhöz fordultak, az ő válaszát várják. Az ebédszünet után Taschner Erzsé­betnek az egyesülethez kötődő szemé­lyes emlékezését hallgathatta meg a gyü­lekezet, majd a finn Siilinjárviből - a Fé­bé leendő testvérgyülekezetéből - érke­zettek képviselője és a Németországból jött Gertrud Fleublein diakonissza testvér köszöntötte az egybegyűlteket. A prog­ram folytatásaként a jelenlévők megte­kintették a Zákeus Média Centrum munkatársainak erre az alkalomra ké­szített, Fébé című filmjét. Ez, valamint Herzog Csaba Fébé-lelkésznek és Endreffy Attila ügyvezetőnek a szóbeli kiegészíté­se a Bagolyirtáson, illetve a piliscsabai Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központban végzett munkáról adott át­fogó tájékoztatást. A Fébé-napon mutatták be az egyesü­let által kiadott két új könyvet: néhai Túr­mezei Erzsébet főnök asszony összegyűj­tött műveinek első kötetét - ez versei­nek egy részét tartalmazza -, továbbá Zoltán László Zulauf Henrik élete és munkás­sága című munkáját. (A kiadványok megvásárolhatók a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban, valamint egyházunk Üllői úti könyvesboltjában.) A nap zárásaként dr. Deák Hedvig Do­monkos-rendi nővér tartott referátumot A szerzetesi életforma létjogosultsága a Krisz­tus utáni 21. században címmel. Az első or­szágos Fébé-nap Veperdi Zoltán Fébé-lel- kész Zsolt 63,4 alapján tartott áhítatával zárult. Szolgáljatok az Úrnak Örömmel! - szólított meg a nap elején az igei üzenet. A krónikás egyházunk diakonisszái éle­tének és munkásságának megismerése révén láthatott erre követendő példát. Ok - habár szerte az országban csupán harmincán élnek - munkatársaik segít­ségével egy olyan egyesületet működtet­nek, amely aktívabb, mint valaha. ■ Gazdag Zsuzsanna Egy nap annyi, mint tizenkilenc esztendő E gy lengyel férfi, bizonyos Jan Gr- zebski tizenkilenc évet töltött kó­mában. A most hatvanöt éves egy­kori vasutas baleset következtében ke­rült ebbe az állapotba. Orvosai legfel­jebb két-három évet jósoltak neki, ám rácáfolva a szakértői várakozásokra a férfi csaknem két évtized után magához tért. A lengyel tömegtájékoztatás ki­emelte azt is, hogy Grzebski életét első­sorban felesége gondoskodása mentette meg. Ő ugyanis egy csapat tapasztalt ápolóéval felérő szakértelemmel gon­dozta férjét. Példának okáért óránként változtatta a beteg testhelyzetét, hogy a felfekvéseket megelőzze. A bulvárosnak tűnő híradás szerint a férfi így álmélkodott gyógyulását köve­tően: „Amikor kómába estem, a boltok­ban csak teát és ecetet lehetett kapni, a húst jegyre adták. A benzinkutaknál ha­talmas sorok kígyóztak. Most pedig azt látom, hogy az emberek mobiltelefon­nal járnak-kelnek az utcán, a boltokban pedig annyi az áru, hogy beleszédülök.” Játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha mindez nem egy lengyel vasutassal, hanem mondjuk egy magyar lelkésszel történt volna meg! Természetesen ő is elmondhatná ma­gáról, hogy a kommunizmus és tervgaz­dálkodás idején esett kómába (ami, így utólag szemlélve, talán nem is meglepő), és a demokrácia, valamint a piacgazda­ság idején tért magához. Reménység szerint egy magyar lelkész esetében is dicsérhetnénk a feleség áldozatkész ma­gatartását, hiszen a papnék tudvalévőén nagyon gondosak. A mi emberünk is tágra nyílt szemmel nézne körül abban az új világban, amelybe visszatérne a kómából. Ő se tudná mire vélni az üzletekben tapasz­talható árubőséget. Ugyanakkor szívé­hez kapna, ha megtudná: egyetlen buda­pesti villamosjegyért nem 1 Ft-ot, hanem mintegy kétszázötvenszer annyit kell fi­zetnie. Saját családja háztartásában sem ismerné ki magát, hiszen a mikrohullá­mú sütőt esetleg televíziónak nézné, és be sem tudná kapcsolni a számítógépet. Az olyan kifejezéseket pedig, mint MP3, négy megapixel vagy háromgigás meg­hajtó, valamiféle rejtjelezett üzenetnek vélné. Legfeljebb arra gondolna, hogy hajdani kedves rajzfilmsorozatából, a Mézga családból üzent „Köbükinek” a messze jövőből MZ/X... Meglehet, hogy az ország közéletével kapcsolatban azért nem lepődne meg annyira. Talán természetesnek is venné, hogy a megszokott káderpolitika jegyé­ben az egykori KISZ-vezetők kerültek kormányzati pozícióba. Aztán persze is­mét a szívéhez kapna, amikor ellenzékről hallana, hiszen tizenkilenc évvel ezelőtt ez nyilvánosan vállalhatatlan volt. Az el­lenzék egyik-másik megnyilvánulását hallva azért megnyugodna: szemmel lát­hatóan ők sem viszik a bőrüket a vásárra, Utazásra készülve rémülten keresgél­né hajdani piros és kék útlevelét: előbbi, ÉGTÁJOLÓ amelyikre könnyebben szert lehetett tenni, csakis az úgynevezett baráti or­szágokba volt érvényes... Ám csak me­redten nézné a mai térképeket, és nem találna rá egyes országokra; sehol egy Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, Jugo­szlávia felirat... Ha pedig Hegyeshalom felé közeledne, akkor egyfolytában a torkában dobogna a szíve, hogy nem ta- lálnak-e rá zord vámosok a parizeres zsemle mellett gondosan elrejtett öt- venmárkásra. Ja, hogy közben már a márka is eltűnt, és helyette euróval fi­zetnek arrafelé? Ha tévét szeretne nézni emberünk, elő­ször is elámulna, hányféle csatornát is le­het fogni. Aztán úgy vélné, hogy az ope­ratőrök szándékosan rángatják a kame­rát, olyan zaklatott képet adnak. Nem ér­tené, hogy a műsorvezetők miért nem magyarul beszélnek, hanem amerikaiul, továbbá nem hinne a szemének, hogy va­lami A rettegés foka című műsorban azért fizetnek embereknek, hogy ők jóízűen nyeldekeljék az eleven csótányokat. Kómából visszatért képzeletbeli em­berünk szeretne végre a hivatásának él­ni. Mielőtt gyülekezeti körlevelét begé­pelné és számos indigó segítségével sokszorosítaná, be szeretné mutatni az Állami Egyházügyi Hivatal illetékesé­nek. Ám hiába kopogtatna a Lendvay utcai épület bejáratán... Zavarba jönne attól is, hogy többfelé hall Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püspökről: az ő nevü­ket legfeljebb halk baráti beszélgetések során merte szájára venni. Azt sem érte­né, hogy miként beszélnek oly sokat a fasori gimnáziumról és más egyházi is­kolákról, hiszen ez hajdanán tabunak számított. A diakóniai teológiával kapcsolatos bensőséges vallomásokat viszont hiába keresné az egyház hetilapjában és egyéb kiadványaiban. Ha már a sajtóosztályon járna, megvenne néhány Bibliát, hogy hátizsákjába süllyesztve átcsempéssze őket a magyar-román határon erdélyi magyar hittestvéreinek, aggódván értük - különös tekintettel a falurombolás ter­vére. Persze félne a lebukástól, de attól is, hogy bizonyos szürke öltönyös urak is­mét tiszteletüket teszik nála, virágnyel­ven felajánlva a velük való együttműkö­dést. Hol mézes-mázos, hol fenyegető szavuk emléke újra és újra görcsbe rán­taná a gyomrát. Visszagondolna arra is, hogy egy, az istentiszteleteken mindig magnóval megjelenő atyafi milyen vegyes érzése­ket keltett benne. Egyrészt hitt neki, hogy a rögzített igehirdetéseket bete­geknek kívánja elvinni, másrészt aggó­dott is amiatt, hogy a felvétel egészen más célokat szolgálhat. A gyanakvás ilyen kellemetlen megnyilvánulásai elle­nére jó érzéssel gondolna tizenkilenc év­vel ezelőtti lelkigondozói munkájára, örömmel keresve a lelkész testvérekkel való együttműködés további formáit. Emberünk teljességgel értetlenül állna némely mai egyházi jelenség előtt. Egy­szerűen nem értené, hogy korábban jó légkörben együttműködő kollégák mi­ért címkézgetik és sértegetik egymást. Bizonyos késhegyre menő vitákhoz egy­szerűen hozzá sem tudna szólni. Mielőtt gondolatai és érzései teljes­séggel összekuszálódnának, elővenné régi, tizenkilenc éve érintetlen Bibliáját, és fellapozná Péter apostol második le­velének e szakaszát: .....az Úr előtt egy na p annyi, mint ezer esztendő, és ezer eszten­dő annyi, mint egy nap." (2Pt 3,8) Ettől az­tán végre megnyugodna, és több derű­vel szemlélné ezt a furcsa, összekuszált világot. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents