Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-21 / 3. szám
2 .41 20oy. január 21. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ VÍZKERESZT UTÁN 3. VASÁRNAP - Mt 8,1-13 Tavasz januárban Manapság egy kettős folyamat tanúi vagyunk. Egyrészt terjed a modern hitetlenség. Az óember harcol Isten ellen. Az egyházat elavultnak tartja. Tudni sem akar Isten igényeiről. Öntörvényű életet él. „Én tudom, hogy mi jó nekem!” - vélekedik. De nemcsak az ember harcol Isten ellen, hanem Isten is érezteti hatalmát és ítéletét. Pál apostol a Római levélben arról beszél, hogy nyilvánvaló Isten haragja... Sok baj, csapás van. Isten megingatja magabiztosságunkat. Tavaszi idő van januárban! Szép. De félelmetes is: azt kell éreznünk, hogy a természet kilépett a rendjéből. Hiszen nincs kezünkben az időjárás. Vihar, árvíz, hőség - szeszélyesen jöhetnek. Ma már senki nem tagadja a globális felmelegedés tényét. Egyes tudósok azt jósolják, hogy századunk hetvenes éveire eltűnnek a Földközi-tenger csodálatos üdülőparadicsomai... Helyükön homoksivatag lesz. A mediterrán zóna észak felé húzódik. Tél van, de elmarad a korcsolyaverseny, mert nincs jég, a műjég is elolvad... Síelni sem lehet még műhóval sem ilyen melegben. Elmaradnak a bevételek... Beteljesedik, hogy a dicsekvő ember elveszti magabiztosságát (Zsolt 30,7-8). Isten népe együtt szenved a megpróbáltatásokban a világgal, de nem csodálkozik. Mert csak az ige teljesedik be a büszke 21. századon: „...aki magát felmagasztalja, megaláztatik" (Mt 23,12; Károli-fordítás); .....Isten a kevélyeknek ellene áll...” (iPt 5, 5; Károli-fordítás) Amikor ezeket leírjuk, nem félelmet akarunk kelteni Istennel szemben, mert Isten nem elveszíteni akarja az embert, hanem éppen megmenteni, és ráeszmélteim arra, hogy tévúton jár. A megoldás: nem elfutni tőle, hanem hozzá menekülni, megbékélni vele. Letenni a fegyvert, amellyel harcolunk ellene, alázatosan elfogadni, hogy a világ sorsa, az emberiség sorsa és az én sorsom is az ő kezében van. Nem tehetünk nagyobb szolgálatot a mai nyugtalan, biztonságát vesztett emberiségnek, mint hogy sugározzuk a békességet, amelyet Isten naponta felkínál nekünk Jézus, a Szabadító által. Ne szégyelljük bevallani, hogy mi - büszke emberek - tehetetlenek vagyunk, de nem gazdátlanok Ha úgy érezzük is olykor, hogy életünket mint egy kis csónakot viharos szelek, vad hullámok dobálják, ott van a kormánykeréknél biztos kezű Gazdánk, aki - ha engedjük - békés vizekre viszi hajónkat. Csak engedjük át a vezetést... ■ Gáncs Aladár A családi békesség titkai Ha égve maradt - kapcsold le, Ha kiömlött - töröld fel, Ha a földön van - vedd fel, Ha kifogyott - töltsd meg, Ha piszkos - mosd el, Ha tele van - vidd ki, Ha szomorú - öleld át, Ha fáradt - altasd el, Ha hiányzik - írj neki, Ha kérdez - válaszolj, Ha mesél - hallgasd meg, Ha távol van - hívd fel, Ha ünnepel - lepd meg. És soha ne feledd: összetartoztok. M Ismeretlen szerző Mint ismeretes, az Evangélikus Életben megjelenő írások egy hét késleltetéssel kerülnek az EvÉlet on-line adatbázisába. A nyomtatott szám második oldalának rovatai azonban a megjelenéssel egyidejűleg teljes terjedelmükben elolvashatok, illetőleg letölthetők. „Menj el, és legyen a te hited szerint” A leprás megtisztításáról és a római százados szolgájának meggyógyításáról szóló tudósítást Máté így vezeti be: „Amikor [Jézus] lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt...” A Hegyi beszéd isteni kinyilatkoztatás igényével adott tanítását isteni hatalommal véghezvitt csodák hitelesítik. „A józan értelem itt kénytelen arra a következtetésre jutni, aminek Ni- kodémus - János evangéliumának 3. részében - így ad hangot:»Senki sem tehet ilyen jeleket, ha nincs vele az Isten«” - állapítja meg Luther. A leprás férfi mindent egy lapra tesz föl. Életét kockáztatja, amikor'a mózesi törvény leprásokra vonatkozó előírását megszegve nem tér ki a sokaság kíséretében közeledő Jézus útjából, hanem közel megy hozzá, és a lába elé veti magát. Ezért akár meg is kövezhetnék. De még tetténél is botránkoztatóbb, amit mond: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” Az ószövetségi nép hite szerint a leprától való megtisztítás egyenlő az új élet teremtésével, amelyre egyedül Istennek van hatalma. Gondoljunk a szír Naamán történetére, aki királya levelével érkezik Izrael királyának udvarába. A levélben ez áll: „...kérlek hogy gyógyítsd meg bélpok- losságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!” (2Kir 5,6) Amikor Izrael királya elolvassa, megszaggatja ruháját, és felkiált: „Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?!" (2Kir 5,7) A Jézus lábához boruló leprás férfi szava - „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz" - annak elismerése, hogy Jézus Isten hatalmával rendelkezik. De még ennél is többről van szó: olyasmit kér Jézustól, amit hívő zsidó csak Istentől kérhet. Úgy fordul az ember Jézushoz, hogy benne Istent szólítja meg. Tudnia kell, hogy ezzel az írástudók és a vallási vezetők szerint főbenjáró bűnt követ el: az ő mérlegükön szava istenkáromlásnak minősül, amelyért halálbüntetés jár. De ugyanez a vád merül fel Jézus ellen is, ha nem utasítja rendre. Jézus ehelyett kinyújtja a kezét, megérinti őt, és a döbbent csendben csak ennyit mond: ,Akarom. Tisztulj meg!” A kocka ezzel el van vetve. Ha a lepra nem tisztul le azonnal, akkor senki sem akadályozhatja meg, hogy istenkáromlásért mindkettőjüket a helyszínen meglincseljék. Ám a lepra abban a pillanatban eltakarodik (az eredeti kifejezés így is fordítható) a beteg ember testéről. Ezzel bizonyítást nyert, hogy Jézus szava valóban isteni szó, amely Isten teremtő hatalmát hordozza. Az ellenség elnémul, Jézus folytathatja útját Kapemaum felé. A levegő itt is rögtön megtelik puskaporszaggal: az idegen megszálló hatalom gyűlölt hadseregének tisztje közeledik Jézushoz, hogy a szállásán halálos betegen fekvő szolgájának életéért közbenjárjon. Jézus reakciója ebben a helyzetben már nemcsak vallási kérdés, hanem politikai is. Ha ő Izrael Messiása, akkor - a várakozás szerint - nem segíthet a Római Birodalom elnyomó gépezetéhez tartozó emberen. Ehhez képest másodlagos a vallási szempont, az, hogy Jézus - zsidó létére - azonnal késznek mutatkozik rá, hogy egy pogány ember szállására induljon. Nem is rajta múlik, hogy a látogatásra nem kerül sor. Ez a pogány ember ugyanis hisz Jézus szavának tér és idő korlátáit legyőzve, mindenütt érvényesülő isteni hatalmában. Szükségtelennek tartja, hogy Jézus személyesen keresse fel a beteget. Azt mondja, elég, ha a távolból parancsol a betegségnek, és az szavára eltávozik a szolgától. A választott nép ősi hite szerint Isten igéjében és igéje által bárhol jelen tud lenni, és véghez tudja vinni, amit igéjében kinyilatkoztat. Ezt a hitet korábban még a legszűkebb tanítványi körben sem alkalmazta senki Jézusra. Elsőként egy pogány római teszi meg. Máté meg is jegyzi, hogy amikor Jézus a százados szavait hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben.” A százados hitének nagysága nem a mértékében van, hanem minőségében: az ember Jézusban ismeri föl a mindenütt jelen lévő, a viA VASÁRNAP IGÉJE lágot igéjével teremtő és kormányzó, mindenható Istent. Jézus ma sem éri be ennél kevesebbel. Egyháza népétől, tőlünk is ezt a hitet várja. Luther így vall erről: „Ez az evangéliumi történet megmutatja, hogyan kell hinnünk, hitünknek miként kell az igéhez ragaszkodnia, és milyen mély alázattal kell várakoznia Isten kegyelmére. Aki ezt megfogadja, annak - miként a leprásnak és a római századosnak is - végül sikerül elnyernie, amit kért. Hited szerint történik minden, mihelyt szíved egyedül Isten kegyelmére és jóságára hagyatkozik, azt kívánja és abban bízik. Isten irgalommal fordul feléd, keblére ölel, és megsegít.” ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, megváltjuk sejtelmünk sincs hatalmadról és lehetőségeidről. Ajándékozz bátorságot, amely legyőzi aggodalmainkat, és szárnyakat ad kéréseinknek! Hadd érezzük meg, mi elevenít meg bennünket, és mi élteti a teremtettséget! Benned reménykedünk most és mindörökké. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Istenünk, mennyei Atyánk, köszönjük, hogy amikor szavunk a világban oly sokszor süket fülekre talál, hozzád mégis reménységgel és teljes bizalommal fordulhatunk örömeinkkel és bánatunkkal, hálaadásunkkal és kéréseinkkel. Hallgass meg most minket, amikor néped közösségében eléd visszük könyörgéseinket! [Lektor:] Köszönjük igédet. Kérünk, őrizd meg bennünk teremtő, gondviselő szavadat, s add, hogy ez a világ, amely megfeledkezett igéd életet jelentő útmutatásáról, ismét felfigyeljen arra, hogy te megszólaló, jeleket adó, utat mutató Isten vagy. így könyörgünk: mentsd meg ezt a vesztébe rohanó világot, add számára a megtérés és az újat kezdés lehetőségét. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Köszönjük, hogy emberré formáltál minket. Könyörgünk az emberiségért. Segíts meglátni a legfontosabb feladatot, hogy együtt tudjunk élni, gondolkodni, örvendezni embertársainkkal. Add nekünk Krisztus lelkületét, hogy figyeljünk egymásra, megfogjuk egymás kezét, s keressük mások javát."jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Köszönjük az életet. Könyörgünk mindazokért, akiknek életét nyomorúság, betegség, hiány vagy gyász teszi töredékessé. Add szívünkbe azt a gondoskodó szeretetet, amellyel Mesterünk végezte földi szolgálatát. Segíts, hogy mások gondját vegyük fel, s ne a magunkén siránkozzunk. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Köszönjük, hogy népet választottál magad számára. Könyörgünk egyházadért. Add, hogy örülhessünk a közösségnek, és építsük. Add, hogy gyógyítsuk bajait, és mi magunk is áldássá válhassunk benne. Add, hogy - áthidalva a különbségeket - egy Atya gyermekeiként és szereteted hírvivőiként jelenhessünk meg a világban. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, Fiad meggyógyította a kapernaumi százados szolgáját. Megmutatta nekünk, hogy országodban nem a betegség, a fájdalom és az elmúlás vár ránk, hanem a maradandó öröm. Segíts minket, hogy a hit jókedvével és a reménység örömével harcoljuk meg a ránk váró küzdelmeket, megmaradjuk a veled való imádságos párbeszédben, egykor pedig megérkezhessünk országodba, az örök menyegzőre. Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen! ISTENTISZTELET ES ENEKLES 3. Gyülekezet - kántor - lelkész: az ének összeköt ► Az elmúlt hetekben, hónapokban - hol szakmai véleményt kifejtve, hol pedig személyes érzéseik alapján - elsősorban egyházzenészek vallottak: mit jelent nekik a gyülekezeti ének. Most egy lelkész szól arról, miként köt össze, formál minket közös kincsünk, az evangélikus éneklés. (E. Zs.) Érdekes, sőt izgalmas lenne, ugyanakkor majdnem megvalósíthatatlan egy olyan széles körű felmérés, amelyben gyülekezeteink különböző rétegeiből szólalnának meg testvérek, s vallanának az éneklésről, az énekekhez való viszonyukról. A gyülekezet és a szolgálattevők - hadd kerüljön itt egy kategóriába a templom „két végén” ügyködő lelkész és kántor - egyaránt részesei a nagy lehetőségnek: az istentiszteleten találkozhatnak a hozzánk érkező Úrral. Az éneklés is ennek része. Három egyszerű, szinte banálisnak tűnő mondatban fogalmazom meg mondanivalómat ezzel kapcsolatban. Az éneklés szent ügy. Erre az istentisztelet résztvevőinek emlékeztetniük kell egymást. A gyülekezeti ének számunkra nem valamiféle mellékes dolog, amely nélkülözhető, hanem az imádság egyik formája, a hitvallás egyik lehetséges módja. Az ének - s ez lutheránus örökségünk egyik legszebbik része - igehordozó, azaz általa hallhatjuk, tanulhatjuk, gyakorolhatjuk Isten igéjét. Nagy segítség, ha ezt tudatosítjuk egymásban szavainkkal, hozzáállásunkkal, gondolkodásmódunkkal. Az ének - Luther így mondja - kiűzi az ördögöt. S ma, amikor a gonosz a legburkoltabb formákban, a leginkább álcázott módon s nemegyszer megtévesztően behízelgő stílusban környékezi meg az embert, különösen is szükségünk van erre a drága eszközre. Ezért is mondja reformátorunk, hogy az ének égi jó. Ezért az énekválasztás komoly feladat. Szinte anekdotaszerűen terjed az a történet, amely szerint egyszer valahol a „Milyen éneket válasszunk?” kérdésre ilyen válasz érkezett: „Mindegy, valami vallásosat.” Ez a szent ügy semmibevétele. Vannak külső tényezők, amelyek meghatározzák az istentiszteleti énekválasztást. Ilyen az egyházi esztendő,'az éneknek az isten- tiszteletben elfoglalt helye, de az is, hogy mit tud és énekel szívesen a gyülekezet. Az énekválasztás befolyásolja az egész istentisztelet dramaturgiáját. Az igeszakaszokkal, prédikációval, imádságokkal összehangolt, arra rávezető ének aranyat ér. S akkor még nem szóltunk arról a funkciójáról, hogy benne kicsenghet mindaz, amit a gyülekezet az igében kapott. Ezért az énekválasztás nem megy anélkül, hogy az istentiszteletet előkészítők alaposan végig ne olvasnák az összes igeszakaszt, zsoltárt, imádságot, s legalább gondolatmenetében ne ismernék az igehirdetés tervét. Nem megy egyedül sem, hiszen a több oldalról érkezők sokszínűén közelítik meg az Istennel való találkozást jelentő alkalom egészét. Nem megy imádság nélkül, hiszen ha az ének is igehirdetés, akkor annak megelevenedéséhez is szükséges a Lélek munkája; azért pedig könyörögni kell. Nem megy egyik pillanatról a másikra sem; érnie kell az istentisztelet fő gondolatának, a bibliai szakaszoknak ahhoz, hogy a ténylegesen megfelelő ének kerüljön be a nagy egészbe, teljessé téve azt. Lehet, hogy mindez idealisztikusnak tűnik, de az Istennel való együttlét alkalmához csak ez méltó. Az éneklésre készülni kell. Amikor a zsol- táros azt mondja: „Kész az én szívem, Istenem, hogy neked zengjek", ez arról árulkodik, hogy el kell jutni erre a „kész” pontra. Igen, a bűneset óta az emberi szív nem kész önmagától a bibliai értelemCANTATE tf wfílte bnrg iff viifcr(?50ít ben vett új énekre, az Istenre hangolt, vele hidat építő, vele párbeszédet folytató énekre. Önmagunkban csak a saját nótánkat tudjuk fújni. Ez lenne a „régi ének”, a kesergés, az önmagunk biztat- gatásának, netán dicséretének az-éneke, emberi kifejezése. A gyülekezeti, a liturgikus ének azonban isteni vonatkozású, s lényege szerint lehet Isten eszköze. Ezért szükségünk van ráhangolódásra. Lehet ez csupán egy mozdulat, egy só- hajtásnyi imádság, a belső csend kivárása vagy megteremtése. A készülés természetesen tanulást is jelent. Az új vagy még ismeretlen énekek tanulását, a bizonytalan énekek gyakorlását, az énekek tartalmának tanulását, hogy tudatosan énekeljük a szöveget. Az ének összeköti a gyülekezetei, a kántort és a lelkészt. A feladat, a soronként együtt vett levegő közösséggé formál. Éljünk ezzel a nagyszerű lehetőséggel! ■ Hafenscher Károly LAPUNK A VILÁGHÁLÓN IS OLVASHATÓ A W W W. E VÉL ET. H U CÍMEN.