Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-13 / 19. szám
8 2007- május 13. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS Deák téri staféták Ballagás - bankrablás A ballagásról, az érettségid készültem írni. Talán szubjektív okokból is, ugyanis az iáén ballagott harmadik, legkisebb unokám. Közvetlen tapasztalatom van tehát arról a nemzedékről, amely a rendszerváltozáskor született. Amelynek teljes élete már a polgári demokratikus Magyarországon, a jogállamban zajlik. Amely számára már természetes, hogy a szünidőt külföldön is eltölthe- ti, de akár a tanulmányait is folytathatja egy másik országban rövidebb-hosszabb ideig. Feltehetőleg inkább minket, idősebbeket tölt ez el örömmel. Mi még mindig rácsodálkozunk enyhe szomorúsággal arra, hogy mi mindent jelent, mi mindent tesz lehetővé a szabadság, és milyen energiákat képes mozgósítani. Imi szándékoztam arról, hogy az immár megszilárdult, a társadalomban elfogadott, magas presztízzsel bíró egyházi iskolarendszerben is ballagnak a diákok jó lenne tudni -deez az Úristen titka, ő ismeri szívünket hányán voltak a ballagok között olyanok akik számára sajátosan fontos volt, hogy egyházi iskolába jártak Akik a magas szintű ismeretek mellett hitre, élő Krisztus-hitre is jutottak az iskolai évek során, akár magában az iskolában, akár a háttérül szolgáló gyülekezetben. És kutatnánk a jövőt: hányán lesznek a mostani ballagok között, akik - mint sokan az egykori fasori diákok közül - itthon és külföldön iskolájuk jó hírét is öregbítik teljesítményükkel? Vizsgálódásra ad okot a most érettségizők között is az a képviselői javaslat, hogy a családosok - eldöntendő, hány gyerek után - többlet szavazati jogot kapjanak az országgyűlési választásokon. Szokatlan, de alapvetően rokonszenves gondolat, hogy az országos politikában is markánsabban jelentkezzék ily módon a családok érdekérvényesítése. Persze - és ez már mai megosztottságunkat jellemzi - rögtön megszólal a kisördög: melyik szülő szavazzon a kiskorúak nevében? Hiszen elképzelhető, hogy más-más pártot preferálnak... Osztrák szomszédaink elhatározása reálisabb. Tizenhat éves korra kívánják leszállítani a választói korhatárt. Magam - és ezt erősíti az idei ballagás is - nagyon egyetértek a gondolattal. Orvosszemmel is. Igen, gyorsabban érnek a mai fiatalok, még ha ismerjük is ennek a vadhajtásait. Többségüktől bízvást elvárható már tizenhat éves korban a tudatos, érett döntés. Fontos szempont, hogy az egy-egy parlamenti választás utáni politika bizony igencsak kihat az aktuálisfiatal nemzedék jövőjére. Minderről készültem írni, amikor a társadalom józan többségével együtt szembesülnöm kellett a sírgyalázás és a fényes nappal elkövetett, halállal, sebesüléssel végződő fegyveres bankrablás rémségével. A két, egymástól látszólag távol eső eseményben közös, hogy a maguk módján a társadalom állapotát, zaklatottságát, eszmehiányát fejezik ki, azt a helyzetet mutatják, amikor minden megtörténhet, amikor eluralkodik a bizonytalanság. Ilyenkor szokták azt is mondani, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa. Az értéktorzulások már- már oda vezetnek, hogy olykor a deviáns válik etalonná jelentős társadalmi csoportok számára. Ezért nem elégedhettem meg eredeti elképzelésemmel, a ballagások pozitív üzenetének ecsetelésével, hiszen nem kendőzhetjük el a társadalmi bajokat. Azért sem, mert mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy gyermekeink, unokáink olyan társadalomban élhessenek, alkothassanak, ahol az értékrend kizárja a kegyeletsértést, nem ad teret az erőszakos cselekményeknek. Remélem, nem csak engem érintett mélyen az elmúlt héten az evangélikus szószékekről hangzó intelem, jakab apostol figyelmeztetése. Ne tévelyegjetek! Megdöbbentő, hogy mennyire időszerű a 21. században is az apostol egykori üzenete. Egyének, közösségek, politika, társadalom - ma is járjuk a tévutakat, egészen más körülmények között, mint egykor. Immár nem hívő szakemberek, politikusok, közgazdászok is állítják, hogy erkölcsi megújulás nélkül nem valósítható meg semmilyen reform, legyen szó államigazgatásról, egészségügyről, oktatásról. Legyünk gyorsak a hallásra, késedelmesek a szólásra és a haragra - tanít az apostol. Legyünk tehát képesek elfogadni mások véleményét, és megfontoltan, felelősen, indulatmentesen döntsünk. Érvényesül-e valamennyire ez a gondolkodás a mai magyar közéletben, akár csak az egyházi életben? Talán új stratégiára lenne szükség az egyházi közösségekben is. Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy amint a mi örömünk, a mi büszkeségünk is az egyházi iskolák ereje, a ballagok tudása, hite, ügye, a társadalmi drámák a mi kudarcunkat, szégyenünket is jelentik, felelősségünket hangsúlyozzák. ■ Frenkl Róbert Nem csupán a végzős diákok „ballagtak el” a napokban a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumból, de az intézmény igazgatótanácsának leköszönő tagjai is. Őket április 26-án - több egykori és mai egyházvezető jelenlétében - színházi bemutatóval kedveskedve búcsúztatták az intézmény dísztermében. (Interjú az előadás rendezőjével lapunk 5. oldalán.) Ugyanitt másnap az iskola volt növendékeinek hagyományosnak számító tavaszi találkozóját tartották meg. Ennek résztvevői azonban - a tradíciónak megfelelően - a Deák téri templomban gyülekeztek, és ifi. Cselovszky Ferenc lelkész igehirdetése után vonultak át az alma materbe. Az öregdiák-találkozón fellépett a gimnázium két ifjú zenésze, valamint két versmondója is. Az alkalom legérdekesebb színfoltját talán mégis egy volt diák levelének a sorai jelentették. A ma már kilencvenhat esztendős dr. Magos Mihály- né Viczenna Mária 1927-ben érettségizett az akkor még Evangélikus Leánykollégium nevet viselő tanintézményben. Egykori diáktársainak címzett üzenetét M. Tóth Katalin tanárnő olvasta fel. Kézdy Edit igazgató pedig - lelkiismeretes munkájáért - köszönetét mondott a korábbi találkozók szervezőjének, Sólyom Évának, akitől M. Tóth Katalin vette át a stafétabotot. Az április 27-i összejövetel koszorúzással ért véget: a Kufstein várában raboskodott magyarok emléktáblájának a gimnáziumban lévő másolatánál Kézdy Edit és dr. Martosné Sztrokay Piroska, az iskola egyik „régi tanára” helyezte el az emlékezés virágait. A legifjabb „öregdiákok” május 5-én, szombaton hálaadó istentisztelet után ballagtak el, és búcsúztak az alma matertől. ■ GaZsu Emlékidézőfényképmustra az öregdiák-találkozón Soror optima Könyvtári beszélgetés Sólyom Évával ► Amikor belép botjával az iskola kapuján, mindenki ismerősként üdvözli. A kedves, idős hölgy a Deák Téri Evangélikus Gimnázium rendezvényeinek elmaradhatatlan résztvevője-szervezője; személye elválaszthatatlanul összeforrt szeretett Deák téri gyülekezetével és alma materével. A főváros szívében lévő patinás lutheránus oktatási intézmény elődjének - a Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumnak - az öregdiákjával, Sólyom Évával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy tizenöt év után befejezte az iskola igazgatótanácsában végzett szolgálatát.- Úgy tudom. Kézdy Edit igazgatónő nevezte el Önt a „Deák tér anyjának". Miért?- Nem mentem férjhez, nem születtek gyermekeim és unokáim. A Deák térre járó fiatalokat tekintem fiaimnak és leányaimnak, így én vagyok az ő „anyukájuk" - mondja nevetve.- Az iskola könyvtárában ülve beszélgetünk. Történetesen a mellettünk lévő polcon is van olyan kötet, amelyet Ön ajándékozott az intézménynek...- A gimnázium - amelynek én 1941 és 1949 között voltam a diákja - 1952-ben megszűnt felekezeti iskolaként működni. Amikor aztán volt diáktársunk, Kovács Mária 1992-ben azzal a kérdéssel-ké- réssel fordult hozzánk, hogy tudnánk-e könyveket ajándékozni visszakapott iskolánk könyvtárának, a Deák téri öregdiákok, azaz a Deák téri Evangélikus Leánygimnázium egykori tanulói természetesnek vették, hogy ezen a módon is támogatják volt alma materüket. Abban tehát, hogy - ekkor, illetve később, 2002-ben, amikor tizennégy doboznyi könyvet adtam a könyvtárnak - én is az adományozók között voltam, voltaképp nincs semmi különleges.- Éva néni azonban nemcsak könyvet ajándékozott, hanem az öregdiákok közti kapcsolattartás szorgalmazásával szabad ideje jelentős részét is szeretett iskolájára áldozta.- Már a második világháború előtt létezett a Volt Növendékek Egyesülete. Mondanom sem kell, hogy ennek egyik feladata az akkori evangélikus fiúiskola, a fasori gimnázium ifjaival való találkozók, közös bálok szervezése volt. Érdekességképp megemlítem, hogy a közös bálokat a New York kávéházban tartották. Az egyesületet azután az ismert történelmi okokból megszüntették, de akinek megadatott, hogy Deák téri öregdiáknak mondhassa magát, egy életre lekötelezettje lett alma materének.- Az intézmény a rendszerváltoztatás után, 1992-ben került vissza egyházunk tulajdonába. Úgy tudom, Ön is az elsők között sietett a gimnázium segítségére, hogy az államosítás után általános iskolának használt épületben jobb körülmények között folyjon az oktatás.- A Soroptimist nevű nemzetközi női klub tagjaként - amely nevét a soror optima, azaz „legjobb nővér” kifejezésből eredezteti - próbáltam a szervezet tagjaival megismertetni az újrainduló gimnázium anyagi nehézségeit. Hadd tegyem „szerénytelenül” hozzá: sikerrel. Emellett bábáskodtam az iskola alapítványának születésénél is, és bár a Budapesti Műszaki Egyetem vegyipari gépész szakán végeztem, tehát nem vagyok jogász, kidolgoztam az alapítvány alapító okiratát. Az öregdiákokkal kapcsolatos teendők elvégzésével a kilencvenes évek közepén bíztak meg. Tudni kell, hogy dr. Kékén András Deák téri lelkész özvegye már a nyolcvanas években vendégül látta lakásában a régi diákokat. Ezeket az összejöveteleket a nyolcvanas évek végén „telepítették át” a gimnázium épületébe, elődöm, Oppel Márta vezetésével. Így az öregdiákok tulajdonképpen vendégekké váltak abban az iskolában, amely mindig is az egyház tulajdonában volt. Ez mindenesetre érthetőbbé teszi, hogy a gimnázium öregdiákjai miért tudtak és akartak a Deák téren is szinte azonnal a visszakapott intézmény segítségére sietni.- Azért, gondolom, az „egymásra találás” érdekében is sokat kellett munkálkodni.- A legnehezebb feladatot a volt diáktársak régi névsorainak aktualizálása jelentette. Az 1924 és 1952 között itt tanulók elérhetőségét, azaz huszonnyolc év (!) diákjainak adatait kellett egyeztetni, számítógépre vinni. Emellett közel húsz éve minden tavasszal megtartjuk az öregdiák-találkozókat, amelyeket már az előző év őszén el kell kezdeni szervezni.- Ezt a rendezvényt azonban az idén már nem Ön, hanem az utódja koordinálta...- „Mindennek rendelt ideje van.” Idén hivatalosan is átadtam a szervezési feladatokat, miként megszűnt igazgatótanácsi tagságom is. Az első döntés oka abban keresendő, hogy ideje volt átadni a helyemet egy fiatalabbnak, aki a nagymama és unoka korosztály között van, és ugyanolyan jól ismeri a mai iskolát, mint én a régit. Biztos vagyok abban, hogy a nagyszerű M. Tóth Katalin tanárnő személyében jó kezekben tudhatom az öregdiák-találkozók ügyét. Az igazgatótanács tagjainak számát a hatályos egyházi törvények értelmében kell csökkenteni, ezért tizenöt év szolgálat után elköszöntem ettől a grémiumtól is, ahol én - Deák téri presbiterként - elsősorban az iskola és a gyülekezet közötti kapcsolattartásra helyeztem a hangsúlyt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megszakítanám a kapcsolatot akár az egyházközséggel, akár a gimnáziummal. A gyülekezetben hosszú ideje vagyok presbiter, az iskolai rendezvényeken szintén igyekszem részt venni a jövőben is, hiszen már a szüleim is a Deák téri gyülekezetbe jártak, itt házasodtak össze, engem itt kereszteltek. Magától értetődő volt, hogy ebbe a gimnáziumba írattak be. Nagyon szép éveket töltöttem itt, sok szeretetet, emberséget és tudást kaptam tanáraimtól. Kívánom, hogy hosszú évtizedek elmúltával ezt az örökséget mondhassák magukénak az iskola jelenlegi diákjai is, és mindent, ami rajtuk áll, tegyenek meg volt iskolájukért, hozzám hasonlóan örömteli, „felülről kapott” szolgálatként fogva fel azt. ■ Gazdag Zsuzsanna Szép Agnes felvételei május 5-én, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ballagásán készültek
