Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-13 / 19. szám
‘Evangélikus Élet®* KULTÚRKÖRÖK 2007. május 13. 5 m A Szokolay család kamarakoncertje Békásmegyeren A MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJJAL KITÜNTETETT Evangélium Színház DUNA PALOTA (Budapest V., Zrínyi u. 5.) Heltai Jenő: Egy fillér Álomjáték három felvonásban szereplők: O. Szabó István Jászai-díjas, Forgács Szilvia, Kárpáti Tibor, Szőlőskei Tímea, Martin Adél, Gyurin Zsolt, Farkas Tamás, Szoboszlai Éva, Lénárt László, Mucsi Sándor, Szabó Péter, Medgyessy Pál Rendező: Udvaros Béla további előadások: május 19., 26., szombat délután 3 óra május 13., június 3., vasárnap este 7 óra Jegyárusítás mindennap az 1/250-5338-as telefonszámon, valamint hétfő, szerda, péntek délután 14-18 óra között a Duna Palota portáján (tel.: 1/235-5500). Helyárak: 2200,1700,1400 forint. Történelmi látomás a gimnáziumban ► Amikor Pál Diana orgonaművész hozzáfogott az idei tavaszi koncertsorozat megszervezéséhez, elsősorban olyan családokra gondolt, amelyeknek a tagjai együtt (is) zenélnek. Az áprilisi barokk est után május 6-án a Szokolay család ismertette meg évszázadok zongoramuzsikájával mindazokat, akik ellátogattak a békásmegyeri evangélikus templomba. A különleges élményt nyújtó családi kamarakoncerten tanár játszott tanítványaival, testvér a testvérrel, férj a feleséggel, apa a fiával. Míg a Kossuth- és Erkel-díjas evangélikus muzsikus, Szokolay Sándor talán éppen újabb zeneművét komponálta soproni otthonában, családjának ifjabb tagjai Hándeltől Chopinig ívelő „zongoradarabsort” szólaltattak meg vasárnap esti hangversenyükön. A repertoárt Szokolay Balázs zongoraművész állította össze. A világhírű művész ifjú feleségével, fuvolaművész öccsével és annak családjával, valamint édesanyjával érkezett Csillaghegy—Békásmegyer zenekedvelő gyülekezetébe. Mint a bemutatkozásból megtudhattuk, már a nagyszülők is muzsikusok voltak. Bár ma már csak hárman vannak a pályán, a négy Szokolay fiú is a zeneművészet útján indult el; a legidősebb testvér jelenleg Kanadában koncertezik. A békásmegyeri hangversenyre vállalkozó családtagok - egy kivétellel - mind zongoraművészek; Szokolay Ádám hangszere a fuvola. Szokolay Balázs hol hitvesével, hol tízéves unokaöccsével játszott négykeérdeklődő közönség. A koncertek célja a lélekemelő együttlé- ten túl a két gyülekezetben zajló felújítási munkálatok költségeihez való hozzájárulás volt. A nógrádi gyülekezet parókiájának, illetve gyülekezeti házának a tetőfelújítási munkálataira készül, Kétbodonyban pedig a ravatalozó felújítása az idei évre kitűzött cél. A jótékonysági koncert a lelkész feleségének, Bozzay Cecíliának az ötlete volt - ő is szervezte meg. Maga is zenész, gyözest. Händel, Bach, Mozart, Beethoven műveit szólaltatták meg, egy percnyi kétséget sem hagyva afelől, hogy ha az egyik családtag „kiesik", a másik rögtön folytatni tudja. Még akkor is, ha a család amúgy csak karácsonykor szokott együtt zenélni. Bár ahogy Szokolay Balázs elmondta, megtörni látszik az eddigi hagyomány: egyre gyakrabban - nem csak karácsonykor - muzsikálnak együtt a családtagok. Ennek volt példája a békásmegyeri hangverseny is. Ezt május 13-án 11 órai kezdettel egy újabb családi kamarakoncert követi a Bartók-házban, amely egyúttal Szokolayné Szesztay Sára kisplasztika-kiállítását is megnyitja. A zongora- művésznő - saját bevallása szerint - ma már több időt tölt szobrászkodással, mint gyakorlással. Békásmegyeren azonban - fia kérésére - egy Bartók-darabbal ismét zongorához ült. .... ; ... ■■-V-, A SZERZŐ FELVÉTELE A zongoránál a legifjabb Szokolay Szokolayné Szőke Diána nemcsak férjével játszott kétkezest, de vizsgadarabját is előadta. A tanárképző főiskolát végzett ifjú asszony Bach d-moll toccatájával készül megvédeni zeneakadémiai diplomáját. (Szinte egy időben néz elékerei pedig Szekszárdra nyúlnak, így hát kézenfekvő volt számára, honnan lehetne segítséget kérni terve megvalósításához. Naszladi Judit, aki az alapítás, azaz 1994 óta a kórus vezetője, örömmel fogadta el a meghívást. Az énekkar harminc taggal érkezett. A hangverseny színvonalát nemcsak a meghívott művészek, a kórusvezető és a zeneileg jól képzett tagok garantálták, hanem az is, hogy az együtbe annak, hogy kezébe vegye újabb oklevelét, és karjaiba ölelhesse születendő kisfiát.) A múlt vasárnapi est babérjait talán mégis ifjabb Szokolay Ádám Zsolt arathatta le. A tízéves művészpalánta ugyan még csak a Kodály Zoltán Általános Iskola negyedik osztályában ismerkedik a tan- anyaggal, azonban a Zeneakadémia előkészítő tagozatán már a különleges tehetségekkel együtt gyakorol - zenei pályafutásának röpke hat éve alatt számos hazai és nemzetközi versenyt megnyert. Első alkalommal ötéves korában hozott el első díjat egy tehetségkutató versenyről. Ugyancsak ötéves korától kezdve zongorázik együtt nagybátyjával, Szokolay Balázzsal is, kivívva minden elismerését. Ha a nagypapa személyesen nem lehetett is jelen a békásmegyeri hangversenyen, az unoka repertoárjában Szokolay Sándor 1. szonatinája is helyet kapott. Az apródfrizurás megjelenésével is művészlelket sejtető kisfiúban egy percig sem merült fel, hogy más pályát is választhatna. Zongorajátékában mindenesetre nemcsak a tehetsége tükröződött, hanem a zeneszeretete, a játék élvezete is. A fuvolaművész édesapa és a zongoraművész édesanya - Szokolayné Pásztor Edina - fia a hangverseny befejezése után azonban önfeledt gyerekként rohant ki a templomból, kis csibész módjára pattogtatva, rugdosva egy megkaparintott labdát. Az Évszázadok muzsikája címmel hirdetett családi hangverseny záródarabja - Chopin g-moll balladája - egyúttal hívogató is volt arra a balladaestre, melyet Szokolay Balázstól hallhatunk majd november 15-én a Zeneakadémián. ■ Veres Emese-Gyöngyvér tes március 23-án minősítő hangversennyel egybekötött CD-felvételen vett részt. (A minősítésen a kórusok által megszerezhető legmagasabb - a „hangversenykórus” - fokozatot kapta a Gárdonyi Zoltán Református Együttes.) A koncerteken - sok más gyönyörű ének mellett - a következőket hallhatta a közönség: a névadó Gárdonyi Zoltántól, aki a protestáns zene kimagasló alakja, orgonaművész és zeneszerző, az Énekeljetek az Úrnak és a Szívemnek kősziklája című vegyes kari kompozíciókat; Farkas Ferenc Lupus Fecit című alkotását, mely egy Catullus-versre készült; Cesar Franck Panis angelicusát („angyali kenyér”); Gabriel Faurétől a Jean Racine énekét francia nyelven; Charles Francois Gounod-tól pedig a Gallia kantáta fináléját és A Messiás jön című darabot. A hallgatóság vastapssal hálálta meg a csodálatos és igen magas színvonalú előadást. A tapsot természetesen ráadás énekek követték, köztük Szokolay Sándor M iatyánkja. A koncert után Nógrádon és Kétbo- donyban is szeretetvendégség során beszélgethettek a helybeliek a művészekkel. Ezeket az alkalmakat az asszonyok nagy szeretettel és gondoskodással készítették elő - csakúgy, mint a koncertet megelőző ebédet. A kórustagok Nóg- rádban, gyülekezeti tagok otthonaiban szálltak meg. Nógrádon a hangverseny bevétele 130 ezer, Kétbodonyban pedig 52 ezer forint volt. A kórus a szekszárdi evangélikus templomban október 21-én mutatja be márciusban készült CD-jét, melynek címe: Erősségem és énekem az Úr. A lemez bemutatásában Tillai Aurél zeneszerző, Liszt-díjas karnagy, egyetemi tanár segédkezik majd, aki a minősítő hangverseny zsűritagja volt. ■ B.C. ► Az idő fölött című darabot, Kiss B. Zsolt színművét adta elő a Deák Téri Evangélikus Gimnázium Tü- körSzín-pad színjátszó köre. A művet, melyben mai fiatalok találkoznak történelmünk, irodalmunk nagyjaival, először a diákság láthatta, majd díszelőadáson a szülőknek és az iskola leköszönő igazgatótanácsának is bemutatták. Az előadás után Korompayné Sebestyén Nóra tanárnővel, a darab rendezőjével beszélgettem.- Régóta működik a gimnáziumban a színjátszó kör?- Sokakban kialakult az igény, mire 2006 őszén elkezdtünk együtt dolgozni.- Mikor volt az első bemutató?- Az utolsó adventi áhítat keretében mutatkoztunk be egy néhány szereplős, nyolc-tíz perces jelenettel.- A most látott darabra hogyan találtak rá?- A szerző kedves kollégám volt a József Attila Gimnáziumban, német-la- tin-történelem szakos. Idős korára már a harmadik kötete jelenik meg. Elsősorban lírikus, ez a kis dráma egyik első „gyermeke”. Lelkialkatára jellemző, hogy amikor a bemutatón felhívtuk a színpadra, és úgy megbotlott, hogy a körülötte állók nyúltak utána, azt mondta: „Egész életemben így volt. Amikor le akartam esni, mindig elkapott valaki...”- Mennyire elemzik a szöveget a készülés során?- Először mindenki elolvassa, és nagyon sokat beszélünk is róla. Az idők találkozása ebben a műben kicsit megzavarta őket. Nemcsak azért Az idő fölött a darab címe, mert olyanok vannak egyszerre a színpadon - Kossuth, Radnóti, IV. Béla -, akik más korban éltek, hanem mert az idő fölötti értékekről szólnak a párbeszédek. „Szellem és lélek vagyunk tér és idő fölött” - mondja Széchenyi a darab elején.- A mű, már bocsánat, kicsit didaktikus, erőteljesen sugalmazó...- Mondjuk úgy, hogy az egész egy nagy példázat. Minél kisebb egy gyerek, annál konkrétabban kell fogalmazni; később tud a „dolgok mögé nézni”.- Csak nem gyerekeknek íródott?- De igen, egy március 15-i ünnepségre készült a darab a kilencvenes évek elején. Olyan tanár írta, aki történész és hívő ember is. Lírája lényegesen metaforikusabb.- A nemzet problémáján túl más, öröknek tűnő kérdéseket is feszeget, például a férfi-nő viszonyt, az árulás-besúgás témáját.- A diákok megértették, hogy a férfi és nő kapcsolata sem lehet meg örök értékek, alapok nélkül. Jólesett, hogy sokkal közelebb éreztem értékrendjüket a darab világához, mint napjaink kiüresedett kapcsolataihoz. Éppen így tudták jól eljátszani, hogy látják a mai kapcsolatok hamis voltát. A spicli szimbolikus alakjától egyértelműen elhatárolódtak. Még Görgey ellen is történelmi érveik voltak, hát még az „örök spicli” ellen! Viszont a szereplőt még véletlenül sem, viccből sem keverték össze az eljátszott figurával.- Ez tényleg sokat elárul róluk. Flogy készül a szereposztás?- Előre borítékolom a javaslatomat, majd a diákok elolvassák a művet. Aztán „ajánlatot tesznek”, ki mit játszana el szívesen. Az ajánlatuk nagy százalékban egyezik az én verziómmal.- Mit láthatunk a következő előadáson?- Moliére Kényeskedők című komédiáját próbáljuk. A tanévzárás előtt kevésbé leterhelő, sokszereplős művet kerestem, ami azonban felszabadult bolondozásra ad lehetőséget. Nagy örömömre új színészpalánták is jelentkeztek.- A fakultációba, az edzésbefektetett munka mérhető eredménnyel jár. Mit nyernek a gyerekek a színházasdival?- Önbizalmat ad nekik. Sokadszor látom, hogy a színjátszásban kinyílik számukra egy ismeretlen világ, s közben ők maguk is kinyílnak. A kollégák is új oldalukról ismerik meg ezeket a gyerekeket. Meghatott, hogy mennyi szívvel játszanak. Ezeken túl pedig a nyolc évfolyamos iskola melletti érvnek is érzem ezt a közös játékot, hiszen annyi szeretettel ugratják és tanítják a nagyok a kicsiket, pá- tyolgatva nyesegetik őket, kicsit próbálgatják a tanár-, a szülőszerepet. A kisebbek pedig beavatott, de tisztelettel elegy szemtelenséggel nőnek föl hozzájuk.- Vállalnak-e vendégszereplést?- Úgy gondolom, persze, ám az érintettek nélkül nem akarok erről nyilatkozni.- Sok sikert és örömöt kívánok a további munkához, nemcsak a színjátszó körnek, hanem nekünk, nézőknek is. m z. zs. Jubilate vasárnapi zengedező dicséret Jótékonysági koncert Nógrádon és Kétbodonyban ► „Örvendj, egész föld, az Istennek! Zengjétek dicső nevét, dicsérjétek dicsőségét!” A 66. zsoltár első két versével köszöntötte Kollár Zsolt frissen vizsgázott lelkész a Gárdonyi Zoltán Református Együttest, illetve a neves fellépőket - köztük Papp Krisztinát, a Pécsi Nemzeti Színház művészét és Lozsányi Tamás orgonaművészt, a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola tanárát -, továbbá Lemle Zoltán református lelkipásztort, a kórus alapítóját és a gyülekezeteket. Nógrádon április 29-én, Kétbodonyban pedig április 30-án gyülekezhetett össze az Isten házában tartott jótékonysági koncertre az