Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-15 / 15. szám
‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2007. április 15. Én, Barabbás Ostobaság! Ostobaság ez az egész! Még hogy feltámadt! Az igaz, hogy a kő el volt hengerítve - a saját szememmel láttam magam is-, de ez még nem bizonyít semmit, a tanítványai is elmozdíthatták, hogy elvigyék a testet... A követői közül az egyik azt mondta, amikor találkoztunk, hogy azért szövi a hálót még beszélgetésünk közben messze Galileától, Jeruzsálemben is, mert már annyira megszokta. És azért is, mert a Mestere egyszer így szólt hozzá: „Emberhalásszá teszlek...” Még hogy emberhalásszá...! Én ugyan nem hagynám magam „kifogni" senki emberfiától, még ettől a férfitól sem, aki állítólag az Isten fia, és azt hirdette, hogy szeressük még az ellenségeinket is. Még hogy az Isten fia?! Persze, hogy megtámadtam az álszent főpapokat! Hiszen jó okom volt rá. Valamiből élni kell, kellett a pénzük, kellett a zsákmány, én meg ugyebár rabló vagyok. Szabadon engedett „gonosztevő”, aki helyett a Názáretit szegezték a keresztre. De most újra elfogtak. Biztos megint tömlöcbe vetnek, és még egyszer nem menekülhetek még a haláltól sem. Ám legyen! Micsoda?! Mert az ünnepen a nép a szabadon bocsátásomat kívánta, nem végezhetnek ki?! Egy szicíliai kénbányába kerülök életem fogytáig?! De én tudom, hogy nem halok meg! Élni fogok! O akarta, ő akarta! Húsz éve végzem már ezt a kegyetlen rabszolgamunkát. Mindig valaki mással összeláncolva, egyre mélyebben a föld gyomrában. A mostani társam nagyon beteg; már jön is a felügyelő a kováccsal, hogy elvágják a vasláncot, és valaki mást rendeljen mellém a végzet... Újra érezhetem és élvezhetem a nap sugarát! Már nem volt idő arra, hogy egy újabb nyomorulthoz láncoljanak, régi társam és én - csak mi ketten - túléltük a bánya beomlását. Szerinte - aki keresztény, Krisztus követője - ez csoda és egy jel arra, hogy még élnem kell... Később is ezt mondta, akkor, amikor a bányából a szántóföldekre, majd Rómába, az arénába, a gladiátorok közé kerültünk. A vele töltött idő alatt sokszor hallottam tőle a Mesterről. Néha nagyon zavart, hogy már megint róla beszél. Egyszer egy ilyen alkalommal ezért megengedtem neki, hogy a medálra, ami a nyakamban függött, és Tiberius császárt ábrázolta, rávésse Jézus jelét, a keresztet. Remélem, így most már végre békén hagy... „Miért viseled a kereszt jelét, ha nem hiszel benne?” - vontak kérdőre egyszer. „Én megpróbáltam hinni, de nem sikerült. Nekem nincs istenem” - válaszoltam. A társam azonban kiállt a meggyőződése mellett. Kivégezték. Másnap kiástam a testét a földből, és elvittem a katakombába, mert úgy hallottam, ott találkoznak egymással titokban a keresztények. Távoztomban el is tévedtem a sötét folyosókon, nehezen találtam meg a kivezető utat. Róma ég! A keresztények gyújtották fel - mondta valaki, amikor tudakoltam, mi történt. Igen, ezt is kellett tenniük, mert csak így jöhet el az ő országa, ha elpusztul a régi világ! Rögvest fáklyát ragadok én is! Vesszen a bűnös város! Börtönbe kerültem gyújtogatás miatt. A keresztények közé hoztak. Péter is itt van, a halász. O azt mondja, tévedtem, mert nem ők borították lángba a várost; majd arról beszélt, hogy a Mester nem így, hanem a szeretet által akarja legyőzni a világot, és ez által akar uralkodni az emberek szívében és életében. Keresztre feszítették a Názáreti követőit, köztük engem is. Érzem, hogy földi utam hamarosan végéhez ér. Furcsa, hogy én is itt fejezem be az életem, ahol egykor ő. És úgy, ahogy ő. Keresztre szegezve. Érzem, ahogy lassan elszáll belőlem a lélek, és lepereg előttem az életem. Azt hiszem, végre megértettem mindent. O valóban Isten Fia volt. És meg kellett halnia. Nemcsak miattam. Hanem értem is. Nem kételkedem hát többé. Őrá bízom magam, én, Barabbás. ■ Gazdag Zsuzsanna (A televízióban nagypéntek este vetített Barabás című olasz filmdráma nyomán) Kedves Gyerekek! ► Tizenkét hete indult, kilencrészes sorozatunkban Görbefalva lakóival ismerkedhettek meg. Minden részben találtok egy rejtvényt is. A helyes megfejtést küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A megoldásokat egyben összegyűjtve is postára adhatjátok, jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főtéren körben összesen kilenc ház, a templom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép templomuk, amelynek a harangja minden este dallammal búcsúztatja a lemenő napot. Emellett arra is büszkék az ott lakók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak, vagy valahogyan kötődtek hozzá. Az arra járó idegeneknek mindig mesélnek is róluk. 7Görbefalván a templom mellett Tamás háza áll. Ő az arra járóknak mindig elmondja, honnan ered a tamáskodni kifejezés.-Jézus feltámadása bizony hihetetlen dolognak tűnt a tanítványok számára. Hiába voltak szemtanúi többször is Jézus csodatévő képességének, amikor például feltámasztotta Lázárt vagy a na- ini ifjút, nehezen fogadták el az örömhírt, hogy Jézus újra él. Amikor épp az emmausi tanítványok meséltek a többieknek a feltámadt Mesterrel való találkozásukról, a szoba közepén megjelent Jézus, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Nagyon megijedtek, mert azt hitték, szellemet látnak. Ő azonban megnyugtatta őket: „Ne féljetek! Hiszen én vagyok. Nézzétek meg a kezemet és a lábamat. Tapintsatok meg! A szellemnek nincs húsa és csontja, de látjátok, nekem van.” Majd enni kért tőlük, és a szemük láttára megevett egy darab sült halat. Ők pedig elhitték, hogy a Megváltó valóban feltámadt. Tamás azonban nem volt velük, és amikor a többiek lelkesen elmesélték GYERMEKVAR Rovatgazda: Boda Zsuzsa neki, hogyan találkoztak a Mesterrel, azt mondta: „Ha nem látom, és nem érintem meg az ujjammal a kezén a szegek helyét, akkor nem hiszem el." Nyolc nap múlva újra együtt voltak, Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent köztük. Tamást pedig odahívta magához, és így szólt hozzá: „Gyere, nyújtsd ide az ujjad, a kezed tedd az oldalamra, hogy ne légy hitetlen, hanem higgy.” Tamás ekkor bocsánatot kért a Mestertől, hogy addig tamáskodott, és nem hitte el, amit a többiek mondtak neki. Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Melyik úton tud Tamás eljutni a házhoz, ahol a többi tanítvány van? Isten tanít Az első' szép, derűs, tavaszi hétvégén a jó időnek köszönhetőén kimozdultam a szoba négy falának szorításából. A fővárosban bóklásztam, legeltettem a szemem az épületeken, fákon, madarakon, embereken. A madárcsicsergős idillbe itt-ott belerikkantott egy-egy utcai árus: „Száz forint a csokoládé!”, „Virágot tessék!", „Százas a ceruzáelem!”. Ilyen városrészeken soha nem időzöm szívesen sokáig, hiszen gyülekezőhelyük a „Ne haragudj, van egy perced?” kérdéssel támadó csöveseknek, hajléktalanoknak, jól öltözött kérege- tőknek Ha a szívére hallgat az ember, hát segítene mindenkinek, de napi negyven kéregető- vel számolva azt a „Csak egy százast!”, maga is éhkoppra jutna. Ezen a „koldusrétegen” aznap igen nehéz volt átjutnom, valahogy mindenki engem talált meg. „Éhes vagyok!" - mondta az egyik, de a rám áradó alkoholszagból éreztem, hogy legalább nem szomjas. „Ellopták a pénztárcámat!” - nézett kétségbeesetten rám egy másik, egy harmadik pedig alapítványi munkatársnak adta ki magát, de ezt sajnos nem tudta igazolni, mert csak az értékesítési céllal rábízott „gyűjtőív” volt nála éppen. Aztán egy kosztól alig látszó gyerek kért ennivalóra. Volt nálam két friss kifli, odaadtam neki. Elégedett voltam, hiszen segítettem egy rászorulón, s úgy tűnt, hogy a sok-sok kéregetőből a legelesettebbet választottam. Szétáradt bennem a boldogság, nagyon jónak éreztem magam. Néhány méter után kíváncsian hátranéztem, hogy nyugtázhassam, hogy a gyerek éppen majszolgatja a kiflit, de megdöbbenésemre a szerzeményt épp a kukába dobta. Azon gondolkodtam, dühöngjek-e, amiért ilyen naiv voltam, vagy örüljek, hogy ismeri a kukát az ifjú ember, netán azért aggódjam, hogy nem ve- ri-e meg az apja vagy a koldusmaffia „munkatársa", amiért nem tarhált össze elég pénzt. Végül is a Batthyány térre mentem nézni a Dunát, az átellenben pompázó Parlamentet, majd villamosra szálltam. Szerettem volna egyedül lenni a gondolataimmal, de a tömeg- közlekedési eszközön zötyögve ez persze hiú ábránd volt csupán. Csakhamar itt is mellém ült egy hajléktalan (bár ő nem alkohol-, csupán hagymaszagú hajléktalan volt!), és elkezdte magyarázni, hogy ő életbölcsességet osztana meg velem, ha adnék neki egy százast. Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy hagyjon már békén, ehelyett foghegyről közöltem vele, hogy: „In English, please!" Azt reméltem, ezek után bizonyosan békén hagy. Erre ő is angolra váltott, és nem is beszélt rosszul. Első megdöbbenésem után tulajdonképpen szívesen hallgattam volna, de azért a bizonyos százasért nem igyekeztem a pénztárcám után nyúlni. És akkor ismét meg kellett tapasztalnom, hogy Istennek van humora, nem is akármilyen! Az történt ugyanis, hogy felszállt a villamosra két fekete bőrű fiatalember. Térképpel a kezükben valami utcát kerestek - angolul. Én meg sunyítani kezdtem, nehogy épp nekem kelljen velük társalognom, hiszen még az is kiderülhet, hogy bizony nem vagyok külföldi... Szerencsémre a hagymaszagú hajléktalan készségesen vállalta a fiúk útbaigazítását. ■ Gergely Judit A nagyhéten a Mevisz Bárka csoportjának mozgássérült fiataljai ismét bemutatták passiójátékukat a Deák téri evangélikus templomban IX0YC HETI UTRAVALO Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. (iPt 1,3) Húsvét ünnepe után az első héten az Út- ____ mu tató reggeli s heti igéi Isten újjászületett gyermekeit bátorítják:.....mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet (az írott s a hirdetett szent igét) kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre...”(iPt 2,2) Az ősegyházban a húsvétkor megkereszteltek az akkor kapott fehér ruhát nyolc napig, fehérvasárnapig viselték; ekkor vettek úrvacsorát első ízben. A „törzsgárdába” tartozó keresztényeknek is folyamatos konfirmációra van szükségük, ezért kérhetik: „Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!” (Confirma) Mit cselekedett az Úr? „Aki hiszi ezt az igét, hogy Krisztus az ő javára halt meg s támadott fel, az újjászületik tőle. Szentleiket vesz, s megismeri Isten kegyelmes akaratát.” (Luther) Mert „ha valaki Krisztusban van (él benne a Krisztus), új teremtmény az. A régiek elmúltak: íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17; LK) Az új élet teremtője mennyei testben jelent meg tanítványainak nyolc napon belül másodszor a neki hiányzó Tamás miatt, hogy ő se legyen „hitetlen, hanem hívő”! Jézus nekünk is az ő békességét ígéri. „... boldogok, akik nem látnak és hisznek” - mi is azok lehetünk, ha Tamás után „szabadon” el tudjuk mondani Jézus előtt leborulva: „Én Uram, és én Istenem!" (Jn 20,27.29.28) S ekkor a szemtanú Péter kijelenti rólunk is: „Ót szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, telketek üdvösségét.” (iPt 1,8-9) Újjászületettek, imádjátok az Istent: „Énekeljetek az Úrnak új éneket...” „Dicsőítsék az Urat..." (Ézs 42,10.12) Isten megjutalmazta Jóbot, mert helyesen beszélt róla:.....jóra fordította Jób sorsát, miután jób imádkozott barátaiért..." (Jób 42,10) Mi már a feltámadott és élő Úrral való személyes kapcsolatunkról beszélhetünk rokonainknak, ismerőseinknek (is)! Idézhetjük az írást is, húsvéti hitünk titkát: „...mint akik nem romlandó, hanem ro- molhatatlan magból születtetek újjá... ” (iPt 1,23) Mindezt azért tehetjük, mert Jézus főpapi imádságában érettünk is könyörgött az Atyához:.....azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid (...), és megdicsőíttetem őbennük.”„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” 0n 17,9.10.17) Arimátiai József nagypénteken lép színre, amikor a többiek szétszélednek, és saját kezűleg adja meg a végtisztességet:.....elkérte jézus testét. Aztán levette, gyolcsba gö ngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba..." (Lk 23,52-53) Ő így nyíltan vállalta Jézust, de az embereket gyávaságuk zárja ki az üdvösségből! „Afei elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” Jézus egy az Atyával, ezért aki hisz Jézusban, az Atyában hisz, és „az őparancsolata örök élet" (Jn 12,48.50)! Aki hiszi a hihetetlent, az meglátja a láthatatlant! - „Hű Megváltóm. / Őt nézem már boldog szemmel. / Benne látom / Üdvösségem, életem...” (EÉ 500,2) ■ Garai András
