Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-15 / 15. szám
6 2007- április 15. PANORÁMA ‘Evangélikus Élet®? A cimbalom és az egyházi zene Mielőtt a cimbalom egyházi történetéről szólnánk, tisztáznunk kell, hogy e hangszer minden időben és minden országban létezett; többnyire lábak és pedál nélkül, továbbá jóval kisebb formában, mint az általunk ismert cimbalom. Főleg a kisebbeket nemcsak verőkkel, hanem pengetve is meg lehet szólaltatni; e pengetett hangszereket közös néven pszalté- riumnak nevezzük, a cimbalom megnevezést a verővel megszólaltatottakra használjuk. Szempontunkból a pszaltérium egészen a 14-15. századig fontosabb. A szó, amelyből az elnevezés ered, a pszalmosz, Dávid király pszaltériumon játszik vagyis „zsoltár”. Zsoltárnak a húros hangszerrel kísért, Istent dicsőítő éneket nevezzük. A Bibliában már találkozunk vele. Hangszerünk héber rokona a nevel volt. E hangszemév Dávid zsoltárai között fordul elő (57,6), majd Sámuel második könyvében is szerepel. A gázai zsinagógának a Krisztus előtti 5. századból származó mozaikja Dávid királyt ábrázolja, amint éppen pszaltériumon játszik. V ff ifi l«rti?/©<M txtö tmlfj wj meri but eh Stoff« ußtmg/tm bitrcb b«ti »«rfííinb Íwegífatiga jűgrtti bann «non tws inte eV tegciti bífcbrybro rtwg/Öanmib ich jmttxn felben mfímmentfn <m bottal« let niynff«« wirt fd?sy b«n /b«nn iíb fy < md) fiit onmtstmfimmmtaacbtt vít b«W«t#by< «Ityrnngdgen wwb b«# Pszaltériumábrázolás 1511-ből A zsoltározás gyakorlata a kereszténység elterjedése révén görög közvetítéssel került a zsidóktól a nyugati kereszténységhez. E körben a pszaltérium elnevezéssel legelőször a Vulgatában, a Biblia latin fordításában találkozunk. Később Ágoston zsoltármagyarázatában a következőket írja: „A zsoltár ének (...) pszalté- riummal kísért... Aki tehát zsoltároz, nemcsak hanggal teszi, de hozzáadva egy hangszert, amelyet pszaltériumnak neveznek.” (Rajeczky Benjámin Mi a gregorián? című könyvéből) Az egyházban való alkalmazásáról olvashatunk Venantius For- tunatusnak (530-600; Poitiers püspöke volt) az egyik - egy párizsi mise szertartásait ecsetelő - költeményében is. A középkori ábrázolásokon gyakran látjuk e hangszert angyalok vagy Dávid király kezében. A 12. századból származik Herrad von Landsberg Hortus deliciarum (A gyönyörűségek kertje) című kódexének az a lapja, melyen Dávid király pszaltériumot tart a térdén. Ezt pengeti egy 12-13. századi - Magyarországi Szent Erzsébet imád- ságoskönyvéből való - miniatúra egyik koronás alakja, és Hans Memling zenélő angyalának egyike is e hangszeren muzsikál. A pengetett pszaltériumot lassan kiszorította a verős cimbalom. A francia- országi Civray település Szent Miklós- templomának 13. századi homlokzatán egy pszaltériumot verővel megszólaltató angyal látható. A festők a verős cimbalmot is szívesen adják angyalok, királyok kezébe. Gyakori szereplője a hangszer édenkerti jeleneteknek. A verővel megszólaltatott cimbalom neve egyre gyakrabban kerül az anyanyelvű bibliafordítások szövegeibe is. így történt ez Angliában és nálunk is. Károli Gáspár fordításában így hangzik például a 150. zsoltár 5. verse: „Dicsérjétek őt hangos czimbalommal, dicsérjétek őt harsogó czimbalommal." És valóban, a késő reneszánsz magyar zenei anyagában találkozunk cimbalmon lejátszható, egyházi jellegű dallamokkal. Miközben a pengetett pszaltérium kiszorult a használatból, a képeken az angyalkák helyét előkelő urak, hölgyek foglalták el. A 18. században pedig már rangos művészei vannak a hangszernek. A cimbalomjátéknak különböző irányzatai alakulnak ki: egyik a latin irány - főleg olasz -, a másik pedig a német. Az olasz előadók között a leghíresebb Dali’ Olio. Érdekes módon a cimbalomra írott művek nagy része Itáliából származik. A németek világot járt művésze Pantaleon Hebenstreit volt; tanítványok seregét vonzotta magához. 1705-ben a Napkirályt is elkápráztatta drámai játékával. A legdrámaibb részeket még a koncert napján is teljes intenzitással gyakorolta. 1729-ben egy protestáns templom énekfelügyelőjévé nevezték ki, majd a protestáns templomi zene udvari karmestere lett. Eközben a magyar cimbalom a nemzeti lét szimbólumává vált. Hangterjedelme egyre nagyobb lett, míg végre Schunda Venczel József hangszerkészítő 1874-ben megalkotta a pedálos, lábakkal ellátott cimbalmot, azt a formát, amelyet mi magyar cimbalomnak nevezünk. A művészi játékra alkalmas hangszer tehát készen volt, csak művészre várt, aki megszólaltatja. Nos, a hangszer mellé művész is született: Rácz Aladár (1886-1958). O főként barokk szerzők - Couperin, Rameau, Scarlatti, Bach - műveit írta át cimbalomra nagy számban. Ami a Rácz Aladár utáni generációk egyházzenei tevékenységét illeti, olvastam kritikát Liszt Via crucis című művének cimbalomkíséretéről, én azonban nem hallottam. Végül talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megemlítem, hogy magam rendszeresen készítek átiratokat gregorián és lutheránus egyházi énekekből. ■ Farkas Gyöngyi cimbalomművész A pszaltérium hazánkban jól ismert utódja, a magyar cimbalom A zene hódolata a felt Az európai zenetörténetben számtalan olyan motetta, kantáta és oratórium született, amelynek a tárgya Jézus szenvedése és halála. Ezek között is a legmagasabbra Johann Sebastian Bach Máté-passiója (1729) és János-passiója (1724) szárnyal. De sok más, talán kevésbé ismert komponistája is volt földrészünknek, akik alkotásukkal hódoltak a keresztre feszített Feltámadott, a feltámadott szenvedő előtt. Néhányukkal érdemes megismerkedni, illetve felidézni alakjukat, hogy a zenén keresztül is bekapcsolódjunk a nagy „auditív nagypénteki és húsvéti isten- tiszteletbe". Jézus szenvedését, passióját sokkal gyakrabban fogalmazták meg zeneileg, mint feltámadását, ami nyilván azzal is összefügg, hogy a szenvedő ember, aki adott esetben éppen egy-egy komponista, sokkal mélyebben tudott azonosulni a fájdalmak férfijával, hiszen a bennük közöset, a szenvedést szólaltatta meg. A katolikus hangsúly a szenvedéstörténeti vonulaton talán szembetűnőbb, mint a protestáns lelkiségben, mivel ez utóbbi inkább a győzelmet, a halál feletti diadalt emelte ki. Az is magyarázatot ad a passió előnyben részesítésére, hogy a bibliai-evangéliumi tudósítások elbeszélései gazdagabb anyagot kínálnak a Via Dolorosára, mint a húsvéti történetek a feltámadásra. Persze ez a magyarázat sem cáfolhatatlan, hiszen Heinrich Schütz (1585-1672) a négy evangélium alapján hangszerelte meg a húsvéti történetet, a reneszánszból barokkba hajló stílussal, s ezt a címet adta művének: Jézus Krisztus feltámadásának históriája. Georg Friedrich Händel (1685—1759) első oratóriuma, az 1708-ban készült operaszerű feltámadásoratórium, a La Re- surrezione (A feltámadás) lendületes alkotás, lírai áriáival és két kórusrésszel. Johann Sebastian Bach Természetesen a passió és a húsvét zenei megkomponálása nem választható el egymástól, mivel ezek az üdvtörténetnek egymással szorosan összefüggő eseményei. Miként az Újszövetségben igazán csak húsvét felől lehet megérteni és előremutatónak tekinteni nagypénteket, úgy húsvétot is csak a nagypénteki szenvedés, halál feletti győzelemként lehet elfogadni. Oratorikus szenvedéstörténet Az oratorikus passió, szenvedés(történet) Bachnál például klasszikusan megtalálta kifejezési formáját; zenekari részek, recitativók, áriák, kórusbetétek és korálok váltogatják egymást. A bibliai szöveg megoszlik az evangélisták, Krisztus, a szólók és a kórusok között, bibliai szövegek, szabad költemények és egyházi énekek váltogatják egymást benne. Ettől a már szinte kötelező formai törvényszerűségtől kissé eltér a dallamos, Monteverdire emlékeztető szenvedésoratórium, amelyet Dietrich Buxtehude (1637-1707) komponált. Hétrészes kantátaciklust alkotott, a Membra Jesu Christit (1680). Alapul szolgált művéhez az 1250-ben elhunyt ciszterci szerzetes, Arnulf von Löwen költeménye. Ebben a költeményben a szerzetes végigmeditálja, -elmélkedi Jézus szenvedésének testi-lelki stációit, lábának, térdének, kezének, mellének, szívének és arcának gyötrelmét. Buxtehude mindegyik testrész szenvedése elé egy-egy ószövetségi bibliai verset is írt. A zenei hagyomány csúcspontját természetesen Bach alkotásai képezik. A hívő evangélikus keresztény Bach a lelki zenében is megteremtette azt a szinte kortalan mértéket, amelyhez képest el lehet helyezni a különböző zeneszerzőket. Máté- és János-passiója utolérhetetlen. Nem véletlen, hogy „Isten halálának” főideológusa, a filozófus Friedrich Nietzsche sem tudott kitérni ennek elismerése elől. 1870. április 30-án levelet írt egyik barátjának, melyben így fogalmaz: „Ezen a héten háromszor is meghallgattam az isteni Bach Máté-passióját, és minden alkalommal a mérhetetlen csodálat érzésével. Aki a keresztyénség- ről teljesen elfeledkezett, annak ez valóban úgy fog hallatszani, mint valamiféle igazi evangélium.” Bach 1731-ben a lipcsei Tamás-templomban vezényelte a saját szerzésű Márk-passiót, melynek szövegét a főpostamester, Christian Friedrich Henrid írta. 1725 óta együtt dolgozott Bachhal, és a Máté-passiónak is ő alkotta a szövegkönyvét. Érdekességként említhető, hogy 1981-ben Volker Bräutigam lipcsei egyházzenész írt egy evangéliumi zenét Bach Márk-passiójához szólistákra, kórusra, orgonára és ötösökre. Ezzel új recitativót kívánt függeszteni a bachi darab mellé, ugyanis a Bach-féle recitativók végleg elvesztek. „Ecce homo” - íme, az ember! 1990-1991-ben készítette el Hans Georg Bertram orgonista, zenetudós, a württembergi egyetem nyugalmazott egyházzeneprofesszora Ecce homo-oratóriumát, amelyet Dietrich Bonhoef- fer, a mártír német evangélikus teológus emlékének szentelt. Heinrich Schütz A műben a legerősebb ellentétet Jézus szenvedésével és haldoklásával szemben a Barabbás-történet jelenti, amelyet a zeneszerző a költő Georg Trakl egyik munkájában talált mondatra épített fel: „Arany kehelyből. Barabbás. Fantázia.” Miközben Jézus szörnyű kínhalálra jut, Barabbás barátaival együtt ünnepelni kezdi teljességgel érthetetlen szabadulását. A Bárabbás- történetet, amelyet dzsesszes elemek tarkítanak, újra és újra megtöri a „Barabbás gyilkos volt!” mondat. Bertram Barabbás- története megrendítő módon zárul. A nép így ünnepel: „A Názáreti halott. Éljen Barabbás!” Az oratórium végén Bertram saját véleményét is kimondja: „Ki volt valójában Barabbás? O, Uram, könyörgünk magunkért és Barabbásért... Barabbás egy volt közülünk." Georg Friedrich Händel Ugyanakkor Jézus szenvedésében ott vannak az elfelejtettek és a kiszolgáltatottak. A szerző szerint a szenvedő Krisztus ott van minden emberi szenvedésben. A végső teológiai következtetés bibliai: Jézus Krisztus minden emberért meghalt. Jézus halálát viszont a komponista csak a feltámadás felől tudja értelmezni. Az Ecce homo így a Krisztus feltámadásáról szóló ko- rálfantáziával zárul, melynek ezek az utolsó szavai: „Szeretetem beletorkollott a mártíriumba, áttörte a halált, ezért a feltámadásból élünk.” „Deus passus” - a szenvedő Isten A Lukács-passió feldolgozásába fogott a prominens német zeneszerző, Wolfgang Rihm (1953-), s művének a Passió 2000 címet
